Az orgia a modern kor robbanásának, a minden területen való felszabadulásának pillanata. Mindenre kiterjed ez az orgia, a valóságra, az értelemre, a szexualitásra, a kritikára és ellenkritikára, a növekedés válságára. Forognak a rulett-tányérok és lehet, hogy nyerünk Kárpáti Andor regénye a romlás átláthatóságának bizonyítéka. Ez a megrögzött világvándor, orgazmuspilóta, drogfenevad szinte mindent tud arról a negatívumról amelynek furcsa hangjai magasba lendülnek és addig csápolnak amíg meleg pozitívumeső nem hull alá a kívül-belül fénylő magas égből. Mintha száguldó tölgyfa lenne ez a fiú, sokszorosan megpróbálja Isten türelmét, az Öreg végül mindig magkegyelmez neki. A könyvben ágáló Andor maratoni élvező, szenvedő, szemlélődő. Jönnek a lányok-asszonyok, megakad tekintetük az ázott hajú idegenen és estére már nincsen rajtuk bugyi. És az idegen csal és lop és hazudik…
Kapcsolódó könyvek
Kerstin Gier - Anyák maffiája
A 35 éves, kétgyermekes Constanze jómódú, békés életét bombaként tépi szét férje bejelentése: válni akar. Nagyvonalúan neki ajándékozza elhunyt szülei házát, amelyről kiderül, hogy őskövület, a gyerektartásból pedig éppen kenyérre és vízre futja. 14 éves lánya a tinikor problémáival küzd, négyéves fiát viszont felveszik a kertvároska óvodájába. Constanze ennek köszönhetően hamarosan megismerkedik a település szupermami egyesületével, mely kezdetben segítőkész, összetartó csapatnak látszik. Lassanként azonban bepillantást nyer a felszín alá: valójában rosszindulatú, önző, irigy nők gyülekezete, akik nem mennek a szomszédba ötletért, ha mások életének megkeserítéséről van szó.
Conny lassan felismeri az erőviszonyokat, és barátnőivel létrehozza kreatív ellenmozgalmát: az Anyák maffiáját.
Idővel a szerelem is megjelenik Conny életében egy jóképű ügyvéd személyében...
Magyarországon is aktuális társadalomkritikát tart kezében az olvasó; a könyv bepillantást nyújt a jómódúak lakta kertváros sznob családjainak életébe, akik azt hiszik, pénzzel mindent megvehetnek, s ezáltal eleget is tesznek nevelési kötelezettségüknek. A szerző kidomborított, karikírozott jellemvonásokkal dolgozik, s miközben Connyval együtt ádázul haragszunk a gonosz némberekre, remekül szórakozunk a fergeteges humorú regény olvasása közben.
Kovács András Péter - Médialom
A Multigáz hőseinek élete látszólag szépen alakul: Csete Máté házasodik, Topor János pedig állást kap és beszédtechnika-tanárhoz jár. Az öröm az ürömben: Topor Jánost Hársfalvi Győző médiagengszter dolgoztatja, a Hálózat embereit is Hársfalvi Győző veszi kezelésbe, és a közvélemény is Hársfalvi Győző markában van. Hársfalvi Győzőt pedig az élet szorongatja: médiabirodalmának kapuit nála fiatalabbak és tehetségesebbek döngetik, saját emberei is elárulják, családi élete romokban, a rendőrség rászállt, és titokzatos államtitkárunkkal sem éppen felhőtlen a viszonya.
Életválságának kellős közepén pedig belebotlik az év médiabotrányába. De vajon milyen kiutat választ? Gátlástalanul megragadja-e a lehetőséget, hogy másokat kiteregetve és tönkretéve újra a csúcsra törjön, vagy életének mélypontján képes lesz számot vetni magával és azzal a médiavilággal, amelyet eddig egyszerre lakott és teremtett?
Kovács András Péter trilógiájának második kötete a multik után a média világába kalauzol minket, akik pedig olvasták a Multigázt, azok hasonlóan kedves, szerethető karakterekkel, feszes történettel és rengeteg humorral találkozhatnak a Médialomban is.
Sophie Kinsella - Egy boltkóros naplója
Komolyan mondom, ha mindenki mindennap új ruhát venne fel, szerintem megszűnne a depresszió mint népbetegség. Becky
A fiatal és csinos Becky Bloomwoodnak látszólag bejött az élet. Sikeres magazinrovatában azoknak ad tanácsot, akik nem képesek beosztani a pénzüket, és már a hó vége előtt elköltik… a következő havi fizetésüket. A gond csak az, hogy Becky is olyan, akinek minden bajára egy új feszes top a gyógyír. Baja pedig van elég. Például, hogy a vásárlási láz miatt nyakig ül az adósságban. Hiába tudja a tökéletes receptet: költs kevesebbet, keress többet!, ha boldogtalan, ha túlórázik, ha összebalhézik a pasijával, ha túl sok a zsizsegés vagy éppen halálra unja magát, Becky vásárol. Egyre nyomasztóbb pénzzavarából egyre komolyabb költekezéssel igyekszik kimászni. Két választása maradt: vagy ellenáll a csábító kirakatoknak, a kihagyhatatlan akcióknak és a csecsebecséknek, vagy az adósok börtönében felpróbálhatja a cseppet sem divatos rabruhát. Vajon sikerül Beckynek úrrá lennie szenvedélyén? Leszámol a boltkórossággal, mielőtt az élete komédiából átcsap tragédiába? És létezik az a férfi, aki egy ilyen bolond csajt szeretni képes?
Sophie Kinsella egy szenvedélyes vásárlóról írt fergeteges humorú könyvet, amelynek szétszórt, de szerethető főhőse pont olyan, mint a legjobb barátnőnk barátnője. A Boltkóros sorozat többi kötete is olvasók millióit nevetteti meg világszerte.
Sophie Kinsella - A boltkóros férjhez megy
Becky Bloomwood életében végre minden elrendeződik. Szereti a munkáját (személyes vásárlási tanácsadó), hisz más pénzét költheti, és még fizetnek is érte. Mesés manhattani lakásban lakik a barátjával, Luke-kal. Mostanra közös bankszámlát is nyitottak (noha abban nem értenek egyet, vajon egy Miu Miu szoknya háztartási kiadásnak minősül-e).
Mikor Luke megkéri a kezét, felgyorsulnak az események. Rebecca mamája azt szeretné, ha London egyik kertvárosában Oxshottban lenne a lakodalom, és egy szem leánya az ő régi menyasszonyi ruháját viselné. Luke anyja ezzel szemben fényes álomesküvőt tervez a New York-i Plaza Hotelben, Elvarázsolt Erdővel és a bécsi vonósokkal.
Becky tudja, muszáj döntenie, ami azért is nehéz, mert sehogyan sem tud lemondani a tortakóstolgatásokról, ruhapróbákról és a drága nászajándékokról. Miközben egyre gyorsabban fogynak a napok, az Atlanti-óceán mindkét partján szorgos esküvői előkészületek folynak.
Beckynek nagyon gyorsan ki kellene találnia, hogyan másszon ki a pácból...
H. de Vere Stacpoole - A kék lagúna
Hová sodorja a szeszélyes tengerár a kis csónakot három, hajótörött utasával, az öreg, részeges, de aranyszívű tengeri medvével, az angyali szépségű nyolcéves leánykával és az értelmes, talpraesett kilencéves fiúval? Szerencsére jó helyre. Egy lakatlan, ám egzotikus szigetre a Dél Keresztje alatt. Az öreg tengerész, miután megtette kötelességét, kitanította a gyerekeket a robinson-élet minden fortélyára, meghal. Ám az árvák boldogulnak magukban is, és épségben, egészségben fölcseperednek, sőt ártatlan-boldog szerelembe esnek...
Ám a megbízhatatlan természet véget vet az immár hármas idillnek - közben ugyanis gyermekük született -, mert ezúttal a szigetről sodorja el a kis csónakot a végtelen vizekre...
Ezt a robinsonádot több filmes is szalagra álmodta, sőt rendezte. Már a két világháború közt is készült a regényből film. Az eddigi utolsó változat amerikai színekben került forgalomba, s hatalmas sikert aratott, amiben a női főszerepet játszó Brooke Shields varázslatos szépségének is jelentős része lehetett.
Lilian H. AgiVega - Második Atlantisz - A tízezer éves varázs
Atlantisz nem pusztult el, és lakói szigetük elsüllyedésekor nem lelték halálukat a tengerben. Alulmaradtak azonban a harcban, melyet volt rabszolgáik, a tündérek vívtak ellenük, épp ezért most sellőkként kell élniük a víz mélyén.
A rabszolgák lázadása óta eltelt tízezer év alatt az atlantisziak minden tudása és bölcsessége a feledés homályába merült. Emlékezetük szerint mindig is sellőként éltek Atlantiszon, s nem is tudnak a tündérek létezéséről.
Ám az egykori rabszolgák még mindig bosszúra szomjaznak, és a sellők teljes pusztulását kívánják. A két nép több ezer éves konfliktusának kellős közepébe csöppen bele a tizennyolc éves Elel, aki barátjával és édesapjával Írországba látogat.
Sellők és tündérek háborúja? Lehetséges ez? Miért ilyen bosszúszomjasak a tündérek? Van-e köztük olyan, aki már megelégelte az örökös gyűlölködést? Elpusztulhat-e ismét Atlantisz? Létezhet-e szerelem sellő és ember között? Lehet-e békét teremteni a szerelem erejével?
Douglas Adams - Galaxis Útikalauz stopposoknak - A világ leghosszabb trilógiája öt részben
Ez a történet a szörnyen ostoba csütörtökről és rendkívüli következményeiről szól, és arról, hogy miért sokkal biztonságosabb a világegyetem, ha van nálunk egy törülköző.
Ez a történet emellett egy könyvről is szól, melynek címe: _GALAXIS Útikalauz stopposoknak_. Ez nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyű katasztrófát megelőzően egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla.
A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó. Valószínűleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak gondozásában – bár a földlakók ezekről se hallottak.
Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztően sikeres is. Népszerűbb, mint a _Mennyei házi mindentudó_, jobban fogy, mint a _Hatvanhárom további figura súlytalanság esetére_ című illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a _Hol tévedett Isten_, a _Még néhány Isten legsúlyosabb tévedéseiből_ és a _Végül is kicsoda ez az Isten egyáltalán?_
A Galaxis Külső Keleti Peremének néhány liberálisabb civilizációja számára a _GALAXIS Útikalauz_ már kiszorította a hatalmas _Encyclopaedia Galacticá_t, s egyedül tölti be az összes tudás és bölcsesség tárházának szerepét, mert noha sok benne a hézag, és tele van kétes, de legalábbis üvöltően pontatlan adattal, két fontos vonatkozásban felülmúlja kevésbé szárnyaló elődjét.
Egyrészt némileg olcsóbb. Másrészt borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve:
NE ESS PÁNIKBA!
Hugh Laurie - A balek
A kiszuperált gárdistakapitányról, Thomas Langról sok mindent el lehet mondani - például lusta, trehány és megbízhatatlan -, azt azonban nem, hogy hidegvérű gyilkos lenne. Miután felbérelik egy amerikai iparmágnás megölésére, úgy dönt, hogy figyelmezteti a kiszemelt célpontot, és mint tudjuk, jó tett helyébe rosszat várj. Igazi balekként nemsokára Buddha-szobrokkal töri be mások fejét, gonosz milliárdosok eszén próbál túljárni, és egy elszabadult CIA-ügynökökkel és reménybeli terroristákkal teli nemzetközi összeesküvés közepén találja magát, miközben egyetlen célja, hogy megmentse a hosszú lábú lányt, akibe beleesett... no és az se lenne rossz, ha bónuszként megakadályozna egy nemzetközi vérfürdőt.
Fordulatokkal és fergeteges humorral teli regényében Hugh Laurie, minden idők egyik legjobb komikusa bizonyítja, hogy nemcsak színészként, hanem íróként is ellenállhatatlanul vicces.
Sylvia Day - Egymásba fonódva
Eva és Gideon nem menekülhet a múlt démonai elől – viselniük kell birtoklási vágyuk következményeit.
Megismertem Gideon Crosst, és abban a pillanatban éreztem, hogy van benne valami, amire szomjazom, aminek képtelen vagyok ellenállni. Veszélyt jelent, jól tudom, és hozzám hasonlóan az ő lelke is sérült. Ám ellenállhatatlanul vonz, s az élet nélküle elképzelhetetlen számomra.
Senki nem tudja, mi mindent kockáztatott értem. Ijesztő, hogy múltunk sötét árnyai elől nincs menekvés – felfalhatnak minket. Súlyos titkainktól nem szabadulhatunk, mégis megpróbáltunk dacolni a sorssal, és megadtuk magunkat leküzdhetetlen vágyunk elsöprő erejének.
Sylvia Day - Melléd láncolva
„Istenem… Sosem tudtam hozzászokni ehhez az archoz. Mindig hatott rám. A finoman metszett járomcsont, a sötét szemöldök, a sűrű pillájú kék szempár, és az a száj… Tökéletes vonalú, egyszerre érzéki és gonosz. Szerettem, amikor szexre csábítva mosolygott, és reszkettem, amikor vonallá keskenyedett. És amikor a testemhez ért, lángot vetettem.”
Gideon és Eva lebilincselő, vad kilengésekkel teli története folytatódik. Kapcsolatuk igazi „se veled, se nélküled” – bár szenvedélyesen szeretik egymást, a régről magukkal cipelt lelki sérülések és az egymás kizárólagos birtoklására törekvő elemi ösztönök minduntalan közéjük állnak.
Kísért a szörnyű múlt, a sebek túl mélyek… Elég egyetlen hibás döntés, és a szakítás immár végleges lehet.
Lilian H. AgiVega - Az elveszett tündérfalu
Tíz évvel járunk az első kötet, a Második Atlantisz eseményei után. Hőseink felnőttek, és problémáik már nem kamaszos botorságok, hanem a felnőttkor jóval komolyabb gondjai.
Azaész, miközben attól tart, hogy varázsereje ismét rossz útra téríti, kénytelen azzal is szembenézni, hogy édesapja betegsége miatt hamarosan rászáll a korona.
Aengus a pilisi erdő mélyén rálel egy eddig ismeretlen tündérkolóniára, ahol az őskori matriarchális társadalmak törvényei uralkodnak.
Szerelemmel és árulással egyaránt meg kell küzdenie, miközben megpróbál változtatni a magyarországi tündérek évezredes, kegyetlen szokásain.
Santorinin feltűnik Lucien, Spiro féltestvére, hogy híres bátyja találmányai után szaglásszon, ő pedig többre bukkan, mint legvadabb álmaiban képzelte volna.
Az emberi kapzsiság lelepleződéssel fenyegeti Atlantisz városát, ahova a gaztevők útja a pilisi tündérek aljas kihasználásán keresztül vezet.
Vajon fel tud-e nőni Azaész az uralkodás sellőt próbáló feladatához? Sikerül-e ismét megmentenie Atlantiszt, és felelősségteljes uralkodóvá válni? És miféle titkot rejt az a norvég barlang, amely képes az egész tündértársadalom életét egy szempillantás alatt megváltoztatni?
E. L. James - A szürke ötven árnyalata
A könyv, amelyről mindenki beszél…
Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad.
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint.
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.
Jennifer Crusie - Isten hozott Kísértésben!
Sophie Dempsey mindössze a húgának szeretne segíteni: leforgatni egy filmet egy lecsúszott színésznőcskéről, majd lelépni a Kísértés városkájából, mielőtt még bajba jutnak. Sophie több generációnyi szélhámos leszármazottja, mégis igyekszik az egyenes utat járni, ám ez, mint Önök is megtudhatják, igen nehéz. Phineas Tucker, a polgármester, mindössze a Kísértés városát szeretné igazgatni a lehető legkevesebb felhajtással, majd megnyerni a közelgő polgármesteri választást, és fennmaradó idejét igazi szenvedélyének, a biliárdnak szentelni. Sophie egyetlen pillantást vet csak Phinre, és tudja, hogy ő az a fajta pasas, akitől anyja óva intette; és persze Phin is rögvest felismeri a lányban "az ördög cukorkáját", amitől apja igyekezett őt távol tartani. Kisvártatva búcsút inthetnek az unalomnak. Pornóvá fajuló forgatás, pletykák hada, zsarolási kísérlet, politikai csatározások, gyilkosság, egy hulla autóval történő meggyalázása, kissé perverz, de határozottan világrengető szex, majd még több szex: elszabadul a pokol...
Holly Hill - Luxus nyalánkság
Te meddig mennél el? Holly Hill jómódú barátja kérésére hagyta ott a munkáját, a szakítás után azonban nehéz helyzetbe került. Miután hat hétig szenvedett pizsamában a szerelmi csalódás miatt, egy barátja azt tanácsolta neki, legyen nyitottabb a karrierválasztás tekintetében. Holly ekkor hirdetést adott fel az interneten, amelyben őt kitartó szeretőt keresett. Elsöprő mennyiségű válaszlevelet kapott különböző férfiaktól, akik közül a legtöbben nős emberek voltak, de a feleségüknek már elment a kedve a szextől. Holly számtalan férfival találkozott mire kiválasztotta számára megfelelő partnert. Szinte napi gyakorisággal jegyezte fel különleges élményeit nem csak a férfiakról, hanem arról is, amit megtudott a házasság intézményéről a férfiak vágyairól.
A feladott hirdetés:
"Vonzó, diplomás, intelligens, jólöltözött, 35 éves nő szeretőt keres. Darlinghurtsben lakom egy légkondicionált, kikötői panorámás lakásában. A lakásomhoz nagyon diszkrét, biztonságos, fedett parkoló is tartozik, de van megbízható autóm, és hajlandó vagyok a környező településekre is eljárni.
Kizárólagosságra törekszem, ezért (elméletileg) a nap 24 órájában rendelkezésre állok majd. Egyedülálló vagyok, gyerekeim nincsenek. Nagyszerű szakács vagyok, és kérésre ínyenc fogásokat tudok készíteni. Szívesen töltöm fel a hűtőt kedvenc ételeiddel és italaiddal (nincs is jobb annál, mint elkényeztetni valakit és megvalósítani az álmait). Pszichológus végzettségem van, ezért remek hallgatóság vagyok, és nagyon élvezem a tartalmas beszélgetéseket. Társasági lény, gyönyörű, szellemes és szórakoztató partner vagyok szinte minden helyzetben. IMÁDOM a szexet, és kevés olyasmi van, amit nem élvezek. Ráadásul remekül masszírozok! A fentiekért cserébe bőkezű heti zsebpénzt kérek." A Sugarbabe-ben email-váltásairól és találkozóiról számol be, valamint mesél az öt férfiról, akiket végül kiválasztott (nem párhuzamosan!).
A könyv egyszerre vicces, tanulságos, provokatív és gondolatébresztő.
Kresley Cole - Vámpíréhség
Lachlain, a klán félelmetes fejedelme több ezer éve keresi azt a nőt, aki a legenda szerint lecsillapítja forrongó dühét. Lachlain maga a tökéletes férfi: gyönyörű, okos, szenvedélyes, de elátkozott, aki minden teliholdkor vérfarkassá változik. Egy nap Párizsban rátalál egy diáklányra, aki szülei halálának ügyében nyomoz, és bár ösztönei azt súgják, hogy Emma az igazi, mégis minden porcikája tiltakozik ellene. A titokzatos lány ugyanis vámpír, a vérfarkasok ősi ellensége. Lachlain mégsem bírja legyőzni a vér szavát, elrabolja a lányt, és ősi birtokára viszi. Útjuk során nemcsak Emma szerelmét kell kivívnia, hanem az őket üldöző vámpírokat is le kell győznie, akik maguknak követelik a lányt mint fajtájának utolsó képviselőjét…
KRESLEY COLE világhírű sorozata megérkezett. A számos országban bestseller regényeket fergeteges akciók, ördögien szenvedélyes szex és lenyűgöző szereplőgárda jellemzi. A Vámpírok alkonyat után sorozat az olvasókat egy varázslatos és démoni világba vezeti, ahonnan nincs visszaút.
Vígh Anita - Szex és Budapest
Milyen egy pesti test? És négy? Ha kíváncsi kalandjaikra, kísérje el Laurát, Nikit, Ivettet és Marát bánatűző, pasifogó portyáikra a fővárosi éjszakába. A négy lány megmutatja Önnek, milyen a Szex és Budapest. A csinos barátnők randevúznak sikeres aranyifjakkal, rossz házasságaikból kikacsingató papucsférjekkel, vidám ifjoncokkal, elhasználódott lelkületű menedzserekkel, magukat prófétának képzelő művészekkel és valódi arisztokratákkal. A lányok a boldogságot keresik, ami, mint tudjuk, nem rendelésre jön. És még valamit keres a négy barátnő: a nagy Ö-t. Vajon létezik igazi szerelem Budapesten? És megtalálják?
Eric Kraft - Herb és Lorna
Herb Piper és életvidám felesége, Lorna a Long Island-i Babbington tengerparti városkájának idilljében élnek. Herb Studebaker autókat árul, odahaza a pincében barkácsolgat önjelölt feltalálóként, és igyekszik elkerülni a rossz befektetéseket. Napos délutánok és szépen ápolt pázsitok színesítik a párocska csöndes, szerény mindennapjait – elénk tárul Norman Rockwell Amerikája. Ám Herb és Lorna a házaséletük bugyraiban különös kis titkokat rejtegetnek egymás elől, melyek csak lassan sejlenek fel a szexualitás ezen univerzális misztériumát bemutató krónikában. Ez a humoros,
megrendítő, szokatlan szerelmi történet finoman boncolgatja a rejtélyt, hogy mi az, ami képes együtt tartani két embert még hosszú évek múltán is.
Amikor Peter Leroy-nak tudomására jut, hogy néhai nagyszülei voltak a mozgatható erotikus ékszerek megszületésének meghatározó alakjai, kénytelen módosítani a róluk magában kialakított képen. Rádöbben, hogy ez a férfi és nő nem csupán az ő Mammamája és Pappapája voltak, hanem élettel teli, szenvedélyes emberek sok-sok rejtéllyel. Amikor Peter elhatározza, hogy felfedezőútra indul a múltba, szép lassan megismeri a valódi Herbet és Lornát. Végigköveti a szerelmüket, az eseményeket, amelyek e felé az elképesztően valószínűtlen életút felé terelték őket, és megpróbálja megfejteni vidámságuk és derűjük titkát. Ez a hóbortos világ lebilincselő olvasmányélményt kínál, amely engem még napokkal később is megmosolyogtatott.
A Herb és Lorna a legvidámabb könyvek egyike, ráadásul nagyon szexi… Ritka és magával ragadó az a báj, szenvedély és humor, amellyel Kraft ezeket a mindennapi élettörténeteket ábrázolja.
The Washington Post
Eric Kraft könnyed, erotikus hancúrozása a 20. század Amerikájában. Kecses, szövevényes és üdítő. A regény központi témája a szex és a szex, ami a Herb és Lornában egyenlő az élet legjobb dolgainak megtestesülésével, azaz az alkotással, a művészettel, a képzelet szárnyalásával, a kemény munkával, a humorral, a barátsággal, a tudással, a kíváncsisággal, a hűséggel és a szerelemmel.
The New York Times Book Review
Az amerikai fikció egyik alulértékelt gyöngyszeme: szokatlanul gyengéd és összetett
románc, bámulatosan humoros bravúrokkal, ráadásul fenemód szexi egy könyv.
Nashville Scene
Vavyan Fable - Ki feküdt az ágyamban?
Denisa, a fiatal nyomozólány dacból, szorongva, ám sikeresen megfékez egy ámokfutót. Tettét, mint már annyiszor, önfejűségnek minősítik. Sajátos munkastílusa miatt kedvese, Belloq szünetelteti kapcsolatukat. Az ügyet, amelynek felgöngyölítésén fáradozik, az akciócsoport veszi át.
Denisa elvonul a tengerpartra, és a sziklák közt hasalva áthelyezési kérelméhez körmöl piszkozatokat. Mintegy mellesleg a hajóforgalmat figyeli. Rövidesen csónak érkezik az öbölbe, utasai érdekesnek rémlő csomagokat rakodnak ki. Aztán a sziklák közül fegyveresek rontanak rájuk, s kitör a harc.
Denisa aznap éjjel felszed a kocsijába egy sebesült férfit. Hazaviszi, ápolja, injekciózza. Csaknem beleszeret, pedig sejtelme sincs, kinek a jótündére. Néhány nap múlva az akciócsoport főnöke s annak helyettese, Belloq, nem hiszi el ezt neki. Nyaralásból hazatérő öccse, Martin is kikel magából, és úgy kiabál vele, mint egy szóló hét törpe: _Ki feküdt az ágyamban? Ki használta a párnámat, takarómat?_
Kérdezik mások is, gorombán. Denisa öt napot kap, hogy válasszal szolgáljon. Közben törheti a fejét Martin másik kérdésén is: _Nem tudod, hol a határ zsaru és gengszter között?_
Csabai Márk - Nem tündérmese
Na jó, tisztázzunk valamit: itt senki sem hülye, csak furcsán normális. Barabás Viktor Valentin, budapesti nagypofájú fehérgalléros csibész új kalandja az otthonának számító terézvárosi flaszterről indul és egészen Floridáig sodorja a kalandspirál. CIA, emberrablás, merénylet, csókok, káposztás pogácsa egy történetben? És mi kellhet még egy jó talpragasztáson és néhány korty pálinkán kívül, hogy egy ilyen kalandot sikerrel vegyél? Nők, jó barátok, élni akarás, véget nem érő humor és szarkazmus. Na meg igazi pesti kannibálok, akik az utcán köztünk járnak. Ha igazi izgalomra és humorra vágysz, olvasd el Viktor kalandját, ami talán igaz is?!
Csabai Márk első regénye , az Egy csibész naplója kultuszkönyv lett már hetekkel a megjelenése után.
A huszonhétéves író és világcsavargó humora és történetszövése Rejtő Jenőt és Guy Ritchie filmjeit juttatja eszünkbe.