Ajax-loader

Anthony ​Burgess 1964-ben, Shakespeare születésének négyszázadik évfordulójára publikált egy regényt a nagy drámaköltő elképzelt szerelmi életéről. Alig harminc évvel később, 1993-ban pedig megjelentette egy másik nagy drámaköltő regényes életrajzát. Akkor volt a négyszázadik évfordulója Christopher Marlowe halálának.

A mai napig nem sokat tudunk Marlowe-ról. Egy varga fia, Cambridge-ben magiszteri titulust szerez, kiváló latintudós, az első igazán nagy Erzsébet-kori drámaíró, ateista, kém, homoszexuális, gyilkos és áldozat. Az ő alakján keresztül teremti újjá az angol nyelv szerelmese, Anthony Burgess az angol nyelv, kultúra és történelem egyik legnagyobb korát, I. Erzsébet uralkodásának szűk tíz esztendejét. A Nagy Armada támadását várva a királynő titkosszolgálata mindenhol összeesküvést szimatol, titkos katolikusok után nyomoz, Stuart Mária híveit fürkészi. Ezek közé a kémek közé jelentkezik még cambridge-i diákként “Kit” Marlowe, nem annyira hazaszeretetből, hanem inkább pénzért. Látva kutakodásának eredményét, a leleplezett összeesküvők felakasztását, kibelezését, felnégyelését, már odahagyná a testületet, de ez persze lehetetlen. Közben két igaz szerelmet is átél: a névtelen színészfiúval, aki a kor szokása szerint női szerepeket játszik (nem is csak a színpadon), és Tom Walsinghammel, a kor egyik legbefolyásosabb családjának sarjával, a titkosszolgálat vezetőjének unokaöccsével. A kémkedés elviszi Párizsba, Németalföldre, Skóciába, alkotótehetsége pedig feljuttatja a csúcsra: a Doktor Faustus és A máltai zsidó máig az angol drámairodalom mérföldkövei. És belekezd még egy történelmi darabba, ezt azonban már csak egy másik, frissen Londonba érkező tollforgató fejezi be – Will Shakespeare.

Az Erzsébet-kori Anglia mindennapjai, színei, szagai vesznek körül bennünket, amint kinyitjuk a könyvet. Urak és mesteremberek élete tárul elénk, meg uzsorásoké és gonosztevőké. Aki szívesen merül bele a történelembe, annak kincsesbánya ez a mű. Mint ahogy annak is, aki a tehetség kifejlődését és kifejeződését vizsgálná – szerző és főhős párhuzamos zsenialitása teszi páratlanná Burgess utolsó regényét.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

7.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók