Ha a tömeg tapsol, a filozófus elpirul. Az a szándékom, hogy mindazokat, akik úgy gondolják, érdemes metafizikával foglalkozniuk, meggyőzzem: elkerülhetetlenül szükséges, hogy munkájukat egy időre megszakítsák, mindent, ami eddig történt, meg nem történtnek tekintsenek, és mielőtt továbbhaladnának, feltegyék a kérdést: lehetséges-e metafizika egyáltalán? Aki e tervet, melyet prolegomenaként minden leendő metafizika elé bocsátok, ismét csak homályosnak találja, az gondolja meg, hogy nem szükséges mindenkinek metafizikával foglalkoznia…
Kapcsolódó könyvek
Michel Foucault - A szavak és a dolgok
Foucault-nak számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.
Immanuel Kant - A tiszta ész kritikája
Semmi kétség, minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik; hisz mi más késztetné munkára megismerőképességünket, ha nem az érzékeinkre ható tárgyak, melyek részint maguk váltanak ki képzeteket, részint értelmi tevékenységünket hozzák mozgásba, hogy e képzeteket egybevesse, összekapcsolja vagy szétválassza, és így az érzéki benyomások nyersanyagát feldolgozva létrehozza a tárgyakra vonatkozó ismereteket melyeket tapasztalatnak nevezünk. Így tehát az időben semmilyen tudásunk nem előzi meg a tapasztalatot, és minden ez utóbbival kezdődik. Ám jóllehet minden tudásunk a tapasztalattal veszi kezdetét, ebből még nem következik, hogy minden tudás a tapasztalatból ered. Mert nagyon is lehetséges, hogy maga a tapasztalati megismerés összetett valami legyen, hogy részint abból álljon, amit benyomások útján nyerünk, részint pedig abból, amit a tulajdon megismerőképességünk önmagából tesz hozzá (az érzéki benyomásokból csupán a késztetést merítve); csakhogy e kiegészítést nem különböztetjük meg azon alapanyagtól, amíg hosszas gyakorlat föl nem hívja rá a figyelmünket, és képessé nem tesz az elkülönítésére.
Immanuel Kant - Antropológiai írások
A Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.
Immanuel Kant - Az ítélőerő kritikája
Különös sors jutott az emberi észnek… kérdések ostromolják, melyeket nem tud elhárítani, mert magából az ész természetéből fakadnak, de megválaszolni sem tudja oket, mert az emberi ész minden képességét meghaladják. Kant főművének új magyar kiadása a korábbi, nagy elismerést kiváltott fordítás javított változata a szerző halálának 200. évfordulója tiszteletére.
Immanuel Kant - Az erkölcsök metafizikájának alapvetése / A gyakorlati ész kritikája / Az erkölcsök metafizikája
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Immanuel Kant - Prekritikai írások
A magyar filozófiai kultúra régi adósságát törleszti a kötet, amely Immanuel Kant úgynevezett prekritikai írásainak túlnyomó részét adja közre, többségüket magyar nyelven először. E tanulmányok nem pusztán a kritikai korszak előkészítése szempontjából fontosak, hanem világosan megmutatják Kant önálló filozófiai gondolkodásának állomásait. Kant A tiszta ész kritikája megjelenésekor, 1781-ben 57 éves. Az ezt megelőzően keletkezett írások gyűjteményét foglalja magában a régen várt kötet.
Leo Strauss - Joseph Cropsey - A politikai filozófia története I-II.
A nagyszabású összeállítás - melynek kis részét Strauss írta, nagyobb részét tanítványai és munkatársai - közel két és fél ezer esztendő politikatudományát, Thuküdidésztől Heideggerig közel negyven gondolkodó eszméit öleli fel.
Platón - Kharmidész / Euthüdémosz
"Most pedig kezdjük elölről..."
Platón műveinek kommentált Atlantisz-összkiadása az utóbbi évtizedek klasszika-filológiai kutatásai alapján szükség szerint javítva, átdolgozva vagy teljesen új fordításban közli az egyes dialógusokat, s tartalmazza az eddig magyarul nem olvasható szövegeket is.
Platón - Platón összes művei
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Michel Foucault - Felügyelet és büntetés
A Felügyelet és büntetés című munkájában Foucault szembeállítja egymással a büntetés két modelljét:
– a középkori- kora újkori modellt, amelyben a bűnös, a Rossz elpusztítása a cél. A nyilvános kivégzések egyfajta színházat jelentenek, az uralkodói hatalom és tekintély reprezentálását.
– A modern korban a test elpusztítása helyett a bűnös javítása, nevelése kerül előtérbe: „…a büntetés művészete a fegyelmező hatalmi rendszerekben nem a vezeklést, még csak nem is a szigorú értelemben vett elfojtást célozza”, hanem az egyének hasznossá tételét.
Søren Kierkegaard - Vagy-vagy
A múlt század egyik legnagyobb hatású filozófusának főművét tartja kezében az olvasó - minden bizonnyal a filozófiatörténet egyik legkülönösebb művét. Semmiben sem hasonlít a rendszeres bölcseletekhez: műbírálatok és naplók, lírai tanulmányok és levelek váltják benne egymást, különböző "szerzőktől", akik vitatkoznak egymással, cáfolják és vádolják egymást. A filozófus átöltözetei ezek, s a bonyolult inkognitók rendszerében végül is három magatartás különül el, három életlehetőség (az esztétikai, az etikai és a vallási).
Gondolat Kiadó, 1978
Martin Heidegger - Rejtekutak
Martin Heidegger 1935 és 1946 között született tanulmányainak a szerző által összeállított és 1950-ben megjelentetett kötetét az utókor szemében elsődlegesen az tünteti ki, hogy itt olvasható a német filozófus legnagyobb lélegzetű és mindenképpen legnagyobb hatású "esztétikai" gondolatmenete, _A műalkotás eredete_. A kötet további öt, első látásra igencsak eltérő irányokba kalandozó tanulmányát összefogó "szemléleti keret", az idő haladtával mind hangsúlyosabbá váló léttörténeti és ilyenképp metafizika-kritikai perspektíva kibontakozását reprezentálja a tudomány és a világkép összefüggésének feltárása, valamint Nietzsche, Hegel, Rilke és Anaximandrosz szövegeinek elemzése révén.
Platón - Philébosz
"Itt van előttünk, borkeverő mesterek előtt két forrás: a gyönyörűségek forrását most mézhez hasonlítom, a tudás kijózanító és bortalan forrását pedig fanyar és egészséges vízhez. Ezeket kell tehát a lehető legszebben összekeverni." A Philébosz új, filozófiailag, nyelvileg megbízható fordítása, a jegyzetek és a kísérő tanulmány Horváth Judit munkája. Platón műveinek kommentált Atlantisz-összkiadása az utóbbi évtizedek klasszika-filológiai kutatásai alapján szükség szerint javítva, átdolgozva vagy teljesen új fordításban közli az egyes dialógusokat, s tartalmazza az eddig magyarul nem olvasható szövegeket is.
Michel Foucault - A tudás archeológiája
"Megértem azoknak a rossz közérzetét, akik nem képesek elviselni, hogy ezt kell hallaniuk: 'A beszéd nem az élet: ideje nem a ti időtök; nem fogtok benne kiengesztelődni a halállal; könnyen lehet, hogy megöltétek Istent mindazoknak súlyával, amit mondtatok, de ne gondoljátok, hogy mindazzal, amit mondtok, létrehozhattok egy embert, aki nála tovább él.' A tudás archeológiája Foucault filozófiai főműve."
Friedrich Nietzsche - A történelem hasznáról és káráról
Nietzsche vehemensen támadja a XIX. század uralkodó világnézetté emelkedett historizmusát, melynek formáját elsősorban Hegel történetfilozófiája adta meg. A "világfolyamat" mint az élet értelme és saját korunk, mint e folyamat szükségszerű eredménye a szellem veszélyes eltévelyedése - vélekedik, mert a siker imádatát, a történelem anonim hatalmának csodálatát váltja ki, s így az egyén erényei semmivé törpülnek. Szemlélete minden pátosza ellenére is megőrzi elfogulatlanságát, a "történelem" hasznát feltétlenül igényli. Máig időszerűvé teszi írását a történetírás három alaptípusának - monumentális, antikvárius, kritikai - kidolgozása.
Martin Heidegger - Lét és idő
Heidegger fő műve, a Lét és idő 1927-ben jelent meg először németül. Hatása a német és a nemzetközi eszmetörténetben csak Nietzschééhez hasonlítható. Az emberi élet, az ittlét lényege és értelme után exisztenciálisan kérdező hermeneuta a válságba sodródott XX. század első felének emberét vizsgálva jut el felismeréseihez, melyek eredetiségükkel alapjaiban rázzák meg a hagyományos filozófiai gondolkodást. Gadamer szerint Heidegger óriási hatása a nyelvhez fűződő szokatlan viszonyával magyarázható. Az újkor emberének a technika korlátlan uralma korában megnyilvánuló otthontalanságát Heidegger a lét korszakos történésmódjával, a létező lételhagyásával összefüggésben gondolja el. Nietzschéhez hasonlóan Heideggert is megpróbálta a demagógia szintjére süllyeszteni mind a politikai jobb-, mind pedig a politikai baloldal. Ezek fölött a kortörténeti szempontból talán érdekes ítéletek és értelmezések fölött azonban eljárt az idő, és megmaradt a mű, mely mindmáig kihívást jelent minden gondolkodó embernek. Jelen kötet a korábbi magyar fordítás javított, átdolgozott kiadása.
Friedrich Nietzsche - Az Antikrisztus
Nietzsche egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.
Jean-Paul Sartre - A lét és a semmi
Bővített, javított kiadás
A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis, sőt a marxizmus hívei is rendszeres polémiát folytattak az ekkor Franciaországban az egyik, ha nem a legerőteljesebbnek számító filozófiai irányzattal. A lét és a semmi explicit vagy rejtett módon ott él a hatvanas-hetvenes évek majd minden nagy filozófiai, esztétikai és társadalomelméleti művében, sőt - jelentőségénél fogva - gyakran még a róla való hallgatásnak is meghatározó jelentősége van, és egyértelmű vonatkozással bír a sartre-i életműre. E nagy jelentőségű filozófiai alapmű hosszú idő után bővített, javított kiadásban jelenik meg újra.
Mannheim Károly - Ideológia és utópia
"Gottfried Keller jóslata szerint 'a szabadság végső győzelme száraz lesz'...
Az utópia eltűnése statikus tárgyiasságot hoz létre, amelyben az ember maga is dologgá válik...
Az ember, miután eljutott a tudatosság legmagasabb fokára - ahol a történelem immár nem vak sors, hanem saját alkotása -, elveszti történelemformáló akaratát és ezzel betekintését a történelembe."
A tudásszociológia atyjának főműve - csonkított és titkos kiadása után - először jelenik meg magyarul.
Immanuel Kant - A vallás a puszta ész határain belül és más írások
"Kötetünk válogatás Kant legfontosabb, kisebb írásaiból. A magyar olvasó számára a századforduló óta a königsbergi bölcselő reprezentálja a klasszikus filozófiát. Mégsem mondhatnánk, hogy ismerik is műveit. A három Kritika és néhány ahhoz csatlakozó írás olvasható - részben régi fordításban - magyarul. Ez a gyűjtemény a híres természettörténeti elmélet egy részletével jelzi a kritikai korszak előtti periódust, közli a fordulatot bejelentő és összefoglaló levelet, de azokra a tanulmányokra összpontosít, amelyek szétfeszítve a rendszer kereteit, történetfilozófiai problémákat tárgyalnak, s új fordulatot körvonalaznak a filozófus fejlődésében."