Ajax-loader

Az ​"Apák könyve" …családhistória is. Sok-sok apa vonul fel benne, ám nem mint Esterházynál “egynevűsítve”, hanem megannyi külön-külön történet külön-külön alakjaként. Tizenkét nemzedékről szól, tizenkét prizmán áttörve ugyannak a “nemzettségnek” (ugyanannak?) a históriája, a fejezetek sora mintegy háromszáz évnyi magyar történelmet, itteni sorsot, jelleget vesz elő s elő; az író fájlalja, hogy végződésével a könyv már nem az övé, holott ő maga is folytatódik, az élet is.
Ami főleg izgatott: mitől regény itt a regény? Valóban a történelem írja e történetet, ez nagy hűség, s ennek áldoz-ajándékoz a nyelvezet is. S valóban elkapható a szál, a sodrata-jellege, és ekkor innen várjuk a fordulatokat. Nem a főszereplők “aktívumából”. Késélen alakítják s szenvedik el ők a dolgokat. Persze, történeti hitele van csaknem mindennek. De – az én mércém szerint – azért annyira jó regény ez, mert olyan, mintha kitalációs lenne. Persze, legyinthet valaki e mániámra: legyen a regény igenis minél inkább kitalációs hatású. Világos, hogy egy ilyen regényre elszánt írónak nagy büszkesége a historikus hitel. Ellenben megismétlem: a sikert az adja igazából, hogy a dolog, részleteiben is, jól van kitalálva.
Nagyon nem akaródzna nekem Vámos regényét akár az apakönyvek sorába begyömöszölni, azaz helyét kisaccolni. A későbbi korok döntik el némely könyvek valódi jelentőségét, és Vámost népszerűségének tehertétele kétségkívül sokféleképp nyomja. Ha nem a magyarról lenne szó, akkor is így mondanám: nem igazán “normális” az erre-normás közfelfogás." (Tandori Dezső)

Értékelések
5.0/5 - 1 értékelés alapján

→ Az értékelés eredetileg itt jelent meg:

https://moly.hu/ertekelesek/49665


Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

36.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás

Címkék

Kollekciók