Ajax-loader

Giovanni ​Sartori számos, a politikatudományban immár klasszikusnak számító könyv után ezzel a kilencvenes évek elején írt munkájával egy igen aktuális művet jelentetett meg. A klasszikus konstitucionalizmus elvei szerint az alkotmányok elsősorban az államszervezet hatékony szabályozásának és a politikai hatalom ellenőrzött gyakorlásának eszközei: a 20. században keletkezett újabb és újabb alkotmányok azonban, miközben egyre terjedelmesebbek és részletezőek, éppen az államszervezet hatékony működését biztosító struktúrákra nem fordítanak kellő figyelmet. Márpedig – mint a szerző a címben szereplő „alkotmánymérnökség" kifejezéssel is sugallja – a jól működő politikai rendszerek megtervezése ugyanolyan körültekintő „mérnöki" munkát igényel, mint bármely gépezeté: az államszervezet is csak akkor tud hatékonyan és rendeltetésszerűen működni, ha az alkotórészek mindegyike a helyén van és megfelelően illeszkednek egymáshoz. A kormányzati formák és a választási rendszerek megfelelő kiválasztásához, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom konfliktusainak megoldásához a különböző országok tapasztalatai szolgának hasznos tanulságokkal. Ezek összegzését, rendszerezését, kritikai értékelését és egy újfajta kormányzati forma bevezetésére tett javaslatot tartalmazza ez a könyv, amely az összehasonlító politológiát tanulókon túl azoknak a gyakorló politikusoknak és szakértőknek az érdeklődésére is számot tarthat, akik az alkotmány megváltoztatásában gondolkodnak.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók