Ajax-loader

Ez ​a könyv az első magyar nyelven megjelenő általános mikológiai tankönyv, amely abból a célból íródott, hogy a mikológia egyetemi oktatását szolgálja és egyben lehetőséget teremtsen a magyarul olvasó érdeklődőknek e tudományág alapjaival való megismerkedésre. Mikológiát önálló, kötelező tárgyként a hazai felsőoktatási intézmények közül ma egyedül az Eötvös Loránd Tudományegyetemen oktatnak. Ennek bevezetésére a biológusok és biológiatanár-szakosok oktatásába azért volt szükség, mert a tudomány mai állása szerint tarthatatlan, hogy az élővilág egyik legnagyobb és legjelentősebb, különálló csoportját alkotó gombákat továbbra is a növényvilág részének tekintsük. Az eddig hagyományosan a növénytani tárgyakon és a mikrobiológián belül, széttagoltan tanított mikológiai ismeretek nem tükrözik e tudomány jelenlegi fejlődési szintjét és nem alkalmasak a hallgatók egységes mikológiai szemléletének kialakítására. A mikológiát mint alaptárgyat a felsőfokú biológiaoktatásban az állattani és növénytani alapozó tárgyak (szervezettan és rendszertan) mellett, azokkal párhuzamosan az első két évben célszerű a tanrendbe illeszteni. Ennek megfelelően elsősorban a szervezettani és a rendszertani alapismeretek, valamint a gombák természetben játszott szerepének és egyre növekvő jelentőségű gyakorlati alkalmazásának összefoglalása volt a célom. Célomnak tartottam továbbá a mikológiai szaknyelv elsajátításához szükséges legfontosabb kifejezések és a legfőbb taxonómiai elnevezések megismertetését is.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

43.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók