Bűn ​és bűnhődés

Emily Brontë - Üvöltő ​szelek
A ​korabeli kritika értetlenül fogadta ezt a "rendhagyó" regényt, Emily Brontë egyetlen prózai alkotását. Még nővére, Charlotte is jóformán mentegetni, magyarázni, szépíteni próbálja ezt az elemi erejű, jóformán a semmiből kiszökkent alkotást - az _Üvöltő szelek_ második kiadásához, 1850-ben írt előszavában "primitív műhelyben, egyszerű szerszámokkal" készült, gránittömbből durván faragott szoborhoz hasonlítja immár halott húga regényét. Ma már a Brontë nővérek közül a kritika is, az olvasói közvélemény is Emilyt tartja a legnagyobbnak, az _Üvöltő szelek_-et nemcsak jobbnak, mint akár a _Jane Eyre_-t, hanem világirodalmi rangú műnek, a 19. század egyik reprezentatív nagy regényének. Gyűlölet és szerelem együttélését, egymást erősítő-romboló hatását Emily Brontë előtt talán senki, azóta is csak kevés alkotó érzékeltette ilyen elemi erővel. Emily Brontë - írja Ruttkay Kálmán - "nem moralizál, nem a büntető törvénykönyv paragrafusaiban gondolkozik, nem gondol a társadalom működését szabályozó erkölcsi normákkal, nem hívja segítségül az isteni igazságszolgáltatást, s ő maga sem szolgáltat költői igazságot. Nála, mint minden más, a jó és a rossz is a »lenni vagy nem lenni« nagy alapkérdésének függvénye."

Lev Tolsztoj - Anna ​Karenina
Sok ​regény szól a házasságtörésről, mind közül a leghatalmasabb Tolsztoj Anna Kareniná-ja. Karenina szerelmét és megsanyargatását egy évszázad múltán is közel érezheti magához az olvasó, noha az Anna körül zsibongó nagyvilági társaság elegáns könyörtelenségének rajza immár csak híradás az elsüllyedt történelemből. "A világirodalom legnagyobb társadalmi regénye" - Thomas Mann méltatta így az Anna Kareniná-t - egyszerre volt Tolsztoj művészi búcsúja a szerelemtől és gondolati előkészülete a prófétaszerepre. Egy kötetben szinte két regény: Annáéban Tolsztoj elmondhatta mindazt, amit az érzéki rajongásról egyáltalán tudott, és amit csak művészi alakban mondhatott el, Levinében pedig megfestette önarcképét, a helyzetével erkölcsileg meghasonlott földesúrét, akinek önvizsgálatát és felismeréseit később már csak röpiratok nyelvén vagy a gondolatnak szigorúan alárendelt szépprózában tudta megfogalmazni.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - A ​Karamazov testvérek
Akárcsak ​a Bűn és bűnhődés vagy az Ördögök: Dosztojevszkij e legérettebb - s egész életművét betetőző - alkotása is egy valóságos bűntény elemeiből nőtt irodalmi remekké. Jellemeiben, történésében, filozófiájában mintegy összegeződik az író teljes élettapasztalata; a páratlan pszichológiai hitelességgel motivált bűnügyi történet kibontása során Dosztojevszkij bölcseleti és művészi nézeteinek végső szintézisét fogalmazza meg. A Karamazov család tagjai: az apa és fiai az erjedő, felbomló múlt századi orosz társadalom sorsának hordozói. "A régi, a vad, a féktelen Oroszország elpusztítja önmagát - írja a mű alapeszméjéről Sőtér István -, de felnő egy új nemzedék, mely a jóság, a szeretet, az emberiesség jegyében él majd, s begyógyítja a Karamazovok ütötte sebeket."

Mihail Bulgakov - A ​Mester és Margarita
"A ​kéziratok nem égnek el"-mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritá-nak akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség...

Jane Austen - Büszkeség ​és balítélet
Csodálatos ​lények lehettek a régi angol papkisasszonyok - egy kis faluban elásva, vénlányságra és tüdőbajra kárhoztatva hervadhatatlan regényeket tudtak írni az emberi természetről és szenvedélyekről. Jane Austen is vidéki papleány volt, mint a Brontë nővérek. Hat teljes regény maradt utána és néhány töredék. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. Mint Austen többi regényét, ezt is feszes szerkezete, klasszikus stílusa, szellemes dialógusai, pompás pszichológiája és nem utolsósorban írónőjének csillogó okossága teszik ma is élvezetes olvasmánnyá.

Stendhal - Vörös ​és fekete
Életében ​kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is csak arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertetésben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a - korunktól sem idegen -kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázata borong.

Lev Tolsztoj - Háború ​és béke
Nagy ​tér, nagy idő, földrésznyi események, császárok, hercegek, parasztok, katonák, rengeteg ember, köztük az olvasót holtig elkísérő emlékalakzatok, csecsemősírás, haldoklók lázképei, aranyló hétköznapok és temérdek elpazarolt vér, százezrek halálával írott kísérleti történetfilozófiák s köztük a boldogságvágy apró mozdulatai, családi közhelyek időtlen bölcsessége - egészebb világ teremtésére elbeszélő még nem vállalkozott, ha csak egy nem: az Iliász szerzője. Tolsztoj sem azelőtt, sem azután nem lelte oly megszállott örömét az írásban, mint a Háború és béke hét bő esztendőjében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve "csak írónak", semmi másnak vallhatta magát. Ám ebben az óriáspanorámában is színre lép, ha nem is a próféta még, de a nagy kérdező, s feldúlja néhol látomása rendjét, csak hogy kérdezhessen. Thomas Mann szavaival: "Művészi szemszögből nézve mégis ez a titáni ügyefogyottság adja művének azt az óriási erkölcsi nyomatékot, azt az Atlaszhoz mérhető morális izomterhelést és felkészültséget, amely a szenvedő Michelangelo világára emlékeztet."

Márai Sándor - A ​gyertyák csonkig égnek
Az ​1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény - az író stílusművészetének remeke - vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti. Lukács Sándor előadásában Teljes játékidő: 5 óra 28 perc.

Umberto Eco - A ​rózsa neve
Az ​olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. "Ki a tettes?" Ez a kérdés - figyelmeztet a regényhez írott "széljegyzeteiben" Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor - nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a "tettesig" sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.

Szabó Magda - Abigél
Ginát, ​az elkényeztetett pesti lányt 1943 őszén tábornok apja felpakolja és minden magyarázat nélkül elszakítva megszokott környezetétől egy vidéki református leánynevelő intézetbe viszi. Az árkodi Matulában egyedül maradó kislányt teljesen letöri a szépségtől mentes purintán környezet, ami annyira más, mint amihez hozzá volt szokva, hogy egyszerűen képtelen elfogadni helyzetét. Összevész osztálytársaival, s szökésre készül. A balul sikerült akció után azonban az apja felfedi előtte az igazat, s ezek után Gina önként vállalja a rabságot, s miután kibékül a többi ötödikessel is, 19-en lesznek testvérek, sőt már ő maga is kezd hinni a helyi legendákban. Például a Matula kertjében álló szobor, Abigél varázserejében, aki ha nagy bajban hozzá fordulnak a lányok mindig segít. De a háború és az ezzel járó változások egyre közelednek, s talán a vastag falak se lesznek sokáig biztonságosak egy olyan gyermek számára, akinek Vitay tábornok az apja.

Szerb Antal - A ​Pendragon legenda
Egy ​fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal. Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében. A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.

J. D. Salinger - Zabhegyező
A ​regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el. Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.

Gabriel García Márquez - Száz ​év magány
Gabriel ​García Márquez regénye azok közé a művek közé tartozik, amelyek maradéktalanul igazolják jó előre beharangozott világhírüket. A vágy, a szenvedély varázslatos, leigázó és fölszabadító erejéről ritkán olvashatunk oly gyönyörű sorokat, mint a Száz év magány lapjain. Az örökké visszatérő gyötrelmet és beteljesülést hozó szerelemben García Marquez a magány és reménytelenség ellenszerét találja meg, s ez teszi a tragikus történetet legmélyebb mondanivalójában optimistává. Gabriel García Márquez élményeinek forrása - nyilatkozatai szerint - a gyermekkor. Egy ősrégi hagyományokat elevenen őrző kis kolumbiai falu mindennapi élete s a nagyszülők meséiben megelevenedő múltja csodálatos képeivel benépesítette a gyerekkor képzeletvilágát. S aztán évitzedeken át kísérletezik azzal hogy formába öntse élményeit. Végül 1965-ben a Mexicóból Acapulcóba vezető országúton hirtelen egyetlen pillanat alatt megjelenik előtte "regényfolyója". "Annyira kész volt, hogy szóról szóra lediktálhattam volna" - mondja. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt megírta a Száz év magány-t - sokak szerint a legjobb latin-amerikai regényt.

William Golding - A ​Legyek Ura
"Született ​optimista vagyok - írja Golding - de a fogyatékos logika ... pesszimistát formál belőlem." Ebből a folyamatból valóban a végeredmény, a pesszimizmus marad meg uralkodó benyomásként Golding mindazon regényeinek olvastán, amelyek emberi-írói alapélményével - a háborúval foglalkoznak. A pesszimizmusból azonban egyfajta megnyugvás alakul ki, mihelyt Golding az emberség kérdését firtatja: "Ember voltunk abban áll - írja -, hogy el tudjuk dönteni, mi a helyes és mi a rossz, mi a csúf és mi a szép, mi az igazság és mi az igazságtalan." _A legyek ura_ voltaképpen a régi angol kalandregényeknek, a "hős gyarmatosító brit szellem"-et propagáló műveknek keserű paródiájául készült - de sokkal több lett ennél: egy maroknyi kamasz hajótörött életének néhány hetében az emberi ösztönök fejlődésének teljes panorámáját - a magatartásformák teljes skáláját adja a legvégletesebb helyzetekben. Megmutatja, hogy az értelem, az emberség, az ésszerű társadalom az ember elemi szükséglete; de ha az értelem nem eléggé érett, az emberség nem eléggé erőteljes, feltámadhatnak az alantas ösztönök, az öncélú hatalomvágy, a kegyetlenség.

George Orwell - 1984
1988-ban ​kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele - kopogjuk le, persze - , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.

Ottlik Géza - Iskola ​a határon
Az ​író új regénye egyrészt szabályos diákregény, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval több is ennél: egy társadalom lélektani regénye. A Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek neveléséről, a határszéli kadétiskoláról szól a regény, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké legyenek. Azaz: egy erkölcstelen társadalom áldozataiból ennek a társadalomban a védelmezői. Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok, és azt a folyamatot, amely odáig zülleszti őket, hogy ezt a természetellenes világot természetesnek és egyedül lehetségesnek fogadják el. A kadétiskola komor, baljós épülete a huszas évek ellenforradalmi Magyarországának szimbóluma - és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte.

Vladimir Nabokov - Lolita
Sokféle ​pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e. A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga - Humbertnél nem kevésbé perverz - vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében.

Charlotte Brontë - Jane ​Eyre
A ​regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek...A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.

Patrick Süskind - A ​parfüm
Egy ​elfelejtett érzék, egy öntudatlan világ: szagok, illatok, bűzök, parfümök, emberszag. A regény főszereplője, Jean-Babtiste Grenouille olyan ember, aki eléri, amit akar. Magányos és szerencsétlen zseni ő, akitől viszolyognak a többiek már csecsemőkorában is, hiszen szagtalan. Tehetséges és gátlástalan parfümista, akinek legfőbb ambíciója, hogy olyan illatot állítson elő magának, melynek hatására mindenki szeretni, sőt imádni fogja. Egy különös szaglással megáldott, intelligens szélhámos, aki szó szerint orránál fogva tudja vezetni akár az egész világot, ráadásul kegyetlen gyilkos is. Körülötte különös módon meghalnak azok, akiknek kilép az életéből, majd később eljön az idő, amikor már céltudatosan választja ki áldozatait és precízen gyilkol. De ki is ő valójában? Ember-e egyáltalán, így szagtalanul? Ő maga is kétségbeesetten keresi a választ, hiszen mindent a világon azonosítani tud érzékeny orrával, csak saját, szagtalan önmagát nem. Kövessük izgalmas útján!

Antoine de Saint-Exupéry - A ​kis herceg
A ​varázslatos szépségű meseregény a minden emberben élő gyermekhez szól, szeretetről, összetartozásról, életről, halálról, humanizmusról. A második világháborúban életét vesztett, ma már klasszikusnak számító francia író remekműve 1946-ban jelent meg és indult világhódító útjára. Azóta több tucat nyelvre lefordították, számos magyar kiadást is megért, készült belőle opera, táncjáték, színházi és filmfeldolgozás. Sikerének titka talán az, hogy a távoli bolygóról érkezett kis herceg alakjában egy olyan tiszta, emberséges világ tündököl, amely után mindannyian vágyódunk.