Ajax-loader

“Peter ​May az az író, akit a világ végére is követnék.” – New York Times
2005-ben írta Peter May ezt a thrillert, melyben egy halálos vírus miatt zárják le Londont – és a világot.
Jack MacNeil detektívfelügyelő utolsó napja a londoni rendőrségnél. A karrierje romokban, a házasságának lőttek. Már a családtagjai is vírusosak.
De hiába nagyszerű a regény, hiába világhírű bestsellerszerző May – a kiadók sorra adták vissza a kéziratot.
“Nem realisztikus.” “May túl messzire ment.” – Ilyen reakciókkal adtak kosarat a skót sztárszerzőnek.
A Vesztegzár ma már – sajnos – realisztikus.
15 évet kellett várni, hogy végre nyomdába kerüljön a kézirat, mely eddig az író számítógépén kallódott.
“A szerkesztők extrém kitalálmánynak, lehetetlenségnek nevezték a könyvemet, amelyben Londont le kell zárni egy láthatatlan ellenséggel, a vírussal folytatott harcban. Azt mondták, ez soha nem történhet meg. Pedig sok kutatást folytattam, és nekem nagyon is lehetségesnek tűnt” – nyilatkozta May.
Honnan tudta Peter May másfél évtizede? Honnan látta a jövőt?
2005 jövőjét.
És 2020-ét is.
A könyv a magyar olvasókhoz lényegében az amerikai kiadással egy időben jut el.
Peter May első kötete 26 éves korában jelent meg, és a BBC azonnal tévére alkalmazta. Utána nézettségi rekordokat döntő tévésorozatok következtek, amelyekben forgatókönyvíróként, producerként, illetve ötletgazdaként is közreműködött. Egy sor bestseller thriller fűződik a nevéhez: ezek közül a The Blackhouse és az Entry Island díjat is nyert. May Dél-Franciaországban él a feleségével.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók