Spencer Ashby gimnáziumi tanár egy amerikai kisvárosban, ahol szinte mindenki ismer mindenkit. Fiatalemberként érkezett a közösségbe, munkáját lelkiismeretesen és szívesen végzi. Egy téli estén azonban addigi élete teljesen megváltozik: egy bűneset, Belle halála kapcsán a városkában szóbeszéd kap lábra, és Ashby hirtelen a közösség megbízható tagjából zavaró elemmé válik. Egyesek hirtelen gyanús kívülállóként kezelik, ráadásul a felesége is kezd elhidegülni tőle.
Mit tehet ebben a helyzetben olyasvalaki, aki egész életében a szabályokhoz igazodott? A titokzatos szomszéd, a nagyvállalkozó felesége, Katzné talán tisztázhatná Ashbyt, azonban egyáltalán nem ismerik egymást. Vajon sikerül-e a férfinak megvédenie a becsületét, vagy jogosnak bizonyulnak az ellene felhozott vádak?
Kapcsolódó könyvek
Georges Simenon - Az evertoni órásmester
Dave Galloway egy óra- és ékszerüzlet tulajdonosa Evertonban, egy amerikai kisvárosban. Életében központi szerepet játszik kamasz fia, akit egyedül nevel, mivel a fiú anyja évekkel ezelőtt otthagyta őket. Boltja és lakása ugyanabban a házban vannak, munkája pontos napirend szerint zajlik. Egy napon azonban a fiú egy közelben lakó lánnyal együtt olyan ügybe bonyolódik, ami szembeállítja őt apjával és egész addigi környezetével. Galloway egyetlen barátja, Musak segítségével próbálja felderíteni az ügy szálait. Ahogy megkísérli visszanyerni fia bizalmát, lassan ráébred, mi az a közös, több generációt jellemző vonás, ami a család minden férfi tagjának életét alakította.
Amélie Nothomb - Vádirat
A Vádirat két főszereplője, a nyugdíjas éveit töltő latin-görög szakos középiskolai tanár és szelíd, gyermeki felesége vidéki házat vásárolnak, hogy elvonuljanak a világ zaja elől, kiélvezve végre egymás társaságát. Ám különös szomszédjuk felbukkanása megzavarja nyugalmukat. Vészjósló jelek, groteszk titkok szegélyezik azt a morális utat, amelyen végighaladva Émile, a főszereplő kénytelen megismerni másik énjét is, és kiutat találni az életét felforgató szomszéd okozta emberi zűrzavarból.
Georges Simenon - A gyilkos
Hans Kuperus kisvárosi orvos Frízföldön. Békés, rendezett életét egy névtelen levél dúlja föl: Alice, a felesége megcsalja, ráadásul éppen azzal a léha arisztokratával, Schutter ügyvéddel, akit nemrég választottak meg Kuperus helyett a helyi Biliárdakadémia elnökének.
Amikor Alice és Schutter eltűnik, mindenki részvéttel fordul a doktor felé. Ám hamarosan két holttest kerül elő egy csatorna mélyéről. A kettős gyilkosság megrázza a városkát: se nyom, se gyanúsított, se bizonyíték...
Kuperus megpróbál tovább élni, mintha mi sem történt volna. Látogatja a betegeit, eljár biliárdozni barátaival az Onder de Linden kávézóba, esténként felbont egy üveg burgundit, ám amikor szeretőjévé teszi a szobalányát, szájára veszi a város.
Az egyre fullasztóbb légkörben saját magát szorítja sarokba a gyilkos, akit már az sem érdekel, hogy elárulja önmagát...
Georges Simenon - Maigret és a vérfoltos öltöny
Maigret főfelügyelő egy brüsszeli kávézóban gyanús alakra figyel fel, aki ezerfrankos bankókat számolgat. A nyomába szegődik, az amszterdami vonatra is felül mellé, majd észrevétlenül elcseréli a bőröndjét. Amikor az ismeretlen rájön a cserére, egy brémai zugszállóban főbe lövi magát.
Maigret-t bűntudat gyötri. Ám miért lesz öngyilkos valaki, akitől csak egy ócska öltönyt loptak el? Vajon egy régi vérfolt miatt?
A főfelügyelőt a gyorsan pergő nyomozás Brémából Párizsba és Reimsbe, majd a belga Liège-be, Simenon szülővárosába is elviszi. Csakhogy valaki mindig, mindenütt egy lépéssel előtte jár...
Az egyik legkorábbi Maigret-történet önéletrajzi ihletésű, valós eseményeken alapul.
Georges Simenon - A Majestic pincéi
Az előkelő szálloda öltözőjében, hajnalban meggyilkolják egy gazdag amerikai feleségét. Azelőtt táncosnő volt, s a gyanú természetesen hajdani pincér barátjára terelődik. De persze mindenki gyanús, aki a szállodában dolgozik, s még inkább a külön utakon járó férj meg új feleségjelöltje: a csinos, fiatal tanítónő. Maigret felügyelő talán legérdekesebb esete ez a hallatlanul fordulatos, izgalmas, szellemes - s közben élet és sors kavargásába is bevilágító -, mélyen emberi történet...
Georges Simenon - Maigret New Yorkban
"- Halló!... O'Brien?... Képzelje csak, már megint szükségem van magára... Ne ijedjen meg, szigorúan tiszteletben tartom a szabad Amerika valamennyi szabadságjogát... Tessék?... Hová gondol... Higgye el, csipetnyi irónia sem szorult belém... Akár hiszi, akár nem, én is egy magándetektív szolgálatait szeretném igénybe venni..."
Georges Simenon - Maigret és a hajléktalan
Párizsban márciusi szelek fújnak, simogat a tavaszi nap, Maigret felöltő nélkül, gyalog indul ügyészségi szemlére a Szajna-partra. Kissé tanácstalan, hiszen harmincéves pályafutása alatt először fordul elő, hogy egy hídlakó ellen követnek el merényletet.
Előző éjjel megtámadtak egy hajléktalant a pont Marie alatt, bedobták az áradó Szajnába, de a férfi csodával határos módon életben maradt. Nincs áldozat, nincs gyilkos. Maigret mégis annyi időt szentel az ügynek, mintha egy egész Franciaországot lázban tartó drámáról lenne szó. A nyomozás személyes ügyévé válik, olyannyira, hogy még Madame Maigret-t is beavatja a részletekbe, sőt a segítségét is kéri.
Maigret próbálja megérteni, hogyan lehetséges, hogy az egykor kitűnő orvos családját, praxisát elhagyva a hídlakók sorsát választotta. Borgőzös hajléktalanokat és szófukar flamand hajósokat faggat, és azon tűnődik, hogy a nyomorultak és kisemmizettek miért sokkal összetartóbbak és tisztességesebbek, mint a rendezett körülmények között élők.
Georges Simenon - Maigret csapdát állít
Simenonnál nincs könnyes érzelmesség. A párizsi utcák világának, zugboltjainak és kocsmáinak szinte a ragacsát érzékeljük! Bűnök, végzetosztón. S ami Simenonnak külön érdeme a Maigret-könyvek lapjain: érzékeljük azt a hosszúkás bárhelyiséget, a fáradt szagú pultot, a silány italválasztékot, az álizgalmas díszleteket... vagy amikor a főfelügyelő maga ül be a Dauphinba, olyan habja van a sörnek, olyan illata a kajának, hogy csak na. És ahogy felhozat egy csomó szendvicset - és sört - hosszúnak ígérkező kihallgatásokhoz! És... és... és...Nem lehet ennek a Maigret-világnak a végére érni-járni. Tandori Dezső Maigret egy kifürkészhetetlen indítékú gyilkosságsorozat nőáldozatai közt keresi az összefüggést. Mígnem egy fiatal és kicsit könnyelmű rendőrnő a segítségére siet...
Georges Simenon - Maigret és a szombati kliens
Maigret, a kitűnő mesterdetektív sok reménytelennek látszó bűnügyet oldott meg az elmúlt évek és a Simenon-kötetek során. S olykor különös figurák keresik fel az Aranyművesek rakpartjának azt az épületét, melyben a párizsi rendőrség bűnügyi osztálya működik. Léonard Planchon, a jelentéktelen, nyúlszájú szobafestő is sok szombat délutánt tölt Maigret hivatali előszobájában, de mindig inába száll a bátorsága, s mielőtt a nagy detektív fogadná, nyomtalanul eltűnik. Végül azonban az esett kis ember mégis elmondja szomorú történetét: felesége nyíltan csalja őt a nyalka segéddel, ágyától-asztalától, műhelyéből, kislánya szívéből kitúrták őt, s nincs más megoldás: meg kell ölnie mindkettejüket. Néhány hét múlva Planchon eltűnik Párizsból. Az eset világos: lemondott gyilkos szándékáról, új életet kezd valahol. Vagy mégsem? Maigret kitűnő szimata bűntettet gyanít.
Georges Simenon - Maigret és a kiugrott felügyelő
A nyomozás helyszíne Saint-Aubin, egy nagyobbacska vendée-i falu, ahol Maigret nem hivatalos küldetésben, hanem egy vizsgálóbíró kérésére jár, hogy eloszlassa a bíró rokonát övező gyanút. A gyanú nem oszlik, ahogy a hideg esőt követő köd sem, de Maigret-t még az a körülmény sem zavarja, hogy egy magándetektív van folyton a sarkában, gyorsan kideríti a valóságot, és a végén – a tételes jogot lábbal tiporva – igazságot oszt.
Georges Simenon - Maigret és a kicsi Albert
Maigret felügyelő az irodájában pipázgat, amikor váratlanul megcsörren a telefon. Egy titokzatos ismeretlen van a vonal másik végén, aki páni félelemmel hadarja, hogy követik és meg akarják ölni. Megnevez egy kávéházat, ahol a felügyelő megtalálja őt. Mire azonban Maigret odaér, már hűlt helye. Az eset többször megismétlődik, míg végül egyszer megszűnnek a telefonhívások, viszont találnak egy holttestet a Concorde téren. Azonos-e az áldozat a telefonálóval? Miért telefonálgatott az ismeretlen? Ki áll a brutális gyilkosságok hátterében? Mindez kiderül a nemrég elhunyt, világhírű belga író izgalmas könyvéből.
Georges Simenon - Maigret hét esete
A Maigret-életmű legújabb kötetében hét novellát találhat az olvasó, a megoldásra váró rejtélyek pedig a legkülönösebb helyekre vezetik Simenon főfelügyelőjét. Maigret egyszer egy idős asszony gyilkosa után folytat nyomozást, amely során időutazást tesz egy apró falu eldugott vegyesboltjába, ahol száz éve megállt az élet, máskor pedig egy lengyel bűnbanda vezetőjét keresi. De a történetek során egy megmérgezett feleség gyilkosát is el kell kapnia, és egy milliomos kereskedő is nagy bajba kerül. Sőt: nem egy történetben már a nyugdíjas Maigret útját követhetjük nyomon.
Georges Simenon - Liberty bár / Maigret csalódik
Közhelynek számít, hogy a legendás Maigret alakjában Simenon magát mintázta meg: elég ránézni a fényképére, hogy felismerjük benne a bölcs, megértő felügyelőt, s az elmaradhatatlan pipa sem hiányzik soha a szájából. A Liberty bár című regényének külön érdekessége, hogy itt az áldozat figurájában is megjelenik; William Brown - akárcsak a nagy nőfaló Simenon - gyakorlatilag bigámiában él két asszonnyal, s közben időről időre kiruccan a környék nyilvánosházaiba, mígnem egy nap... Maigret felügyelő érthető rokonszenvvel viseltetik a megboldogult iránt. A másik regényben is önnön alteregójával kerül szembe, aki ezúttal egy világhírű, szuperintelligens, de hideg, a nőket élvezeti tárgyakként kezelő sebészprofesszor. Ám a felügyelő kezdeti rokonszenve most valami egész másba csap át.
Félicien Marceau - Ellenségem holtan hever
Valaki megölte King Laminette-et a város futballcsapatának sztárját, és valakit - a könyv főhősét, a történet elbeszélőjét - elítéltek gyilkosságért. ... Francois a Number Five mulató egykori főnöke évek múltán kiszabadul a börtönből. Nyomozni kezd, ki akarja deríteni, ki volt a tettes, kinek volt érdeke hogy őt "kivonja a forgalomból". Bosszút akar állni mindenáron. Kevés az ideje: a láthatatlan maffia egy napot ad neki hogy eltűnjön a városból, mert ha nem!...
Francois nem hagyja magát megfélemlíteni. És miközben megállíthatatlanul halad a célja felé, megelevenedik előtte régi élete, maga előtt látja szeretőit, pártfogóit, barátait, és ellenségeit, a textilipar arisztokratáit és a Number Five "napszámosait". A regényben összekuszálódik, összesűrűsödik a múlt és jelen, de az igazság egyre nyilvánvalóbb, és Francois végül megtalálja a módját, hogy bosszút álljon.
Georges Simenon - Maigret kudarcot vall
Párizsban hetek óta esik az eső. A Quai des Orfevres-ben egész nap ég a villany, a külvárosiak csónakkal közlekednek a folyókká vált utcákon. Maigret nyűgös, gondterhelt, a felügyelők influenzásak, az ügyek lassan haladnak. Mindeközben egy angol hölgynek nyoma vész, Maigret még a Yard segítségével sem tudja megtalálni. Ráadásul felkeresi őt irodájában egy volt általános iskolai osztálytársa, a „henteskirály”, hogy rendőrségi védelmet kérjen, mert attól tart, hogy az életére törnek.
Maigret nem nagyon hisz neki, rossz emlékeket idéz fel benne, szeretne tőle mihamarabb szabadulni. Erre nem is kell sokat várnia, mert a hentest másnap holtan találják. Maigret némi elégtétellel szemléli, hogy mindenki örül a halálának, de az ő dolga kideríteni, vajon ki a legboldogabb, ki az egyetlen, aki hasznot húzott a hústorony halálából.
A főfelügyelő a lelkiismeretével viaskodik. Sokáig húzza a kihallgatásokat, közben elkerüli a figyelmét egy apró részlet, és szem elől téveszti a gyilkost.
Ruth Rendell - Sötéthez szokott szem
„Egyikünk sem olyan normális, mint ahogy hinné vagy mutatná.” _Pszicho_
Ahogy a legtöbb családnak, a Hillyardoknak is megvannak a maguk titkai. Az egyik a fiatal és gyönyörű Eden Hillyard halálához vezet…
Faith nagynénjét, Vera Hillyardot kötél általi halálra ítélik húga, Eden brutális meggyilkolásáért. Hogy miért tette? Ezt a kérdést a döbbenet közepette fel sem teszik. Faith évtizedekkel később egy újságíró kérésére kiforgatja a családi fiókokat, hogy együtt jöjjenek rá a miértre és a hogyanra. A nővérek, Vera és Eden kapcsolata mindig is amolyan se veled-se nélküled viszony volt, melyben a kísértés, a kapzsiság, a féltékenység és a szeretet elemei elegyedtek. Ráadásul ketten osztoztak egy súlyos titkon. És ahogy a tisztázó pillantás felfedi a részleteket, egyre világosabbá válik, hogy a teljes igazság az élőkre is kihatással lesz.
Ruth Rendell legsikeresebb pszichokrimijében a gyilkos személyét nem lengi körbe homály, a „miért tette?” kérdése azonban a válaszok sötét szövevényéhez vezet – és az igazi bűnös talán nem is az, akinek a kötél a nyakára került. A regény minden létező krimiirodalmi elismerést besöpört az Arany Tőrtől az Edgar-díjig. A Partvonal Kiadó ezzel a kötettel folytatja _Pszichokrimi_ sorozatát.
Georges Simenon - Maigret gyanút fog
A hajnalban a templomba siető ministránsfiú állítja, hogy gyilkosságot látott, de a kisvárosi rendőrök nem hisznek neki, hiszen se holttest, se vérnyom, se másik szemtanú.
Az éjszaka közepén csöng a telefon a rendőrség központjában. A telefonáló a rendőröket szidalmazza, majd lövés dörren. A nyilvános telefonfülke közelében egy gyémántkereskedő holtteste hever, mellette pisztoly, zsebében gyémántok.
Egy családapát lőnek le este az ablakon át, miközben lefekvéshez készülődik. Vagyona és haragosa nincs, ahogy indíték sincs.
A párizsi kávézó a szokott időben kinyit, és a korán érkező vendég egész nap nem mozdul a helyéről. Alig fogyaszt, nem beszél, csak ül és figyel, mindössze egyszer telefonál, és rövid időre egy nő ül le mellé. Záráskor nehezen akar távozni, majd abban a pillanatban lövés dörren, ahogy kilép a kávézóból. Az összesereglő járókelők lába előtt azonban egy másik férfi holtteste hever.
Négy, eddig magyarul meg nem jelent rejtélyes történet, amelyekben Maigret a tőle megszokott komótos következetességgel gombolyítja fel a szálakat.
Georges Simenon - Maigret és a csapodár közjegyző
Egy jól öltözött, nercbundás, kissé ideges középkorú nő megjelenik Maigret irodájában, és bejelenti, hogy férje, a dúsgazdag, közismert párizsi közjegyző eltűnt. Maigret, miközben azon morfondírozik, elfogadja-e a Bűnügyi Rendőrség igazgatói posztját, munkához lát, és apránként kideríti, hogy az eltűnt férj, Monsieur Charles legalább annyira bolondult a táncoslányokért, mint felesége a konyakért...
Dennis Lehane - Viharsziget
1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott felfegyverzett őrök?
Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.
Dennis Lehane regénye 2003-as megjelenését követően szinte azonnal kultikussá vált, számos irodalmi díjra jelölték, és meghatározta a következő évek trendjeit - nem csak az irodalomban. A kötetből 2010-ben Martin Scorsese forgatott felejthetetlen filmet Leonardo DiCaprio főszereplésével.
Georges Simenon - Az eljegyzés
A kövérkés, unalmas Hire úr gyanús üzelmekből tengeti csendes párizsi nyárspolgár életét. Szürke hétkönapjait csak egy gyanús fürdőház deríti fel olykor-olykor. Változhatatlannnak ígérkező sorsát két váratlan esemény dúlja fel: a szomszédos grundon véres kéjgyilkosság áldozatául esik egy rosszlány, Hire úr pedig felfedezi, hogy ablakából belátni egy gondtalanul vetkőző-öltöző szép, nagy keblű leányzó szobájába.
A szerelem igézete és a gyanú árnyéka: így kezdődik az átlagos krimifiguráknál ezerszerte árnyalatosabban megírt esendő és furcsa Hire úr hányattatása.