Ajax-loader

Robert ​Harris: Az árnyék
Fordulatokban gazdag történet narrátora az az irodalmi “néger”, vagyis névtelenül dolgozó író, akit azzal bíznak meg, hogy közreműködjön a volt brit miniszterelnök, Adam Lang emlékiratainak megírásában. Az író élete nagy lehetőségét látja a hirtelen jött feladatban, hiszen a díjazás minden képzeletet felülmúló, a memoár alanya pedig páratlanul regényes életúttal büszkélkedhet. Kellemes környezetben, egy Martha’s Vineyard-i birtokon kezdődik a munka, de ahogy múlnak a napok, az író úgy evez egyre veszélyesebb vizekre…

Sarah Addison Allen: Édességek királynője
Sarah Addison Allen, a világszerte méltán népszerű amerikai szerzőnő varázslatos világában bármi megtörténhet – még akár az is, hogy az életét zsarnokoskodó édesanyja árnyékában élő Josey Cirrini gardróbszobájába váratlanul beköltözik egy idegen nő. A hívatlan vendégnek mindenről megvan a határozott véleménye, főleg, ha szívügyekre terelődik a szó, és ennek hatására a huszonhét éves Josey nemsokára úgy érzi, hogy egy napon talán neki is szerencséje lesz a szerelemben.

C. J. Sansom: Sötét tűz
Az 1540-es év nyarán VIII. Henrik ül Anglia trónján, főminisztere pedig az a könyörtelen Thomas Cromwell, akit Matthew Shardlake ügyvéd is messzire elkerül. Csakhogy Shardlake legutóbbi ügye, melynek során egy fiatal lányt kell védenie, akit unokaöccse megölésével vádolnak, veszélyes közelségbe sodorja Cromwell köreihez. Nem sokkal később az ügyvéd kénytelen elfogadni egy főminiszteri megbízást: fel kell kutatnia a legendás éghető anyag, a görögtűz leírását. Segédjével, Jack Barakkal nekivágnak, hogy előkerítsék a titokzatos formulát, noha tisztában vannak vele, hogy sokan ölni is képesek érte.

Andrew Gross: A kék zóna
Kate Raab élete tökéletesebb már nem is lehetne: szerető családja, remek munkája és nagyszerű barátja van. Aztán derült égből villámcsapásként éri a hír a huszonhárom éves lányt, hogy aranykereskedő édesapját letartóztatta az FBI. Miként lehetséges, hogy az a férfi, akiben egész életében megbízott, akit rajongásig imádott, bármiben bűnös lehet? Amikor aztán az apjának nyoma vész, Kate hazugságok szövevényes hálójában találja magát, ahonnan az idő múlásával egyre nehezebb szabadulnia.

Értékelések
5.0/5 - 1 értékelés alapján


Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

6.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók