További értékelések

Az ​év utolsó utáni hajrájában befutott még egy szívmelengető új kedvenc – abszolút a semmiből jött. Teljesen véletlenszerűen, a címe alapján választottam ki, ami összecsengett az Indian Runner című mozi ikonikus zárómondatával: „my brother, Frank”. Szóval „my brother, Tom”…

A testvérek közötti vérszövetség alighanem a legerősebb kapocs a világon, hisz nincs még egy olyan viszony, amiben emberek egymás mellett fejlődve, szocializálva, ugyanabból a szűk környezetből a teljes univerzumra rácsodálkozva állnának talpra. A való életben persze a közös fonalak sokszor szétszakadnak, elrojtolódnak, gyengébbnek bizonyulnak a kelleténél, de egy jó író bármilyen témát ráhúzhat a testvéri összetartás, szembenállás, vagy egymásra találás drámájára. Aldridge speciel fogja a saját, angol származással terhelt ausztráliai emlékeit, világnézeteit, kever hozzájuk egy kis tesztoszteronos, fiúsított Lucy Maud Montgomery hangulatot, kreál egy sosem létező testvért, akibe injektálhatja saját megrázkódtatásait*, és az egészet megfejeli még a Rómeó és Júlia őstoposzával is. Bármilyen abszurdnak is hat a kombináció, a dolog működik. Nagyrészt azért, mert Aldridge jellemleírásai és hangulatképei nagyon pontosak és átérezhetőek, sugárzik belőlük az ausztrál préri élettel teli üressége, az ottani közösségek sajátos belső anarchiája. A szerelmet pedig nem pusztán az egymással minden létező síkon szemben álló családok akadályoztatják, hanem Tom jellemének fejlődése is: baloldalisága, liberális felfogása, felelősségérzete, vallási tanokon és kőbe vésett törvényeken túllépő lelkisége.

Utóbbi ponton ismerni rá magára Aldridge-re, ő ugyanis arról az általa is megtapasztalt, lehetetlen helyzetről szeretne beszélni, amikor az új eszmék megérintik a többfajta, egymással is vetekedő konzervatív nézetek között nevelkedő fiatalokat. Tom családja az anglikán hagyomány szerinti vaskalapos, elvakult módon hódol a saját istenének és törvényének, miközben mélyen megvetik a katolikus és főleg laza erkölcsű ausztrálokat. Ha nem volna elég baj, hogy Tom szerelme az utóbbi oldalon áll, ő maga mindkettőt elutasítja, ráadásul igazi kétlaki is egyszerre: odahaza apja nyelvét beszéli, fiatal társai körében az ízes, börtönszlenghez hasonlított ausztrál dialektust. Bámulatos az az éleslátás, amivel Aldridge képes bemutatni, mennyire sokrétű lehet az ember öntudata, mennyire formálható az identitása – ami végső soron szerinte attól függ a leginkább, hogy pontosan miben is hisz az adott személy. Ez elég merész, a világ bizonyos részein közel feldolgozhatatlan üzenet – és azt hiszem, a britek számára is meredek gondolat, tekintve, hogy a történelem során jellemzően inkább hozzájuk alkalmazkodtak mások.

Ennyitől persze a könyv lehetne egyetlen egy a szocreál igényeknek tökéletesen megfelelő nyugati alkotások közül, de bája és reményteli, mégsem otromba és mesterkélt idealizmusa miatt számomra sokkal többnek bizonyult. Így kezdődnek a szerelmek.

*A könyv előszavában közölt Aldridge-életrajzot olvasva szerintem teljesen egyértelmű, hogy Tom legalább 60-70 százalékban vagy maga az író, vagy a saját maga elé állított ideálkép.

Az ​első felét ma délután olvastam el, miközben két és fél órát vártunk anyámmal, hogy bejusson a doktorhoz. A második felét pedig ma este, mivel a maradék 120 oldal már nem túl sok…

Szép ausztrál kisvárosi Rómeó-Júlia történet, a Montague-k karót nyelt, fennsőbbségesen nagyképű anglikán paragrafusszopogató, és a Capulet-ek lezser, fegyencvérrel kevert katolikus családi tradíciójával színezve. Az író a két család, s ezeken belül a két nemzedék közti konfliktusok erőterében húzza feszesre a szálakat.

Ám sajnos beleszőtte a regénybe – a nyugati értelmiség körében egykor nem ritka – társutas-osztályharcos elmélkedéseit is, ami apróbb penészes foltokat hagyott a történet szövetén. Egy csillag levonás. De ettől még olvasásra javasolt. (Az előszó viszont nem…)

Amióta ​csak megszülettem, ez a könyv ott volt a szüleim könyvespolcán. Senki nem nyúlt hozzá, csak csendben meglapult a sorban, olvasatlanul. Most, hogy elolvastam, úgy érzem, hogy méltánytalanul mellőztük. Lebilincselő történet a 30-as évek Ausztráliájából, emléket állítva egy eltéphetetlen családi köteléknek és egy szép szerelemnek.

Egészen ​más, mint a többi Aldridge-könyv. Bár ez sem vidám, de legalább melegség van benne…