Az ​értelmiség ópiuma

José Ortega y Gasset - A ​tömegek lázadása
"A ​történelem olyan vers, amelynek minden szaka más ütemre lejt. De ha így van, nekünk, akik e század strófáiban vagyunk beiktatott szavak, e strófa üteme éppoly fontos, mint maga a vers. Ez az ütem a parancs, amelyet a verstől kapunk. Amit Ortega úgy mond: mindenkinek első kötelessége saját kora imperatívuszát megérteni." Németh László: Ortega és Pirandello

Immanuel Kant - A ​vallás a puszta ész határain belül és más írások
"Kötetünk ​válogatás Kant legfontosabb, kisebb írásaiból. A magyar olvasó számára a századforduló óta a königsbergi bölcselő reprezentálja a klasszikus filozófiát. Mégsem mondhatnánk, hogy ismerik is műveit. A három Kritika és néhány ahhoz csatlakozó írás olvasható - részben régi fordításban - magyarul. Ez a gyűjtemény a híres természettörténeti elmélet egy részletével jelzi a kritikai korszak előtti periódust, közli a fordulatot bejelentő és összefoglaló levelet, de azokra a tanulmányokra összpontosít, amelyek szétfeszítve a rendszer kereteit, történetfilozófiai problémákat tárgyalnak, s új fordulatot körvonalaznak a filozófus fejlődésében."

Livi-Bacci Massimo - A ​világ népességének rövid története
A ​neves olasz történész-demográfus összefoglaló munkája megismertet a demográfia mai állásával, s bemutatja az emberiség népesedéstörténetének fő problémáit. Livi-Bacci komplex, a demográfiai munkák által ritkán érintett biológiai, közgazdasági és egyéb területekre is kiterjesztett vizsgálatokkal igyekezett föltárni, hogyan működnek különböző viszonyok között, egy-egy jellemző időszakban azok a mechanizmusok, amelyek a népesség és a források közötti mindig kényes egyensúlyt meghatározzák.

Immanuel Kant - A ​tiszta ész kritikája
Semmi ​kétség, minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik; hisz mi más késztetné munkára megismerőképességünket, ha nem az érzékeinkre ható tárgyak, melyek részint maguk váltanak ki képzeteket, részint értelmi tevékenységünket hozzák mozgásba, hogy e képzeteket egybevesse, összekapcsolja vagy szétválassza, és így az érzéki benyomások nyersanyagát feldolgozva létrehozza a tárgyakra vonatkozó ismereteket melyeket tapasztalatnak nevezünk. Így tehát az időben semmilyen tudásunk nem előzi meg a tapasztalatot, és minden ez utóbbival kezdődik. Ám jóllehet minden tudásunk a tapasztalattal veszi kezdetét, ebből még nem következik, hogy minden tudás a tapasztalatból ered. Mert nagyon is lehetséges, hogy maga a tapasztalati megismerés összetett valami legyen, hogy részint abból álljon, amit benyomások útján nyerünk, részint pedig abból, amit a tulajdon megismerőképességünk önmagából tesz hozzá (az érzéki benyomásokból csupán a késztetést merítve); csakhogy e kiegészítést nem különböztetjük meg azon alapanyagtól, amíg hosszas gyakorlat föl nem hívja rá a figyelmünket, és képessé nem tesz az elkülönítésére.

Ernst Bloch - Korunk ​öröksége
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Arisztotelész - Politika
Arisztotelész ​a politika tudományát, amely a szabad emberek legmagasabb rendű közösségének, az antik városállamnak az életével foglalkozik, az emberre vonatkozó valamennyi tudomány közül a legfontosabbnak tartotta. Híres művében arra az alapvető kérdésre keresi a választ, milyen a legjobb emberi élet, hogyan kell berendezni a városállamot, hogy polgárainak a legjobb, legtökéletesebb életet biztosítsa. Arisztotelész műve a mai olvasó számára is érdekfeszítő olvasmány. A művet Simon Endre elmélyült bevezetőjével nyújtjuk át az olvasóknak.

Immanuel Kant - A ​gyakorlati ész kritikája
"Két ​dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem." Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el. * Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második része. Ennek a kudarcnak mélyen fekvő koncepcionális okai voltak. Az etika kitüntetett szerepe azonban soha nem kérdőjeleződött meg számára, ami talán természetes is egy olyan filozófus esetében, aki szabadságunk megnyilvánulását, a morális törvényt a kozmosz végtelenségéhez méri.

Jean-Jacques Rousseau - Társadalmi ​szerződés
Rousseau ​egyik legfontosabb munkája a Társadalmi szerződés, amely meghúzza a törvényes politikai hatalom határvonalait. Megjelenése után szinte azonnal az elvont politikai gondolkodás egyik legnagyobb hatású munkájává vált. Egyik korábbi munkájában, az „Értekezés az egyenlőtlenségről” című műben Rousseau megállapította, hogy a természet állama jog és erkölcs nélkül érzéketlenné és torzzá válik, amely ponton az emberiség vagy jogi intézményeket teremt vagy elpusztul. A természeti törvények elkorcsosulása során az emberek gyakran versenybe bocsátkoznak társaikkal, míg növekvő mértékben függővé is válnak tőlük. Ez a kettős nyomás egyszerre fenyegeti túlélésüket és szabadságukat. Rousseau szerint ugyanakkor a társadalmi szerződésben foglalt összefogással és a természetes jogok követelésének megszüntetésével az egyének egyszerre megvédhetik magukat és szabadok is maradhatnak. Állítása szerint ez az általános akarat tekintélyének való behódolás eredménye, ami az egyén számára lehetővé teszi, hogy ne játszon alárendelt szerepet mások szándékának, egyúttal biztosítja, hogy mégis engedelmeskedjen, mert mindannyian beleszólhatnak a törvénykezésbe. Rousseau ezt úgy valósítaná meg, hogy élesen megkülönbözteti a szuverenitást a kormánytól, amit az általános akarat befogadása és érvényesítése mozgat, de a polgárok egy kisebb csoportjából tevődik össze. A szuverenitásnak a nép kezében kellene lennie, azt képviselőgyűléseken kellene gyakorolnia, így a hatalom valóban a népet képviselné, tőlük függene, bármikor visszahívhatnák választott vezetőiket. Rousseau javaslatai utópikusak, hiszen kétséges, hogy a polgárok valóban tudnák-e egyszerre érvényesíteni a közakaratot, egyúttal biztosítani az egyén függetlenségét. Máshol ellentmondásos az elmélet, egyszerre ad jogokat a népnek a felkelésre és a hatalomnak, hogy a közakarat nevében terrort alkalmazzon polgáraival szemben, ha azok ellenszegülnek. A Jakobinus diktatúra idején kísérletet tettek rá, de vita tárgyát képezi, hogy Rousseau ideális állama valóban működne-e egy nagyobb társadalomban.

François Furet - A ​francia forradalom története
François ​Furet az 1980-as években vált a francia forradalom történetírásának világszerte elismert szaktekintélyévé. E könyve a forradalom kétszázadik évfordulójának egyik legrangosabb kiadványa volt, az Hachette Kiadó Franciaország története című sorozata negyedik kötetének első része.A szerző elsősorban ideológiai-politikai jelenségként mutatja be Franciaország 1770 és 1815 közötti történetét, mert szerinte "ami 1787 és 1815 között megsemmisült, az nem a társadalom lényege volt, hanem kormányzata és elvei. Az isteni jogú abszolút monarchia adta át helyét az emberi jogoknak.

Jean-Paul Sartre - A ​lét és a semmi
Bővített, ​javított kiadás A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis, sőt a marxizmus hívei is rendszeres polémiát folytattak az ekkor Franciaországban az egyik, ha nem a legerőteljesebbnek számító filozófiai irányzattal. A lét és a semmi explicit vagy rejtett módon ott él a hatvanas-hetvenes évek majd minden nagy filozófiai, esztétikai és társadalomelméleti művében, sőt - jelentőségénél fogva - gyakran még a róla való hallgatásnak is meghatározó jelentősége van, és egyértelmű vonatkozással bír a sartre-i életműre. E nagy jelentőségű filozófiai alapmű hosszú idő után bővített, javított kiadásban jelenik meg újra.

Fernand Braudel - A ​kapitalizmus dinamikája
Fernand ​Braudel a történettudomány nagy alakja; több műve is megjelent magyarul, a magyar közönség mégsem ismeri eléggé. Pedig korszakalkotóan új szemlélet fűződik a nevéhez. Főműveiben rávilágít, hogy a modern kor történelmi sorsfordulói az anyagi kultúra (például a termelés és a fogyasztás, a technika és a tudomány) szférájának lassú változásaiban gyökereznek. A piacgazdaság nem azonos a kapitalizmussal, a piacok elemi formái több földrészen is kialakultak, ezekre épít a kapitalizmus is, de nem mindenütt hódított teret: az elmúlt háromszáz évben egyszerre több gazdasági világ igyekezett minél többet kihasítani magának a glóbuszból. A szerző által a Johns Hopkins Egyetemen 1976-ban franciául tartott előadásokat a hallgatók az angol fordítással a kezükben kísérték feszült figyelemmel, a magyar fordítás a német szövegváltozatot is figyelembe veszi a jelenleg történelem, politológia és közgazdász szakot végzők hasznára. Velük együtt azonban az olvasók legszélesebb köre is élvezheti egy kivételesen nagy tudós kedvcsináló közvetlenségét.

Immanuel Kant - Antropológiai ​írások
A ​Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.

Fernand Braudel - A ​Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában I-III.
Az ​új francia történetírói iskolát megteremtő Annales-kör vezető személyiségének, az 1985-ben elhunyt Ferdinand Braudelnek e klasszikussá vált munkája a XVI. század második feléről, a Mediterráneumnak arról az időszakáról rajzol szemléletében újat teremtő átfogó képet, amikor az ókor és a középkor történetében központi helyet elfoglaló övezet utolsó nagy korszakát éli. A mű három kötete három különböző történeti idősíkban vizsgálja e kulturális és politikai megosztottsága ellenére egységes, a nagy földrajzi felfedezések után is még legalább egy évszázadon át meghatározó jelentőségű, a földrajzi adottságokból fakadó minden nyomorúsága ellenére gazdag térséget. Az első idősíkot, a "hosszú időtartam", a környezet, a földrajz és a kultúrák megszabta életmód szinte mozdulatlan történeti idejét tárgyalja a mű első kötete. A sík vidékek nagybirtokosainak és kiszolgáltatott parasztjainak, a hegységek szegény és állandó kirajzásra kényszerülő, de szabadabb lakóinak, a hajózásra alkalmas időszakában élénk forgalmú, télen kihalt tenger hajósainak, halászainak és kalózainak, a sivatagos vidékek nomádjainak, az óriási nyájakat terelő legelőváltó pásztoroknak, a kereskedelemből táplálkozó városoknak, e mindig éhínség fenyegette, de a nagy kereskedelmi utak csomópontjaként mégis kiváltságos térség társadalmának élete elevenedik meg benne. Az ebben a kötetben vizsgált második idősík a nagy gazdasági és társadalmi ciklusok megszabta lassú változások ideje. A XVI. századi Földközi-tenger - a sokáig általánosan elfogadott nézetekkel szemben - ekkor még őrizte elsőbbséget a világkereskedelem, a pénz, a nemesfémek áramlásának központjaként, s a Mediterráneum két nagy kultúrája, a kereszténység és az iszlám osztozik az évszázados gazdasági, társadalmi-kulturális mozgásokban, a hosszú távú fellendülésben, majd a válságokban, az inflációban, a népesség gyors növekedését követő túlnépesedésben, az ezzel járó nyomorúságban és eltorzult társadalmi forradalomban, a banditizmusban. A harmadik kötet idősíkja a politika, a diplomácia, a háborúk története II. Fülöp idején két nagyhatalom áll szemben a Mediterráneumban: a Spanyol és az Oszmán Birodalom. Összecsapásaikat a keresztény flotta lepantói győzelme után hosszú békés időszak követi: a két ellenfél hátat fordít a Földközi-tengernek, ahol a nagy háború felváltja a török és keresztény kalózok kis háborúja. A magyar olvasó számára külön is érdekessé teszi Braudel művét, hogy a Földközi-tenger XVI. századi történelmének peremén a nagy összefüggésekben elhelyezve felvillannak a magyar történelemnek Mohácstól a Bocskai-szabadságharcig terjedő eseményei.

Friedrich Nietzsche - A ​tragédia születése
1872-ben ​jelent meg először a fiatal klasszika filológus professzor, a későbbi "démoni" filozófus egyik legfontosabb, leghíresebb munkája, A Tragédia születése. Szigorúan véve ókortörténeti tárgyú szakmunka, a korában is, ma is kardinálisan fontos kérdés (hogyan született meg a görög tragédia?) megoldásának kísérlete, de már megjelenése idején látszott, hogy jóval több szakmunkánál (ilyenként egyébként a korszak és minden idők egyik legnagyobb klasszika filológusa, Wilamowitz-Moellendorf zúzta ízzé-porrá kritikájában). Tény, hogy történelmi-filológiai szempontból nézve A tragédia születése megalapozatlan hipotézisek halmazának tűnik, hogy szerzője meg sem kísérli benne alaptételeinek a szakma szabályai szerint való nyomós bizonyítását, hogy koncepcióként, "megoldási keretként" is messze eltér és szembenáll mind a múlt, mind a jelen század kutatási eredményeivel. Csakhogy egy másik síkon, pontosabban egyszerre több síkon is, alapvető felismeréseket tartalmaz. Mindenekelőtt vitairatként. Mert, jóllehet formáját tekintve semmiképp sem az, valójában az egész kis könyv monumentális vitairat, kétségbevonása a winckelmanni-goethei klasszikus görögség-felfogásnak és nagyerejű rámutatás egy mélyebb, összetettebb és - filozófiai szempontból legalábbis - reálisabb görögség-képre. Mert, és ez a legfeltűnőbb, legismertebb vonása a műnek, Nietzsche benne egy új görögség-képet posztulál, a fehér márványszobrok, a klasszikus idill mögött felmutat egy tragikus, a sötét erőkkel állandóan számoló, az apollónival szemben dionüszoszinak nevezett görögséget is, sőt e két "világ" egybepatakzásából eredezteti a görögség leginkább létmagyarázó műfaját, a tragédiát is. A filozófiai kritika viszont éppen ezt a dualizmust, egyáltalán az őstípusok elméletét, az irracionális-szellemtörténeti koncepciót támadja, lényegében a mű megszületése óta napjainkig. Ugyanakkor lehetetlen nem meggyőződni arról, hogy ami pozitívumot, új felismerést, gyökeresen eredetit a modern vallástörténet, mitológia-kutatás, archetípus-elmélet hozott, az lényegében Nictzschének erre a könyvére vezethető vissza. Bővelkedik persze a mű egyéb felismerésekben is, elsősorban esztétikaiakban, műfajelméletiekben.

Nils Christie - Büntetésipar
Figyelmeztetésnek ​szánom e könyvet..." - írja a mű előszavában Nils Christie norvég jogász, szociológus, az Oslói Egyetem kriminológia-professzora, aki az elmúlt évtizedekben a "börtönbüntetés" filozófiai és szociológiai kérdéseit kutatta. Arra hívja fel figyelmünket, hogy a büntetések napjainkban sokkal valóságosabb veszélyt jelentenek, mint maguk a bűntettek. Első hallásra talán kicsit mosolygunk ezen az állításon, hiszen a legkézenfekvőbb megoldás, ha társadalmunk bűncselekményt elkövető tagjait jó hosszú időre bebörtönözzük, társadalmon kívülivé tesszük. Ez is egyfajta bűnmegelőzés. A kérdés csupán az: a börtönbüntetés - túl a szabadságelvonás okozta fájdalmon - valóban hatékony megoldás-e a bűnözés kezelésére? Valóban megoldás lehet-e a társadalmi és gazdasági változások következményeinek (árnyoldalainak) kezelésére? Olyan jelenségekére, mint a jövedelemhez, a vagyonhoz vagy a fizetett munkához való egyenlőtlen hozzáférés. A szerző magyarul 1991-ben megjelent A fájdalom korlátai című művében arra a végkövetkeztetésre jut, hogy a büntetésben megnyilvánuló erőszak csak a társadalom tehetetlenségét fejezi ki. E tézisen alapul a Büntetőipar mondanivalója is, érvrendszere és a vizsgált területek azonban félelmetesen új dimenziók felé kalauzolják az olvasót. A számos "nehéz" adatot és elemzést egyszerűen és könnyed stílusban mutatja be, így nemcsak a szakemberek, az egyetemi hallgatók, de az érdeklődő laikusok számára is igazi olvasmányélményt nyújt.

Samuel P. Huntington - Kik ​vagyunk mi?
Samuel ​P. Huntington politikatudós, a Harvard Egyetem professzora _A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása_ című, nagy vitákat kiváltó munkája után ismét fontos és provokatív könyvet írt. Figyelmét ezúttal a nemzetközi ügyekről az amerikai kulturális törésvonalakra fordítja, és azt vizsgálja, hogy milyen lehetőségek állnak Amerika előtt saját identitását illetően. Nagy ívű elemzésében áttekinti az amerikai identitás gyökereit és változását a történelem során, részletesen foglalkozik az identitás szociálpszichológiai kérdéseivel (például azzal, hogy van-e szükség ellenségképre az erőteljes nemzeti önazonossághoz), a nemzetállamok és a nacionalizmusok kialakulásával, az amerikai bevándorlás történetével, illetve azzal a kérdéssel, hogy Amerikában miért maradt olyan átfogó a vallás szerepe. Ezután elemzi az amerikai identitást fenyegető nagy veszélyeket (multikulturalizmus, globalizációs tendenciák, az állampolgárság leértékelődése, az amerikai elitek "elnemzetietlenedése"), és rámutat, hogy közülük a legnagyobb Amerikai lakosságának rohamos hispanizálódása, amely alapjaiban fenyegeti az amerikai kultúra központi értékeit. Huntington professzor végeredményben amellett száll síkra, hogy Amerikának a multikulturalizmus korában is meg kellene őriznie, sőt újjá kellene élesztenie az angol nyelven, a protestáns értékeken, az individualizmuson, a vallásos elkötelezettségen és a jog tiszteletén alapuló "magkultúráját".

Francis Fukuyama - A ​történelem vége és az utolsó ember
1989-ben, ​az amerikai külügyminisztérium ifjú munkatársaként adta közre Francis Fukuyama A történelem vége? című, mindössze néhány oldalas tanulmányát, és ezzel egy csapásra világhírű lett. Cikkek ezreiben vitatkoztak vele, a világ minden valamirevaló történésze és politikatudósa kifejtette véleményét az „endizmus”-vitában. Majd Fukuyama könyvben is megírta az elméletét, s kiderült, hogy filozófiailag alaposan végiggondolt, mély elemzés alapján jutott el a következtetéshez, miszerint a liberális demokrácia „az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja”, „a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet”. Azóta bármi történik a világban – terroristák rombolják le a Világkereskedelmi Központot, újabb háború tör ki valahol, valamilyen forradalom megdönt egy rendszert –, az újságírók szinte reflexből emlegetik Fukuyama óriási tévedését, aki naivan azt gondolta 1989-ben, hogy véget ért a történelem. Fukuyama legkomolyabb bírálója persze Samuel P. Huntington volt, aki szerint a jövő nem a liberális demokrácia diadalát hozza, hanem a civilizációk összecsapásait. A világeseményeket elnézve és átélve mintha Huntington állna nyerésre… Sőt a „liberalizmus” mára a világ sok helyén, sokak számára szitokszóvá változott. Alaposan megváltozott a korszellem a kilencvenes évek óta – de talán éppen ezért érdemes újraolvasni (vagy végre rendesen elolvasni) Fukuyama könyvét. Hogy jobban megértsük, mit veszíthet az ember, ha nem tudja megőrizni a liberális demokrácia értékeit.

Thomas Hobbes - Leviatán
Thomas ​Hobbes a 17. századi filozófia egyik kulcsfigurája. Mesterműve, az 1651-ben írt Leviatán, a modern államelméletek alapműve. Leviatán a közakaratot képviselő állam, mégpedig az ésszerű polgári állam modellje, amelynek hatalma korlátlan, de csak addig, amíg valóban képes megvédeni azokat, akiknek a nevében és megbízásából fellép. Hobbes fejtegetéseiben a védelem és az engedelmesség kölcsönös összefüggéseit igyekszik részrehajlás és hajbókolás nélkül feltárni, mert ezek feltétlen szem előtt tartását az ember természetes mivolta, valamint a természeti és a pozitív isteni törvények egyaránt megkövetelik.

Hannah Arendt - A ​totalitarizmus gyökerei
A ​józan emberi értelem döbbenten áll a század iszonyata előtt: a puszta létezésben bűnösnek találtatottak tűnnek el haláltáborokban, mit sem sejtő ártatlanok vallanak önmagukra rendőri-hóhéri kazamatákban. Írmagostul kiirtják, aki rossz helyre született vagy került, kitörlik az emlékezetből, hogy valaha is a földön járt. A két megvalósult totalitárius rendszer, a hitlerizmus és a sztálinizmus önnön eszményi csúcsát a lágerek jeltelen sírgödreiben érte el, ezekbe torkollt az antiszemitizmus, az imperializmus és a totalitarizmus útja. Az emberiség jövője az irtózat. Így látta a világ helyzetét 1951-ben egy nagyszabású gondolkodó: Hannah Arendt. 1958-ban azonban kénytelen volt könyve új kiadását epilógussal megtoldani: megváltozott a történelem. Itt, Magyarországon, 1956-ban. Egy kis nép tizenkét napon át felfüggesztette a totalitarizmust. A magyar forradalom világtörténelmi példázata a totalitárius berendezkedés immár megjósolt végét jelzi. 1958-ban Magyarországon még gyilkoltak azért a tizenkét napért. 1958-ban a világ Hannah Arendt könyvéből megtudta: mi a jelentősége annak a tizenkét napnak. 1958-ban mit meg nem adtunk volna, ha elolvashatjuk Hannah Arendt könyvét! Most elolvashatjuk. Hannah Arendt, a modern politikai filozófia egyik legnagyobb hatású gondolkodója 1906-ban született Németországban. Heidegger és Karl Jaspers tanítványa volt. 1933-ban elhagyta hazáját, és Franciaországból, 1941-től pedig az Egyesült Államokból szerezte a hitlerizmus üldözötteinek mentését. A New York-i New School professzora volt, s Princetontól Kaliforniáig sok más neves amerikai egyetemen is tanított. 1975-ben halt meg.

Ismeretlen szerző - Az ​anarchizmus klasszikusai
Ez ​a kötet a nemzetközi anarchizmus történetének legfontosabb elméleti írásaiból nyújt ízelítőt. Az itt közölt szövegek között egyaránt találhatók politikai filozófiai, kritikai politikaelméleti, illetve történeti és mozgósító-politikai írások. A szerkesztők továbbfejlesztve és összegezve korábbi szöveggyűjteményeiket – jelen antológiába olyan világhírű teoretikusoktól válogattak írásokat, mint Proudhon, Bakunyin, Kropotkin, Tucker, Reclus, Malatesta, Goldman, Berkman, Landauer, Guérin, Bookchin, Wolff, Rothbard – hogy csak a legismertebbeket említsük. Ezek betekintést nyújtanak mind a párizsi kommün, az orosz és a spanyol forradalom és a párizsi '68-as tüntetések világába, mind az anarchista államfelfogásba, a tulajdon fogalmának megközelítéseibe, az anarchista nevelési elvekbe, fejlődéselméletbe és tudományfilozófiába, valamint az anarchizmusnak az ökológiai gondolkodáshoz való viszonyába. A könyvet történészeknek, politológusoknak, filozófusoknak, pedagógusoknak, szociológusoknak, újságíróknak, középiskolai és egyetemi oktatóknak és hallgatóknak ajánlják a szerzők és a kiadó, továbbá minden nyitott szellemű érdeklődő olvasónak, akit érdekel a fennálló uralmi rendszerek kritikai elemzése. Olyan szövegeket kaphat kézhez az érdeklődő, amelyek ma, a 21. század elején éppúgy aktuálisak, mint amilyenek megírásuk idején voltak.