Ami az ókori perzsa hadseregben a Halhatatlanok különleges alakulata, a nagy Rómában a Pretoriánusok válogatott csapata, vagy Napóleonnak az Öreg Gárdája volt, azt jelentette Hitler Harmadik Birodalmában a Waffen SS (Fegyveres SS). Ez az ezüst halálfejet és fekete egyenruhát viselő elit gárda azonban harckészségben, vitézségben, a vezér iránti hűségben felülmúlta elődeit. Csak úgy, mint az emberi élet iránti megvetésében.
A Waffen SS alakulatait ott látjuk a második világháború legvéresebb csatáinak gyújtópontjában, Harkov és Rosztov elfoglalásában, a demjanszki és a cserkaszi katlanok poklában, Narva védelmében és a normandiai harcokban csak úgy, mint az 1944-es decemberi, ardenneki halálroham élén. De ugyanakkor, ezek az egységek felelősek a harcmezőn elkövetett atrocitásokért, az ő kezükhöz tapad Le Paradis, Varsó, Oradour vagy Maldémy áldozatainak vére. Az sem mentheti őket, hogy a “kilengések” kétségtelenül a csata hevében történtek és gyakran az ellenség által elkövetett hasonló túlkapásokra adott válaszról volt szó, és általában csak kevés katonát érintettek.
Azok, akik csak a Waffen SS csapatainak ezen atrocitásait hangoztatták, általában nagyvonalúan el szoktak feledkezni a Vörös Hadsereg kegyetlenkedéseiről és a szövetségesek által elkövetett nem kevés háborús bűntettről. Ha majd egyszer, az idő múlásával hozzáférhetővé válik a szövetségesek – főleg a szovjetek – rémtetteiről szóló valamennyi dokumentum, és ismertté válik minden tény, akkor a történelem talán kevésbé szigorú képet fog kialakítani a fegyveres SS-ről.
Korát megelőzve Simon Wiewenthal, a náci háborús bűnök jelen kutatója, aki több mint 40 évet töltött a második világháború során a nácik által elkövetett bűnök feltárásával, annak a véleményének adott hangot, hogy a Waffen SS katonái lelkét nem terhelték nagyobb bűnök, mint akármelyik más nemzet katonáiét.
A szörnyű pusztulást hozó második világháború immár több mint félévszázada véget ért. A sebek lassan behegednek – ha nem is feledhetők –, és Németország ma újra az Európai Unió megbecsült tagja. Ezzel párhuzamosan fokozatosan megszűntek a németekkel, sőt még a német katonával szembeni korábbi előítéletek. Történészek és volt ellenfelek ismerik el a német katona második világháborúban nyújtott kimagasló teljesítményét: akár a Wermachtot, a Luftwaffét, vagy a Kriegsmarinét tekintjük.
Kapcsolódó könyvek
Ismeretlen szerző - Sztálinizmus és nácizmus
Moshe Lewin és Ian Kershaw, az orosz és német történelem kiváló szakértői kiemelkedő történészekből és szociológusokból álló csapatot szerveztek, hogy megvizsgálják a totális rendszerek közötti párhuzamokat. A szerkesztők a kutatási területben mutatkozó hasonlóság alapján a tanulmányokat három csoportra osztották. Az első rész a vezetői kultusz és a diktatúrák közötti hasonlóságot és különbséget veszi górcső alá. A második az 1941 és 1945 közötti titáni összecsapás hadigépezetével foglalkozik. Végül a harmadik rész azt vizsgálja, hogyan változott Németországban és Oroszországban az idő múlásával a rendszer megítélése.
A Sztálinizmus és nácizmus az alapos elemzést elegyíti a friss látásmóddal a modern európai történelem legvadabb és legembertelenebb korszakáról. Alapvető olvasmánya lesz mindazoknak, akik a társadalomtudományokkal és politikatudománnyal, a nemzetközi kapcsolatokkal vagy a kultúrák közti viszonyokkal összefüggésben folytatnak tanulmányokat, de haszonnal forgathatják azok is, akik egyszerűen csak érdeklődnek a XX. századi ttörténelem két legnagyobb hatású diktatúrája iránt.
Kovács Zoltán András - Számvéber Norbert - A Waffen-SS Magyarországon
E könyv kísérletet tesz arra, hogy itthoni és külföldi levéltári dokumentumok felhasználásával, valamint az újabban megjelent nemzetközi és hazai szakirodalom alapján adatokban gazdag áttekintést nyújtson a német Waffen-SS és Magyarország kapcsolatáról a második világháború idején. A kötet szerzői először a Schutzstaffel (SS) katonai szerepvállalásnak hátterét, az SS-csapatok szervezetét, harcászatát és eszközeit tekintik át, majd a fegyveres szervezet Magyarországról történt létszám-kiegészítésével foglalkoznak. A terjedelem legnagyobb részét a Waffen-SS olyan birodalmi, önkéntes és besorolt alakulatainak hadtörténete teszi ki, amelyek harcoltak magyar területen. Külön részben olvashatunk a Waffen-SS magyar egységeinek történetéről is.
George Forty - Az Afrika Korps II. - A hosszú visszavonulás
1941 végén a Deutches Afrika Korps Tripolitániában készült egy újabb, nagyobb erőkkel végrehajtandó támadásra Alexandria és Kairó ellen. Az Afrika Korps című könyv második kötete 1942 januárjától folytatja a történetet, és Rommelnek azon erőfeszítéseit részletezi, amelyekkel az angol 8.hadsereget próbálta szétzúzni. A tábornok nem kívánt a szükségesnél hosszabb ideig védekező pozícióban maradni. Amint megkapta az új felszerelést, üzemanyagot és erősítéseket, az 1941-est felülmúló sikerű hadjáratot indított, amellyel sikerült megközelíteni célpontját - a Szuezi-csatornát. Ha ezt elfoglalja, megváltoztathatta volna az egész háború menetét. A sors azonban mást tartogatott számára. Amint a német utánpótlási vonalak mind jobban megnyúltak, a brit ellenállás felőrölte a DAK-ot. Az előretörést Alexandria felé megállították, és a vég már csak idő kérdése lehetett az Afrika Korps, valamint olasz szövetségeseik számára. Minden idők legnagyobb sivatagi csatáját egy újonnan érkezett tábornok, Montgomery nyerte meg, akinek a neve örök időkre összekötődik már El-Alameinnél aratott diadalával.
G. L. Thompson - Germánia
Németország megnyerte a második világháborút, és létrejött az Urálig nyúló Nagynémet Birodalom. A történet az 1950-es években játszódik; a német polgárok elégedetten figyelik a Birodalom erejét fitogtató építkezéseket, élvezik a győzteseknek kijáró életet, miközben nem is sejtik a valóságot. Semmit sem tudnak a múlt borzalmairól, a meggyilkolt zsidókról, sem a Birodalomban zajló kíméletlen hatalmi harcokról. Siegfried Wolff, az egykori kommandós veszélyes feladatot kap: meg kell szabadulniuk mindenkitől, aki veszélyt jelent a Birodalomra. Mindezt a legnagyobb titokban. Bármi áron…
A szerző lebilincselő stílusban, valós történelmi dokumentumok felhasználásával építi fel a regény képzeletbeli világát, képtelenség ellenállni az általa kínált játéknak: mi lett volna, ha…
R. G. Grant - Csaták
A történetírásban megörökített első csatát a kánaániták vívták az egyiptomiakkal Megiddónál, de a garantált kölcsönös megsemmisítés koráig a hadviselés pontosan olyan régi, mint maga az emberi történelem. A Csaták ezt a figyelemre méltó, bár kegyetlen és félelmetes történetet örökíti meg hitelesen.
A nagyszerűen illusztrált enciklopédia nélkülözhetetlen összefüggéseket feltárva részletes bepillantást szolgáltat a háború és a hadviselés minden aspektusába, s így az olvasó a legkorszerűbb tudást összegző kézikönyvet tarthatja kezében a fegyveres harc 5000 esztendejéről.
A konfliktusok – az ókortól napjainkig. Minden egyes háborúnak megismerjük az okait, eseményeit és következményeit.
A hadvezérek – Nagy Sándortól Schwarzkopf tábornokig. Találkozunk minden történelmi kor legjelentősebb katonai vezetőivel.
A fegyverek – a harci kocsitól a lézerrel célra vezetett rakétáig megvizsgáljuk a hadviselés szerszámait és technológiáját.
A csatamezőn – megragadó és megindító személyes beszámolókból tanúi leszünk a hadviselés intenzitásának, rettenetes valóságának, és a közben megnyilvánuló emberi bátorságnak.
A figyelmet megragadó színes képekkel, térképekkel és illusztrációkkal világítjuk meg a hadviselés minden részterületét, s így a Csaták az egyik legdrámaibb emberi tevékenység nélkülözhetetlen vizuális megörökítője is.
Paul Herbert Freyer - Halál a tengereken
"... A parancsnok is karabélyt kér. Még az orvos is, akit pedig hippokratészi esküje arra kötelezne, hogy minden embernek segítséget nyújson, fegyvert ragad, és lövi a vízben vergődő hajótörötteket.
A fedélzetről leszűrődő pokoli zajra a főtechnikus is megjelenik a hídon. De a lövöldözéstől megrészegültek közül senki sem hajlandó átadni neki karabélyát, s ezért Lenz, hogy maga se tétlenkedjék, a célokat jelöli meg a tüzelők számára.
Az U-852 a hullámokon sodródó roncsdarabok között köröz. A lövedékektől átlyuggatott mentőcsónak pillanatok alatt megtelnek vízzel, s a holtakkal és súlyos sebesültekkel együtt elmerülnek. A mentőövek viszont bármennyi találatot is kapnak, a víz színén maradnak, mert parafadarabokkal vannak megtöltve. Ezért most a tengeralattjáróról kézigránátokat dobnak feléjük. Röhögő, torz ábrázattal vágódnak hasra a tengeralattjáró acélfedélzetén egy-egy jól sikerült dobás után a szilánkok elől fedezéket keresve, hogy azután diadalordítással üdvözöljenek egy-egy telitalálatot.
A szörnyű színjátéknak csak az esti szürkület vet véget. Közel és távolban semmi jel sem árulja el, hogy itt valamikor egy hajó szelte a habokat.
Az U-852 tovább folytatja útját déli irányban, mintha az embertelenségnek ezek a borzalmas órái nem is lettek volna.
Eck kapitány elégedetten jegyzi be a hajónaplóba:
"Március 13. 17.50. Elsüllyesztettük a 'Peleus' görög gőzhajót. Az elsüllyesztés térségében minden áruló nyomot eltüntettünk." Ilyen józan módon lehet körülírni a legkegyetlenebb gyilkosságot.
Dönitz elégedett lehet neveltjeivel.
Will Fowler - Kurszk
A hatalmas páncélosütközet, a kurszki csata kimenetelét döntően befolyásoló 24 óra történetét írta meg Fowler ebben a könyvben. A mindkét küzdő fél számára hatalmas veszteségeket hozó csata ismertetése természetesen nem merül ki ebben a rövid periódusban, a műből megismerhetjük az előzményeket, az összecsapás kezdeti és végső fázisait is. Olvashatunk a fegyverekről, a katonákról, megtudhatjuk, hogy a harckocsik mellett milyen szerepet kapott a gyalogság, a tüzérség és a légierő a csatában.
Ismeretlen szerző - Panzer
E kötet Németország II. világháború előtti és alatti páncéloserői történetének képes összefoglalója. A páncélos- (harckocsi-) fegyvernem fejlődését 1935-től mutatja be, amikor létrehozták az 1. páncéloshadosztályt. A páncélosfegyvernemet először a spanyol polgárháborúban vetették be – a könyv ebben a harcban a nemzeti erőket támogató német harckocsik fényképeit is tartalmazza. Továbbá képes leírást ad a Barbarossa-hadműveletről, amikor Hitler látványos győzelmek sorozatát aratta, és a harckocsikat egészen Moszkva kapujáig vitte. A háború utolsó három évében a páncélosok ádáz küzdelmeket folytatta az oroszok, majd a britek és az amerikaiak ellen, amelyek során hatalmas veszteségeket szenvedtek.
Dusan Hamsik - A középszerűség géniusza
A szerző Hitler utolsó napjainak, végóráinak történetét eleveníti meg. A diktátor csúfos bukásából indul ki. Innen pergeti le előttünk szemléletesen, érthetően és tárgyilagosan a német tragédiát. Megtudjuk, hogy Hitler, ez a "tüneményes" férfiú hogyan és milyen eszközökkel züllesztette alaktalan, szófogadó tömeggé Európa egyik legnagyobb és legrégibb kultúrnemzetét, s az ellenzék elnémításával, a gondolkodás kikapcsolásával és az ítélőképesség kiküszöbölésével miképpen változtatta át a harmadik birodalmat az engedelmesség országává, amely vakon rohant a vesztébe.
Günther Prien - Tengerek szürke farkasa
Igazi történelmi kuriózumot kap kézhez a T. Olvasó ezzel a könyvvel. Günther Prien ugyanis a leghíresebb II. világháborús német tengeralattjáró-parancsnok volt. Az izgalmas tengerésztörténetek során megtudhatjuk, milyen volt az élet egy régi, romantikus korszakot képviselő vitorlás hajón, valamint hogyan éltek és harcoltak a tengerészek az adott kor egyik csúcstechnikájának számító hajóján, a tengeralattjárón.
Hans Poeppel - W.-K. Prinz von Preussen - A Wehrmacht katonái
A Wehrmacht bűneirol rendezett kiállítással Németországban elérte mélypontját az a közvélemény és számos történész által is képviselt irányzat, mely szerint a Wehrmacht a német történelem legnagyobb gyilkoló bandája volt. E kötet szerkesztői és szerzői arra a nem könnyű feladatra vállalkoztak, hogy rámutassanak az igazságra és a nyilvánosság elé tárják a Wehrmacht valódi arcát, nem leplezve a tagadhatatlan bunöket, de kiemelve azokat a mozzanatokat is, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a Wehrmachtról maguk az ellenfelek is tisztelettel szóltak.A Wehrmacht katonái című könyv sok oldalról járja körül e híres-hírhedt hadsereg történetét. Aki érdeklődik a téma iránt, és emellett az összetett igazság megismeréséhez is közelebb akar kerülni, illetve kész arra, hogy elgondolkodjon olyan dolgokról, amelyekről korábban mást olvasott, a megfelelő könyvet tarja kezében.
Traudl Junge - Melissa Müller - Az utolsó óráig
Traudl Junge, az egyszerű, táncosnőnek készülő kislány egy véletlen találkozás következtében a "barna hatalom" központjában találta magát. Tanúja volt az 1944. július 20-án elkövetett Hitler elleni merényletnek, s a Führer neki mondta tollba politikai és személyes végrendeletét. Junge, Hitler öngyilkossága után ismerte csak fel a náci hatalom szörnyűségeit, amelyeknek nem volt tudatában. A döbbenet utáni bűntudatot Traudl Junge csak naplója írásával tudta feldolgozni. A nálunk is ismert írónő, újságírónő, Melissa Müller vállalta fel a történelmileg egyedülálló dokumentum gondozását, Traudl Junge életrajzának és a Führerrel való beszélgetéseknek összegzését. Hűen ábrázolja Junge álláspontját saját múltjáról, ami árnyékként nehezedett életére, egészen a könyvből készült film bemutatásakor bekövetkezett haláláig.A Hitler személyi titkárnőjének visszaemlékezéseit tartalmazó könyv 2002 januárjában jelent meg, azóta a német, osztrák sikerlisták vezető helyein található.
Geoffrey Regan - Nagy katonai baklövések
Geoffrey Regan, mint más hasonló témájú műveiben is, a hadviselés keretein belül elkövetett gyakran komikus (ill. tragikus és szomorú) baklövéseket gyűjti egy kötetbe. Ez esetben a szárazföldi hadviselés kerül fókuszba, olyan csatáktól kezdve, amelyeket még időszámításunk szerint Krisztus előtt vívtak, egészen a XX. század modern "akcióiig". Az egyik kedvenc esetem, amikor 1980-ban az amerikaiak iránba küldött túszszabadító csapatai a leszállásnál szembesültek azzal, hogy egy busznyi iráni végignézte őket, márpedig jelenlétük teljes titokban kellett maradjon. A busz el akart hajtani, mire néhány pontos lövéssel megállították és 44 utasát leszállítva fogságba ejtették. A probléma csak ezután következett, amit az akció parancsnoka így írt le: "nem kezdtem el aggódni, míg meg nem állítottunk tíz buszt. Attól kezdve ugyanis parkolási problémák adódtak." A könyv ehhez hasonló esetek gyűjteménye, minden a történelem iránt érdeklődő figyelmét garantáltan leköti, miközben hol nevetve, hol csodálkozva kiáltanak fel "Ááá! De marhák..."
Siposné Kecskeméthy Klára - B. Kalavszky Györgyi - A Ludovika
„Legyetek bajtársiasak, emberszeretők, katonáitokat, leendő beosztottjaitokat becsüljétek meg, tisztességesen bánjatok velük... Gyűlölködést ne szítsatok egyetlen szomszéd nemzet ellen sem, mert itt, a Kárpát-medencében élünk ezer éve és még élni fognak utódaink több ezer éven keresztül... A mi eszméinket vegyétek át, legyetek utódaink, mi ígérjük, hogy benneteket mindig támogatni fogunk munkátokban, amennyiben a haza és a parancsnokaitok így kívánják!”
Szende László nyá. ezredes, egykori ludovikás akadémikus
A „ludovikás” kifejezés az idők folyamán a magyar köztudatban összeforrt a férfiasság, a hazaszeretet és az önfeláldozó bátorság fogalmával. Kik voltak ezek a bátor, fegyelmezett, nagy tudású és művelt, magasan képzett katonák, és kik az ő kései utódaik? Róluk, egykori és mai ludovikásokról szól ez a könyv.
Ismeretlen szerző - Kriegsmarine
A Kriegsmarine, a Harmadik Birodalom haditengerészete hősiesen küzdött a II. világháborúban, mind a tenger felszínén, mind a tenger mélyén. Ez a könyv e fegyvernem átfogó, képes története a versailles-i békeszerződést követő újjászületéstől egészen az 1945-ben bekövetkezett végső vereségig. A kötetben szereplő 250 kép - melyek közül néhányra csak nemrégiben leltek rá az európai archívumokban, s eddig még nem kerültek kiadásra - mindenféle hajóosztályt ábrázol, Európa különböző hadszínterein, az atlanti csatától egészen a La Manche csatornán és a Földközi-tengeren vívott gyors ütközetekig.
Bár Németországot az I. világháború után megfosztották hadiflottájától, 1939-re Erich Raeder admirális vezetésével ütőképes haderőt állított fel modern hadihajókból, többek között csatahajókból, csatacirkálókból, egy új hajóosztályból, a zsebcsatahajókból, illetve cirkálókból, rombolókból s persze U-bootokból.
A fotókat hiteles, olvasmányos szöveg egészíti ki, mely betekintést nyújt a flotta fejlődésébe és csatarendjébe, minden hajóosztályról információval szolgál, és részletesen leírja az ütközeteket, melyben részt vettek.
Róbert Jackson haditengerészeti kiképzőtiszt volt, de most már minden idejét a haditengerészeti, katonai és repüléstörténeti témák kutatásának szenteli. Több mint 80 könyvet publikált.
Russell Hart - Stephen Hart - A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai
A II. világháború leghatékonyabb katonai alakulataként számon tartott Waffen-SS sikereit nagyrészt kiváló fegyverzetének köszönhette. Az eddig megjelent művektől eltérően, ez a könyv részletesen bemutatja a hitleri elit alakulat fegyvereit, és számos leírással illusztrálja azok harctéri alkalmazását.
_A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai_ részletes leírások, képek és oldalnézetí rajzok segítségével vezeti be az olvasót a halálfejes jelvényt viselő katonák fegyvereinek világába.
A fegyverek ismertetésen túl a 8,8 cm-es Pak 43-as harci alkalmazásáról éppúgy olvashatunk, mint Remi Schrijnen hostettérol, aki egymaga hét ellenséges harckocsit semmisített meg Pak 40-es lövegével.
A Waffen-SS elit alakulatai nevének említésekor főleg az általuk használt páncélosokra gondolunk. Ez a könyv elsőként vállalkozik arra, hogy a nagy csatákban híressé vált Pz III-as, Pz IV-es, Párduc, Tigris és Királytigris bemutatása mellett megismertesse az olvasót a németek által a II. világháborúban alkalmazott páncélosharcászattal.
Dr. Stephen Hart a sandhurstí Királyi Katonai Akadémia tanszékvezető docense főleg a II. világháborús angol hadsereg történetével foglalkozik. Kiemelt kutatási területe a normandiai hadjárat.
Dr. Russel Hart az Ohio Állami Egyetem történelmi tanszékének vezető docense. Kutatási területe a német és angol hadsereg II. világháborús története.
Dirk Blennemann - Hitler hadserege
Újszerű, elemző jellegű összehasonlítást ad a II. világháborús amerikai és német hadseregekről, behatóan vizsgálja a szervezeti felépítést csakúgy, mint a harcmezőn nyújtott teljesítményt. A német hadsereget kiegészítő Waffen-SS-egységeket, a Luftwaffe tábori hadosztályait és a külföldi önkéntesek szerepét is tárgyalja. Az 1938-as csehszlovákiai eseményektől Berlin bukásáig 12 kulcsfontosságú összecsapás került kiválasztásra, melyeken keresztül a német hadsereg szervezeti felépítése és katonai doktrínája működés közben vizsgálható.
Farkas Márton - A császári sas lehull
A négy és fél évig tartó első világháború az imperialista, militarista császári Németország és szövetségesei irtózatos vereségével ért véget. A Hohenzollern-monarchia nemcsak katonailag omlott össze, az imperialista vérengzés kárvallottjainak, a dolgozó néptömegeknek az 1918. novemberi forradalma magát a rezsimet is elsodorta. A munkásosztály és szövetségesei – a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hősi példáját követve – megkísérelték, hogy győztes forradalmuk gyümölcseként megteremtsenek egy békeszerető, szocialista Németországot. E történelmi jelentőségű kísérletet azonban – a csatatereken riválisaitól, az antantimperialistáktól térdre kényszerített – a junker-nagytőkés osztályszövetség, a jobboldali szociáldemokrácia segítségével, egy példátlanul véres ellenforradalommal meghiúsította. A kapitalista kizsákmányoló rend – létrehozva a Weimari Köztársaságot – megmenekült. Tizenöt évvel a háború befejezése és az ellenforradalom győzelme után maga a Weimari Köztársaság is megsemmisült. A helyére lépő fasiszta diktatúra – húsz évvel a versailles-i béke aláírása után – kirobbantotta a második világháborút. Farkas Márton műve 1918 eme sorsdöntő eseményeire irányítja az olvasó figyelmét, felhasználva az NDK és az NSZK levéltárainak gazdag iratanyagát, s a hazai és nemzetközi kutatások legújabb eredményeit.
Benkő Mihály - Csata Nikápolynál
1396. június. A színhely Buda.
Itt gyülekeznek Európa számos országából a lovagok, hogy Zsigmond magyar király vezetésével kiűzzék a törököt Nikápolyból.
Hiába harcoltak hősiesen a lovagok, Bajazid szultán győzött.
Ugyanebben az időben Közép-Ázsiában egy másik uralkodó, Timur Lenk a régi mongol-török birodalom feltámasztásán munkálkodott, de útjában állt Bajazid szultán.
1402. július 28-án, Ankaránál Timur Lenk legyőzte Bajazid szultánt, a nikápolyi győzőt....
Még négy évtized volt Nándorfehérvárig.
Földi Pál - Rommel a hadvezér
Erwin Rommel (1891-1944) a német hadvezetés egyik legtehetségesebb tábornoka, már-már legendás alakja volt, akinek katonai karrierje még az I. világháborúban kezdődött, a Verdun körüli véres harcokban. Már ekkor kimutatta oroszlánkörmeit, pontosabban a "sivatagi róka" ravaszságát, mintegy előre vetítve a későbbi nagy taktikust. Földi Pál - a magyar nyelvű "alapirodalom" áttekintésével - ad pályaképet a tábornokról, elsősorban haditerveit, nagy ütközeteit elemezve alaposabban. Bemutatja a mindenkori harcoló feleket, erejüket, stratégiai és taktikai megfontolásaikat, fegyverzetüket, harcértéküket és moráljukat, majd az ütközetek lefolyását, kimenetelét és következményeit. Legtöbbet természetesen az észak-afrikai és a normandiai hadműveletekkel foglalkozik; mindeközben folyvást figyel a Hitler-Rommel viszony alakulására. Rommel ugyanis épp azért vált a Führer követőjévé, mert a német katonaerényeket látta megtestesülni benne, később a kiábrándulás annál megrázóbb volt számára. Végül is a kölcsönös eltávolodás és gyanakvás oda vezetett, hogy a Führer kergette önként vállalt halálba egykori hívét. Kettejük viszonya kicsiben tükrözi mindazt a tömérdek emberi meghasonlást és drámát, amely a Harmadik Birodalom bukását kísérte. - Népszerű történelmi biográfia, széles körű érdeklődésre számíthat.