Ajax-loader

Aarto ​Paasilinna finn író 1942-ben született a lappföldi Kittilä-ben. Rövid ideig újságíró volt, majd a hetvenes évek közepétől szabadfoglalkozású író, a legnépszerűbbek és legtermékenyebbek egyike Finnországban. Az első nagy nemzetközi sikert A nyúl éve c. regény (1975) hozta meg számára, amely jelentős figyelmet keltett 1983-as magyar megjelenésekor is (Magvető Könyvkiadó).
Művei elsősorban a skandináv és a francia nyelvterületeken ismertek és kedveltek. Fontos regényei még: Onnellinen mies (A boldog ember, 1976), Hirtettyjen kettujen metsä (Az akasztott rókák erdeje, 1983) stb. Eladott könyveinek összpéldányszáma mára meghaladja a másfél milliót.

Paasilinna írói hangvételét sajátos irónia jellemzi. Hősei kisemberek. akik életük nagy konfliktushelyzeteit a maguk “józan paraszti eszével” próbálják megoldani. Nem ismerik ki, talán nem is akarják kiismerni magukat a bonyolultan szervezett, modern társadalom szabály-dzsungelében, s nem egyszer a gordiuszi csomó átvágásában látják a megoldást. Ám, mint ismeretes, az efféle devianciát a társadalom sokkal eredményesebben és végzetesebben torolja meg, mint akár az előre jól kitervelt és körmönfontan végrehajtott súlyos bűntetteket is. Paasilinna akasztófahumorral megírt regényeiben – így Az üvöltő molnárban is – tragikomikus helyzetek során ábrázolja az északi emberre jellemző, határtalan szabadságvágyat.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók