Minden ember arra vágyik, hogy harmóniában éljen önmagával és a környezetével. Napjainkban ugyanakkor az élet számos területén egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelnünk, testi és lelki értelemben egyaránt. Ennek következtében egyre több embert kínoznak testi és lelki feszültségek, például stressz, idegesség, alvászavar, egyre többen szenvednek az egyoldalú fizikai megterhelés és a mozgáshiány következményeitől. Így aztán a mai korban különösen nagy jelentősége van azoknak a módszereknek és technikáknak, amelyekkel tartósan jó egészségi állapotra és testi, szellemi, lelki harmóniára tehetünk szert. A„Jóga a mindennapi életben" rendszer ahhoz ad átfogó módszert, hogy önmagunkon segítsünk.
A nyugati országokban végzett sokéves munkám során megismertem a modern civilizáció emberének életstílusát, testi és lelki problémáit. Tapasztalataimra, illetve felismeréseimre támaszkodva kifejlesztettem a„Jóga a mindennapi életben" rendszert. Ez egy egymásra épülő szintekből álló, szisztematikus módszer, amely magában foglalja az élet minden területét és amely értéket közvetít minden életkorban. Kortól és testi adottságoktól függetlenül mindenki előtt megnyitja a klasszikus jóga útját. A rendszer kidolgozásakor figyelembe vettem a mai civilizáció adottságait, és korunk emberének szükségleteihez igazítottam az ősrégi tanítást – anélkül, hogy annak eredetisége és hatása csorbát szenvedett volna.
Kapcsolódó könyvek
Leslie Kaminoff - Jóga anatómia
A Jóga anatómia színes és részletes anatómiai rajzokkal és szakértő útmutatással vezeti be az olvasót a leggyakrabban előforduló ászanák világába.
Akár most kezdi a jóga világának megismerését, akár évek óta gyakorolja a jóga technikákat, a Jóga anatómia felbecsülhetetlen információt nyújt mindenkinek arra vonatkozóan, hogy milyen kapcsolat van a gerincünk működése, a légzéstechnikánk és a testhelyzetünk között, miként fokozhatja vagy csökkentheti az egyes pózok hatékonyságát.
Leslie Kaminoff, a könyv szerzője elismert szakértője és oktatója az anatómiának, a légzés tudományának és a terápiás testkezeléseknek .
Christina Brown - Jógabiblia
A jóga lényege: visszatalálás önmagunkhoz. A neves szerző a jóga legjelentősebb irányzataiból válogatott össze 170 különböző testtartást. A fizikai és mentális szinteket is átfogó, színes ábrákkal teli kötetet kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánlott, mert segítségével mindannyian megtalálhatjuk a céljainknak és képességeinknek leginkább megfelelő gyakorlatokat.
Osho - Jóga - Az egyéniség születése
Osho ebben a könyvben Patan-dzsali több, mint kétezer éves Jóga szútráit magyarázza.
A tartalomból: Bevezetés a jóga útjába; A helyes és a helytelen tudás; Szabadulás a ragaszkodástól; Maximális erőfeszítés és önfeladás; Az univerzum hangja; A benső tartás fejlesztése; Az elme irányításának spontán átalakulása; A tiszta tekintet; Szamádhi; Halálfélelem: az éberség hiánya; Éberség: a tűz, mely elégeti a múltat; A jóga nyolc lépcsőfoka; Halál és fegyelem.
Vanessa Bini - Jóga
A jóga szó általánosságban véve „minden önsanyargató és meditációs technikát” magában foglal. A jóga segít felismerni elménk egocentrikus természetét, és azt a tulajdonságát, hogy hamis képzeteket hozzon létre tárgyilagos összevetés nélkül.
Godfrey Devereux - A jóga alapjai
A spanyolországi Ibizán működő jógamester, a Dinamikus jóga, a 15 perc jóga és a Hatha jóga sikerkönyvek szerzője megismerteti a kezdőket a jóga elméletével, testhelyzeteivel és gyakorlataival. Az alapgyakorlatokat teljes részletességgel és világos utasításokkal kísérve magyarázza el, valamennyit fekete-fehér fényképpel illusztrálva. A jóga az élet mély, hathatós megközelítési módja. Aki elkezd jógázni és rendszeresen, kitartóan gyakorol, hamarosan élvezheti a jótékony hatásokat.
Caron Bosler - Jóga & Pilates
A jóga és a Pilates-testedzés elvei kiegészítik egymást. A képekkel illusztrált gyakorlatsorokat követve az olvasó a könnyebb feladatoktól eljuthat a haladó mozgásokig, melyek növelik a hajlékonyságot, a rugalmasságot, és segítenek a kisebb egészségügyi problémákon.
A jóga és a Pilates-testedzés elvei kiegészítik egymást: mindkettő gondosan ellenőrzött légzéstechnikával indítja a mozgássort, és mindkettőnél az adott pillanatra kell koncentrálni, azért, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a mozdulatokból.
A Pilates-gyakorlatok az egyensúlyra, a koordinációra, és a kontrollra való összpontosítással segítik a jóga némelyik nagyobb kihívást jelentő testtartását, míg a jógában rejlő szellemi összpontosítás megkönnyíti a Pilateshez szükséges koncentrálást.
A kötet gyakorlatain keresztül javítható a fizikai és szellemi egészség. A befejező rész kizárólag légzési és meditációs technikákat tartalmaz - megmutatja miként nyerhetünk vele a legtöbbet, hogyan találjunk rá időt, és miben segíthet mindenkinek.
Osho - Jóga - Túl téren, időn és vágyakon
A jóga nem erkölcsi rendszer, a jóga a tudatosság rendszere. Bármire is figyelsz, az lesz a valóságod. A nap huszonnégy órájában csak egy dolog lehet mozdulatlan és állandó: a megfigyelő, a szemtanú. Ő a Sarkcsillag a bensődben. Amint eltűnik a tudatlanság önmagaddal kapcsolatban, eltűnik a vágyak világa is; nem az a világ, mely rajtad kívül van, hanem az, amit folyamatosan kivetítettél magadból. Spirituális tapasztalás nem létezik – nem is létezhet. Azzal, hogy „spirituálisnak” nevezel egy tapasztalást, már el is torzítottad. A spirituális kizárólag a tiszta tudatosságot, a purusa megvalósulását jelöli.
Martínez Estefanía Nussio - Jóga nőknek
A kihívásokkal teli mai világban a nőknek alig jut idejük magukra. Az agyonhajszolt modern nőnek végül egyáltalán nem marad szabadideje. Azonban élhetünk egy csodálatos lehetőséggel, a jógával. Elegendő tíz percet szánnunk rá ahhoz, hogy egyensúlyba kerüljön hormonháztartásunk, megnyugodjon a testünk és a lelkünk, javuljon az erőnlétünk és növekedjen energiaszintünk. A könyvben bemutatott jógagyakorlatokat különböző életkorú nőknek állították össze az újszülöttkortól az időskorig. Ebben a könyvben minden ifjú hölgy vagy idősebb asszony megtalálhatja a számára legmegfelelőbb jógagyakorlatokat. Sok fiatal nő a tantra-jógán keresztül keresi a fizikai aktivitás lehetőségét vagy a kiteljesedett szexualitás örömét a társával, de van, aki a gyermekvárás ideje alatt szeretne jógázni, hogy megőrizze egészségét, erőnlétét. Fiatal anyák csecsemőjükkel vagy kisgyermekükkel jógázva mélyítik el a tökéletes baba-mama kapcsolatot, míg az érett vagy idős nők kiegyensúlyozott életük fenntartására törekszenek.
Tenzin Wangyal Rinpócse - Az álom és alvás tibeti jógája
Az álom és alvás tibeti jógája részletes útmutatást ad az álomjóga gyakorlására, beleértve a nappal végzendő alapgyakorlatokat is. Az álomjógát az alvás jógája követi, melyet a tiszta fény jógájának is nevezünk. Ez haladó gyakorlat, hasonló a legtitkosabb tibeti gyakorlatokhoz. A cél, hogy éberek maradjunk mély alvás közben, mikor a durva fogalmi és az érzékszervi tudatosságok működése szünetel. A gyakorlatok eredményeképpen nagyobb boldogságot és szabadságot tapasztalunk mind ébrenléti, mind álombeli állapotunkban. Az álom és alvás tibeti jógája hatékony módszerekkel szolgál ahhoz, hogy a megszabadulás ösvényén haladni tudjunk.
B. K. S. Iyengar - Jóga
Klasszikus útmutató a jóga gyakorlásához a világ első számú jógamesterétől, több mint 1900 színes fotóval és könnyen követhető gyakorlatokkal. Hatékonyan gyógyító jógaprogram, több mint 80 betegségenyhítésére - az asztmától a stressz okozta fejfájásig Könnyű követni, lépésről lépésre haladva, világos és részletes utasításokkal látja el az olvasót.
Jennie Bittleston - Jóga
Létesítsünk harmóniát testünk és elménk között gyengéd nyújtógyakorlatok segítségével. A Titkok nélkül sorozatban egyedülálló módon egymás mellett megtalálható az elmélet és a gyakorlat. Az egyes témaköröket átfogó és világos magyarázatok teszik érthetővé. A módszerek alkalmazásának legjobb módját is megismerhetjük.
Mantak Chia - Tao Yin
A Tao Yin kifejezetten finom edzési mód, amely összekapcsolja a szellemet a testtel, miközben a gyakorló figyelmét befelé irányítja, és nem kifelé. Lényegi célja az egyensúly létrehozása: az erő, rugalmasság és belső energia egységének megteremtése. Mozgásos meditáció, mely egyesíti a testet, az elmét és a szellemet. A "jelen-léttel" és energiával történő mozgás művészete, melynek során lehetőségünk nyílik, hogy megtapasztaljuk önmagunk teljességét a "most"-ban. Ebből a belső teljesség-érzésből önmagától tárul fel a természet, az Univerzum és önmagunk egysége. Elengedhetetlen mindenkinek, aki csúcsteljesítményre, egészségre és fittségre törekszik. A Tao Yin valószínűleg az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy a test, a szellem és lélek közötti csodálatos kapcsolatot megtapasztalhassuk. Szilárd alapot nyújt fitnesz- és sportcélokra csakúgy, mint a lágy mozgásművészetek és a meditáció tanulmányozásához.
Françoise Barbira Freedman - Jóga kismamáknak szülés előtt és után
JÓGA KISMAMÁKNAK SZÜLÉS ELŐTT ÉS UTÁN
A JÓGA az embert egész élete során végigkísérheti, gondoskodván a lelki és testi kigegyensúlyozottságról. Mennyire fontos ez a nyugalom a mama és a baba sorsdöntő eseménye, a szülés előtt! Tudomásunk szerint ez a könyv az egyetlen, amely jógagyakorlatokkal tanítja meg a kismamát a szülés előkészítésére, illetve a terhesség alatti testi-lelki egészség megőrzésére.
Lépésről lépésre sajátíthatók el a speciális jógapozíciók, olyanná alakítva, hogy a terhesség mindhárom fázisában elvégezhetők legyenek, illetve hogy alkalmazásukkal a szülési fájdalmak a legenyhébb formában jelentkezzenek.
Különleges jóga- és relaxációs technikákat javasol a szerző a szülést követő 16 hétre, amelyek segítik az anya gyógyulását, alakjának, kedélyének visszanyerését! A gyakorlatok a babával "együtt" végezhetők!
A szerző orvosi antropológiát oktat a Cambridge-i Egyetemen, négy gyermek anyja és kidolgozója a kismamát segítő, jógán alapuló természetes szülési mozgalomnak, a Birthlightnak.
Vimla Lalvani - A klasszikus jóga - Erőnlét és lazítás új módszerrel
A könyv segítségével otthon, kényelmesen, saját képességeinknek megfelelően bárki élvezheti a jóga gyakorlásának örömét.
Christopher S. Kilham - Az öt tibeti
Öt dinamikus gyakorlat az egészség, az energia és a személyes erő érdekében
Az öt tibeti gyakorlat hathatós befolyást gyakorolt rám, amióta csak 1976-ban felfedeztem őket. Most, hogy lehetőségem adódott e könyv megírására, megoszthatom mindazt, amit tudok róluk, és ismertetést nyújthatok egyéb rokon jóga módszerről és gondolatról.
A jóga általam történő felfedezése nem tűnik egyébnek a gondviselés egy cselekedeténél. Nem gondolom magamat eléggé okosnak ahhoz, hogy megtervezhettem volna azt a csodálatos kalandot, ami a jóga és a meditáció kegyelméből megadatott nekem. És biztosan tudom, hogy nem tudtam volna összeállítani egy olyan egyszerű, ugyanakkor erőteljes jógasorozatot, mint az öt tibeti gyakorlat.
Ez a könyv az általam ismert legjobb mód arra, hogy kifejezzem a jóga iránti köszönetemet és megbecsülésemet mindazért, amit neki köszönhetek. Remélem, hogy olvasóim élvezetesnek és ösztönzőnek találják. Remélem, hogy felébreszti kíváncsiságukat, hogy kipróbálják az ismertetett módszereket. Sok sikert kívánok mindenkinek. Szívélyes üdvözlettel!
Françoise Barbira Freedman - Babás jóga
"A modern világ egyre gyorsuló tempója mellett kisbabáinknak minden lehetséges segítséget meg kell adnunk, hogy jó közérzetük, nyugalmuk alapjait megteremtsük. Ezekhez az alapokhoz életük során mindig vissza tudnak majd térni. A jóga erőforrás, amelyből merítve a babák képesek lesznek a stressz hatékony kezelésére, és megtanulnak igazán jól ellazulni. Amikor a jógagyakorlatok során együtt mozgunk a gyermekünkkel, bánásmódunk mindig szeretetteljes, a kihívást jelentő mozdulatból biztonságos közös játékba vált; játék és élvezet követi egymást újra és újra. A jógagyakorlatok a lehető leghatékonyabb módon segítik a babát, hogy miközben fejlődik és növekszik, elviselje az élet nehézségeit." Françoise Barbira Freedman
Dely Károly - A jóga nagykönyve
Dely Károly könyve, amit a kezedben tartasz, immár klasszikusnak számít a magyar nyelvű jógairodalomban. Ő maga mint jógamester sok embernek segített, hogy megtalálja belső útját. Akkor ez még nem volt olyan természetes, mint ma. Minden, ami a jógához kapcsolódott, a hivatalos megítélés szerint sarlatán áltudománynak, szélhámosságnak számított
Godfrey Devereux - 15 perc jóga
A jóga több mint testgyakorlat: célja a testi és szellemi erők felébresztése. Javítja az egészséget, jó közérzetet teremt, mentális megtisztulást hoz. Egyfajta lelki út, melynek kedvező hatása az életünk minden területén megmutatkozik. A jóga hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, egyre bővül a jógaiskolák és a jógaközpontok kínálata. Könyvünk azoknak szól, akik e téren még kevés tapasztalattal rendelkeznek, de szeretnének még többet tenni testi és lelki egészségük érdekében. A jóga nagy előnye, hogy otthonunkban, a szabadban, de még munkahelyünkön is végezhető, nem kell hozzá más, csak néhány perc nyugalom és egy békés sarok, ahová elvonulhatunk. Könyvünkben hat olyan 15 perces gyakorlatsort mutatunk be, amelyek egyszerűek, könnyen tanulhatóak, ráadásul hatékonyak és biztonságosak. Ezeket a gyakorlatokat edzettségi állapottól és jógaismerettől függetlenül bárki elvégezheti. Minden testhelyzet ismertetésénél részletes tudnivalókat kínálunk a formai követelményekről, a mozdulatokról, a helyes légzésről és a koncentrációs módszerekről. A hat gyakorlatsor változatos, ugyanakkor kiegyensúlyozott hatása miatt könyvünk még azoknak is jó szívvel ajánlható, akiknek felgyorsult életvitelük miatt kevés idejük jut magukra. Sok sikert kívánunk a testi és lelki kiteljesedés felé vezető úton!
Rosamond Richardson - James Ward - Micimackó jógakönyve kezdőknek
Tudtad, hogy a mackók szeretnek jógázni? Tudatában voltál annak,hogy még a legmerevebb mackók is el tudják sajátítani a helyes tartást és a belső békét egy hozzáértő tanár segítségével? Ebben az elbűvölő könyvecskében Micimackó, az abszolút kezdő tanul egy képzett jógaoktatótól, és közben bizony gyakran összekuszálónak a mancsai. Miközben az alaptesttartástól a nehezebb jógapozíciók felé haladnak, bohóckodása éles ellentétben áll tanára hozzáértésével. A pontos jógautasítások segítségével azonban minden törekvő medve - akármennyire tapasztalatlan is az illető, végül kész mesterré válhat.
Toldy Csilla - Kismamajóga
A szerző 2001-ben hozta be a kismama jógát Magyarországra, és azóta ez a módszer egyre szélesebb körben terjed itthon. Munkájának köszönhetően ma már több ezer kismama készült fel jógával a szülésre. Kismama jógaoktatás folyik Budapesten, Debrecenben, Győrben, Egerben, Kecskeméten és Tatabányán is. Ez a könyv azoknak a kismamáknak íródott, akik egészséges terhességre és könnyű szülésre vágynak, és ezért egészséges életmódot szeretnének kialakítani. A szerző útmutatót ad a táplálkozás, a testedzés terén, és relaxációs technikákkal segít a szülésre való lelki felkészülésben. Elmagyarázza a természetes szülés folyamatát, és egyénileg, illetve párral végezhető szülőpozíciókat mutat be, melyek megkönnyítik a vajúdást és a kitolást. A szülés utáni első hat hét regenerációján is végigkísér jóga gyakorlataival, valamint praktikus tanácsokkal látja el az újdonsült anyát, hogyan szoptasson.