Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Rodwin
5.0/5

Pratchett ​könyveit, a már általunk olvasott irományaihoz hasonlíthatjuk, tartja a jó és igaz mondás. Mert nem volt még egy ilyen fantasztikusan elborult elme a zsánerben. Ha ezt megteszem akkor azt kell, hogy mondjam, ez a könyve is igazán jóra sikerült. Sőt az alsorozaton belül eddig nekem ez a kaland tetszett a legjobban.
Halál az egyik kedvenc karakterem a Korongon, a jó öreg kaszás elgondolkozik az élet nagy dolgain, és hatalmas merengésekbe kezd a könyv elején. Ebből már alapból nem sülhet ki jó, pláne ha egy ilyen kulcsszereplőről van szó.
Kaszásunk jó szokásához híven, újra eltűnik, mint tette azt az eddigi könyvekben is. A munkáját pedig egy időre, unokája Zsuzsa veszi át.
Innen indul a sztori, az egyszeri olvasó ráncolhatná a homlokát, hogy már megint az ismert szituáció.
Zsuzsa mint átmeneti Halál igazán jól teljesít, nem okoz annyi galibát mint egykoron Mort. Jobbszárnyán a Patkányhalált tisztelhetjük, aki a folyamatos instrukciókkal segíti a munkáját. Mert nem mindegy, hogy Nyíí, vagy Nyíííí.
Pratchett mester most a zenét dobja be központi faktornak. Egy nyápic emberke, egy zúzós troll, és a szélnél is jobban süvítő törp találkozása elhozza a Korongra a Kőzenét. Persze mindig kell egy rejtélyes hangszer is, ami egy sejtelmes boltból kerül elő. A három lecsúszott fickó hamarosan a legmenőbb arcok lesznek a zenéjükkel, és mindenki őket akarja. Azt, hogy az Együttes Kövekkel zenéljen nekik.
Hamarosan mindenki megveszik a Kőzenéért, és az egész Korong zúzni akar. Beleértve az egész Láthatatlan Egyetemet is, és a kedvenc Könyvtárosunkat.
Minden adott tehát egy egészséges katyvaszhoz, és egy fantasztikusan szórakoztató kikapcsolódáshoz.
A fordítás pedig nagyon jól sikerült, átjött a sok magyar utalás. A Kistál és a Borson szerintem nem csak én nevettem egy jót.
https://www.youtube.com/watch?v=UUXBCdt5IPg&list=PLyYzsp1xJ7S6V_py-s5myUze0dtmRbvgT
Hallgassunk mi is egy jó kis Kőzenét. ;)


ViraMors
5.0/5

Hát ​igen… mindig komoly felfordulás lesz abból, ha a Halál elkezd töprengeni az élet nagy kérdésein…

Valahol a 40-50. oldal környékén arra gondoltam, ne már, hogy megint az a fő konfliktus, de legalábbis az egyik fő konfliktus, hogy a Halál világgá ment… De. Az. És az a helyzet, hogy Terry Pratchett-nél harmadjára is működik a dolog! Elképesztő…
Bár azért értékeltem volna, ha a Halál ennél egy kicsit többet szerepel.
Zsuzsa, mint helyettes kisHalál (ezt levédetem), szórakoztató volt, főleg, hogy mennyire meg akart maradni a logika talaján szinte végig.
A zenés utalások szintén zseniálisak voltak, nagyon bejöttek a magyarítások. #Kistál és a Bors. Sírtam…#


Melani
5.0/5

Egy ​újabb felejthetetlen gyöngyszem, és persze örök klasszikus az összes többi Pratchett művel együtt.
Pedig jópár éve még úgy voltam vele, hogy az angol humort nem szeretem, és ezért biztosan nem tetszenének ezek a könyvek. Aztán két jó barátom csupa jót mondott csak róluk, és sikerült meggyőzniük, hogy próbálkozzak meg az egyik könyvvel. Innen pedig már nem volt megállás, Korongvilág beszippantott és nem eresztett el többé.
Azóta kiemelt helyet foglalnak el az író könyvei a polcomon, és mindig hálás leszek azért, hogy rábeszéltek az olvasásukra. Enélkül biztosan szegényebb lenne az életem, mint ahogy most szegényebb lett minden rajongó élete Pratchett mester nélkül. Kitelt az ideje ezen a világon és a Kaszás eljött érte és magával vitte Korongvilágra.


and_rea
4.5/5

Ez ​megint haláli volt.
Ugye nincs semmi gond velem, ha a Halál a kedvenc karakterem? :)
Bár ebben a részben, bár ez az õ könyve, megint nem volt túlsúlyosan jelen, hiszen súlyos önértékelési problémákkal küzdve, olyan kérdéseket boncolgatva, hogy mi értelme az egésznek, ismét elutazott, távoli helyekre, és ha nem is a kérdéseira választ kapni, legalább felejteni ment. De hogy felejthet olyan valaki, aki mindent ismer, mindent tud: jelent és jövõt; aki egyszerre van jelen mindenhol, minden pillanatban..
És hát igazán logikus lépésnek tūnt, hogy az unokája, Zsuzsa vegye át a helyét. Mégha keveset konyít is az effajta munkához, ott vannak neki segíteni, akiknek segíteni kell; a fehér paripa, a Patkányhalál, egy holló, meg persze a hūséges Alfréd, akarom mondani Albert.. Akik segítenének is, ha Zsuzsa nem menne a saját logikus feje után, és nem akarna belezavarni a tér-idõ kontinuumba.. amibe már amúgy is belezavart a Zene, ki tudja honnan, egyszer csak itt termett, egy párhuzamos létsíkról, vagy a kezdetek kezdetétõl; és elborította Ankh-Morporkot.
És ez nem is akármilyen zene!
Ez kõzene!


Nuwiel
5.0/5

Habár ​a Halál az egyik kedvenc karakterem a Korongvilágról, az őt főszereplőként felvonultató könyvek valamivel gyengébbek voltak, mint az Őrség könyvek. Persze Pratchett mindig jó, de azért a híres mondás is azt mondja, vannak jók, és vannak még jobbak. Vagy mégsem?

Mindenesetre a Gördülő kövek az eddig legjobb a Halál alsorozat könyveiből, Morthoz képest Zsuzsa sokkal jobban szerepelt a Halál helyetteseként, talán azért, mert ő már beleszületett a szerepbe. Az életre kell kőzene és az Együttes Kövekkel története pazar volt, olvastam, hogy elég nehéz volt a könyv fordítása a sok zenei utalás miatt, de szerintem kiválóan sikerült átültetni magyarra.


Gyalogkakukk
3.5/5

Hááát… ​Nemt’om. Ez volt az első Pratchett-könyv, amely kissé csalódást okozott. Persze talán azért is, mert elkövettem* azt a hibát, hogy nem olvastam el előtte a Mort-ot (ez egy kicsit paradox, nem? :) mindegy). Pedig utólag belegondolva nem volt rossz történet, csak szerintem feleslegesen hosszúra nyújtotta Pratchett, tömörebben jobban ütött volna. Lehet, hogy ő is öregszik… *elmereng
Mellesleg, valószínűleg ezzel a kisebbséghez tartozom, de nekem kifejezetten tetszettek a torzított magyar zenei utalások. Néha kicsit bugyuták, erőltetettek voltak talán, de akkor is. Ha valaha újra eljutok valahogy Tankcsapda koncertre, csakazértis azt fogom üvölteni, hogy “a kéreg a legjobb étek!!!”. :D


Melia
4.0/5

Kevésbé ​tetszett, mint a többi Halál kötet.
Viszont imádtam a fordításban a magyar utalásokat. Fantasztikus kikacsintások voltak =D
Rettentheő továbbra is az egyik kedvenc szereplőm.
Bár nem éltem még akkor, amikor a zene ennyire megváltoztatott mindenkit, jó volt így kicsit átélni =)


Trillian
4.5/5

Nagyon ​jó könyv volt. A témához hasonlót egyszer már olvastam, de most a zenével is nagyon tetszett. Jók voltak a magyar utalások is, de kíváncsi vagyok mik lehettek az eredetiben. De a régi nevek még mindig hiányoznak. Impék zenekara nagyon tetszett, de zseniálisak voltak a lázadó varázslók is. A Halál szerepelhetett volna többet is, de Zsuzsa egész jól helyettesítette. Kíváncsi vagyok végül minlett vele és Impel, de gondolom a következő alsorozat könyvből megtudom.


Bimpbell
5.0/5

A ​Halál (az egyik kedvenc szereplőm) ismét elgondolkodik a Korongvilág dolgain, felejteni szeretne…ezért úgy alakul, hogy kis időre kilép a szerepéből. Szokás szerint minden a feje tetejére áll , és azt már korábbról tudjuk, hogy őt nehéz helyettesíteni.
Ahogy már a [[Terry Pratchett: Mozgó képek]]-ben kifigurázott egy egész ipar méretű jelenséget, Hollywoodot és ezzel együtt minden sztereotípiát, úgy itt is megteszi ezt a kőzenével. De többett erről nem mondok, mert minden le van írva a könyvben :)

A lényeg, hogy ugyanazokhoz a dolgokhoz nyúl Pratchett, mint számos korábbi könyvében és mégsem érzem elcsépeltnek a dolgot, nagyon csípem a stílusát.


sziakati
5.0/5

- ​KŐZENE.

Tébolyult vombat módjára hömpölygött által ez a kis gyöngyszem :).
Betört a Korongvilágra a Kőzene… és mindenki meghibbant tőle.
A kedvencem – Halál Ödönt leszámítva – Rettentheő, aki folyamatosan hőbörög a 70 +os tanári karon végigtekintve, akik úgy viselkednek, mintha középiskolások lennének :D
A többi szereplő is bájos, nem lehet nem szeretni őket.

Ugyan az én elképzeléseimben Halál a zenekar tagja lett volna…Ahogy a kaszáját rángatja, basszusgitár gyanánt…de nem én írtam a könyvet :)


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

28.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók