Pnyin

Vladimir Nabokov - Pnin ​(angol)
Professor ​Timofey Pnin, previously of Tsarist Russia, is now precariously positioned at the heart of campus America. Battling with American life and language, Pnin must face great hazards in this new world: the ruination of his beautiful lumber-room-as-office; the removal of his teeth and the fitting of new ones; the search for a suitable boarding-house; and, the trials of taking the wrong train.

Alekszandr Szolzsenyicin - Ivan ​Gyenyiszovics egy napja
Valahol ​a távoli sztyeppén az utolsó sztálini évtized elején egy fogolytáborban élt az "ismeretlen" Ivan Gyenyiszovics Suhov; az ő egyetlen napjának részletes krónikája az immár világhíres kisregény. Egyetlen teljességgel szokványos napjáé, amikor semmi különös nem történik: mínusz harminc fok van, mint mindig; híg halleves a reggeli, mint szokásos; a rabokat létszámba veszik és motozzák reggel és este, munkába menet és jövet, mint rendesen; dúl az ügyesek és élhetetlenek egyenlőtlen küzdelme a kályha és a kásás kondér körül, ahogy megannyi napon, héten, hónapon, éven át... A büntetések és a még mindig megszokhatatlan megaláztatások sem súlyosabbak, mint máskor. Vagyis tengeti a tábor a maga emberlét alatti életét, melynek inkább csak a külsőségeit szabályozza az őrség, valódi törvényeit a sajátos fogolylét alakítja, amely ugyan sokszor kegyetlen, mégis emberarcúbb, mint a személytelen világ, amely ide küldte őket. A látszatra jelentéktelen, epizódszerűen és időrendben egymásra következő események nem pusztán -- epikai értelemben -- illusztratív értékűek és funkciójúak, hiszen Szolzsenyicin minden, apró-cseprőséget megjelenítő mondata magában hordozza a műnek is koherenciát adó legnagyobb borzalmat jelentő mondandót: a végeérhetetlen rabságban megáll az idő, egyszerűen nincs is már jelentősége, értelme. S hogy ebben a szigorúan időszerkezetű elbeszélésben a túlélésre összpontosító hős és fogolytársai számára ennyire megszűnhet az idő fogalma, ez az ellentmondás hordozza igazán a regény valódi jelentését: a diktatúra embertelenségét, a kegyetlen tekintetnélküliség következményeinek látleletét. A hétköznapi szenvedés ábrázolásakor az író nem infernális kínokat jelenít meg, "csupán" leírja az ötdekás zabkásaadagokért folyó közelharcot, a darabka szalonnával megvesztegethető brigádparancsnokok részrehajlását, az életben maradáshoz minimálisan szükséges feltételek megannyi részelemét és a túlélés egyéni manővereit, a rabok szívszorítóan leleményes ügyeskedését. Eszköztelen, ám markánsan rideg realizmussal szól tehát az író egyetlen napról, amely magában hordozza az ártatlanokra kiszabott büntetésidő végtelenségét, így mondva ítéletet minden megalázó, személyiséget megnyomorító, életet ellehetetlenítő diktatúrára. A kisregénynek -- tagadhatatlan irodalomesztétikai értékén túl -- dokumentumjelentősége is van, hiteles híradás az ötvenes évek szibériai lágereiről.

Alekszandr Szolzsenyicin - Rákosztály
1955 ​márciusában vagyunk valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov (aki viszolyogva fekszik be a „közemberek” közé, és az az elve, hogy „mindenki bűnös, ha megvakarjuk”) és Kosztoglotov, aki az egyetemről a háborúba került, onnan a Gulagba, s szabadulása után most a rákkal kell megküzdenie. A rákosok kórtermében a szovjet társadalom jellegzetes képviselői fekszenek: egyesek, a hatalom kiszolgálói félnek a lassanként beinduló változásoktól, a személyi kultusz leleplezésétől, mások reménykednek, hogy igazi olvadás kezdődik, s az ország testéről visszahúzódnak a rákos daganatok: a táborok, a sztálinizmus, az embertelen diktatúra. S közben csodás gyógyulásról álmodoznak - talán az orosz népi gyógyászat, talán a nyírfagomba segíthet, ha a „hivatalos” orvosok tehetetlenek. A _Rákosztály_ sok szempontból önéletrajzi mű. Maga Szolzsenyicin 1953-ban szabadult a lágerból, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről. A _Rákosztály_-beli Kosztoglotovban saját életének ezt a pár évét írta meg: a súlyos betegséggel sikeresen megvívott harcát - és vívódását, küzdelmét azért, hogy a lágerban töltött évek után értelmet találjon életének. Évtizedekig a kommunista hatalommal való szembenállás jelképe volt ez a könyv, melyet a „szocialista” országokban csak titokban lehetett olvasni; mára elfoglalta helyét a XX. század nagy klasszikus művei között. A _Rákosztály_ igazi orosz nagyregény Dosztojevszkij és Tolsztoj szellemében: éppúgy szól hús-vér emberek szenvedéséről, mint - szimbolikus szintjén - az örök emberi lázadásról az olyan hatalommal szemben, melyben az istentelen szadizmus rákként elburjánzik.

Vladimir Nabokov - Lolita
Sokféle ​pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e. A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga - Humbertnél nem kevésbé perverz - vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében.

Vladimir Nabokov - Lolita ​(német)
Dieses ​ruhm- und skandalumwitterte Buch zählt zu den wenigen großen Liebesromanen der modernen Weltliteratur. Es ist die Geschichte einer unseligen Leidenschaft, geschrieben von einem magistralen Erzähler, der das Ungeheuerliche mit dem Zarten, das Kühne mit dem Diskreten zu verbinden weiß. Aus einem psychischen Zwang verfällt der vierzigjährige Humbert Humbert einem grazilen kindhaften Nymphchen, einem von Natur aus verderbten elbischen Wesen, das ihn zum Sklaven der Liebe, zum Mörder werden läßt und ihn schließlich zerstört. Humberts Leidenschaft für Lolita ist morbid und pervers, aber er gehört zu den großen, tragisch Liebenden, deren unstillbare Passion in den Tod führt, ja der Tod ist, weil sie auf Erden kein Genüge findet.

Borisz Paszternak - Zsivago ​doktor
Külsőségeiben ​a szerző a múlt századi nagyepikához hasonlító lassú járású, nehézsúlyú úthenger-regényt írt, amely mindent elér a maga kijelölte nagy időpályán, 1903-tól a második világháború végéig: ország-világrengető történelmi eseményeket, háborúkat, forradalmakat remek városi és vidéki tájképekkel, portrékkal, s közben az orosz gondolkodás eseményeit is, sorsokat, szerelmeket, családok történetét, mérhetetlen szenvedéseket és a lélek független örömeit. Mindezt egy jelképesnek modható, jót-rosszat kemény kontúrokkal elválasztani tudó hős, Zsivago doktor gondolkodásának és magatartásának tükrében. Az ő szelíd és konok egyéniségének a sugárzásában van a regény egyik szenzációja: a másságában. Mert hát ez a regény a közhiedelemmel ellentétben nem újsághír értékű szenzációkkal szolgál. Mélyebb politikáról és bonyolultabb szenzációról van szó.

Vladimir Nabokov - Gyér ​világ
Az ​1962-ben megjelent Gyér világ Nabokov talán legtökéletesebb alkotása, a XX. századi világirodalom egyik csúcsteljesítménye. Egy megrázó költemény és a hozzá írt kommentárok alkotják a regényt, amely egy nagy költő, John Shade utolsó művének és halálának, és egy király száműzetésének történetét meséli el. John Shade 999 soros költeménye önmagában is remekmű: lányának öngyilkossága ihlette a halállal és a túlvilággal való kegyetlen szembenézést, amelyben az életöröm és az élet tragikuma szikrázik össze a nagy kérdéssel: mily hajnal, mily élet / Várja a síron túl, minő ítélet? A költő halála után barátja, a rejtélyes Charles Kinbote veszi magához a kéziratot, ellátja kommentárokkal, s gondoskodik a kiadásáról, ám ezekből a kommentárokból legfőképpen a Zembla nevű ország királyának, Kedvelt Károlynak a története kerekedik ki: Zemblán forradalom tört ki, sokáig a palotájában tartották fogva a királyt, akinek kalandos körülmények között sikerült elmenekülnie, ám az ország új urai egy titkos ügynököt bíznak meg az elpusztításával... Valójában milyen kapcsolat fűzi össze a költeményt és a kommentárokat? És a költőt Kinbote-tal? És ki a gyilkos? Sőt: ki a szerző? Shade alkotja meg a zemblán király alakját, vagy az emigrációba és inkognitóba kényszerített zseniális király írja a költeményt is? Annyi bizonyosan mondható, hogy e talányos műben Nabokov saját életének legnagyobb traumáit dolgozta fel: hogy a bolsevik forradalom miatt el kellett menekülnie hazájából, s hogy a család emigrálása után apját, a liberális politikust 1922-ben Berlinben orosz monarchisták agyonlőtték.

Vladimir Nabokov - Lolita ​(angol)
In ​1954 Vladimir Nabokov asked one American publisher to consider "a firebomb that I have just finished putting together." The explosive device: Lolita, his morality play about a middle-aged European's obsession with a 12-year-old American girl. Two years later, the New York Times called it "great art." Other reviewers staked a higher moral ground (the editor of the London Sunday Express declaring it "the filthiest book I've ever read"). Since then, the sinuous novel has never ceased to astound. Even Nabokov was astonished by its place in the popular imagination. One biographer writes that "he was quite shocked when a little girl of eight or nine came to his door for candy on Halloween, dressed up by her parents as Lolita." And when it came time to casting the film, Nabokov declared, "Let them find a dwarfess!" The character Lolita's power now exists almost separately from the endlessly inventive novel. If only it were read as often as it is alluded to. Alfred Appel Jr., editor of the annotated edition, has appended some 900 notes, an exhaustive, good-humored introduction, and a recent preface in which he admits that the "reader familiar with Lolita can approach the apparatus as a separate unit, but the perspicacious student who keeps turning back and forth from text to Notes risks vertigo." No matter. The notes range from translations to the anatomical to the complex textual. Appel is also happy to point out the Great Punster's supposedly unintended word play: he defends the phrase "Beaver Eaters" as "a portmanteau of 'Beefeaters' (the yeoman of the British royal guard) and their beaver hats."

Ivan Szergejevics Turgenyev - Apák ​és fiúk
Bazarov ​a világirodalom egyik legismertebb regényhőse: annyit szinte mindenki tud róla, hogy "nihilista", aki nem ismer el semmilyen tekintélyt, és megveti a szerelmet - aztán mégis őrülten, romantikusan szerelmes lesz. Bazarov azt vallja, hogy nekik, az akkori Oroszország bátor, tettre kész fiataljainak mindent le kell rombolniuk, amit az előző nemzedékek építettek és képviseltek, s aztán az új világ felépítése már egy új nemzedék feladata lesz. És abban az új, tiszta világban nem lesz bűn, mert a társadalom nem rontja meg az embert. Vagyis Bazarov alakjában Turgenyev mintha a majdani bolsevik forradalmárok prototípusát festette volna meg – profetikus érzékkel. De a regényt olvasva Bazarov alakja egyre bonyolultabbá válik számunkra: hol megvetjük a szélsőséges eszméi miatt, hol imponál a merészsége, hol együtt érzünk vele, hol már-már zseniálisnak érezzük a gondolkodását. Kiismerhetetlen és mélyen emberi – cinikusnak látszik, de tele van szeretettel. Nem, ő nem lenne bolsevik forradalmár, sokkal inkább az első áldozataik egyike. Vagy hát... ki tudja?

Tom Rob Smith - A ​44. gyermek
Amikor ​a félelem egy egész népet elhallgattat, egy embernek kell kimondania az igazat! A Szovjetunió, 1953-ban... Sztálin még él, vasmarkában tartja az országot, s ezt a vasmarkot az Állambiztonsági Minisztérium, az MGB vagyis a titkosrendőrség testesíti meg, amelynek éppen csak a brutalitása nem titkos, s ha azt mondja, a szovjet társadalomban bűnözés nem létezik, akkor az úgy is van. Vagy talán mégsem. Amikor Moszkvában, a vasúti sínek mellett megtalálják egy kisfiú borzalmasan megcsonkított hulláját, Lev Gyemidov, korábbi háborús hős, most az MGB nyomozója csodálkozva hallja, hogy a család szerint nem gázolás, hanem gyilkosság történt. Eleinte engedelmeskedik feletteseinek, eltussolná az ügyet, de addig növekszik benne a kétely, míg végül feleségével együtt egy uráli koszfészekbe száműzik, egyszerű közrendőrnek. És ráébred, hogy az a fajta bűntény, amelyet a fővárosban segített eltitkolni, itt is megismétlődött: Újabb gyermeket gyilkoltak és csonkítottak meg. Lev és felesége, Raisza mindent kockára tesz, hogy a vérengző fenevadat megállítsa - még ha ezzel az Állam ellenségeivé válnak is. És a holtak száma egyre szaporodik... A 44. gyermek valós eseményekre alapozott, hátborzongató thriller - és megrázó irodalmi mű arról, hogyan terrorizálhatja egy kormány a saját népét, hogyan lehet túlélni egy diktatúrát, és mi történik, ha egy magányos ember elhatározza, hogy visszavág.

Alekszandr Szolzsenyicin - A ​pokol tornáca I-II.
Az ​időpont: 1949 decembere. A tét: megakadályozza-e a magas rangú szovjet diplomata, hogy a Kreml kezébe kerüljön az atombomba titka, elkészül-e Moszkva I. számú szakbörtönében, a saraskában a világ legtökéletesebb lehallgatókészüléke. Szolzsenyicin 1955 és 1958 között írott regénye az egy hónapos jelenetben az 1917 óta zajló történelmi fejlődés valamennyi lényeges kérdését felveti, és rendkívül szuggesztív módon megválaszolja. Nem véletlenül mondják a kritikusok e regényt a XX. századi orosz élet enciklopédiájának, Szolzsenyicin mestere Lev Tolsztoj szellemében építi fel monumentális művét, nagy formátumú hősöket teremt, filozófiai alapkérdéseket feszeget, olyan helyzetekbe állítja szereplőit, hogy a legfontosabb emberi döntéseket kelljen meghozniuk. A pokol tornáca a XX. századi orosz nyelvű irodalomban olyan szerepet játszik, mint Gogol A köpönyegje száz évvel korábban, a mai irodalom megannyi alkotója e műből merített, ki látásmódot és bátorságot, ki motívumokat és helyzeteket.

Leonyid Cipkin - Nyár ​Badenben
Hetvenes ​évek, Szovjetunió, tél, vonatút. Lemegy a nap. Egy orosz értelmiségi utazik Moszkvából Leningrád felé, s egy málladozó, forradalom előtti könyvet lapozgat: Anna Grigorjevna Dosztojevszkaja 1867-es, gyorsírással lejegyzett, majd évtizedekkel férje halála után publikált naplóját. Az orosz irodalom klasszikus műveit is megidéző nyitókép, mely után azonban orosz írókra kevéssé jellemző próza következik. A napló szippantja magába olvasóját? Vagy az olvasó írja újra a naplót? A kérdés nem eldönthető, s a regény olvasójának nincs más választása, mint követni elbeszélőjét, aki térben és időben csapongva hol saját világába, hol a 19. századba, Dosztojevszkij és újdonsült felesége életébe kalauzolja. S ha az olvasó egy-egy vessző után netán elveszíti az események fonalát, a következő gondolatjel után gyakran egy másik szálban tud csak megkapaszkodni. A regény Dosztojevszkij és felesége kalandos utazásáról mesél: hitelezők és ellenséges családtagok elől menekülve az idősödő Fjodor Mihajlovics és fiatal felesége hogyan hagyja el Oroszországot, miként telnek napjaik a németországi Badenben, s miként keríti hatalmába játékszenvedélye az önuralmát mindig is könnyen elveszítő, epilepsziájával egész életében küszködő írót. A "Nyár Badenben" lírai nyelven megszólaló életrajzi fantázia, amelyben az elbeszélő utazása és kedves regényei írójának badeni kalandja elválaszthatatlanul összefonódik. Vallomás az irodalom és az élet iránti szenvedélyről, olvasó, mű és szerző viszonyáról.

Csingiz Ajtmatov - A ​versenyló halála
Híres ​versenyló volt valaha Gülszári, a ménes büszkesége. Most már öreg ő is, mint a gazdája, és utolsó erejét megfeszítve, kínlódva húzza a szekeret... S míg lova küszködik, meg-megáll, aztán már jártányi ereje sem marad, és várja a halált, a gazdája, Tanabaj előtt lepereg az életük. Milyen büszke, szabad, erőtől és szépségesen vad ösztönöktől duzzadó jószág volt valaha Gülszári! Hogy szerette a ménest, hogy ficánkolt, hogy tette a szépet a kancáknak. De „az állat értelmetlen lény, állandóan tartani kell tőle, hogy bosszút forral”. Gülszárit elveszik gazdájától, az istálló rabságába kényszerítik, de ő újra és újra megszökik, még akkor is, amikor lábát megvasalják: szabadság, tér, száguldás és szeretet nélkül nem tud élni. Majd kiherélik, s végül kiölnek belőle mindent, hogy ne ismerjen mást, csak a nyerget és az utat. Mint ahogy gazdájából, Tanabajból is kiölik a hitet, amellyel a legnehezebb feladatokat is vállalta a kolhozban, miután végigharcolta a háborút: a ménes gondozását, aztán egy juhnyáj minden gondját-baját... És fel-felréved előtte a fiatalkora is, amikor még a kommunizmushoz vezető utolsó harc lázában élt, s nem riadt vissza attól sem, hogy a féltestvérét kuláknak bélyegezze. Kemény ember volt egykor Tanabaj, de most már megtört vénség, aki csak emlékezni tud... A világhírű kirgiz író 1966-ban megjelent regénye maradandó alkotás: Gülszári haldokló testében a gazemberek uralma alatt élő, hitét, illúzióit vesztő s talán saját bűneire is ráébredő ember riadt szíve dobog.

Vladimir Nabokov - Ada
Nabokov ​1969-ben megjelent regénye elragadóan romantikus s ugyanakkor zavarba ejtően különös történetet mesél el: két testvér, Van Veen és Ada szerelmét, testi és lelki lángolását gyerekkoruktól hosszú életük végéig. S az Ada egyben ágas-bogas családregény is, amellett filozófiai mű és áradó fantáziával megalkotott sci-fi. A történet ugyanis nem a mi Földünkön játszódik, hanem annak ikerbolygóján, Antiterrán (vagy Demonián), melynek lakói közül egyesek sejtik a mi Földünk - a Terra - létezését. Sőt némely beteg elmék a Terra bolygó fogalmát a "másvilággal" vagy a Valódi Világgal azonosítják. Vagy épp afféle idilli utópiának sejtik, bár Van Veen, az efféle hallucinációk pszichológus kutatója és szakértője szerint "az emberi értelem és az emberi test azon a testvérbolygón talán még keservesebb kínzásokat szenved el", mint Demonián. Mi, terralakók mindenesetre otthonosan érezhetjük magunkat Antiterra világában, jóllehet a geográfiája sok mindenben különbözik a miénktől: az amerikai, az orosz és a francia kultúra itt egyetlen nagy országban olvad össze (és Oroszország helyén Tatária nyúlik el a maga kegyetlen diktatúrájával), s bár egy katasztrófa miatt itt betiltották az elektromosságot, az emberi szenvedélyek éppúgy lángolnak, mint minálunk. Az Ada a Lolita párja merész témáját, az erotika finom ábrázolását és a próza szövetének gazdagságát tekintve, s főhősének, a zseniális filozófus, pszichológus, regényíró s korántsem mellesleg kimeríthetetlen potenciájú Van Veennek az elméjében Nabokov sok mindent összefoglalt mindabból, amit a világ természetéről - az időről, az emlékezésről, a lélekről, a nyelvről, a szavakról, Istenről, a pszichoanalízisről, a relativitáselméletről és korunk egyéb mítoszairól - gondolt.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Az ​ördöngősök
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Truman Capote - In ​Cold Blood
On ​November 15, 1959, in the small town of Holcomb, Kansas, four members of the Clutter family were savagely murdered by blasts from a shotgun held a few inches from their faces. There was no apparent motive for the crime, and there were almost no clues. As Truman Capote reconstructs the murder and the investigation that led to the capture, trial, and execution of the killers, he generates both mesmerizing suspense and astonishing empathy. In Cold Bloodis a work that transcends its moment, yielding poignant insights into the nature of American violence.

Joseph Heller - A ​22-es csapdája
Ismét ​egy kitűnő amerikai regény a második világháborúról. Joseph Heller könyve Norman Mailer, James Jones, Irvin Shaw világhírű műveivel egyenrangú alkotás: a legjobbak egyike. Heller tétele, hogy a háború a legnagyobb őrültség, amit az ember valaha kitalált. S ezen az abszurd helyzeten -a háborún - belül minden abszurd, ami csak történik. Sorra feltárulnak a hadat viselő amerikai társadalom ellentmondásai, amelyek közül a leglényegesebb, hogy Yossariannak és társainak, a Pianosa szigetén állomásozó bombázóegység pilótáinak igazi ellensége nem más, mint a saját parancsnokuk, aki a háborút remek alkalomnak tartja a saját karrierje előmozdítására. Yossarian keresztüllát a parancsnokok számításain, és elhatározza, hogy ezentúl csak egy dologra fog ügyelni: a saját testi épségére. Közben persze állandóan összeütközésbe kerül a felsőbbséggel, és folyton beleesik a 22-es csapdájába... A 22-es csapdája abszurd, vad, őrült szatíra, amelynek olvasása közben az ember hahotázik és káromkodik.

Kertész Imre - Sorstalanság
"Fokozatosan ​egyre mélyebbre merülünk a lágeréletbe, ahogyan általában megszoktuk a túlélők emlékiratai és regényei alapján, mégis, a regény első mondataitól kezdve valami mást kapunk, többet, mint szokványos regénytől, akár lágerregénytől is várhatnánk, valami lényegit, egzisztenciálisat: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja, és amilyen még nem volt sem (láger) regényben, sem filozófiai rendszerben. Ez a robbantás azonban irodalmi módszerekkel történik. Regény tehát a Sorstalanság, csak éppen nem olyan." (Spiró György)

John Williams - Stoner
"Mr. ​Stoner, ön csak egy kitalált alak, de mi tudjuk, hogy létezik. Bennünk él, néha mi is szeretnénk ilyenek lenni." Somos Ákos, _WMN_ A _Stoner_ eredetileg 1965-ben jelent meg, és nagyjából visszhangtalan maradt. Ötven év elteltével fedezték fel újra és nyerte el méltó helyét az irodalmi kánonban világszerte. Magyarországra 2015-ben jutott el, azóta már másik két regénye, a _Butcher's Crossing_ (1960) és az _Augustus_ (1972) - melyért elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat - is megjelent a Park Könyvkiadónál. William Stoner tizenkilenc évesen beiratkozik a Missouri Egyetem agrártudományi karára. Később tanár lesz ugyanott. Rosszul nősül. Csendes, észrevétlen életet él, és halála után ritkán jut eszébe kollégáinak. A _Stoner_ univerzális értékű történetet tár elénk: őszintén, részvéttel, átható erővel. Az ember konfliktusairól, kudarcairól és diadalairól mesél, a szürke hétköznapokról, amelyeket nem szokott megörökíteni a történetírás. Az egyedi élet jelentőségének állít emléket. Páratlan olvasmány, dicshimnusza az irodalom erejének, olyan regény, amelynek minden mondatát élvezni kell.

Graham Greene - A ​csendes amerikai
Graham ​Greene párját ritkító szűkszavúsága ellenére, vagy éppen azért, remek elbeszélő. A sűrítés mestere sokat tud a világ minden tájáról, minden tudományról, s ami tény, adat felmerül műveiben, az mind helytálló, mindnek értelme van, és történeteiben valódi szerepet kap. A 20. század egyik legolvasottabb szerzőjének írásaiban sajátosan keveredik kalandosság, lélektani hitelesség és társadalmi kritika. ___Az amerikaiak vietnami beavatkozását egy angol tudósító közönyös szemével rögzítő, de annál kíméletlenebbül leleplező regény főhőse egy fiatalember, Alden Pyle, a csendes amerikai. Otthon kellett volna maradnia, hogy olvassa az újságok vasárnapi mellékleteit meg a baseballhíreket. Nyugodt élet járt volna neki egy szabályszerű amerikai lány oldalán, aki tagja a Könyvbarátok Klubjának. De mert fiatal volt, hiszékeny és tudatlan, mindenfélébe belekeveredett. Saigonba ment, mert azt mondták neki, hogy vegye fel a harcot a militarista bajkeverőkkel, diktátorokkal, s nyerje meg a Távol-Keletet a demokráciának. Halálában magányos ellenálló maradt, de tisztasága, bátorsága, a szabadságot és a többi embert kereső személyisége példaként áll mindenféle elnyomással és háborús uszítással szemben.