Kapcsolódó könyvek
Dr. Gyökössy Endre - Hogyan nézheti az Isten?
Valaki egyszer azt mondta, hogy a "Tékozló fiú" példázata számára e véres bolygó közepén külön templomot kellene építeni, ahol a különböző keresztény felekezetek papjai, lelkészei felváltva, de éjjel-nappal a világ ismertebb nyelvein csak ezt a példázatot olvasnák. Miért? Mert ebből a példázatból bárki egyértelműen megtudhatná, hogy ki az ember. Az egyik az Atyától távol "tékozol", a másik a közvetlen közelében.
Ám azt is megtudhatná, hogy kicsoda az Isten. Egyik tékozló fiának elébe siet, a másiknak utánamegy, mert ilyen Jézus Atyja, a Mi Atyánk. Valójában ő a "legtékozlóbb", mert szeretetét, leglényét tékozolja ránk szüntelen. Még fiát, Jézus Krisztust is "ránktékozolta".
Erről a már-már megbotránkoztató isteni, de emberi életünket megtartó szeretetről vallok ebben az írásomban.
Clive Foss - Paul Magdalino - Róma és Bizánc
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Medvigy Mihály - Isten népének története
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Edward Norman - Isten hajléka
A templomok, melyeket a keresztény hívők építettek maguknak, nem kizárólag az istentisztelet helyei. Már kezdettől fogva kifejeztek – akár szerkezetükkel, akár a helyszínük megválasztásával – transzcendens gondolatokat és szellemi tartalmakat is. Az egyházi épületek így jelképes jelentőséget nyertek. Hiába terjed szerte a világon a materializmus, a keresztény templomok változatlanul vonzzák a híveken kívül a turistákat és a történészeket is. Edward Norman történeti áttekintése tudományosan megalapozott, ugyanakkor világos és közérthető munka, melynek hatását nagyban fokozza a gazdag képanyag. Az olvasó nemcsak olyan ismert épületekkel találkozhat itt, mint az isztambuli Hagia Sophia vagy a párizsi Notre-Dame, hanem olyan eldugott kincsekkel is, mint egy missziós templom Latin-Amerikában, vagy egy portugál barokk szentély az indiai Goában. A szerző könyvét elsősorban templomba (gyakran) járó embereknek szánja, hogy könnyebben értelmezhessék azt, amit láthatnak szerte a világon, ahol csak a régi építmények megmaradtak. Ahol lehet, ott persze rámutat a történelmi aspektusokra is, ám a szemlélőre ezek nyilván jóval kevésbé hatnak, mint az építészeti és a díszítő stílus. A templom tehát nem pusztán épület, hanem egy lelkiállapot is. Ha tehát megvizsgáljuk egynek-egynek a szerkezetét, akkor egy önmagában láthatatlan valóság tárgyi nyomait kutatjuk. Nem a hit lényegével találkozunk, hanem csupán annak tökéletlen visszfényével. Ám így is megérezhetünk valamit abból az isteni dicsőségből, amely a keresztények hite szerint mindnyájukra vár az öröklétben.
Donald Matthew - A középkori Európa atlasza
Ez a kulturális atlasz az európai kultúra és társadalom történetének a Római Birodalom széthullásával kezdődő és Amerika felfedezésével lezáruló ezer évét foglalja össze.
A középkor - írja Donald Matthew - "ahhoz a mesés szigethez hasonlítható, amelynek minden látogatója talál valamit, ami megragadja képzeletét, s hazatérve mind másként meséli el a látottakat. Egyesek számára a hit korszakát jelenti, másoknak a kézművesség tökélyét vagy a feudális elnyomást, megint mások a primitív társadalmat látják benne, amely egyszer csak valami rejtélyes módon nekilódult... Aki Európának egy ilyen ezerévesnél is hosszabb szakaszához nyúl, mintha kincseskamrában keresgélne, azt remélve, hogy valamely mesés leletre bukkan. Rejtett titkok és csodás misztériumok, úgy tetszik, örökké velejárói maradnak annak, amit el szokás várni a középkortól."
Az 5. században az addig egyetlen központból, Rómából erős kézzel irányított birodalom területén és peremvidékén új erők lendültek mozgásba. Voltak, akik Róma örököseként léptek fel - ne feledjük, hogy a 14. századi Itáliában éltek olyan német királyok, akik római császárnak vallották magukat, míg mások éppen a római örökség megtagadásában látták jövőjük zálogát. A közös keresztény hit teremtett egyfajta szellemi egységet, mely a városi és a falusi közösségek mindennapi tevékenységében s a művészetekben is megmutatkozott.
A szerző önálló fejezetekben mutatja be a tudományok, a gyógyászat, a katedrálisépítészet fejlődését, a mesteri illusztrációkat készítő kódexmásoló műhelyeket, a Karoling reneszánsz páratlan szépségű műalkotásait, a várak építését, a könyvnyomtatás feltalálását s a középkori térképészetet.
A középkori Európát részleteiben is remekül tárgyaló művelődéstörténeti munka azért különösen vonzó az érdeklődő olvasók számára, mert most első ízben jelenik meg magyar nyelven olyan könyv, amely Európa minden nagyobb térségéről legalább egy térkép segítségével könnyíti meg az események megértését. De olyan témákról is készültek önálló térképek, mint az Alpokon átvezető utak, a 14. századi kereskedelem, az egyházi alapítványok s a 15. századi nagy felfedezések.
A kitűnő minőségű, többségükben színes illusztrációk mellett kislexikon, időrendi táblázat, földrajzi névmutató könnyíti meg az alapos tájékozódást.
Jean Vanier - Találkozom Jézussal
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Josh McDowell - Bizonyítékok a keresztyén hit mellett
Hitvédelem a XXI. században
Lehet-e gondolkodó ember keresztyén a XXI. században? Megáll-e a keresztyénség a XXI. századi kritika előtt?
Josh McDowell klasszikus hitvédelmi könyve tényekre építve, régészeti bizonyítékok, kutatási eredmények, teológiai érvek segítségével válaszolja meg a kor keresztyénséggel kapcsolatos kételkedő kérdéseit.
Czakó Gábor - Világfasírt
A Világfasírt A Teremtő mosolya és a Mi a helyzet? problémáinak továbbgondolása. Mondhatnánk úgy is, hogy: mi a helyzet a világfasírtban? Gazdaságkorban, amelynek társadalma a Dolgokat uralja, s a Dolgokhoz igazodik az élet. Mi a helyzet a nagy kísérletben, amely Gazdaságkor kibomlása óta folyik velünk? Folytatják velünk azok, akik hatalmasoknak képzelik magukat, mert bank-, multicég-, áll- és maffiavezérségükben elfeledték, hogy éppoly nyulak, akár a közbarbik, a csavargók, a hippik és egyéb versenyzők. A kísérletvezető maga a Másik. A sötét angyal, aki Fényhordozónak is mondja magát, s akivel folyamatosan kötődik a világtörténelmi szerződés, melynek értelmében megnyílik előttünk a Hénokh-korabeli angyallázadás óta példátlan fejlődés: a társadalmi, a gazdasági-tudományos-technikai, valamint a "morális"-egyéni "forradalmak" révén. Cserébe nem kell mást adnunk, mint az üdvösségünket, szellemi kapcsolatainkat és törekvéseinket - no meg a Földet.
A Világfasírt esszéiben Czakó Gábor - a maga ironikus, derűsen élénk stílusában - mélyebben elemzi a föntebb jelzett és részben az előző könyveiben is föltett kérdéseket korunk működése kapcsán. Eredeti nézőpontjának szintézisét ajánlja a könyv gondos jegyzetanyaga, midőn rámutat A Teremtő mosolya és a Mi a helyzet? c. művek gondolatainak összefüggéseire.
Rózsa Huba - Úton a Mesterrel
A kötetben található magyarázatok átfogják Jézus földi életét, születésétől üdvözítő tevékenységén át kereszthaláláig és feltámadásáig, valamint a feltámadt Krisztus megjelenéseit és mennybemenetelét. A magyarázatok azonban nem csak arra szolgálnak, hogy egy-egy vasárnap evangéliumát megismerjük, hanem arra is, hogy végigkísérve Jézus megváltó tevékenységének útját, jobban megismerjük a názáreti Jézus alakját.
Vajthó László - Magyar idézetek könyve
Ez a könyv: műhelymunka.
Munkatársam: a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium 1941-42. évi VIII. A. osztálya.
Régi vágyam, hogy érettségiző tanítványaimmal ilyen módon tekintsek vissza irodalmunkra; művekre, melyeket nyolc év alatt olvastunk vagy olvasnunk kellett volna. Rengeteg elkallódott élmény frissül fel így hirtelen, közben új szépségek is kínálkoznak.
Kivált olyasmit válogattunk, ami töredékesen is kerek egésznek számít. Ezek az idézetek - nagyrészt egy-egy alkotás veleje - maguk is sok mindent idéznek: könyvek halmazát, valóságos kis könyvtárt.
Nem az volt a célunk, hogy - mint a legtöbb efféle gyűjteményben tapasztalni - mindenáron címszavakhoz keressünk anyagot; ellenkezőleg: a szépnek, jónak talált részekhez kerestünk közös fedelet. Nagyjában sikerült. Egyébként az mentsen, hogy az alkotások nem szeretik a sorakozót. Mindenik külön műfaj; ás és más törvénynek engedelmeskedik. Az olvasó tehát ne a kereteket vizsgálja, hanem amit magukba foglalnak.
Természetes, hogy közelebbi szempontjainkat, tanulmányaink igényét nem tagadhattuk meg. Mégis hiszük: nem iskolás gyüjteményt adtunk, hanem minden művelt magyarnak valót, sőt nélkülözhetetlent. Bár sok rejtett szépséget kutattunk, főként nagyjaink kincsesházát fosztogattuk.
Úttörő munka ez. Ha megérdemli, majd teljesebbé, jobbá formálják a következő kiadások.
Budapest, 1942. Könyvnap
Vajthó László
Takáts Ágostonné Muzsik Mária - Tűnődés a keresztény após-anyós hivatásról
Részlet a könyvből:
"Egyháziak és világiak mindinkább felismerik, hogy a fiatalokat sokoldalúan elő kell készíteni a házasságra. Mindenki természetesnek és elengedhetetlennel tartja, hogy minden hivatásra, foglalkozásra, hosszas, komoly tanulmányokkal és gyakorlati ismeretek elsajátításával készülünk. Ezt természetesnek és elengedhetetlennek tartjuk. A házasság az egyik legbonyolultabb hivatás, mely sokféle fizikai, pszichológiai és pedagógiai adottságot, képességet, ismeretet és teljes emberi-erkölcsi személyiséget igényel. Minden gondolkodó ember számára lassan természetessé válik, hogy a házassághoz komoly előkészület szükséges. Nélküle hamar tragédiába fullad. Komoly megfontolással, közös lelki előkészülettel megkötött házasság is zátonyra futhat. Ennek is nagyon sokféle oka lehet. A sok ok közül most egyet szeretnék részletesebben megvizsgálni, az anyós-após kérdést. Egyszerűség kedvéért a továbbiakban csak anyóst említek, de mindenütt az apósokra is gondolok."
Szendrei László - Magyarok büszkesége
Nekünk magyaroknak igenis szép történelmünk van, amire jogosan lehetünk büszkék. Az évezredek pusztító viharában birodalmak tucatjai és népek százai tűntek el, ám mi, magyarok, még ma is lényegében változatlan identitással létezünk Európa közepén, noha szkíta őseink révén legalább háromezer éve folyamatosan jelen vagyunk Eurázsia történetében, nem egyszer érdemben alakítva annak menetét. E háromezer év alatt a magyarság kapott jót és rosszat a Sorstól, ám mindig volt egy vezető - legyen az törzsfő, hadvezér, fejedelem, király vagy államférfi -, akinek irányításával szabadságszerető népünk kedvezőbb irányba tudta forgatni a magyar történet kerekét. A könyv 28 fejezete átfogja népünk egész eddig ismert történetét, noha egyes korszakok természetesen nagyobb súllyal esnek latba. A szöveget mindenhol gazdag képanyag övezi, hogy a múlt ködös fátylába vesző tényeit élettel töltse fel. Az illusztrációk segítenek a király, a fejedelem, a hadvezér mögé odagondolni a korszak egyszerű emberét is. Mert a történelem már csak nekünk történelem. Azoknak, akik átélték - és nemegyszer az egész országnak -, maga volt a valóság, a dicsőség és a kudarc, az élet és a halál.
Hárs Éva - Zsolnay - Pécs
Hárs Éva művészettörténész e könyvében a pécsi Zsolnay gyár egész történetének tudományos alaposságú feldolgozását adja. A családi visszaemlékezések, levéltári kutatások és más források alapján rekonstruálja az üzem fejlődését, de a fő hangsúlyt a szebbnél szebb kerámiák bemutatására helyezi. Korszakról korszakra kíséri végig a művészeti produkciót, elemzi a tervezők munkásságát. A Zsolnay-féle kerámiaművészet több forrásból táplálkozik. Mégis talán leghíresebbek azok a századfordulón készült darabok, amelyeknek szecessziós formavilága a Zsolnay-gyár egyedülálló technikája, a fémes csillogású eozinmáz segítségével teljesedett ki.
Mályusz Elemér - Zsigmond király uralma Magyarországon
A XIX. század történetirodalma lenézően Lumpáciusz Vagabunduszhoz hasonlította az 1387-től ötven éven át uralkodó Zsigmond magyar királyt. Napjainkban azonban egyre differenciáltabb kép alalkul ki róla. Történetírásunk elismerően szól békepolitikájáról, mellyel igyekezett a háborút kiiktatni az államok közötti ellentétek megoldásából. Történettudományunk Nesztora, Mályusuz Elemér professzor, több évtizedes kutatásainak eredményeként írta meg e fordulatos életű uralkodó magyarországi működését. Megmutatja, hogy Zsigmond milyen gazdasági, társadalmi, politikai körülmények között igyekezett hazánk sorsát kormányozni. A társadalomtörténész érdeklődésével vázolja az egyes osztályok helyzetét, a bárói ligák harcát, a hazai kultúra átalakulását. Hatalmas tényanyagra épülő művét nemesen archaikus stílus, világos elemzések s számos új eredmény jellemzi. A könyvet jól megválasztott képanyag és egy térkép egészíti ki.
Végh János - XVI. századi német táblaképek
A XVI. század a német festészet legnagyobb korszaka. Ebben az időben működött Dürer, a német művészet legjelentősebb mestere, s ekkor virágzik a táblaképfestészet; a művészek önálló egyéniséggé fejlődnek, szignálják képeiket. A XVI. század átmenet a közép- és újkor között, s különböző elnevezései - "német reneszánsz", reformáció kora". "Dürer kora" - is azt bizonyítják, hogy igen sokszínű, érdekes időszak ez. Végh János művészettörténésznek, a korszak szakértőjének tanulmányában sok kiváló művész alakja rajzolódik ki az olvasó előtt. A többi közt Hans Baldung Grien, Albrecht Altdorfer, id. Lucas Cranach, Bernhard Strigel, id. Jörg Breu, Jakob Seisenegger művészegyéniségét és munkásságát ismerteti a magyarországi gyűjteményekben őrzött képeik - nemegyszer remekműveik - alapján. A könyv 48 színes, egészoldalas reprodukciót tartalmaz.
Marschalkó Lajos - Vörös vihar
Ez az írás nem tudományos történelmi munka. Riport, vagy fénykép. Keskenyfilm a magyar tragédiáról, az antibolsevista Magyarország elpusztításáról. Legtalálóbb az a banális cím volna: "Ahogy az újságíró látta". Látta a riporter szemével, olykor felületességével, a be nem avatott tájékozatlanságával. De látta! S az újságíró szeretné hinni, hogy akkor és ott, ahol történt, így látta mindezt az otthoni nemzet. A "Vörös vihar" nem vádirat és nem kozmetikai művelet, Nem akar szépíteni és régi magyar módszer szerint vádaskodni. Erdély költőjével együtt vallja: "Mindenki bűnös volt és senki sem". Mindenki csak, a nemzet nem! Csak az antibolsevista magyar gondolat nem! Magyarország nem bűnös volt, hanem - áldozat. Bűnössé azok akarták bélyegezni, akik a maguk bűneit leplezik és akik a tanukat ölik meg.
Ismeretlen szerző - Vörös könyv, 1919
A Vörös könyv 1919 a kommunista hipnózison túllépő Gerencsér Miklós hatalmas alkotása. Hangyaszorgalommal gyűjtötte össze a Tanácsköztársaság 133 napjának dokumentumait. Engedélyt szerzett, hónapokon át kutatott zárt archívumokban. Az eredmény elképesztő eseménytörténet. Újsághír, levél, falragasz, fénykép, rendelet.
André Gide - Visszatérés a Szovjetunióból
A Visszatérés c. sorozat első könyve régi tartozást törleszt: a világhírű francia író útirajza, amelynek első része 1936-ban jelent meg Párizsban, a baloldali és a jobboldal szemében egyaránt botránykő lett. A sztálini Szovjetunió, amelynek Gide utazásáig elkötelezett híve volt, éppúgy kiátkozta őt, mint nagypolgári íróbarátai. A Horthy-Magyarországon elkobozták a művét, s a fordítót, Déry Tibort több hónapi börtönre ítélték. A megmaradt példányokat aztána Rákosi-korszakban "F. I." (fasiszta irodalom) jelzéssel besorolták a központi könyvtárak zárt állományába.
Az 1937-ben publikált második rész már a magyar fordítást sem érte meg - egészen 1989-ig. Most végre hiteles és teljes változatban (a kiadatlan fejezet Réz Pál fordítása) kerül az olvasó kezébe - bő jegyzetanyaggal, Szilágyi Ákos előszavával - az európai hírhedettségű útibeszámoló, amelynek szerzője a "hívők" táborából elsők között tárta a világ elé súlyos kételyeit a létező szocializmussal szemben.
Paul Labérenne - A világok keletkezése
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Világ világossága
"Szerelmes könyvet tartasz kezedben. Benne van minden emberi érzés, mozdulat és kifejezés, amelyet a szerelmi lírából ismerünk. A szépség vonzása. A vágy édessége. Fájdalmas vágyakozás. A várva várt találkozás öröme. A csendes közelség. Ujjongó csók. Az ölelés meghittsége. Símogató vigasztalás. Mámor a Kedves közelében. Szenvedély van benne és szenvedés, mint minden szerelemben. De nincs benne megalázottság, féltékenység, elhagyatottság... A Kedves nem fordítja el az orcáját, nem csap be és sohasem hagy el. Lehetsz bármilyen csúnya és nyomorult, szegény és beteg, lehetsz hűtlen vagy ostoba, ő nem szakít, ő hű hozzád, mindig számíthatsz arra, hogy visszafogad..." (Cs. Gyímesi Éva)
Értékelések
Statisztika
Címkék
Kollekciók
- Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.