Kapcsolódó könyvek
Domján László - A hatékony tanulás mesterfogásai
Senki sem várja el tőlünk, hogy magunktól értsünk pl. a kőművességhez. Annak a szakmának megvannak a maga mesterfogásai, amiket előbb meg kell ismernünk. Amikor iskolába küldtek minket, akkor azonban rögtön elvárták tőlünk, hogy tudjunk tanulni, holott a tanulásnak is megvannak a maga mesterfogásai, amiket előbb meg kell ismernünk. Ebből az anyagból megtudhatjuk, hogy miként lehet élvezettel és gyorsan megtanulni bármit.
Ismeretlen szerző - Élni Jó!
A könyv olyan jeles, a világ különböző sarkain élő és alkotó kutatók esszéinek gyűjteménye, akik egy vadonatúj, "pozitív pszichológiának" nevezett irányzat lelkes híveivé váltak. A pozitív pszichológia - a nem is oly rég még egyeduralkodó patológiai szemléletű megközelítéssel szemben - a viselkedésnek elsősorban a jó tulajdonságokat tükröző, napos oldalára helyezi a hangsúlyt. Kötetünk első része változatos, de mégis sok szállal egymáshoz kapcsolódó bevezetést nyújt arról, hogy miben is különbözik a pozitív pszichológia a korábbi paradigmáktól és elméletektől. A második rész a pozitív élmények természetével foglalkozik, míg a harmadik rész még szélesebb kitekintéssel a pozitív pszichológia fejlődés-lélektani vonatkozásait vizsgálja. Ha a pszichológia olyan tudomány szeretne lenni, mely - a viselkedéssel, teljesítménnyel és az eredményekkel szemben - a tudat belső működésének megértését is fontosnak tartja, akkor a fenti, a pozitív pszichológia szemléletével átitatott fejezetek nélkülözhetetlen adalékul szolgálnak számára.
Csíkszentmihályi Mihály - És addig éltek, amíg meg nem haltak
Akkor vagyunk boldogok, ha elértük a célt? Melyiket? Mikor? Ennek így soha sincs vége. Mindig vannak új célok, amelyek miatt szem elől tévesztjük a lényeget. Akkor ez most jó vagy rossz?
A kacsalábon forgó villa, méregdrága autó, bahamai nyaralás, de még a lottó főnyereménye sem tesz tartósan senkit boldoggá - állítja Csíkszentmihályi Mihály, a világszerte elismert boldogságkutató. Az anyagi javak és pénzért megvásárolható szolgáltatások természetesen fontos, szükséges és nagyon kellemes összetevői az életünknek, de nem tévesztendők össze azzal a mélyebb elégedettségérzettel, ami akkor fog el bennünket, ha elértük a magunk elé kitűzött fontos célt, vagy igazán jól érezzük magunkat egymás társaságában.
Malcolm Gladwell - Kivételesek
Miért olyan jó matekosok az ázsiaiak?
Miben hasonlít egymásra Bill Gates és a Beatles?
Miért él teljes ismeretlenségben a világ legokosabb embere?
A kivételes emberekről szóló történetek látszólag az intelligenciáról, a tehetségről és az ambícióról szólnak. Malcolm Gladwell szerint a siker valójában teljesen máson múlik, és megértéséhez alaposabban szemügyre kell vennünk a kivételes emberek körülményeit - a családjukat, a születési helyüket, sőt a születési dátumukat is. A siker sokkal bonyolultabb, mint első pillantásra gondolnánk, ám mégis sajátos logika szerint alakul.
Malcolm Gladwell könyvei radikálisan megváltoztatták a világról és magunkról való gondolkodásmódunkat. Ebben a kötetben feltárja a siker logikáját, és bemutatja az emberi lehetőségek és képességek kiteljesedésének lenyűgöző és provokatív olvasatát.
Csíkszentmihályi Mihály - Az öröm művészete
Csíkszentmihályi Mihály arra az örök kérdésre keresi a választ, hogy mi a boldogság titka, mitől is leszünk mi, emberek, elégedettek. Az öröm művészete a világhírű pszichológus korábbi műveiben lefektetett alapgondolatainak letisztult összegzése és azok gyakorlati alkalmazása a mindennapi életünkre. Emberek ezrein végzett széleskörű vizsgálatok alapján jutott a szerző arra a következtetésre, hogy a boldogtalanság, az elégedetlenség fő oka az, hogy az emberek többsége a mindennapok során egyáltalán nem foglalkozik, nem is vesz tudomást érzelmeiről. Csíkszentmihályi szerint a probléma megoldásának a kulcsa az lehet, ha olyan, változó kihívások elé állítjuk magunkat, amelyek magas fokú tudást és különböző képességek alkalmazását várják el tőlünk.
Rhonda Byrne - A varázslat
Egy szó megváltoztat mindent.
Több mint húsz évszázadon keresztül egy szent irat félreértett szavai majdnem mindenkit megtévesztettek és összezavartak. A történelem során csak nagyon kevesen ismerték föl, hogy ezek a szavak egy rejtvény alkotórészei. Amint fölfeded a rejtélyt, egy új világ tárul a szemed elé.
_A Varázslat_ban Rhonda Byrne a világ elé tárja ezt az átalakító erejű tudást, majd egy 28 napos, varázslatos utazás során megtanítja, hogyan alkalmazd a mindennapjaidban.
Nem számít, ki vagy, nem számít, hol vagy, nem számít, milyenek a jelenlegi körülményeid, _A Varázslat_ meg fogja változtatni az egész életedet!
Robert B. Cialdini - A befolyásolás lélektana
Robert Cialdini, az Arizona State University professzora a szociális kommunikáció, a befolyásolás pszichologiájának vezető szakembere ma a világon.A kötet a meggyőzés lélektanának legfontosabb kézikönyve, világszerte igen nagy sikere van, az Egyesült Államokban jelenleg készül a 16. kiadás, eddig tizenhárom nyelvre fordították le.A Befolyásolás lélektana című kötet célja, hogy egyrészt felismerjük azokat a törvényszerüségeket, amelyek nélkülözhetetlenek a társas interakciók működéséhez működésének másrészt hogy eredményesen tudjuk kivédeni a befolyásolás csapdáit.
Scott Belsky - A megvalósítás
Scott Belsky a kreatív szakma egyik jelentős platformjának, a Behance-nek az alapítója, éveken keresztül különböző módszerekkel azt vizsgálta, mi lehet a titka a produktívan kreatív egyéneknek és csapatoknak, hogyan tudják megvalósítani hihetetlen ötleteiket a leginnovatívabb vállalatok, mint az IBM, az Apple vagy a Disney. Bármilyen meglepő, a sikertörténetek egyértelműen azt igazolták, hogy csupán 1% az ötlet és 99% a megvalósítás. Vagyis legyen szó akár egy hétköznapi problémáról, vagy egy világraszóló merész ötletről, sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk a megvalósításra. A szerző rendkívül sok konkrét gyakorlati példán keresztül, élvezetes stílusban összegzi, mit kell tennünk, hogy ötleteink valóra is váljanak, hogyan szervezzük ehhez a munkánkat, hogyan használjuk fel a közösségben rejlő erőt, és hogyan alakítsuk ki vezetői szokásainkat és magatartásunkat.
Eckhart Tolle - A most hatalma
A most hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amelyet manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy - a gondolataink mögött lévő - jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet. Eckhart Tolle szavaival élve: "Én az emberi tudatosság mélyreható átváltozásáról beszélek. Nem úgy mint egy messzi jövőbeni lehetőségről, hanem valamiről, ami most elérhető - nem számít, ki vagy és hol élsz. Láthatóvá válik, miként szabadíthatod fel magad az elme fogságából, és hogyan léphetsz be a tudatosság eme megvilágosodott állapotába, s milyen módon tarthatod ezt fenn a mindennapi életedben." E kötet minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a "megbocsátást, könnyűséget és fényességet". Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük gondolatainkat, és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelen pillanatban. Olvassuk a könyvet lassan, vagy éppen csak nyissuk ki hirtelen, töprengjünk a szavakon, s a közöttük lévő űrön, hogy - talán egy idő után, talán azonnal - felfedezhessünk valami "életmegváltoztató" összefüggést. Találjuk meg a hatalmat: a képességet, hogy átalakítsuk, és emelkedetté tegyük életünket s világunkat is. A lehetőség itt van, most, ebben a pillanatban: a szent jelenlét a Létezésünkben. Egy hely bennünk, ami mindig jelen volt, és mindig is jelen lesz a zavaros életen túl, a nyugalom világa a szavak mögött.
Szendi Gábor - Mezei Elmira - Paleolit szakácskönyv
"Szakácskönyvünkkel rendhagyó receptkönyvet vesz kezébe a kedves olvasó. E könyv úttörő, mert ilyen, táplálkozástudományi kérdéseket tárgyaló szócikkeket tartalmazó paleolit szakácskönyv eddig még sosem jelent meg Magyarországon, de a világon sincs sok belőle.
A paleolit táplálkozás Magyarországon, széles körben, csak a Paleolit táplálkozás c. könyv megjelenése óta vált ismertté. Egyre többen és többen választják ezt a régi-új életmódot, mert önmagukon vagy környezetükön tapasztalják, látják a paleo pozitív hatásait. Így nem csoda, hogy növekvő érdeklődés és igény támadt az új étrend követését megkönnyítő szakácskönyv megjelentetésére. Sokan ugyanis nem tudják, hogyan is táplálkozhatnának változatos és ízletes módon a paleo elvei szerint – ebben szeretnénk „okos” könyvünkkel segítséget nyújtani. A paleolit táplálkozásnak tulajdonképpen egyetlen titka van: vissza kell térnünk ahhoz a táplálkozáshoz, amelyhez évmilliókon át alkalmazkodtunk. Hogy mit is jelent ez bővebben? Erre kíván választ adni ez a szakácskönyv, amelynek táplálkozástudományi témái egyaránt szólnak a paleóval még csak most ismerkedő olvasóknak és azoknak is, akik már megismerkedtek a két előző – Paleolit táplálkozás, Boldogtalanság és evolúció című – alapkönyvvel. Az étrend kapcsán felvetődő leggyakoribb kérdésekre is kitérünk, ám mivel a szócikkek elsősorban az előző két könyv megjelenése óta felmerülő kérdésekre adnak választ, a paleo elmélete és a nyugati étrend kritikája iránt mélyebb érdeklődést érző olvasóknak érdemes azokat is tanulmányoznia."
Rhonda Byrne - Az Erő
A Titok a vonzás törvényéről szólt.
Rhonda Byrne most feltárja az univerzum legfőbb hatalmát...
AZ ERŐT
Könyve a világegyetem leghatalmasabb erejéről szól - az Erőről, amellyel mindent megszerezhetsz.
Bármit megteremthetsz, bármit megváltoztathatsz, csupán egyetlen dologra van szükséged...
AZ ERŐRE.
Ebben a könyvben meg szeretném mutatni neked a csodálatos élethez vezető utat. Rengeteg mindent meg kell értened önmagaddal és az életeddel kapcsolatban - és mindez jó. Sőt, több mint jó! Egyszerűen lenyűgöző!
Az élet sokkal egyszerűbb, mint gondoltad, és ahogy megérted, hogyan is működik, és mire képes a benned lakozó Erő, megtapasztalhatod a létezés varázsát a maga teljességében - és akkor valóban csodálatos életed lesz.
Most pedig kezdődjön a varázslat!
Edward de Bono - Hat keret
Az információk özöne, amelyben élünk, könnyűvé teszi a hozzájutást az ismeretekhez, hírekhez, adatokhoz interneten, telefonon vagy a média eszközein keresztül. De az információáradat egyetlen darabja sem elég önmagában: a tudás abból ered, ahogy az információt gondolatilag feldolgozzuk. Hogy nyerhető a legtöbb tudás, a legnagyobb érték az információkból? Ha tudatos figyelemirányítással választjuk ki és dolgozzuk fel a tevékenységünkhöz szükséges információanyagot. A figyelem olyan szellemi folyamat, ami bármely váratlan dolognak ki van szolgáltatva. Mit tehetünk azért, hogy képesek legyünk figyelmünket közvetlenül egy konkrét dologra irányítani? Az eszköz: a tudatosítás. Ahelyett, hogy hagynánk, hogy figyelmünket a szokatlan dolgok vonják magukra, felállítjuk a tudatos figyelemirányítás kereteit. Így magunk választjuk ki azt az aspektust, amire a figyelmünket terelni szeretnénk. A tudatos figyelemírányítás hat kerete a megfigyelés hat módja, vagy területe. Az információ hat jellegzetessége alapján Edward de Bono a rá jellemző egyszerű módszert alkotott, amivel hat aspektusból lehet megvizsgálni az információkat. A keretek olyan módszert adnak a kezünkbe, amivel a lehető legtöbb értékes anyagot kinyerhetjük az információkból. A hat keret a figyelem hat aspektusa. Ezek ugyanolyan fontos összetevői a gondolkodási folyamatnak, mint maga az információ.
Robert B. Cialdini - Hatás
Mi hat ránk, amikor igent mondunk egy ügynöknek vagy engedünk egy reklám csábításának? Hogyan lehet az embereket rávenni, hogy együttműködjenek olyan ügyekkel is, amelyeket korábban eszük ágában sem volt támogatni? Vagy fordítva: hogyan bírhatunk rá másokat a saját céljainkkal való együttműködésre? Mi a hatás titka?
Robert Cialdini szociálpszichológus e rendkívül sikeres könyvében a meggyőzés, azaz az együttműködést célzó befolyásolás elméletét és gyakorlatát tekinti át. A professzor elméleti tudását a kereskedői és ügynöki munkában szerzett valós tapasztalatai támasztják alá. A gyakorlati tanácsokban és tudományosan dokumentált megállapításokban gazdag kötet alapmű az üzletemberek, reklámosok, adománygyűjtők, ügynöki munkával foglalkozók – illetve a rábeszélők nem kívánatos hatása ellen védelmet kereső fogyasztók számára. Az élvezetes stílusú művet a pszichológia iránt érdeklődő nagyközönség is haszonnal és érdeklődéssel olvashatja. A Hatás alapvető összefoglalásnak számít a maga témájában, amit a több mint 1,5 millió eladott példány is igazol.
Robert B. Cialdini a pszichológia Regents’ professzora és a graduális kutatások rendkívüli professzora az Arizonai Állami Egyetemen. A Society of Personality and Social Psychology (Személyiség- és Szociálpszichológiai Társaság) elnöke volt.
A szociális befolyásolás finomságai iránti érdeklődését annak tulajdonítja, hogy egy alapvetően mezőgazdasági állam (Wisconsin) döntően német hagyományokat őrző városában (Milwaukee), annak túlnyomórészt lengyel emigránsok lakta negyedében, mindkét ágon olasz származású családban nőtt fel.
Cialdini közismert előadó, gyakran tart nagy sikerű előadásokat az etikus befolyásolás erejéről különféle szervezetek, köztük az IBM, a Mayo Clinic és a NATO számára.
„Első számú alapmű a meggyőzés pszichológiájának elsajátításához. Aki nem olvassa el, bizonyára szereti a fejét a falba verni vagy a dollárjait kidobálni az ablakon.”
GUY KAWASAKI, CEO, Garage.com.
„Ha egy tárgyaláson egy hajszálon múlna a siker, Bob Cialdini lenne az első, akinek kikérném a tanácsát.”
TOM PETERS, The Tom Peters Group
„A vállalatigazgatók e mű segítségével jobb döntéseket hozhatnak és bölcsebben alkalmazhatják a befolyásolás eszközeit. Ebben a témában Robert Cialdini nagyobb hatást gyakorolt a gondolkodásomra, mint bárki más.”
CHARLES T. MUNGER, alelnök, Berkshire Hathaway, Inc.
„Minden üzletember és minden piacszervező táskájában ott kell lennie a Hatás egy példányának!”
R. CRIAG WILSON, első elnökhelyettes, értékesítési igazgató, Northern Trust
Szendi Gábor - Paleolit táplálkozás
A hosszú élet titka táplálkozási szokásainkban keresendő! De vajon miért gondoljuk, hogy a tej és a tejtermékek nélkülözhetetlenül fontos részei étrendünknek? Tudjuk-e pontosan, milyen hatással vannak a gabonafélék az emberi szervezetre? Vajon tényleg a koleszterin, vagy inkább a szénhidrát tehető felelőssé a mind gyakoribb szívbetegségekért? Új könyvében a szerző rámutat, az úgynevezett civilizációs betegségek – a ráktól kezdve a diabéteszen át az autoimmun betegségekig – szinte egytől egyig összefüggnek a nyugati életmód utóbbi pár száz évben kialakult táplálkozási szokásaival.
SZENDI GÁBOR kérdései és tudományos bizonyítékokkal alátámasztott válaszai évszázados elméleteket ingatnak meg mindennapi élelmeinkkel kapcsolatban, miközben evolúciós kutatások alapján igazolja, hogy az ember optimális táplálkozási módja a paleolit, azaz kőkori étrend, amely csak növényi eredetű szénhidrátokat, azaz zöldségeket és gyümölcsöket, valamint állati eredetű fehérjét és zsírokat tartalmazott.
A szerző alapos vizsgálat alá veszi legáltalánosabb ételeinket: a tejet, a gabonaféléket, a burgonyát, valamint egyik legféltettebb kincsünket, a kenyeret. Részletesen elemzi a sófogyasztás és a D-vitamin-hiány kérdéseit, miközben kitér olyan fontos problémákra is, mint a csontritkulás, a mellrák, a különböző neurológiai betegségek vagy épp a depresszió lehetséges okaira és táplálkozással való kapcsolatára.
Hatalmas tudományos anyagot feldolgozó új kötetében Szendi a napjainkban kibontakozó modern dietetika hazánkban eddig ismeretlen irányzatait foglalja össze a tőle megszokott élvezetes előadásmódban.
Joe Navarro - Beszédes testek
Szeretnéd ránézésre kiismerni az embereket? Tudni akarod, hogy jöhetsz rá, ha valaki hazudik neked?
A közhiedelemmel ellentétben az arc árulkodik legkevésbé az emberek valódi érzelmeiről. Az ujjaink, a lábujjaink vagy a szemöldökünk mozgása ellenben meglepően sokat elárul rólunk. Ahhoz, hogy megtanuljuk értelmezni a testbeszédet, a legkevésbé irányítható reakciókat kell kiismernünk, amit a különböző érzések kiválthatnak belőlünk!
Joe Navarro, az egykori FBI-ügynök, a viselkedéselemzés nemzetközileg elismert szakértője könyvéből mindezek mellett azt is megtudhatod, hogyan használd tudatosan a testbeszédet arra, hogy a főnököd, a családtagjaid, a barátaid vagy akár egy idegen pozitív benyomást szerezzen rólad!
Richard Wiseman - 59 másodperc
Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elvesztett tárcánkat, ha egy mosolygós csecsemő fényképét őrizzük benne? Hogyan növelhetjük az esélyeinket egy állásinterjún? És az első randin? Vajon miért hangol azonnal jobb kedvre, ha egy ceruzát veszünk a két fogsorunk közé?
Áligazságokat leleplezni nem egyszerű dolog, ám ennél is nehezebb valóban működő igazságot ajánlani helyettük. A neves amerikai pszichológus, Richard Wiseman mindkét feladatra vállalkozik: meggyőzően cáfolja meg a „Hogyan legyünk sikeresek és boldogok?" jellegű önsorsjavító könyvek csúsztatásait, és sokkal praktikusabb módszereket javasol a boldoguláshoz. Méghozzá egyszerű és kipróbált módszereket, amelyek a családi problémák során ugyanúgy beválnak, mint a munkahelyen, az első randevún, az új munkatárs kiismerésében vagy éppen egy vállalat vezetésében.
Wiseman jó érzékkel ismerte fel, hogy manapság nincs időnk hónapokat-éveket töltenünk személyiségünk átformálásával. Tanácsai ezért rövidek és frappánsak; olyanok, amelyeknek mind megértése, mind pedig sikeres alkalmazása csupán egyetlen percünkbe telik. Nem véletlen tehát, hogy Az elme kerekei sorozatban most megjelent kötet címe 59 másodperc. És bár ez tényleg rövid időnek tűnik, garantálhatjuk, hogy minden tanács emlékezetes 59 másodpercet szerez majd!
Daniel H. Pink - Motiváció 3.0
A legtöbben azt hisszük, hogy mind önmagunk, mind pedig mások motiválására a legjobb eszköz valamilyen kívülről jövő jutalom, például, a pénz. Ez a „jutalmazás-büntetés” elmélete. Provokatív és igen meggyőző, új könyvében Daniel H. Pink azt állítja, hogy ez bizony hibás elgondolás, ugyanis a kimagasló teljesítmény és megelégedettség titka – mind a munkában, az iskolában, mind pedig a magánéletben – az a mélyen gyökerező emberi szükséglet, hogy mi irányítsuk a saját életünket, új dolgokat tanuljunk és alkossunk, és jobbá tegyünk saját életünket és a világunkat.
Az emberi motiváció 4 évtizeden át tartó tudományos kutatásával a háta mögött, Pink feltárja a tudományos ismeretek és az üzleti gyakorlat közötti szakadékot, és azt, hogy ez milyen hatással van az élet minden területére. Levezeti, hogy a jutalmazás és büntetés rendszere miért működött jól a XX. században, és miért alkalmatlan az emberek motiválására a XXI. században. Ebben a könyvben Pink megvizsgálja a motiváció 3 elemét: az önállóságot, a mesterséget és a célt, majd okos, és igen meglepő módszereket kínál ezek mozgásba hozására. Menet közben megismerteti olvasóit olyan cégekkel, amelyek új megközelítésből tekintenek a motivációra, és olyan tudósokkal és vállalkozókkal, akik kijelöltek egy – meglehetősen merész – új utat.
Louann Brizendine - A férfi agy
Miért képtelen a legtöbb kisfiú akár csak egy percre is nyugton maradni? Miért változik meg a sok fiú személyisége olyan drasztikusan a pubertás időszaka alatt, és miért válnak ingerlékennyé a tinédzserkorban? Hogyan hoz létre kötődést a játék és a fizikai érintés az apa és a gyermeke között? A hihetetlen sikerű A női agy izgalmas folytatásában a Harvard neurobiológia és pszichiátria professzora, Louann Brizendine a férfi agy különböző életciklusaival ismerteti meg az olvasót. Életszerű példái és személyes élményei a tudományos értekezést egy mindenki számára érthető és átélhető kalanddá változtatják. Közérthető magyarázatai a nemek közti különbségekről az agresszió levezetésében, a térbeli tájékozódásban vagy az arckifejezések értelmezésében sokat segíthetnek a fiús szülőknek vagy a pszichológusoknak, és az első könyv rajongóinak a tetszését is minden bizonnyal elnyerik majd.
Werner Metzig - Martin Schuster - Tanuljunk meg tanulni!
Álmunkban tanulni? Ez csak hiú remény. Azonban arra, hogy miként könnyíthetjük meg a tanulás fáradságos munkáját, választ kaphatunk a szerzők izgalmas, olvasmányos, ugyanakkor tudományos alapossággal megírt könyvéből. Aki szeretné elsajátítani a hatékony tanulás módszereit, az ebben a könyvben megtalálja a különböző tanulási stratégiák átfogó ismertetését. Olyan módszerekkel ismerkedhet meg, amelyeket a legkülönfélébb tanulási szituációkban alkalmazhat a hitelkártyával történő vásárláshoz szükséges PIN-kód megjegyzésétől egészen valamely tantárgy terjedelmes vizsgaanyagának bevéséséig. A könyv olvasója választ kaphat arra a kérdésre is, hogy miként győzheti le a tanuló a sikertelenségtől való - és gyakran a tanulást is megbénító - görcsös félelmet.
Martin Seligman - Amin változtathatsz... és amin nem
Lámpással sem találnánk olyan embert, aki ne szeretne így vagy úgy megváltozni. De vajon sikerül-e neki? Képes lesz-e lefogyni, pozitívabban gondolkodni, könnyedén kezelni a stresszt és a konfliktusokat, sikereket elérni ott, ahol eddig sikertelen volt? A pszichológusokból, kommunikációs szakemberekből és szerencsevadászokból összeverődött „önfejlesztési iparág” szerint egyértelműen igen. Ám Martin Seligman, az Amin változtathatsz… szerzője (és mellesleg a fenti iparág nevének megalkotója) szerint ez nem ilyen egyszerű.
Ő úgy véli: nemcsak azt kellene felmérnünk, min változtathatunk, hanem azt is, hogy min nem. A változások előre visznek, ám a megváltoztathatatlan sem okvetlenül dönt minket depresszióba, ha megtanulunk együtt élni vele. Márpedig Seligman alighanem tudja, mit beszél, hiszen 1996-ban sosem látott szavazati többséggel választották meg az Amerikai Pszichológiai Társaság elnökévé – most pedig világos gondolatvezetéssel magyarázza el, hogyan fogadjuk el azt, amin nem lehet változtatni, és hogyan oldjuk meg, hogy mindez ne mérgezze tovább életünket és lelkünket.