Ajax-loader

Gróf ​Andrássy Gyula (1823–1890) a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakja, a modern magyar történelem egyik legsikeresebb politikusa volt.

A kiegyezés társszerzőjeként ő lett a dualizmus korának első miniszterelnöke. Kivételes politikai tehetség volt, a szabadság szerelmese, igazi romantikus hős, a reálpolitika mestere.

Lelkes, de nem fanatikus. Művelt, de nem kioktató. Hagyománytisztelő, de nem a múltba ragadó. Megfontolt, alapos, de nem kukacoskodó. Nagyvonalú, méltányos és mindenkor szórakoztató.

Kimagaslott kortársai közül a stílusával, a magabiztosságával. Igazi magyar főnemes volt, olyan, mintha egy Jókai-regény lapjairól lépett volna elő. Dicsfényt vont köré, hogy 48-as forradalmár volt, amiért távollétében halálra is ítélték.

Tehát a forradalmár, majd számkivetett és vagyonától megfosztott Andrássyból lett a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök, ezt követően pedig az Osztrák-Magyar Monarchia nagy hatalmú külügyminisztere. Lovas szobra négy évtized után újra a magyar Országgyűlés épülete előtt magasodik, mégis alig ismerjük…

*
Andrássy Gyula szikrázó személyisége és politikai teljesítménye révén mindenképpen kiemelkedett a kortársai közül…
*
Tőkéczki László (1951–2018) a túlontúl korán elhunyt Széchenyi-díjas történész a tőle megszokott eleganciával és szerénységgel állítja elénk Andrássy Gyulát.

Ennek a nagy magyar államférfinek, a bohém zseninek a portréján dolgozott, amikor eltávozott közülünk. A könyv megjelenését már nem érhette meg. Őrá is emlékezünk ezzel a kötettel…

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

54.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók