Utolsó ​interjú Latinovits Zoltánnal

Mezei Károly - Fölemelkedni ​vagy lesüllyedni?
"A ​haza, a hazaszeretet, a nemzet nálunk ma homályos jelentésű hangsorok. Ez egyaránt lehetővé teszi, hogy üres jelszóként visszaéljenek vele, illetve, hogy kigúnyolják. Fogalmaink nem születnek velünk, hanem a világ megismerésének tudati folyamatában jönnek létre. Értelmüket a hagyomány, az iskola, a tapasztalat, a tájékozódás és a közvélemény alakítja ki. A "mi" fogalmától elszoktatott magyarság hosszabb távra meghatározó választás előtt áll: vagy jobb egyéni feltételeket kíván magának a közös kiszolgáltatottságban az anyagi-gazdasági-szakmai érvényesülés terén, vagy újraszervezi a nemzeti közösség védelmező képességét. Ez azonban csak a nemzeti hagyomány teljes újraértelmezésével - és megismertetésével - lehetséges: a jelszavakat vissza kell változtatni értelmes eszményekké, ami nem kis feladat. A lehetőség azonban nyitott."

Nádasy László - Radványi-portré
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Gábor Júlia - Szigethy Gábor - Álomszínészpár
Külön-külön ​is legendás alakjai színháztörténetünknek: Ruttkai Éva, a Tündérkirálynő és Latinovits Zoltán, a Színészkirály ma már állócsillagok a magyar égbolton. Harmincnégy éve halott Latinovits Zoltán, tíz év múltán követte őt Ruttkai Éva az égi társulatba. Gábor Júlia, Ruttkai Éva lánya és férje, Szigethy Gábor irodalom- és színháztörténész személyes tárgyak, fotók, levelek alapján idézi meg a két nagy művész életét, s próbálja megfejteni titkukat. A tervezett kötetben eddig nem publikált dokumentumok, fotók is szerepelnek.

Bérczes László - Cseh Tamás - Cseh ​Tamás
Húsz ​beszélgetés, amelyben Cseh Tamás, az előadóművész, évtizedek óta hűséges és karizmatikus kortársunk, elmeséli az életét. Mit csinált a tordasi kisgyerek az ötvenes években, hogyan történt meg az első fellépés a Kex együttes koncertjén, hogyan született meg az Indián ötlete… Ámulattal és élvezettel olvashatjuk a kalandokat, amik a rendszerváltás előtti idők kalandtalan állóvizében igenis megtörténtek, finom és érzékeny mesékben sorra felbukkannak további legendák, Jancsó Miklós és Viszockij, Bódy Gábor és Baksa János, és persze mindenekelőtt Bereményi Géza, az (alkotó)társ.

Bérczes László - Törőcsik Mari - Törőcsik ​Mari
Beszélgetés ​- Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és pályatársakról. "Majorelvtárs" és Zsótér Sándor, Grigorij Konszkij és Anatolij Vasziljev, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila itt ugyanolyan súllyal esik latba. Beszélgetés - Törőcsik Mari szüleiről, testvéreiről, gyermekeiről, szerelmeiről, férjeiről és az örök társról, Maár Gyuláról, akivel egyszer majd a Fekete-tengerben fognak találkozni... Beszélgetnek, sört pattintanak, és örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és mindketten tudják, mi is tudjuk, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is az itt a lényeg, hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az életében, hanem - ahogy Bérczes László mondja - "azt keressük, ki az az ember, akit Törőcsik Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között, hogyan gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt, bármilyen önző szándék, arra hívom az olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a könyvvel találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a világra. Az az egyszerű mondat jut eszembe, amit Zsótér mondott a Brand kapcsán. Megmutatni egy embert. Ezt akarom. Egy embert, akit érdemes megmutatni."

Vezér Erzsébet - Lesznai ​Anna élete
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ungvári Zsolt - Barnóczki Ákos - Kulka ​János
" ​Adva van egy jó színész - kezdett bele az ismeretlen fiatalember, mint aki évek óta vár, hogy valakivel megoszthassa gondolatait -, remek szerepeket játszik, szakmájában jól ismerik, tehetségesnek tartják, de országosan nem ismert. Hirtelen főszereplője lesz egy tévésorozatnak, és megismeri az egész ország. Az ismertség, a siker minden színész álma. Azt gondolná az ember, hogy minden rendben. Született egy új sztár; a sztár örülhet a közönségnek, a közönség meg neki. Ha csak ennyi lenne az egész, már az is megérne egy könyvet..."

Csala Károly - Fazekas Eszter - A ​fény festője - Koltai Lajos operatőr
Koltai ​Lajos Európa-díjas filmoperatőr, a magyar filmművészet világszerte ismert személyisége. Pályája a hatvanas évek második felében indult, az akkoriban erősen társadalomkritikus dokumentumfilmek és dokumentum-játékfilmek mozgékony és drámaian valósághű operatőre. Alkotótársa Böszörményi Gézának, Dárday Istvánnak (Jutalomutazás, Filmregény), Szomjas Györgynek, Gyarmathy Líviának, Erdőss Pálnak. De forgat Bódy Gáborral és Magyar Dezsővel is. Sajátos, rendkívül egyéni fényvilágot teremtett Maár Gyulával közösen készített filmjeiben (Prés, Teketória, Dériné, hol van?). Az Angi Vera - rendezője Gábor Pál - fényképezésére már felfigyelt a nemzetközi filmkritika, de ő az operatőre a magyar filmművészetben új hangot, új képi világot jelentő Gothár Péter filmnek is. (Ajándék ez a nap, Megáll az idő). 1979-ben, a Bizalom című filmmel kezdődik a nemzetközi filmvilág elismerését is elnyerő együttműködése Szabó Istvánnal, operatőre az Oscar-díjas Mephistonak, a Redl ezredesnek, a Hanussennek, s legutóbb A napfény ízének, melynek fényképezéséért megkapta az Európai Filmakadémia díját. 1978 óta rendszeresen dolgozik Amerikában, olyan sztárokkal mint Whoopi Goldberg, Susan Sarandon, Melanie Griffith, Meg Ryan, Sean Connery, Robert Duvall. De ő volt az operatőre minden idők legdrágább filmjének - Az óceánjáró zongorista legendája - is, melyet Giuseppe Tornatore rendezett. Kötetünk, amely elsőként mutatja be egy magyar filmoperatőr munkásságát, végigvezeti olvasóját Koltai Lajos izgalmas, fordulatokban, művészi feladatokban egyaránt gazdag s még sok titkot rejtő életútján.

Nagy Sándor - Főszerepben ​Tahi Tóth László
Tahi ​Tóth László. A név, mely egyaránt ismerős a magyar filmek rajongói, a dráma és a vígjáték műfaját kedvelő, színházba járó közönség, valamint a maguknak célként a könnyedebb, felhőtlen szórakoztatást kitűző televíziós műsorok rajongói előtt, s mindezeken túl számos szinkronszerep kapcsán is. E kötet segítségével közelebb kerülhetünk a népszerű színművészhez, hiszen visszaemlékezése épp olyan lett, mint pályája: rendkívül sokszínű. Olvashatunk a kezdetekről, megismerhetjük soktagú családját, és természetesen a humoros színházi anekdoták mellett komoly gondolatok is helyet kapnak a könyvben. "Az ember azért megy színésznek, mert mesélni akar. Úton-útfélen, társaságban, színpadon, van olyan, aki még könyvben is. Diktafonra vettél, én dünnyögtem neked órákig az alkonyuló lakásban, remélve, hogy ez hozzásegít az őszinteséghez. Mikor elolvastam, nem ismertem magamra. Az élőbeszéd leírva más lesz. Meglepett. De hát ezt is akartam..." (Tahi Tóth László)

Benkei Ildikó - Légy ​te a jel, ki új útra talál
Szellemi ​bevonulás a Kárpát medencébe... Nemeskürty István: A túlzás látszatát vállalva írom, hogy az István, a király film a rendszerváltozás egyik előkészítő mozzanata lett. Annak is szántam. E könyv olvastán Koltay Gábor hívei is elámulhatnak: mi mindent teremtett ez az ember alig húsz esztendő alatt! (2003) Sütő András: Amit a Honfoglalás filmmel cselekedtél: ugyancsak honfoglalás, szellemi bevonulás a Kárpát-medencébe. (1997) Glatz Ferenc: E könyv is talán tesz valamit a reális történelem- és jelenlátásért. Azután bízzuk a történelmi méregetést a történészekre..., hogy ki mennyi követ kapart ki abból a bizonyos falból. Amelynek megrázkódásához e kiadó oly erősen hozzájárult. (1998)

Ismeretlen szerző - Lehet ​másképp
Hannibál ​tanár úr, Édes Anna, Elveszett paradicsom, Hideg napok, Az életbe táncoltatott leány, Hogy szaladnak a fák… – a magyar filmművészet kiemelkedő alkotásai, amelyek hatása igen nagy részben az operatőr: Szécsényi Ferenc egyedi látásmódján, fölényes mesterségbeli tudásán és művészi megjelenítő erején alapszik. Érzékeny kameráját mindig a lényegre irányítva, sallangmentesen is erőteljes képeivel, kimunkált fényhangulataival szolgálta és tette emlékezetessé azokat a filmeket, melyek rendezőinek érdemi alkotótársa volt. Nem véletlenül tartják a fekete- fehér filmezés legkiemelkedőbb hazai mesterének, hiszen például a Kovács András rendezte Hideg napokban szinte grafikára emlékeztetően kontrasztos képi világot teremtett, de hogy színes filmben is eredeti látványunivezumot tudott alkotni, arra vall – egyebek közt – Az életbe táncoltatott leány. E könyvben korántsem szokványos életútjáról vall, amelyen haladva egy sármelléki kis falu paraszti világából emelkedett ki, és jutott el egészen a képalkotó művészet csúcsaiig. Ebben azonban nem a becsvágy sarkallta, hanem mindenekelőtt az önmagával szembeni igényesség, a megújulni és továbblépni akarás állandó belső kényszere. Családi és emberi kapcsolatait, szakmai életének stációit, fontos találkozásait magával ragadóan idézi fel, embersége és mesélőkedve mögött azonban kitapintható egy – azóta nagyot változott – szakma története és más művészegyéniségek munkamódszere is. Utóbbi rétegek feltárását és tudatosítását gazdag jegyzetanyag, a személyes élmények és a filmek megidézését pedig beszédes fényképek segítik ebben a kötetben.

Karcsai Kulcsár István - Ranódy ​László
Iskoláit ​Budapesten végezte. 1938-ban lett a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója. Már ekkor a Független Színpadon segédrendező és gyakornok. Tanulmányait 1942-ben fejezte be, s 1943-ban a Hunnia Filmgyárhoz került rendezőként. 1948-ban a Nemzeti Filmgyártó Vállalat osztályvezetője lett, később a Magyar Filmgyártó Vállalat rendezője. A Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt 1948 és 1954 között. 1963-tól 1980-ig volt a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnöke. Több filmnek volt rendező asszisztense az 1940-es években. Első játékfilmje az 1949-ben készült - Nádasdy Kálmánnal közösen rendezett - Ludas Matyi volt. A Pacsirta című filmje 1963-ban nyert díjat Cannes-ban, az Árvácska című filmje pedig Karlovy Vary-ban nyert díjat. Ranódy László legtöbb filmjét jelentős magyar irodalmi művek nyomán forgatta. Munkái mégsem csupán irodalmi adaptációk, hanem a magyar filmművészet önálló rendezői világot tükröző alkotásai. Nagy íróink műveinek filmváltozatai, ugyanakkor, mikor őrzik az eredeti értékeit, alkalmasak voltak a rendező alapvető művészi mondanivalójának megfogalmazására. Tükrözik ezek a filmek az együttérzést a szenvedőkkel, elnyomottakkal, üldözöttekkel.

Szigethy Gábor - Latinovits
Zsebében ​jeles építészmérnöki diplomával, kezében kopott, félig üres bőrönddel Latinovits Zoltán 1956 nyarán elindult Debrecenbe - segédszínésznek. Hajóskapitány a Leányvásárban, Francisco a Hammletben. Két kis szerep: bejön, kimegy. De Latinovits Zoltán lába alatt színpad a füld, feje fölött zsinórpadlás az ég. A színház az otthona. Néhány hétig katona, s amikor újra színpadra léphet, a Bohémélet kórusában énekel. Latinovits Zoltán nem ment Párizsba: Párizs jött el Debrecenbe. A civisvárosban lett az építészmérnökből magyar színész. Szárnyai nőttek; megtanulta: a színház élete árán fOlépített Déva vára. Nem tudta: élete ellobbanó, világító fáklya. Színész: száz alakban akarja a világot meghódítani, megváltoztatni, megmenteni. Filmkocka: Latinovits Zoltán Kosztolányi Dezső maszkjában, a szomorú-csúnya Pacsirta szülei, Páger Antal és Tolnay Klári társaságában - hóna alatt lapos irattáska - sétál a századforduló korabeli Sárszeg macskaköves utcácskáján. Sötét bársonykabát, világos mellény, díszzsebkendő, óralánc, finom tűvel rögzített vékony, egyszínű nyakkendő: hajdani, vidéki újdondászok szerény toalettje; feltűnő mértéktartásával picit hivalkodó: lássék, nem akárki jön-megy, tervez, álmodik az álmos kisváros mindennapi csöndjében. Latinovits Zoltán jobb keze lendül, emelkedik, hüvelykujj a ágaskodik, nyitott tenyere markolni készül; bal kezével táskáját fogja, de hüvelyk és mutatóujja önkéntelenül követi jobb keze mozdulatát: indulataival együtt rezdül minden porcikája. A finom tűvel rögzített vékony, egyszínű nyakkendőről nem látszik: hajdan Kosztolányi Dezső viselte. A képen Kosztolányi Dezső ballag a sárszegi utcán, régen, máskor, boldogabb időkben.

Szepes Mária - Nemere István - Az ​élet örök
E ​rendhagyó kötet által két kiforrott személyiség, két meghatározó ember párbeszédének lehetünk tanúi, akik mindketten egyéni véleménnyel rendelkeznek a világegyetem történéseiről, s egymást kérdezgetve, egymás gondolataira reflektálva engednek bepillantást különleges látásmódjukba. A könyv stílusának köszönhetően úgy érezzük, mintha mellettük ülnénk, mintha mi is részesei lehetnénk a beszélgetésnek, s ők olyan kendőzetlenül mondják el gondolataikat, ami csak szűk körben elképzelhető. Nemere István sokirányú kérdései lehetővé teszik, hogy Szepes Mária világlátása a maga teljességében bontakozzon ki előttünk, ahogyan eddig még nem volt lehetőségünk megtapasztalni. Szó esik a dimenzióváltás valóságáról és lehetőségeiről, a tudat teremtő erejéről, amellyel megalkotjuk hétköznapjainkat és saját, személyes csodáinkat, a Da Vinci-kódról, az ezotéria és a vallás, illetve a régebben ellenfeleknek tartott spiritualitás és tudomány kapcsolatáról. A kötet mindenkinek tud újat mondani, hozzátenni valamit saját gondolatvilágához. Érdemes hát megismerni az ezotéria nagyasszonyának összetéveszthetetlenül egyedi látásmódját és fontos gondolatait, amelyek egy olyan színes személyiség kérdései, hozzászólásai és felvetései nyomán rajzolódnak ki, mint Nemere István.

Szigethy Gábor - Latinovits
Zsebében jeles építészmérnöki diplomával, kezében kopott, félig üres bőrönddel Latinovits Zoltán 1956 nyarán elindult Debrecenbe - segédszínésznek. Hajóskapitány a Leányvásárban, Francisco a Hammletben. Két kis szerep: bejön, kimegy. De Latinovits Zoltán lába alatt színpad a füld, feje fölött zsinórpadlás az ég. A színház az otthona. Néhány hétig katona, s amikor újra színpadra léphet, a Bohémélet kórusában énekel. Latinovits Zoltán nem ment Párizsba: Párizs jött el Debrecenbe. A civisvárosban lett az építészmérnökből magyar színész. Szárnyai nőttek; megtanulta: a színház élete árán fOlépített Déva vára. Nem tudta: élete ellobbanó, világító fáklya. Színész: száz alakban akarja a világot meghódítani, megváltoztatni, megmenteni. Filmkocka: Latinovits Zoltán Kosztolányi Dezső maszkjában, a szomorú-csúnya Pacsirta szülei, Páger Antal és Tolnay Klári társaságában - hóna alatt lapos irattáska - sétál a századforduló korabeli Sárszeg macskaköves utcácskáján. Sötét bársonykabát, világos mellény, díszzsebkendő, óralánc, finom tűvel rögzített vékony, egyszínű nyakkendő: hajdani, vidéki újdondászok szerény toalettje; feltűnő mértéktartásával picit hivalkodó: lássék, nem akárki jön-megy, tervez, álmodik az álmos kisváros mindennapi csöndjében. Latinovits Zoltán jobb keze lendül, emelkedik, hüvelykujj a ágaskodik, nyitott tenyere markolni készül; bal kezével táskáját fogja, de hüvelyk és mutatóujja önkéntelenül követi jobb keze mozdulatát: indulataival együtt rezdül minden porcikája. A finom tűvel rögzített vékony, egyszínű nyakkendőről nem látszik: hajdan Kosztolányi Dezső viselte. A képen Kosztolányi Dezső ballag a sárszegi utcán, régen, máskor, boldogabb időkben.

Kati Marton - Kilenc ​magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot
A ​népszerű, magyar származású amerikai újságírónő új könyve annak a kilenc magyar emigránsnak az élettörténetét dolgozza fel, akik a nácizmus elől külföldre menekültek, s akik új hazájukban a maguk területén, a tudományban vagy a művészetben világhíresek lettek, s kiemelkedően fontos helyet töltenek be a huszadik század történelmében, kultúrájában, művészetében. • Szilárd Leó (Leo Szilard) • Teller Ede (Edward Teller) • Wigner Jenő (Eugen Wigner) • Neumann János (John von Neumann) • Kösztler Artúr (Arthur Koestler) • Friedmann Endre (Robert Capa) • Kertész Andor (André Kertész) • Korda Sándor (Alexander Korda) • Kertész Mihály (Michael Curtiz)

Jiří Menzel - Szabó G. László - Trabanttal ​a Hiltonig
Minden ​moziba járó ember hordoz a szívében egy Jiří Menzelt. Van, aki többet is. És ő a szerencsésebb, mert látta a "Szigorúan ellenőrzött vonatok"-at, a "Hóvirágünnep"-et, a "Sörgyári capricció"-t vagy "Az én kisfalum"-at. Esetleg úgy emlékszik rá, mint O'Casey nőtlen urára a prágai Činoherní klub legendás előadásából. Vagy olvasta szellemes írásait a "Hát, nem tudom..." című szösszenetgyűjteményben És az is lehet, hogy vele tartott Gyarmathy Lívia "Koportos"-ában, Böszörményi Géza "Szívzűr"-jében, Maár Gyula "Felhőjáték"-ában vagy Szabó István "Rokonok"-jában.

Sz. Kiss Mária - Reini
Mire ​szolgált különös neveltetése, hogyan lett Krisztus boldog követőjévé, és osztotta meg életét a svájci úrilány egy magyar lelkésszel? Szerelemről, életre szóló döntésről, bölcsők és koporsók melletti megállásról vall Reini, Ruck Reinhild, aki több mint ötvenöt évig volt odaadó társa Gyökössy Endrének, az ismert pasztorálpszichológusnak.

Gulya István - Kibédi
A ​most megjelent Kibédi-könyv különbözik a korábban napvilágot látott művész-emlékiratoktól, emlékrajzoktól. A hagyományos memoároktól eltérően itt a pályatársak és barátok vallanak anekdoták és visszaemlékezéseik alapján egykori kollégájukról, Kibédi Ervinről. Nem minden esetben vidámak a történetek, inkább a népszerű színész mindennapjai elevenednek meg e lapokon, s állítanak emléket a magyar színjátszás kiemelkedő alakjának. Akinek szerencséje volt látni és hallani Kibédi Ervint a Vidám Színpadon, a rádió és televízió műsoraiban vagy a közel száz játékfilmt legkülönfélébb szerepeiben, az nem "csupán" egy színész alakítását élvezhette: ő egyszerre volt kíváló színész-komikus és énekes, szerző és jeles versíró, a magánéletben pedig szenvedélyes növény- és állatbarát. Olyasvalaki, akit már életében is jelenségként könyveltek el. Emlékezetes szerepei utánozhatatlanok, csakúgy, mint a nevéhez fűződő Hacsek és Sajó-jelenetek, amelyek a magyar kabarékorszak egyszeri és megismételhetetlen fejezetei. A könyv összeállítói sokat tanakodtak, mi lehetne a még csak alakuló könyv megfelelő címe. Végül is rájöttek: Kibédi nevéhez nem kell hozzátenni semmit, olyan fogalom, melyet pályája tett emlékezetessé.

Ézsiás Erzsébet - Mészáros ​Ági
1989. ​február 23. délután fél három. A Ménesi út 79. számú ház előtt állok, telve szorongó várakozással, hogy megismerhetem Magyarország egyik legnagyobb élő színésznőjét, akit tizenöt éve szinte sekni nem látott, olyan visszavonultan él. Mészáros Ági az ajtóban fogad: pici, törékeny, madárcsontú öregasszony. Csak a szemében szikrázik fel az élet, ahogy rám mosolyog. Finom tapintású keze hűvös. Szájával nehezen formázza a szavakat: agyembóliából visszamaradt metatézis nehezíti beszédét. Ez a legmegrázóbb az egész találkozásban: ahogy neki-nekifut egy szónak, ahogy megbicsaklik a kiejtése. Ő, aki a legnagyobb magyar írókat szólaltatta meg a nemzet első színpadán. Sok mindenről beszéltünk és semmiről. Nem akartam első alkalommal lerohanni, a kényes kérdéseket a későbbi találkozásra tartogattam. A lényeg az volt, hogy beleegyezését adja a könyvhöz, amely - hittem akkor - az ő közreműködésével fog megvalósulni. Sajátos orgánumát, lassú beszédét őrzi a magnókazetta. Fárasztotta az emlékezés. Az az erős koncentráció, amelyet a felcserélt hangzók miatt kellett kifejtenie. Gipszfotelben ült - utolsó kórházi kezelése óta fájlalta a gerincét -, ahonnan fel-felállt néhány percre lepihenni. Mészáros Ági végtelen szelíd, szeretetre méltó, meggyötört ember benyomását keltette bennem ezen az első és utolsó találkozáson. Az ajtóig kísért, meghívott máskorra is. Itt még elmesélte, hogy a kórházban, ha nem tudott aludni, régi szerepeit mondogatta magában, többek között Illyés Gyula Dózsájának Annáját. Azzal búcsúzott tőlem, hogy megmutatta a drámakötetet, amelyet az ő szépséges fiatal arca díszített. 1989. március 8-án, színházi főpróbán tudtam meg, hogy Mészáros Ági aznap meghalt. Ott ültem, abban a színházban, amelynek fél évszázadig volt tagja, ahol legszebb szerepeit játszotta. Nem tudtam másra gondolni, csak őrá. És arra a sok-sok kérdésre, amit nem tettem fel neki. Arról az előadásról nem tudnék objektív kritikát írni. Számomra mindörökre összefonódott Mészáros Ági halálával. És bár a színház - ahogy ezt a főpróba is bizonyította - megy tovább, elveszített valakit, aki szépségével, tehetségével és senkihez sem fogható népszerűségével meghatározó volt a magyar színművészetben.