Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


korkata
5.0/5

Ez ​annyira jó volt, hogy egy nap alatt elolvastam. Most sem kellett csalódnom Jókaiban.
A szerző az utószavában azt írja, hogy valós személyek alapján mintázta meg a szereplőit. Természetesen nem egy az egyben. Így utólag még többet ad a könyv.
A történet nem bonyolult, kiszámítható. Mégis jó volt olvasni.
Megismerkedhetünk a 1850-es évek világával. Érdekes volt az akkori nő-férfi viszonya. Akárcsak az akkori társadalmi osztályok viselkedése egymással szemben.
Jókai megmutatja a humoros oldalát is. Voltak részek melyeken jókat derültem. Természetesen a romantikus szál sem marad ki.
Olvassatok minél több Jókai könyvet! Higgyétek el megéri. Mindig egy csodálatos világba repít el minket.


Bazil
4.5/5

Közeleg ​március idusa, és ilyenkor nekem mindig eszembe jut Jókai. Ezt a könyvét még nem olvastam, és jó választásnak tűnt, az ünnep felvezetéséhez, így irodalmilag.
És be is váltotta az elvárásaimat.
Bár kicsit rövid, a maga háromszáz-valahány oldalával. Az igazi nagy volumenű könyvei kb. kétszer ilyen hosszúak. De persze nem az oldalszám a lényeg, hanem az alakjai, meg a humora, meg a mesélő kedve, meg a belefeledkezős, romantikus történetei, idealizált hősei és hősnői. Amikor sodor magával a történet, olyan aranyemberesen.
Szóval, kicsit rövidnek találtam, de ezzel ellentétben sokszor azon kaptam az öreget, hogy húzza az időt (meg növeli az oldalszámot), mert időnként locskálkodni (idézet a könyvből) kezdett, és sok volt az üresjárat.
Aztán a következő problémám az volt, hogy igazi Jókais, emlékezetes alakok nincsenek a könyvben. Vagyis a szereplői visszaköszönnek más – számomra jelentősebb – műveiből. Mondhatni kissé sablonosak. És bár szorítottam a főhősnek, (és elég sokára derült ki, hogy ki is az?), mégsem tudtam egyik szereplőt sem igazán megkedvelni.
Aztán eljutottunk az árvízig! És ott, igen ekkor már fennen szárnyalt a hős-teremtő Jókai gépezet!
Eleinte (sőt a kétharmadáig!) a történet sem az az igazi romantikus, szerelmes, csatajelenetes, karakteres sztori. Inkább zárt ajtók mögötti intrikálás zajlik, és néha nem is tudtam követni egy-két húzását, biztos lankadt a figyelmem olykor.
És igen, számomra az árvizes jelenetsor mentette meg a könyvet. Mit megmentette: szinte a kedvenc Jókaiaim (van ilyen szó?) sorába emelte!


Hoacin
5.0/5

Finom ​irónia és mulattató mondatok: én még ennyíre Jókait nem élveztem. :) (Bevallom, ez a harmadik könyvem tőle, úgyhogy hatalmas összehasonlításokat nem tudok csapni.) Bár az elején Straff mesterkedése annyira kiborított, hogy majdnem letettem a könyvet. Ki nem állhatom az ilyen kavaró figurákat, a szereplőket átverő galád mesterkedők felbukkanása minden olvasmányban idegesít. Ámde nem kell főhőseinket félteni! Garanvölgyi Ádám és Garanvölgyi Aladár hatalmas figurák, módfelett szórakoztatott a tökéletesen flegma, nyugodt, humoros és talpig becsületes jellemük. Idősebb Garanvölgyi mindig készenlétben tart néhány alázatosan ironikus megnyilvánulást, de a kasznárja, Kampós uram sem megy a szomszédba, ha fricskaosztásra kerül a sor. Hát még Aladár! :)
“– Nem unja magát?
– Nem. Hisz egyedül vagyok. Nincs, aki untasson.”
A történet jó korrajz az 1848 utáni abszurd évekről. “A második hét vége felé már egészen kifogyott Ankerschmidt minden türelmi rezervhada. Ez már sok. Ez már kifáraszt minden loyalitást. Egyik levelet a másik után küldözé doktor Grisáknak, meg Bräuhäusel úrnak; kért, könyörgött, utóbb szitkozódott, fenyegetőzött, hogy felmegy a minisztériumhoz, sőt még azt a rettenetességet is felemlegeté, hogy kiíratja a dolgot minden újságba: Nem kell már neki se disznó, se tolvaj, csak a cselédjeit eresszék haza. Csak legalább a kocsisait, hogy a már kinn heverő lekaszált repcét behordathassa. Nem használt semmit. Végre a hatodik levélre csakugyan érkezett egy hivatalos pecsét alatti válasz, melyet felbontván, nagy megnyugtatására olvasá benne, hogy miután hatrendbeli kérvényt bélyeg nélkül intézett a bírósághoz: siessen be rögtön a városba, s fizessen hatszor 45 krajcár pengőt bírságul. Ankerschmidt fogta azt a levelet, rámába tetette, s odaakasztotta az íróasztala fölé, hogy mindig ráláthasson; de azontúl csendesen viselte magát.” Hemzsegnek az aljas figurák (akik spekulálnak, mint egy börzeüzér_), virágzik a besúgás, idősebbik főhősünk már inkább az utcára sem teszi ki a lábát, és sztoikus derűvel fogadja a napok múlását. Mit hoz a holnap? "_Tudja a patvar!" Aztán szomszédba költözik az új földesúr, és elindulnak a bonyodalmak.
A szereplők eredetiek, a pozitív csapat tagjai üdítően… hogyismondjam… tökösek. :D Tetszett, hogy Eliz milyen vagány természet, egészen olyan, mint egy belevaló Austen karakter.
Korát meghazudtolóan modern regény ez! A vége pedig egyenesen pompás. :)

“Vendelin úr kilépett a folyosóra; valakit látott annak végén állani, s messziről üdvözlé:
– Alászolgája tisztelendő úr, tessék, tessék.
Csak azután, hogy közelebb lépett hozzá, s szemei hozzászoktak a külsetétséghez, vette észre, hogy saját köpenyegét hívogatja olyan szívesen, mely a porolófán függ száradás végett.” :D

“– De kérem – szólt a juris doctor, az ülhelyül kínált birkafejő széket magas orrú aprehenzióval utasítva el magától –, talán mégis komfortábelebb volna a szobában értekeznünk.”


esztiyay
5.0/5

Első ​ránézésre egy igazi Jókai-regény. Talán második ránézésre is. De ezt nem negatívumként írom, pont ezért tetszett annyira. Már az első oldalon tudtam, hogy ezt én szeretni fogom, és így is lett. A szereplők mind kedvesek lettek a szívemnek, persze csak azok, akiknek ez volt a feladata (ellenpólusként természetesen Straffékat lehet felhozni). Kedvenceim közé tartozott Eliz, de hát ki ne kedvelné meg ezt a kis lázadót, aki ismeretlen emberek sorsán is segíteni szeretne? Másik, akit nagyon bírtam, az Kampós uram, talán ez sem kérdés, miért. Az összehasonlítgatásokról pedig, ugye Jókai maga írta, hogy Ankerschmidt alakja Haynauról jutott eszébe. De én nem hiszem, hogy az öreg lovagot emiatt máshogy kellene nézni, mint ami. Örültek volna a magyarok, ha Haynau egy Ankerschmidt lett volna és nem saját maga. A történet jó volt, Jókai írt már a pesti árvízről, itt írt a tiszairól. Azt különösen bírom, hogy minden második regényében elnézésünket kéri – mármint az elkövetkezendő generációk tagjainak -, hogy annyi idegen (latin, francia) kifejezést használ. Jól látta a dolgot, tényleg nehéz néha megérteni, de legalább beismerte ő is. Egyébként itt bőven nem volt olyan súlyos a helyzet, mint a korábban írodott regényeinél.


Esmeralda
4.0/5

Kedves ​mese, egészen a Szaffi világa. Jól esett Zola nyers regényfolyama közepén…
Azon tanakodtunk, milyen lett volna, ha ezt a történetet Zola írja meg?

{{Ankerschmidt nem állna szóba a magyar szomszédaival, bécsi ismerősök látogatnák fényűző parkját, vadászgatnának, báloznának, megvetően beszélnének németül a magyarokról. }}

{{Hermine elszökött volna s férjhez megy, épp így, ahogy itt, és a férje épp ilyen gyalázatosan bánna vele, de nem szökhetne haza, hanem cselédsorba süllyedne, és megalázottan, tönkremenve, nyomorban halna meg, végig szeretve elállatiasodott urát.}}

{{Erzsike Eliz maradna, akvarelleket festene és titokban elcsent regényeket olvasna, majd hozzáadnák egy kevéssé romantikus, kissé már éltesebb, jó partinak számító bécsi tiszthez vagy bankárhoz. }}

{{Aladár letöltené büntetését, vagy általános amnesztiával szabadulna, és a pesti éjszakában mulatná el vagyona maradékát. Kártyaadósságokba keveredne, színésznőknek udvarolna, végül elvenne valami csúnya, de gazdag vénkisasszonyt vagy özvegyet. Öreg nagybátyja felé se nézne, aki megkeseredne romosodó otthonában, keseregve szidva a magyarokat.}}


Vivogle
3.5/5

Jókait ​mindig is szerettem, az iskolában nem sikerült megutáltatni velem sem A kőszívű ember fiaival, sem Az arany emberrel (még ha ez utóbbiért nem is voltam oda annyira). Bár a régies kifejezések és szakszavak zavartak, a cselekmények pótoltak. Érdekes módon Az új földesúrral ez kicsit fordítva volt. Nagyon meglepett a friss, életteli, humoros szóhasználata, a játékossága (amit egyben áthatott egyfajta ironikusság), ez a Jókainál még soha nem tapasztalt lazaság. Nagyon jól szórakoztam rajta, de kicsit mégis hiányoltam a szenvedélyes, patetikus Jókait, a cselekmény laposnak tűnt azokhoz a műveihez képest. Érződik azért, hogy itt még a szabadságharc utáni kiábrándultsága dominál. Úgyhogy ha Jókai, akkor nekem azt hiszem, inkább egy Kőszívű ember fiai-típusú, de ennek a biztos eldöntéséhez még olvasnom kell párat tőle, amihez Az új földesúr meg is hozta a kedvem. :)


Azok ​közé tartozom, akiket általános iskolában sikerült elriasztani Jókaitól. (mai napig tartom, hogy a Kőszívű ember fiai nem való egy 11 évesnek) Félve vettem kezembe később az Aranyembert is, de azt 17 évesen már imádtam, úgyhogy amikor Az új földesúr lett az érettségi tételünk, már inkább csak kíváncsisággal, mintsem félelemmel vettem kezembe a könyvet.
És nem csalódtam, ezt is imádtam.
Kéne még Jókait olvasni.


Örök ​kedvencem Az új földesúr. Annak ellenére, hogy a szöveg igazi kihívás a maga latinos, franciás, németes stb. soknyelvűségével, a történet érzelmessége, fordulatossága és humora mindezért bőven kárpótol. Eredeti figurák és igazi romantikus alakok népesítik be a regényt (a léha szépasszonytól a hős fiatalemberen át a magyar hazafivá váló külföldi arisztokratáig), amely első olvasásban szerelmes történet, második olvasatban azonban már Jókai válasza a magyar történelem nagy kérdéseire: lehetséges-e az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után – újrakezdeni, békülni, elfogadni, befogadni, újra szeretni, létezni….? A túlélés Arany János műveiből is kicsengő örök problematikája nyer megfogalmazást és pozitív, bizakodó feloldást ebben a néhol meseszerű, szép történetben.


Nagyon ​szeretem Jókait, és ebben a regényében sem csalódtam. Igen, lehet, hogy szeret sok mindent romantikusan ábrázolni, de ez miért ne lehetne élvezetes és értékes? Igen, nem tagadom, hogy szinte a könyv elején tudtam, hogy kik fognak egymásba szeretni, de mindvégig élvezettel olvastam, kíváncsi voltam, hogyan fog végül beteljesülni a lehetetlennek tűnő szerelem. A legjobban az tetszett benne, hogy (egyébként Jókaira oly jellemzően) nem élezte ki az osztrák-magyar ellentétet, éppen csak annyira, amennyire szükséges volt. Itt például a címszereplő volt az egyik legpozitívabb karakter – és a lánya persze.


Tücsökzene
5.0/5

Remek ​regény volt, és hosszú idő óta az első kötelező, amin ennyit vidultam. Csak néztek rám furcsán a vonaton a sorozatos felnevetéseim miatt, amit Jókai soronkénti ironizálása és szarkazmusa váltott ki belőlem. Az író valóban igazi nagy mesemondó, kitűnően és finoman rajzol tájat, embert, cselekményt, és megdobogtatja az ember szívét, hogy végre nem egy nyomorúságról szóló történettel van dolgunk, de nem hiányzik belőle a romantika semelyik szépsége sem. Imádtam elejétől a végéig, csak ajánlani tudom, és komolyan elgondolkodom egy Jókai-összes beszerzésén, műveltségem és szürke napjaim finomítása végett.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók