Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


risingsun
5.0/5

Pratchett, ​Korongvilág, városőrség, időutazás és egy kemény tojás. Vimes (magyar fordításban Vinkó Szilárd) egy üldözés során bekövetkezett véletlen baleset folytán jó 30 évet visszarepül az időben, s így találkozik ifjúkori önmagával, belecsöppen egy felkelésbe és az üldözött gyilkost is meg kell találnia, hogy visszakerüljön saját idejébe.

Pratchett ügyesen kikerülte az időutazás kapcsán felmerülő lehetséges hibákat, nem bocsátkozik komoly tudományos vagy fantasztikus magyarázatokba, egyszerűen megtörténik és kész. S a bakik kerülgetése helyett inkább arra koncentrált most is, ami remekül megy neki: humorba oldott világszemlélet bemutatása, átadása. Most épp a polgárháborúk, felkelések borzalmaira és értelmetlenségeire, valamint a Nép (vagy inkább csőcselék), a lázadó és felkelő tömeg ostobaságára és könnyen befolyásolhatóságára. S teszi mindezt úgy, ahogy azt megszokhattuk, megtanulhattuk tőle: végtelen szeretettel, humorral és őszinteséggel. A Korongvilág, Ankh-Morpork most is csak színesítő eszközként szolgál a komoly és megszívlelendő mondanivaló könnyebb befogadása érdekében. S a rólunk, emberekről kimondott kritika némi humorba ágyazva könnyen célba talál és további gondolatokat ébreszt az arra nyitott és fogékony olvasóban. Mert hát ki ne mosolyogná meg az ifjú, csetlő-botló Nobby Nobs (magyarul Göcsört káplár) vagy elmaradhatatlan társa Fred Colon (Bendő Frédi) újabb (vagy talán korábbi) kalandjait, vagy Dibbler (Ráteszem-a-kést-a-saját-torkomra Himpellér) első eladási kísérleteit, vagy Reg Shoe (Reg) még életében elkövetett, buzgó tetteit. Ezekhez a poénokhoz persze nem árt a korábbi Korongvilág regények ismerete, azok nélkül nem ütnek akkorát. De mosolyogni vagy hangosan felrötyögni nem csak rajtuk, hanem sok színes, apró kis mozzanaton is lehet, ahogy azt már megszokattuk (hogy csak egy apró ilyen mozzanatot említsek: a barikádok tetejére kiültetett nagymamák, mint fegyver). Mindezek ellenére azonban nem tudom olvastam-e már ennél komorabb, sötétebb hangvételű regényt Pratchett-től. A Carcer (nem tudom magyar fordításban hogy jelent meg) személyében megjelenő elemi gonoszsággal nála eddig nem találkoztam. Áldozatait puszta élvezetből öli meg, nem ismer kegyelmet csak végtelen gyűlöletet. Félelmetes egy karakter, ki is lóg a Korongvilág még mindig inkább meseszerű, egyszerű karakterei közül.

Akik ismerik és kedvelik Pratchett Korongvilág regényeit azok ebben sem fognak csalódni, akik viszont csak most ismerkednek vele, azok előbb mindenképp olvassák el az Őrség-alsorozat korábbi kötetit (és még egy pár korai regényt), hogy igazán élvezni tudják ennek a könyvnek minden szellemes kis fricskáját.
Sötét, komor, mégis humoros, szórakoztató, s persze, mint mindig elgondolkodtató. Kell ennél több? Ja igen! Egy kemény tojás!


ChEebor
5.0/5

A ​történet a múltbéli hibákról szól, és arról, hogy az időutazó Vimes, a város hőse hogyan jön rá arra, hogy régen milyen senkiházi is volt… De vajon meg lehet-e változtatni a múltat? Érdemes-e? Ez mind kérdése a könyvnek, mint ahogyan a diktatúrák természete is terítékre kerül. Ráadásul ebben a könyben szerepel az eddigi legfélelmetesebb Pratchett-főgonosz, aki a többiekkel ellentétben puszta élvezetből öl, és igazi beteg szociopataként tűnik fel.


leventesan
5.0/5

Ez ​nem egyszeru darab. Komorabb, groteszkebb, cinikusabb es eletszerubb mint a tobbi Korongvilag, de talan ezektol jobb is. Mindenkep kiemelkedik a sorozatbol. Ha egy melto befejezest kellene irni a varorseg alsorozatnak ennel jobbat el sem tudnek kepzelni.
Szoval az idoutazas es a quantum kicsit betesz a bunuldozesnek, ezt Vimes sajat boren is megtapasztalta. Es most belecsoppent egy forradalomba ahol meg kell tanitsa fiatalkori enjet a dolgok rendjere, illetve az idoutazas okozta kisebb galibakat is orvosolnia kell.
Senki ne ijedjen meg, attol meg hogy a konyv komorabb hangvetelu az atlagosnal, van benne eleg hangosan felrohogos resz. Azert latni kedvenc szereploinket 30evvel korabban minden penzt meger!


lejla
5.0/5

Vinkó ​Szilárd még mindig felül tudja múlni önmagát, pedig már tényleg azt hinnénk, hogy nem lehet menőbb, meg lazább.

I’m no powerful woman but sure am attracted to him.

{{A pucéran szaladgálós rész, meg OMG, you’re fuckin’ kidding me. :) Ennyire nem lehet elvetemült valaki.}}

És igen, tudom, szól ez komoly dolgokról is, és vettem is az adást, de Vinkó Szilárd alakja mindent elhomályosít. Legalábbis ebben az értékelésben.

És hát angolul olvasni, na az aztán kihívás. Az események persze átjöttek, de a viccek egy része biztos, hogy nem esett le. Ahhoz hogy mindent elsőre és maradéktalanul megérts, még az anyanyelvi szint is kevés talán.


A ​történelem sötét és kegyetlen, hát még ha Sir Pratchett fogja a legsötétebb időszakait, és egybegyúrja. De ha Tarantino rágyújthatta a mozit Hitlerre, akkor Pratchett miért is ne küldje rá Vetinarit a mindenkori zsarnokság megtestesítőjére? Sam Vimesra pedig ezúttal nem kisebb feladat vár, mint kiköszörülni az emberiség történelmének során az igazságon esett csorbákat.
A legjobb, egyben legsötétebb Korongvilág regény, a legfajsúlyosabb témával.


Noro
5.0/5

Alighanem ​a legkomorabb Korongvilág regény. Nem mintha hiányoznának belőle a poénok, de a szokásosnál jóval sötétebb a humora, és a legkegyetlenebb politikai diktatúrák témáját járja körül. A történet nagy része a múltban játszódik, 30 évvel korábban, amikor Ankh-Morpork meglehetősen nehéz időket él. Számos “ikonikus” karakter jelenik meg benne fiatalon: Dibbler mint kezdő, de máris sikertelen kereskedő, Vetinari mint ifjú, de máris zseniális orgyilkos, Reg Shoe, aki – hatalmas spoiler :D – meg fog halni, és Nobby… aki most is Nobby.


ujhelyiz
5.0/5

Sam ​Vimes, az Ankh-Morporki városőrség parancsnoka az idő nadrágjának rossz szárába kerül, és rajta múlik, hogy visszaállítsa az eredeti állapotot (nagyjából).

Csak közben visszakerül a Treacle Mine Road Népköztársaság tündöklésének és bukásának napjaiba, és még saját gyerekkori énjét is ki kell képeznie.

Egy újabb zseniális városőrség-történet: itt a civilizációnk működését fejtegeti, megfelelő ihletet merítve a francia forradalomból. Szórakoztató, elgondolkodtató. 5 csillag.


silex
4.5/5

Az ​egyik legkedvesebb Korongvilág-regény a számomra. Van benne időutazás, a lehetőségekhez képest ellentmondásmentesen megoldva. Bár ez nyilván nem működhetne bárhol, a Korongvilágon létezik néhány természeti erő szintjére emelt dolog, ami enyhén szólva nem szokásos (lásd pl a narratív kauzalitás).
Egyetlen oka, hogy nem ezt szoktam kölcsönadni Pratchett világával való első szembesüléshez, hogy nagyon erősen épít arra, hogy az olvasó már legalább hozzávetőlegesen ismeri a visszatérő szereplőket. 30 évvel korábbi önmagukkal való szembesülés csak így tud teljes értékű lenni.
És amellett, hogy fantasztikus karakterrajzokkal van tele – szokásos módon még a mellékszereplők nagy része is igen kidolgozott – egy jól összerakott mese szabadságharcól, pofáraesésről, hazavágyásról. Meg hát a kvantum.

“Ave! Bossa nova, similis bossa seneca.”


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók