„Cinikusan szellemes, remek történet, amelyet szinte szétfeszít a szex, a halál, a mágia és az őrület.” – Joe Abercrombie
A legendás VAJÁK-sorozat szerzőjének vadonatúj történelmi fantasytrilógiája a huszita háborúk idején játszódik.
Bielaui Reinmart, a sarlatánt, akit Reynevannak is neveznek, rajtakapják egy lovag feleségével, és menekülni kényszerül a Sterza fivérek és az Inkvizíció elől. Miközben a husziták és katolikusok között nő a feszültség, és különös, misztikus erők gyűlnek az árnyak között, Reynevan a Narrenturmban, a Bolondok Tornyában találja magát, abban a középkori őrültekházában, ahová a másként gondolkodókat és lázadókat zárják.
Reynevan számára megszökni a toronyból, kikerülni a csávából és megőrizni az ép elméjét nehezebbnek bizonyulhat, mint valaha is hitte…
Kapcsolódó könyvek
Libba Bray - Rettentő gyönyörűség
"Élvezetes, elegáns rémregény" - _Publishers Weekly,_ Starred
"Borzongató szenvedély és félelem" - _Kirkus Review_
Gemma Doyle más, mint a többi lány. A lányok, akiknek kifogástalan a modoruk; csak akkor szólalnak meg, ha szólnak hozzájuk; tudják a helyüket; és hanyatt dobják magukat, és Angliára gondolnak, amikor ezt kívánják tőlük.
A tizenhat éves Gemma önálló egyéniség.
A londoni Spence Akadémiára akkor íratják be, amikor Indiában tragédia sújt le a családjára. Gemma magányos, bűntudattal küszködik és hajlamos a jövőt illető látomásokra, amelyek kínos pontossággal valóra is válnak. Az Akadémián hűvös fogadtatásban részesül. Ám nem teljesen magányos: egy rejtélyes fiatalember követi, aki óva inti, nehogy megnyissa a lelkét a látomások előtt.
Gemma képessége ugyanis, amivel magához vonja a természetfelettit, itt, a Spence-ben teljesedik ki. Itt kerül kapcsolatba az iskola legbefolyásosabb leányklikkjével, és itt fedezi fel, hogy az anyja kapcsolatban állt egy Rendnek nevezett titokzatos csoporttal.
És itt vár rá a sorsa… amennyiben hisz benne.
A _Rettentő gyönyörűség_ igazi hátborzongató olvasmány a suhogó szoknyák, táncoló árnyak és az éjszaka rémeinek széles palettájáról. A viktoriánus kor élénk színekkel megfestett világát tárja elénk, ahol a lányokat arra nevelik, hogy gazdag férfiakhoz menjenek feleségül, de ahol van egy lány, aki más utat keres magának.
Gail Carriger - Changeless - Változatlan
Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Alexia Maccon, Woolsey grófnéja a kora esti órákban arra ébred, hogy férje - akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene - teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, egyedül hagyva Alexiát, akinek így egymaga kell megbirkóznia a küszöbén táborozó természetfeletti regimenttel, űzött szellemek seregével és Viktória királynő haragjával. Ám Alexia fel van fegyverezve a legújabb divat szerint készült napernyőjével és harapós modorának egész arzenáljával. Még amikor a nyomozása Skóciába, a rusnya mellények honába sodorja, akkor is résen áll, feltérképezi a farkasfalka belső dinamikáját, ahogy csak egy lélektelen képes rá.
Sőt arra is tud időt szakítani, hogy megkeresse elkóborolt férjét - ha akarja.
Cassandra Clare - A herceg
A Viktória korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban múlandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.
Robin LaFevers - Gyilkos kegyelem
FIATAL, GYÖNYÖRŰ ÉS HALÁLOS
A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait.
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki - bármennyire küzdött ellene - meghódította a szívét?
LaFevers könyve szövevényes, kifinomult, veszélyekkel teli történet. Minden sora inspirálja a képzeletet: a gyilkosság és az irgalom harca, megfűszerezve intrikával, mérgekkel, szerelemmel, finom csábítással és szenvedéllyel. De végül megmutatkozik a helyes út?
Gail Carriger - Blameless - Szégyentelen
A szezon botránya – Lady Maccon elhagyta a férjét, és visszaköltözött rémes családjához!
Viktória királynő elbocsátja Alexiát az árnyékkormányból, és az egyetlen személy, aki bármiféle magyarázattal szolgálhatna – Lord Akeldama – váratlanul elhagyja a várost. Mindennek tetejébe Alexiára gyilkos gépkaticák támadnak, jelezve (ahogy azt csak a katicák képesek), hogy immár London minden vámpírja igencsak érdekelt Lady Maccon meglehetősen alapos halálában.
Mindeközben Lord Maccon szeszben pácolja magát, Lyall professzor pedig kétségbeesetten igyekszik összefogni a Woolsey-falkát.
Alexia végül elmenekül Angliából, és meg sem áll Itáliáig, hogy megkeresse a titokzatos templomosokat. Csak ők tudnak eleget a természeten túliakról ahhoz, hogy feltárják előtte növekvő mértékben terhes állapotának titkait.
Csakhogy ők még a vámpíroknál is rosszabbak lehetnek – és pestót hordanak maguknál.
Szédítően szellemes történet!
Andrzej Sapkowski - A megvetés ideje
A háború előszele már mindenütt érezhető: az utakat másfajúak renegát csapatai tartják rettegésben, a városok utcáin rejtélyes halálesetek történnek. A királyok nem bíznak többé a varázslókban, akik azt képzelik, varázshatalmuk feljogosítja őket, hogy beleártsák magukat a politikába. Némelyikük a szabad országok javáért cselekszik, mások önös érdekből, de a varázslók álságos mosolya és felszínes csevegése mögött sorsdöntő játszmák zajlanak.
Ríviai Geralt mindig is büszke volt semlegességére. A vaják korábban úgy gondolta, elegendő, hogy a saját sorsáról döntsön... csakhogy akkor még nem kellett mások miatt aggódnia. Egyedül könnyű semlegesnek maradni, de ha egy kislány élete a tét, már nem annyira. Geralt igyekszik mindent megtenni Ciri védelmében.
A kérdés az, hogy ez elég-e.
Cassandra Clare - A hercegnő
Tessa Graynek boldognak kellene lennie – hiszen minden menyasszony boldog, nem? Csakhogy miközben az esküvőjére készül, egyre több árny vetül a londoni Intézet árnyvadászaira. Új démon bukkan fel, akit vér és titkok fűznek Mortmainhez; ahhoz a férfihoz, aki könyörtelen automatonjai, a pokoli szerkezetek segítségével az árnyvadászok elpusztítására törekszik. Mortmainnek már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy megvalósítsa a tervét.
Tessára.
Charlotte Branwell, az Intézet vezetője elkeseredetten igyekszik felkutatni Mortmaint, mielőtt a férfi lecsap. Jem és Will, a két Tessa szívéért versengő fiú mindent megtenne, hogy megmentsék a lányt. Mert bár Jem eljegyezte a lányt, Will még mindig szerelmes belé.
Egy haldokló árnyvadász utolsó szavai elvezethetik Tessát és a barátait Mortmainhez, de a kis csapat egyedül nem veheti fel a harcot, a nagy hatalmú konzul pedig kételkedik a veszély valódiságában. A szövetségeseik által cserben hagyott árnyvadászok csapdában találják magukat, amikor Mortmain ráteszi a kezét a Jemet életben tartó orvosságra. Miközben legjobb barátja a halál kapujában van, Willnek mindent kockára kell tennie, hogy megmentse a lányt, akit mind a ketten szeretnek.
Hogy időt nyerjenek Will számára, Magnus Bane, a boszorkánymester és Henry Blackwell megalkotnak egy eszközt, ami segíthet Mortmain legyőzésében.
Miközben a többiek Tessa és az árnyvadászok jövőjének megmentésén munkálkodnak, a lány ráébred, hogy valódi természete példátlan hatalmat biztosít neki, így valójában egyedül ő húzhatja ki saját magát a csávából. De mit tehet egy magányos lány egy hadsereg ellen, még ha angyalok erejét is állíthatja csatasorba?
Andrzej Sapkowski - Tűzkeresztség
„Sapkowski könyvei felfrissítik a fantasy megfáradt zsánerét."
FANTASY BOOK REVIEW
A varázslógyűlést ért támadásban Geralt súlyosan megsérült. A vaják feladata, hogy védje az ártatlanokat és megsegítse a szükségben azokat, akiket nagy hatalmú és veszedelmes szörnyek fenyegetnek. Most azonban sötétség borult a világra, és Ciri, Cintra trónjának várományosa, eltűnt – egy pletyka szerint a niflgaardi udvarban készül az esküvőjére. Geraltnak nincs választása: sérülései ellenére útnak kell indulnia, hogy megmentse a lányt.
Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző _Vaják_-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével.
Gail Carriger - Szívtelen
A lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan felforgatja Londont...
Ezúttal azonban nem a saját hibájából szakadt a nyakába a baj. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt, Alexia veszi kezébe az ügyet - és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek.
Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata -- Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék.
Vajon sikerül rájönnie, ki akarja megölni a királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte be magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe?
Imre Viktória Anna - A bosszúszomjas doktor
London, 1867.
Kétszáz éve már, hogy egy boszorkánymester teljesítette a király kívánságát, és sűrű fekete felleggel takarta el a napot London felett. Ami a nép szórakoztatására tett kísérletnek indult, abból káosz és egy okkultisták vezette új birodalom született. A főváros lakói csapdába estek a mesterséges éjszakában: aki menekülni próbál, arra kötél vár.
Ebben a sajátos börtönben, ahol mágusok, boszorkányok és alkimisták mesterkedései fűszerezik az amúgy is puskaporos levegőt, még az sem érezheti magát biztonságban, akinek a bőre alatt is pénz van. Dr. Leonard Spencer a legmélyebb nyomorból küzdötte fel magát az arisztokrácia kebelébe, és bármire hajlandó, hogy még magasabbra íveljen a karrierje. Ha ehhez összeesküvést kell szőjön a munkaadói ellen, ám legyen – annál is inkább, mivel úgy fest, ők a felelősek az apja haláláért.
Amikor egy esküvői fogadáson találkozik kollégájával, a karizmatikus Philip Campbell-lel, még nem sejti, hogy a másik orvos voltaképpen a lelkére pályázik, és a terve, ami által egy új világrendet készül elhozni, egyenesen a kárhozatba taszítja őt. Leo becsvágyát és végtelen hiúságát legyezgeti, hogy egy akkora horderejű konspirációban vehet részt, amelyben nemcsak az alkimisták céhének száműzött nagymestere érintett, de ami véget vethet a két évszázados sötétségnek is.
Amíg Leo a köpönyegforgatással van elfoglalva, szövetségesei pedig rítusokat komponálva, élőholtakat felbérelve igyekeznek a feje tetejére állítani a várost, nem fogják fel, hogy minden eleve el van rendelve, és a sors kerekét semmiféle erő nem fékezheti meg. Az óra ketyeg, a homokszemek fáradhatatlanul peregnek – és hogy a világ végül tűzbe borul, vagy pedig kap egy második esélyt, abba egyiküknek sem lesz beleszólása.
Andrzej Sapkowski - Fecske-torony
„Sapkowski könyvei felfrissítik a fantasy megfáradt zsánerét."
FANTASY BOOK REVIEW
A világot háború dúlja fel. Cirinek, a megjövendölt gyermeknek, nyoma veszett. Miközben barátok és ellenségek keresik, ő közönséges haramia álcáját ölti magára, és életében először az az életet éli, amit szeretne. Körülötte azonban egyre szorul a hurok. Geralt, a vaják összehívja szövetségeseit, hogy megmentse Cirit, akit kegyetlen zsoldosok üldöznek, miután haramiaként elhíresül. Csak egyetlen helyre menekülhet: a Fecske-toronyba.
Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző _Vaják_-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével.
Libba Bray - Az az édes, távoli harang
Azóta, hogy Gemma Doyle belépett a baljós Spence Akadémia falai közé, az élete egy év alatt fenekestől felfordult. Meggyilkolták az anyját, az apja az ópium rabja lett. Gemma soha nem sejtett erőt fedez fel magában, amelynek segítségével szembeszáll a csípős nyelvű és rosszindulatú iskolatársnőivel, és hűséges barátnőt farag belőlük. E közben megnyílik előtte egy elvarázsolt világ, a birodalmak, amelyben elszabadult a fekete mágia. Gemma a fenyegető veszélyek ellenére uralma alá hajtja a varázserőt, és hihetetlenül izgalmas kalandok során szokatlan szövetséget köt az akaratos Felicityvel és a félénk Ann-nel, valamint Kartikkal, az egzotikus indiai fiatalemberrel, egy titkos társaság tagjával, akit mind a szigorú illemszabályok szerint működő viktoriánus társadalom, mind a körülmények eltiltanak tőle, de akihez mégis gyengéd szálak fűzik. Gemma kettős élete most ér a fordulópontjához: egyszerre készül elhagyni a Spence Akadémiát, hogy első londoni báli szezonja alkalmával bevezessék a társaságba és férjet keressen, ugyanakkor rendet kell teremtenie a birodalmakban, ahol szövetségük negyedik tagja, a gyönyörű Pippa élőhalottként megrekedt, és ahol titokzatos erők támadása fenyeget. Gemma veszélyekkel dacolva, két ellentétes világ határmezsgyéjén egyensúlyozva próbálja a maga és barátnői életét megmenteni és a boldogság útjára terelni.
Andrzej Sapkowski - A tó úrnője
Ciri, a vaják lány megmenekült a halál torkából, csak hogy a tündék világában essen fogságba. Szabadulására semmi remény, és ezen a helyen maga az idő sem létezik. A megjövendölt gyermek azonban nem fogadja el a vereséget – mindenáron csatlakoznia kell Geralthoz és társaihoz, és le kell győznie a legsötétebb rémálmát, Leo Bonhartot, a férfit, aki még mindig a nyomában liheg. A világban pedig továbbra is dúl a háború.
Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző _Vaják_-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével.
Libba Bray - Lázadó angyalok
Gemma Doyle alig várja, hogy elutazzon a Spence Akadémiáról a karácsonyi szünetre, a barátnőivel töltse az időt Londonban, elegáns bálokra járjon, és ami már nem akkora mulatság, a betegeskedő apját ápolja. Miközben az 1896-os év szilveszterére készül, egy jóképű fiatalember, Lord Denby szeme akad meg Gemmán, vagy csak úgy tűnik? Mégis, a nagyvárosi forgatagban is egyre erőteljesebbek Gemma látomásai három fehérbe öltözött lányról, akikkel valami szörnyűség történt, amit csak a birodalmak tudnak megmagyarázni. Ellenállhatatlan a csábítás, és nemsokára Gemma, Felicity és Ann pillangóvá varázsolják a virágokat a birodalmak igéző világában, ahova csak Gemma révén juthatnak el. A lányok nagy örömére szeretett Pippájuk is itt várja őket, hogy teljessé tegye baráti körüket. De a birodalmakon belül és kívül is viharfelhők gyűlnek. Ismét megjelenik a rejtélyes Kartik, és meghagyja Gemmának, hogy meg kell keresnie a Templomot, és meg kell kötnie a varázslatot, különben rettenetes csapás éri. Gemma hajlandó eleget tenni Kartik tolakodó parancsának, jóllehet ez veszélyekkel jár, mert kalandjai során találkoznia kell az anyja legjobb barátnőjével, és jelenlegi ellenfelével, Kirkével.
Amíg Kirkét el nem pusztítja, Gemma nem töltheti be a sorsát. De Kirké megtalálása mind közül a legveszélyesebb feladat.
Katherine Arden - A medve és a csalogány
Gyilkos szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg többé.
Vaszilisza zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát.
Katherine Arden első regénye az orosz mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges.
"Ragyogó, sötét és varázslatos tündérmese, de nem csak azoknak, akik szeretik a meséket."
_Library Journal_
Andrzej Sapkowski - Viharidő
„Sapkowski könyvei felfrissítik a fantasy megfáradt zsánerét."
FANTASY BOOK REVIEW
Ríviai Geralt, a vaják, egyike azoknak, akik képesek legyőzni az embereket fenyegető szörnyetegeket. Feladatában varázsjelek, főzetek és a vajákok büszkesége segíti – valamint egy acél és egy ezüst kard.
Amikor egyik megbízatása balul sül el, Geralt elveszíti kardjait. Vissza kell szereznie a különleges fegyvereket, mert boszorkánymesterek szőnek ellene ármányokat, és az egész világban sötét fellegek gyülekeznek.
Közeleg a vihar…
Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző _Vaják_-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével.
Gordon Doherty - Assassin's Creed - Odisszea
Miszthiosznak (zsoldosnak) nevezik, és megszerzi, ami jog szerint őt illeti.
Kasszandrát vadnak és szenvtelennek, vagyis ideális spártai gyermeknek nevelték. Fényes jövő állt előtte. Ám amikor egy szörnyű tragédiát követően Kefalonia szigetén ragadt, úgy döntött, zsoldosként dolgozik tovább. Felégetett minden hidat maga mögött és megszakította spártai kötelékeit.
Évekkel később Kasszandra egy zsarnok árnyékában él és adósságok súlya alatt nyög, amikor egy rejtélyes idegen alkut ajánl neki: gyilkolja meg Farkast, a spártaiak neves tábornokát, ő pedig rendezi a nő adósságait. A feladat nem annyira egyszerű, mint az ajánlat, mert teljesítéséhez be kell szivárognia az Athén és Spárta között dúló háború csatamezőire.
Kasszandra odisszeája ellenséges vonalak és bizonytalan szövetségesek között vezet. Összeesküvések hálója fenyegeti az életét, és ha meg akarja ismerni az igazságot, bármi áron végeznie kell az ellenségeivel.
Szerencsére egy született spártai pengéje mindig éles.
A nagy sikerű videójáték alapján készült hivatalos regényváltozat
Imre Viktória Anna - A tébolyult doktor
London, 1867.
Két évszázada lincselték meg a birodalom utolsó királyát. Az ok? Hagyta, hogy egy boszorkánymester sötétségbe borítsa a fővárost, majd átadta neki az uralkodói hatalmat. Így született meg a Brit Tanácsközösség, az okkultisták vezette diktatúra, amelyet alkimisták, mágusok és boszorkányok irányítanak, és ahol a londoniak nagy része falak közé zárt túsz. Egyre többen suttognak azonban arról, hogy új világrend van készülőben, és hogy a Tanács uralma hamarosan véget ér.
Dr. Ambrose Campbell gyermekkora óta őriz egy titkot, amely nemcsak az egész életét köti gúzsba, de morzsánként fel is őrli az elméje épségét. Ez egyrészt megnehezíti a mindennapi munkáját, másrészt egyre kevesebb hajlandóságot érez rá, hogy feláldozza a Sinclair család maradékát – különösen azután, hogy személyesen is megismerkedik az egyik kiszemelt áldozattal.
Mialatt Ambrose elhatározza, hogy egyszer s mindenkorra leszámol az őt kísértő szellemekkel, London hatalmi viszonyai lassan, de biztosan átalakulni látszanak. Hieronymus Bell a Tanács orra előtt vezeti tiltott ösvényre az alkimisták céhét, Leonard Spencer kettős játéka egyre veszélyesebbé válik, Philip Campbell pedig az eddigieknél is aljasabb módszerekhez nyúl, hogy elérje célját. Közösen állított csapdájuk készen áll, és türelmesen várja, ki lép bele elsőként. Épp csak azzal nem számolnak, hogy a Setét – és természetesen Lenore – ezúttal tartogat nekik néhány meglepetést.
Vitalij Kaplan - Hajdani Őrség
A 18.századi Oroszországban járunk. A nemrég Setétté szentelt, szolgálaton kívüli főhadnagynak, Andrej Polinszkijnak meggyűlt a baja a pétervári feladataival, így áthelyezik az álmatag Tverbe. Azt hihetnénk, csendes, eseménytelen provincia, ám az állóvíz sok meglepetést tartogat. Az ifjúnak eltart egy ideig, amíg ráébred, hogy bácsikája gyalogként használja őt csupán egy kifinomult játszmában, ráadásul olyan gyalogként, amely bármikor vezérré válhat...
A világhírű Őrség-sorozat különleges kötete most a régmúltba repít. Lukjanyenko világa fordulatos, kalandos történetben elevenedik meg, ahol a Másfélék, hihetetlen módon, még színt is válthatnak.
Mackenzi Lee - Útmutató hölgyeknek a kalózélethez
Egy évvel azután, hogy bátyjával, Montyval kalandos útra vállalkoztak, Felicity Montague visszatér Angliába. Egyrészt menekül egy házassági ajánlat elől, másrészt szeretne beiratkozni egy orvosi iskolába. Ám hiába intelligens és szenvedélyes, az iskola vezetősége elutasítja, mert szerintük csak férfiak képviselhetik a tudományt.
Hirtelen azonban új lehetőség nyílik meg előtte: egy híres orvos, akit ismeretlenül is csodál, feleségül veszi Németországban élő gyerekkori barátnőjét. Felicity rendületlenül hiszi, hogy megváltozna az élete, ha találkozhatna az orvossal, csakhogy van egy bökkenő: nincs pénze a hosszú útra. Szerencsére egy titokzatos fiatal nő hajlandó állni a költségeket, ha vele mehet mint a szobalánya.
Felicity kételyei ellenére beleegyezik, amikor azonban fény derül útitársa valódi indítékára, már együtt sodródnak egy veszedelmes küldetés során a német vidékről Zürich utcáira, majd onnan az Atlanti-óceán mélyén rejtőző titkok felé.
„Jane Austin, Oscar Wilde és Indiana Jones összegyúrásából született ez a finoman anakronisztikus csemege.” Kirkus Reviews