A ​civilizált emberiség nyolc halálos bűne

Hermann István - Válságok ​és változások
A ​szerző írja: "Napjainkban éppen arról van szó, vajon megadjuk-e magunkat az úgynevezett sorsszerű világlátásnak, vagy pedig az élet minden területén megpróbálunk gondolatilag eligazodni. Ehhez ismerni kell azokat a fogalmakat, melyek megszülettek már évszázadokkal ezelőtt, és ismernünk kell azokat is, amelyek napjaink erjedéséből forrnak ki. Minden új jelenség, minden új esemény, minden jelentős történés új fogalmakat szül, új megoldási kísérleteket, helyes vagy álmegoldásokat. Új kérdések születnek, s új válaszok ezekre a kérdésekre. A válaszoknak csak egy része bizonyul helyesnek, s a többi elsüllyed a történelmi süllyesztőben. Így a kérdéseknek és a válaszoknak egyaránt életük van, jelentőségük és mélységük, és ezért szeretnék ezzel a könyvvel is segíteni abban, hogy a helyes válaszokat megtalálja az olvasó."

Arthur Schopenhauer - A ​nemi szerelem metafizikája
Schopenhauer ​célja meggyőzni az olvasót arról, hogy az a téma, ami az irodalom valamennyi műfajában nemhogy jelen van, de az egyik legkedveltebb mind a szerzők, mind az olvasók körében, érdemes a filozófiai vizsgálatra. Schopenhauer munkáját a többi között a Franklin társulat adta ki magyarul 1918-ban, Budapesten. A szerző maga is megjegyzi művében, hogy tanulmányának témájáról nem sok filozófiai értekezés született előtte, e kevés közül a jelentősek Platón, Rousseau, Kant, Platner és Spinoza tollából valók, ám Schopenhauer megítélése az említett gondolkodók szerelemről írt alkotásairól nem túl hízelgőek. A nemi szerelem metafizikája a többi mű között van annyira jelentős, hogy tekintetbe vegyük a nemek különbségének filozófiai vizsgálatakor.

Konrad Lorenz - Mentsétek ​meg a reményt
Konrad ​Lorenz 1903-ban született Bécsben. Orvosi és zoológiai tanulmányokat folytatott, 1940-ben az összehasonlító pszichológia professzorává nevezték ki Königsbergbe. 1950-től 1973-ig a Max Planck Intézet igazgatója volt Buldernben, majd Seewiesenben. Itt végzett etológiai kutatásai elismeréseképpen neki ítélték 1973-ban az orvosi Nobel-díjat. 1989-ben bekövetkezett haláláig az Osztrák Tudományos Akadémia Konrad Lorenz Intézetének vezetője volt. Nyolcvanötödik születésnapjára barátja és tanítványa, a természetfilmeket készítő Kurt Mündl jelen kötetben adta közzé mesterével folytatott beszélgetéseinek gyűjteményét. Az interjúsorozatból, melyet Konrad Lorenz szellemi végrendeletének is tekinthetünk, megismerhetjük a világhírű tudós és filozófus gondolatait a "hűtlenül kezelt világ" jelen állapotáról, főként azonban ember és természet, ember és társadalom viszonyáról.

José Ortega y Gasset - A ​tömegek lázadása
"A ​történelem olyan vers, amelynek minden szaka más ütemre lejt. De ha így van, nekünk, akik e század strófáiban vagyunk beiktatott szavak, e strófa üteme éppoly fontos, mint maga a vers. Ez az ütem a parancs, amelyet a verstől kapunk. Amit Ortega úgy mond: mindenkinek első kötelessége saját kora imperatívuszát megérteni." Németh László: Ortega és Pirandello

Jessica Williams - Merre ​tart a világ?
A ​BBC köztudottan az elfogulatlan, pontos tájékoztatás mintaképe. Jessica Williams a BBC televíziós világszolgálat Hard Talk címu musorának munkatársa, s könyve is nyílt, egyszeru "kemény beszéd" - elgondolkodtató, nemegyszer megdöbbento tények, okos, rövid háttérmagyarázatokkal. Noha a tények nem mindig a mi közvetlen környezetünkrol szólnak, nem lehet olyan illúziónk, hogy nem vonatkoznak ránk - ha teszik, ha nem, ma már a jó is, a rossz is globális hatású. Nem véletlen, hogy éppen korunkban fogalmazódik így a közös földi létünk fenntarthatóságának elofeltétele: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. A gondolkodáshoz ismeretek, megbízható információk szükségesek, a cselekvéshez pedig az indíttatás. Mindkettohöz hozzájárul Jessica Williams könyve. Nem ez az egyetlen lehetséges gyorsfénykép a világról, egészen másmilyet is lehet készíteni, de aligha tehetjük meg, hogy ezeket a tényeket figyelmen kívül hagyjuk. Rajtunk múlik, milyenek lesznek a gyerekeink gyorsfényképei.

Stephen W. Hawking - Leonard Mlodinow - A ​nagy terv
A ​VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB GONDOLKODÓJÁNAK CSAKNEM EGY ÉVTIZED UTÁN AZ ELSŐ JELENTŐS MUNKÁJA, MELYBEN ÚJ VÁLASZOKAT AD AZ ÉLET VÉGSŐ KÉRDÉSEIRE. Mikor és hogyan kezdődött az Univerzum története? Miért vagyunk itt? Miért van ott valami a semmi helyett? Mi a valóság természete? Miért vannak a természeti törvények olyan pontosan beszabályozva, hogy éppen megengedjék a hozzánk hasonló lények létezését? És végül, a Világegyetemünkre érvényesnek látszó „nagy terv” bizonyítékot jelent-e egy jóindulatú Teremtő létezése mellett, aki mozgásba hozta a világ fejlődését – vagy a természettudomány másmilyen választ ad erre a kérdésre? Stephen Hawking és Leonard Mlodinow legújabb könyvükben briliánsan szellemes, ugyanakkor egyszerű és közérthető nyelven mutatják be az Univerzum rejtelmeire vonatkozó, legfrissebb tudományos elképzeléseket. Elmondják, hogy a kvantumelmélet szerint a kozmosznak nem egyetlen létezése vagy történelme van, hanem az univerzum minden lehetséges történelme egyidejűleg létezik. Amikor ezt az Univerzum egészére alkalmazzuk, az elképzelés megkérdőjelezi az ok és okozat viszonyának hagyományos felfogását. A szerzők szerint az a tény, hogy a múlt nem ölt határozott formát, azt jelenti, hogy nem a történelem hoz létre bennünket, hanem mi magunk hozzuk létre a történelmet, azáltal, hogy megfigyeljük a múltat. A szerzők kifejtik, hogy mi magunk is a korai Világegyetemben fellépő kvantumfluktuációk leszármazottai vagyunk, és megmutatják, miként jelzi előre az elmélet a „multiverzum” létezését – amely elképzelés szerint a miénk csak egyike annak a rengeteg univerzumnak, amelyek mindegyikében eltérő természeti törvények uralkodtak, és amelyek mind spontán módon, a semmiből bukkantak elő. Emellett Hawking és Mlodinow megkérdőjelezi a valóság hagyományos fogalmát, amikor felállítják a valóság „modellfüggő” elméletét mint a legjobb elméletet, amelynek felfedezésében reménykedhetünk. Végül megvizsgálják az M-elméletet mint a minket és az egész Világegyetemünket irányító törvények magyarázatát. Ez az elmélet jelenleg az egyetlen életképes jelölt arra, hogy a „mindenség elmélete” legyen. Ha sikerül bebizonyítani az elmélet helyességét, írják a szerzők, akkor ez lesz az az egyesített elmélet, amelyet már Einstein is keresett. A nagy terv bármely más könyvnél informatívabb és provokatívabb útikalauz azon felfedezések világába, amelyek megváltoztatják világképünket, és alapjaiban fenyegetik legjobban kedvelt elképzeléseink némelyikét.

Richard P. Feynman - A ​fizikai törvények jellege
"A ​természet - írja Feynman - egyszerű, és ezért nagyon szép." Ám közvetlenül a kísérletekből olvassák-e ki a fizikusok a természet törvényeit? Kiterjesztik-e bátran az eredményeket még feltáratlan területekre, hogy ellenőrizhető jóslatokat tegyenek? Vagy kigondolják törvényeiket, és a valóság nyakába akasztják azokat? Hogy megválaszoljon ilyen alapvető kérdéseket, Feynman professzor felvázolja azokat a témákat, amelyek közösek a gravitáció törvényében és Newton, Maxwell és Einstein nagy, világosságot gyújtó felfedezéseiben. Vizsgálja a matematikát, mint a természet nyelvét, a megmaradás és a szimmetria alapvető elveit, a riasztó tényt, hogy az idő soha nem fordul vissza és a kvantummechanika által bevezetett valószínűségeket és bizonytalanságokat; az utolsó fejezet előretekint új törvények felkutatására. Az eredmény egy gazdag, érthető könyv.

Thomas S. Kuhn - A ​tudományos forradalmak szerkezete
Kuhn ​e művével mindazt lerombolta, amit a tudományfilozófia elmúlt évszázada oly gondosan felépített, nevezetesen a tudománynak azt a mítoszát, mely szerint a tudományos megismerés az utóbbi háromszáz évben töretlenül és egyenes vonalban fejlődik, s a vitathatatlan értékmentés, a páratlan igazságok tárházává válik. Kuhn sokat vitatott vagy éppen magasztalt nézetei nyomán új határterület jött létre a szűkebben vett tudományfilozófia és a tudománytörténet között: a "tudományos közösségek" és a "tudományos paradigmák" fogalmának bevezetésével a tudományfejlődés-elmélet, a maga rohamosan bővülő, óriási szakirodalmával.

Szendi Gábor - A ​nő felemelkedése és tündöklése
A ​mű az evolúciós pszichológia nézőpontjából elemzi Nő és Férfi kapcsolatát. Bizonyítja, hogy ebben a férfiközpontúnak hitt világban valójában a Nő a titkos mozgató. A Nő a szervezője és egyben a fődíja annak a férfiak közt dúló, vérre menő viadalnak, amely érte folyik. Miközben a Nő gyengének tűnik, az Erő vele van, miközben vesztesnek tűnik, mindig ő az igazi győztes. A könyv fejezetei Nő és Férfi választásainak és kapcsolatának rejtett mechanizmusait írja le. Olyan kérdésekre keresi a választ: Miért vannak nemek, miért hal ki 10 millió év múlva a férfi? Mi a női szépség és mit vár a nő a férfitől? Mi a nő „A és B terve”, miért van annyi „kakukkfióka” a családokban? Mire jó az orgazmus, mi a szerepe az emberi szimmetriának? Miről árulkodik a mutató és gyűrűsujj arányunk, honnan sejthető, hogy Michelangelo Dávidja homoszexuális? És miért küzd annyi nő a meddőséggel, s hogyan csapja be a nőt a meddőségipar? A könyv zárófejezete a freudi életmű súlyos kérdéseit feszegeti, s bepillantást enged a pszichiáter és pszichológus szakmai szexuális visszaéléseibe is. A könyv olvasmányos, népszerű stílusban mondja el a legmodernebb tudományos eredményeket, de bőséges szakirodalmi hivatkozásokkal segíti a szakmai olvasókat is. Szendi Gábor leginkább szabad gondolkodónak szereti nevezni magát, akinek a legfontosabb érték az igazság és a szabadság. Változatos életútja arról tanúskodik, hogy a megújulásban és a változásban érzi jól magát. Programozó matematikusnak indult, majd filmíró lett, írásaiból három film is készült, majd pár év könyvkötés után a pszichológus hivatást választotta. Kutatóként az agy-lélek kapcsolata és az evolúciós pszichológia, gyógyítóként az életgubancok megoldása érdekli. Az igazság helyett a gyógyszeripari érdekek szolgálatába álló megélhetési tudományból kiábrándulva fordult a tudományos újságírás felé, céljának a hiteles tájékoztatást tartja. Ezért írta meg 2004-ben a bombaként robbanó leleplező tanulmányát, a Depresszióipart, majd 2005-ben az azonos című könyvét, melyek a gyógyszeripar és a pszichiátria veszélyes összefonódását tárták fel. Létrehozta „egyszemélyes” webszájtját, ahol cenzúrázatlanul mondhatja el véleményét. Mindezekért megtorlásként kutatói állásából elbocsátották, és a Magyar Pszichiátriai Társaság beperelte.

Jared Diamond - Összeomlás
A ​letűnt civilizációk emlékei számtalan kutatót és turistát bűvölnek el, ám szakmai hozzáértésüket tekintve legyen közöttük bármekkora különbség, mégis mindegyikük fantáziáját az adott civilizáció fénykora vonzza. Jared Diamond azonban nem legjobb napjaikban tekint ezekre a kultúrákra, hanem végnapjaikat elemzi: mi okozta pusztulásukat, és mit tanulhat a mi globális civilizációnk bukásukból? Merthogy egy civilizáció nem feltétlenül omlik össze. A Húsvét-sziget lakóinak és a majáknak nem sikerült, viszont minden ma élő nép(csoport) átélt már jó néhány krízishelyzetet. A kérdés tehát adott: mit kell tennünk nekünk, hogy elkerüljük a katasztrófát? Az általános történelmi vizsgálatok egy adott korszakot vagy egy adott földrajzi területet érintenek. Ebből a szempontból is különleges ez a könyv, hiszen egy problematika fűzi össze a fejezeteket, így végül nem csupán a történelmet szerető emberekhez szól, hanem újszerű nézőpontjának, vizsgálati módszerének következtében a szociológiával, földrajzzal foglalkozók, vagy egyáltalán az – akár térben, akár időben – távoli kultúrák iránt érdeklődők is mind-mind komoly élményként gondolhatnak vissza a műre… Szemléletmódja és következtetései érzékeny területre tapintanak rá. Felhívja figyelmünket civilizációnk sérülékenységére, helyzetünk ingatagságára, és érvei talán sokakat meggyőzhetnek a tudatosabb életmód választásáról, hogy önös szempontjainkat a közösség szempontjai alá rendeljék. Jared Diamond az UCLA (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) földrajzprofesszora. Nevéhez több sikerkönyv és számtalan elismerés kapcsolódik. Pulitzer-díjas könyve, a Háborúk, járványok, technikák , megjelenésekor rögtön bestsellerré vált, és a tudományos könyvek kategóriájában az Amazon.com eladási listáját öt évig vezette. Összeomlás című könyve szintén az eladási lista élén debütált.

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Nigel Barley - Egy ​zöldfülű antropológus kalandjai
Afrikában ​töltött első évéről írott őszinte, mulatságos és kihagyhatatlan, lefegyverzően tiszteletlen beszámolójával Nigel Barley bepillantást enged egy szociálantropológus mindennapjaiba, aki egy sár-kunyhóban ütött tanyát, hogy tanulmányozza a kameruni doajók szokásait, hiedelemrendszerét, életét. A szerző megtanulta az egyetemen, hogy hogyan kell terepmunkát végezni, de hamarosan kiderült, hogy a doajók mit sem tudnak arról, hogyan kell a terepmunka tárgyának viselkednie. Ezek a „Feljegyzések egy sárkunyhóból” kis híján odavesztek. A becses papírokat termeszek, kecskék, egerek, viharok és – Rómában, a hányattatások utolsó állomásán – tolvajok veszélyeztették, de éppolyan ellenállónak bizonyultak, mint a szerző maga. Nigel Barley a doajó nép körében töltött kameruni éveiről nem a megszokott tudományos és szakmai bennfentességgel számol be. Kíméletlen humorral és éleslátással jellemez bürokratákat, rendőröket, vám-hivatalnokokat, doajókat, amerikaiakat, németeket, franciákat – és angolokat is. A könyv szerzője Cambridge-ben modern nyelvekből diplomázott, majd Oxfordban folytatott antropológiai tanulmányokat és szociálantropológiából doktorált. Néhány évnyi tanítás után két évet terepmunkával töltött Kamerunban. Ottani élményei váltak The Innocent Anthropologist c. könyvének forrásául.

Herbert Marcuse - Az ​egydimenziós ember
Egy ​könyv, amelyet (hírből) mindenki ismer, de amelyet mindeddig csak a kiváltságos kevesek olvashattak: "az újbaloldal bibliájának" lázító mondanivalója mifelénk sem a "támogatott", sem a "tűrt" kategóriába nem férhetett bele. S ha már a hatvanas évekbeli lázongásaink idején nem tanulhattuk a fejlett ipari társadalomnak ebből a briliáns leírásából, legalább most, amikor a "felzárkózás" lázában égünk, ne mulasszuk el megtenni ezt. Hiszen akkor is, most is, változatlanul ugyanarról van szó: a nagy Egészről, amely kiegyensúlyozott, békés szabadságnélküliségében mindannyiunkat saját engedelmes alkatrészévé tud szelidíteni, leszerelve minden valóban "fölforgató" ellentendenciát - a "szabad választás" látszatpluralizmusában, a kényszerű munka robotjában, az egydimenzióssá sorvasztott gondolkodásban, kultúrában, szexualitásban.

Simone de Beauvoir - Az ​öregség
Simone ​de Beauvoir azt tartja, hogy öregekkel kapcsolatban majdnem mindenkinek rossz a lelkiismerete, és ezért a hallgatás összeesküvése veszi körül ezt a témát. Könyvének célja, hogy megtörje ezt a hallgatást, és olvasóit is kéri, nyújtsanak neki segítséget. Ezt írja: "Hogy megnyugtassák lelkiismeretüket, az ideológusok különböző, egymásnak ellentmondó mítoszokat gyártottak, amelyeknek célja: elhitetni a felnőttekkel, hogy az öregember nem olyan, mint ők. Az aggastyán tiszteletre méltó Bölcs, aki magasan felette áll ennek a földi világnak, vagy fecsegő, szenilis bolond, akivel ezért nem kell törődnünk: akár többre, akár kevesebbre becsüljük önmagunknál, mindenképpen száműzzük a társadalomból. De a valóság elleplezésénél is kényelmesebb módszer: nem venni róla tudomást. Az öregség szégyenletes titok, nem illik szóba hozni. Sokan rosszallották, hogy könyvet írok róla: »Micsoda ötlet! Milyen szomorú, milyen morbid téma!« És éppen ezért írtam meg. Be akartam mutatni, milyen körülmények között, hogyan élnek ezek a páriák, azt akartam, hogy meghallják a hangjukat: kénytelenek leszünk elismerni, hogy emberi hangon szólnak hozzánk." Magyarországon viszonylag sokat tettek az öregekért, hiszen öreg korában majdnem mindenki nyugdíjas. De ezeknek a nyugdíjaknak egy része éppen csak a létminimumot biztosítja. Ezzel a szép, bátor, tisztességes művel a probléma ébren tartásához szeretnénk hozzájárulni. S akiket ma még nem érint személyesen, azokhoz is szól a könyv, mert szokatlan témája ellenére olyan olvasmányos, mint egy regény.

Immanuel Kant - A ​gyakorlati ész kritikája
"Két ​dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem." Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el. * Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második része. Ennek a kudarcnak mélyen fekvő koncepcionális okai voltak. Az etika kitüntetett szerepe azonban soha nem kérdőjeleződött meg számára, ami talán természetes is egy olyan filozófus esetében, aki szabadságunk megnyilvánulását, a morális törvényt a kozmosz végtelenségéhez méri.

Oscar Wilde - Dorian ​Gray arcképe
Oscar ​Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne. A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain. Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni...

Ismeretlen szerző - Abortusz ​és...
Az ​őszi parlamenti döntés előtt úgy tűnik, már mindent elmondtak az abortuszról, amit csak lehetséges. Aki ezt a kötetet a kezébe veszi, meggyőződhet arról, hogy az érvek és ellenérvek pergőtüzében még korántsem "sütöttek el minden patront"; jobbára csak politikai, ideológiai vaktöltények pukkanásait hallotuk. Az abortuszvitában hiányolt érveket számba véve lényegében elmondjuk miről szól e kötet. Nyolc tanulmányát a kérdések legjobb ismerői, értői vetették papírra. Ezeket sorolva magyarázatot kapunk a kicsit szokatlan címre: Abortusz és... Abortusz és jog, abortusz és bioetika, abortusz és történelem, abortusz és szociológia, abortusz és pszichológia, abortusz és filozófia kapcsolatát boncolgató írásokat jelez a rejtélyes három pont. Szerzőinknek nem az a céljuk, hogy állást foglaljanak, egyik vagy másik politikai döntés mellé állítsák az olvasót. Az elvi problémákat felvetve ahhoz szeretnék hozzásegíteni az olvasót, hogy felelős döntést hozhasson az élet által mindannyiunknak feltett kérdésre. Lehet, csak eszmei a döntés, lehet, hogy egy emberke sorsa fordul meg rajta, s lehet, hogy egy nemzedéknyi ember élete a tét. Bármekkora is a súlya, jó csak akkor lehet a döntés, ha szilárd alapokon nyugszik. Az Alkotmánybíróság elnöke egy interjúban így szólt a kérdésről: "A törvényhozásnak megszabtuk, milyen keretek között tudja alkotmányosan meghozni az új abortusztörvényt. Ez olyan elméleti újdonság, ami igazából nem tűnt fel senkinek. Azt mondjuk, el kell dönteni, hogy mi a magzat. Ezt eddig minden Alkotmánybíróság megkerülte. Mi a Parlamentre hárítottuk, mondván, az Alkotmányból nem lehet megállapítani, mi is a magzat. Márpedig a kérdést nem lehet megkerülni. ÓRiási terhe ez a magyar parlamentnek, hogy erre választ kell adnia, és akkor is válaszol - ha nem válaszol."

Immanuel Kant - Antropológiai ​írások
A ​Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.

Hankiss Elemér - Csányi Vilmos - Fehér Márta - Jelenits István - Pléh Csaba - Az ​ember és az antilop
Hankiss ​Elemér házigazdaként beszélgetett a Magyar Televízió Tudósklubjában, 2000-ben, Csányi Vilmos etológussal, Fehér Márta tudományfilozófussal, Jelenits István teológussal és Pléh Csaba pszichológussal. A kilenc beszélgetés témái a következők voltak: 1. Az ember és az antilop (az ember és az állatok hasonlósága és különbsége) 2. Személyiség és szerep 3. A fejlődés 4. A jövő 5. A hatalom 6. Az élet értelme 7. A szeretet 8. A szépség 9. A szabadság

Csányi Vilmos - Etológia ​és társadalom
"Az ​embernek mint fajnak nagy evolúciós újítása a közösség kifejlődése. Nem az egyének versenye a döntő az emberi evolúcióban, hanem a közösségeké. A közösség sokfejű, százkezű, mindenre figyelő biológiai és kulturális konstrukció, amely kialakította a társadalmat, ezt a minden előző élettevékenységnél magasabb rendű formát. Millió éves fejlődése alatt megbízható, kiegyensúlyozott környezetet biztosított az emberi életnek. Evolúciós sikere a bolygó urává emelte, de egyben önnön konstrukciója zsákutcájába is kergette az embert." (Csányi Vilmos) "Csányi Vilmos olyan tudós, aki nemcsak a szakmájabeliekhez beszél, hanem humánetológiai kutatások eredményeit és ezek tanulságait köznapi nyelven is megfogalmazza. Ennél többet is tesz: gondolkodó emberként a biológia és az etológia felismeréseit közismert társadalmi jelenségekre is alkalmazza, a kultúra és az erkölcsi értékek mellett elkötelezett közéleti szereplőként határozott javaslatot tesz egy sor közös gondunk megoldására. Ha az ő szemszögéből figyeljük a politika működését a globalizált tömegtársadalomban, a tudományos kutatás magyarországi helyzetét, a csoporton belüli és kívüli agressziót, az erkölcs biológiai alapjait - hogy csak néhányat említsünk a kötet fontos témái közül -, sokmindent megérthetünk a világról és a világban elfoglalt helyünkről, önmagunkról. A kötet Csányi Vilmos utóbbi fél évtizedben írt közéleti cikkeiből - ahogy ő mondja: apró írásaiból - ad bő válogatást." (Márton László)