Bálnák ​tánca

Garaczi László - Nevetnek ​az angyalok
"Nemrég ​olvastam egy vitairatot, és abban egy hiányjegyzéket a kortárs magyar irodalommal kapcsolatban. »Fontosság, közösség, ellenállás, Beethoven-nyitány, meg minden.« Ugyancsak mostanában láttam egy thrillerben, hogy a rendőr, miután kinyírja a kábítószer-kereskedő családját, elmagyarázza a sarokban reszkető dilernek, hogy ő, a maga részéről, nem szereti a nyálas Mozartot, mert ő a tettek embere, és ezért a Beethoven-nyitányok a kedvencei. Valószínű, hogy Beethoven nem egészen ugyanazt jelenti a tanulmányíró és a pszichopata rendőr számára. (…) Félő, hogy a tanulmányíró sem jobb a Deákné vásznánál, ő is benne van a buliban, ebben a deheroizált, katarzis nélküli, posztmodern trutyiban, amit ő, ha kérdőre vonnánk, valószínűleg nem is kívánna tagadni. A pszichopata zsaru meg egyszerűen csak muzikális.” A kötet 47 esszét, naplót, jegyzetet, kritikát, hosszabb-rövidebb írást tartalmaz.

Háy János - A ​gyerek
Akinek ​nem volt még: most íme van. Akinek volt, tudja, mit kell tenni: megfogni a kezét, megölelni, megsimogatni, hisz gyerek. Most megtudhatod róla, amit nem tudtál, mert elrejtőztél, mert elrejtőzött előled. Most megismerheted a sorsát, és azokat a sorsokat, amely sorsok az ő sorsát alakították, amely sorsokat ő is alakított. Azt mondod, nem érdekel, azt mondod, olyan idegen, azt mondod egy senki által nem ismert ősre ütött, pedig belőled van gyúrva, hisz gyerek, és a tied.

Garaczi László - A ​terület visszafoglalása a madaraktól
Garaczi ​László első verseskötete egy érdekes, színvonalas és sokat ígérő költő bemutatkozása. Az önmeghatározási kísérleteit, ismeretelméleti kételyeit, létélményeit és létérzéseit, a mai huszonévesek közérzetét, céltalan tengését-lengését, feladatok nélküli kallódását, illúziótlan, ám szellemileg és erkölcsileg igényes világát ábrázoló szabad versei és prózaversei telis-tele vannak groteszk ötletekkel, fanyar és ironikus fordulatokkal, grimaszokkal és fintorokkal, szóviccekkel és szófacsarásokkal. Az életünk fonákságait, a világ abszurditását, az emberi helyzetek és kapcsolatok huszadik századi lehetetlenségét kifigurázó művei az első pillantásra talán frivolnak, nyersnek és vadnak tetszenek, pedig mélyükben igazi emberi igény, a humánus értékek féltése húzódik. A további fejlődése szempontjából mindenféleképpen biztató, hogy a gondolatilag igényes, a neoavantgárd vívmányokat is hasznosító alkotásaiban nemcsak a magánélet, a létezéstechnika kérdéseit, hanem a társadalmi lét és tudat, a közösségi élet problémáit is bátran fölveti, s kendőzetlen őszinteséggel tárja fel rejtett ellentmondásaikat. * "1956 nyarán születtem. Sok mindennek kellett történnie, hogy megértsem, világrajövetelem folyamata sohasem fog véget érni. Mint a költészet: az ember szüntelenül átlépi önmaga szabta határait, hogy végül a legnagyobb tágassággal találkozhasson - ahol egészen új értelme van a _személyesség_ és az _irónia_ szavaknak. Az irónia a hit birodalmába invitál, mert leszámol a látszattal: a lényeg negatív természetével. Az űr, amit maga után hagy: a lényeg _csöndje_ - de nem a lényeg _némasága_. »... azt az egy dolgot választom, hogy mindig velem legyen a nevetés. Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek.« Ebben a birodalomban a boldogulás feltétele egy olyan nyelv, amelyben egy szó nem önmagát jelenti, hanem az összes többit, egy olyan nyelv, amely nem önálló közeg, hanem _léthelyzet_, amiben a költő folyamatosan »elszólhatja magát«. Angol könyveket lektorálok az Európa Kiadó számára, közben a Bölcsészkar filozófia szakán tanulok. Kedvenc íróm: Robert Musil, kedvenc zeneszerzőim: Domenico Scarlatti és David Bowie. 1977 óta írok verseket, 1981 óta novellákat is. _Garaczi László_

Ljudmila Ulickaja - Szonyecska
Ljudmila ​Ulickaját a Szonyecska tette ismert íróvá hazájában (egy 2006-os felmérés szerint ma ő a legnépszerűbb kortárs szerző Oroszországban), és ez a könyv volt az, amelynek külföldi megjelenésével először Franciaországban, majd szerte a világon a legnevesebb kortárs orosz íróvá vált. A Szonyecska Chilétől Japánig több mint húsz nyelven jelent meg, s ez nem véletlen, hiszen a kritikusok szerint nem kisebb elődök, mint Csehov és Turgenyev szerelmes történeteit idézi meg a nálunk is népszerű írónő nagyszerű regénye. A Szonyecska egy női sors szívet melengető és szívbemarkoló története, szovjet is, orosz is. Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtároslány egyetlen feltűnő tulajdonsága, hogy kislány korától kezdve elszántan, szenvedélyesen, mámorosan olvassa a nagy orosz irodalmat. Igazi élete az irodalom valóságában zajlik, Anna Karenyina szerelmi bánatát legalább olyan mélyen képes átélni, mint a való életben a saját nővére fájdalmát. Regénybe illő módon találja meg élete párját is, akiért hajlandó visszajönni az irodalom színes mezejéről a szürke, nyomorúságos valóságba, s regénybe illő az is, ahogyan csalatkoznia kell...

Garaczi László - Arc ​és hátraarc
Arccal ​a múltnak egy lemur kutat az emlékei közt. Hátraarccal a jövőnek menetel vissza a sorkatonaságig. Addig a helyig és időig, ahol ,,férfi lesz az emberből"; egyszerre magányos és társas lény, és ahol az ő kapott neve innentől: Csont. Lemur-idegenséggel szemléli magát és a közös nyűgöt, a laktanya férfiszagú rutinját, a mókákat és a megaláztatásokat. Nem lemurnak való hely. A számára talán legveszedelmesebb környezetbe csöppen, hiszen ha túlságosan elszaporodnak körülötte a hasonszőrűek, képes a vesztébe rohanni. Ha folytatja régi mániáját, és lelkiismeretesen szótárazza a világot, akkor talán lesznek fogalmai, akkor talán megmenekülhet. És hogy vajon segít-e a megértésben, ha az ember egyszerre nemcsak Csont és lemur, hanem egy meztelen aggastyán is?... A _Mintha élnél_ (1995) és a _Pompásan buszozunk!_ (1998) regények után Garaczi László újabb lemur-vallomásában az elbeszélő felnőtté válásának lehetünk tanúi. Ennek a beavatódásnak az élménye egyszerre keserves és üdítő, az emlékezés nyelve pedig érzékeny, leleményes és pontos.

Garaczi László - Metaxa
Egy ​mondat, két nő, és a férfi (majdnem) belehal. A MetaXa hőse két asszony szerelme közt őrlődik. Művészlélek, aki a helyét nemcsak az érzelmek világában, de általában véve a világban sem leli. Megcsömörlik és elkárhozik. Ám eközben Garaczi regénye - a kalandos történettel együtt - a tanulságot és a tanulhatatlanságot, az ember örök balgaságának tapasztalatát és a mindent felülíró irónia receptjét egyaránt olvasójára örökíti. A cselekménnyel fejlődve nem okosabbak leszünk, hanem érzékenyebbek, miközben a nyelv plasztikussága, a mondatok másképp mondhatatlansága lenyűgöz és magával ragad. MetaXa című regényével a szerző 2000-ben az Origo és a Magvető Kiadó online irodalmi pályázatán megosztott első díjat nyert, ám akkor úgy érezte, a "papírmegjelenés"-hez még dolgozni szeretne a művön. Az újraformált és befejezett szöveg ízig-vérig Garaczi regény lett; humorral, nyelvi játékossággal, pontos és kíméletlen valóság és lélekábrázolással.

Ismeretlen szerző - Elfelejtett ​lények boltja
Az ​elfelejtett lények boltja csupa varázslat: téli titkok és illatok, sürgés-forgás, neszezés. A polcokon mai magyar írók meséi és versei, az ünnepvárás minden napjára jut egy-egy. Boldog ámulást-bámulást kívánunk!

Bartis Attila - A ​nyugalom
Anya ​és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel.

Umberto Eco - A ​rózsa neve
Az ​Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…

Rakovszky Zsuzsa - VS
Sándor ​gróf - ennek a rendkívüli érzékenységből, szeretetéhségből és Istent kísértő fájdalomból szőtt regénynek a főhőse. Sándorként éli az életét, lányokkal, nőkkel folytatott perzselő szerelmekben, és tragédiája, hogy a világ kegyetlen tükrében kénytelen újra és újra megpillantani valódi énjét: Saroltát, akinek őt a természet szánta - és talán csak a monogramja az, amelyben ez az őrjítő ellentét összebékíthető. A történet jelene az 1889 és 1901 közti időszak. V. S. "lelepleződése" után keletkező börtönnaplója, versei, feleségéhez írt kétségbeesett levelei, életének históriája és az őt vizsgáló orvos jelentései letehetetlen regénnyé fűződve mesélik el egy XIX. századi romantikus lélek hányattatott sorsát. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, majd a kiegyezés utáni vágyak, csalódások és mitikussá álmodott emlékek és remények, az eltűnő-félben lévő nemesi és a fénykorát élő színházi világ, valamint a pezsgő kulturális élet a történet háttere. A világban a tudomány és a technika, a filozófia és a teológia forradalma zajlik, az emberben a hús és a lélek kémiája és biológiája csap össze a társadalmi megítéléssel. Érezhet-e, élhet-e férfiként az, aki nőnek született? Szerethet-e nőket úgy, hogy teljessé váljanak a szerelemben? Rakovszky Zsuzsa érzékeny időutazásra hív és a szerelem nyelvén kalauzolja olvasóját Vay Sarolta/Sándor történelmünkre örökített sorsának kényes kérdéseihez.

Nádas Péter - Párhuzamos ​történetek I-III.
A ​Párhuzamos történetek talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérletei és a nouveau roman által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.

Nádas Péter - Egy ​családregény vége
Az ​indázó bokroktól, fáktól takart óriási kert mélyén áll a ház. Áll öregen és örökös jelenben. Otthonszaga, meseillata van. Mesélnek a gyerekek, mesél csudás legendákat a savanyúcukrot szopogató nagymama - igaz történeteket, bajról és szerencsés megmenekülésekről a süket, ordító, szörtyögve alvó nagypapa -, s elmondja az ősi mítoszok homályából előlépő Simon család eredetének és lombosodásának jelképes töténetét is. A jelenidő rideg fénye, kegyetlen csendje áttör a mesék meleg, áramló poézisén. Az ötvenes években vagyunk. Az egymásra rétegzett, a jelen pillanatiba csomósodott történeteknek egy tíz év körüli kisfiú a főszereplője. Megfogalmazatlanul is világos a példázatok tanulsága: a bűnöket és bűnhődéseket újrakezdésnek, feloldozásnak kell követnie. A fiatal író érett, jelentős művet írt: történetének erős sodrása, sűrű ritmusa van. Minden mondata feszült, minden részlete izgalmas. Szuggesztív, olvasmányos és fontos könyve az Egy családregény vége.

Háy János - A ​Gézagyerek
Háy ​János A Gézagyerekről: "Gondoltam, ha egyszer drámát írok, akkor majd igazi hosökrol fogok. Kerülöm a polgári vircsaftot (kit érdekelnek a polgárok - engem nem), a lestrapált, kiábrándult feleségeket, a szereto után nyáladzó negyvenes férjeket. A kispályás konyhai jeleneteket, aztán este az ágyban: Akarsz? Nem. Tulajdonképpen én sem. De ki lesz az én Hamletem, Learem, Macbethem és Othellóm? Kik lesznek az én hoseim. Törtem a fejem. Olyan hülyén néz ki az ember, amikor töri a fejét: összevissza ráncolja a homlokát, meg borzolja a szemöldökét és annyira komoly képet vág, hogy a gyerekek átmennek a túloldalra, ha meglátják. Így koslattam az utcán, mikor kilépett a Banda Lajos, meg a Herda Pityu a kocsmából. A Pityu éppen azt magyarázta a Lajosnak, hogy ennél szarabb világ biztosan nincsen, mert ha szarabb lenne, akkor már rég fölrobbant volna. Ott van az a szegény Géza is, mondta. Hogy mi történt vele. Néztem a Bandát, meg a Herdát, ahogy beszélnek a Gézáról, a Gézagyerekrol. Igazi hosök voltak, bár nem úgy voltak öltözve, mint a görög tragédiákban, meg a faterjuk se volt király, meg herceg. Ócska munkáskabátban jártak."

Sütő András - Három ​dráma
Szerző ​három drámát nyújt át kellő tisztelettel a kegyes-kegyetlen olvasónak is, miután a színházi nézőközönség meggyőzte őt arról, hogy fáradozása talán nem volt hiábavaló. Még akkor sem, ha némelyek szerint a világról, emberi létünkről immár csak ironikusan, szatirikusan vagy éppenséggel kiábrándultan lehet valamit mondani. E kötet szerzője nem tekinti jogosnak - és indokoltnak - a kinyilatkoztatást, miszerint erről vagy amarról csak így vagy amúgy lehet már szólani. Esztétikákon innen és túl az írói megnyilatkozásnak örök meghatározója marad a kényszer, az egyetlen ihlető Múzsa, amelynek ölelő karjait rég elfelejtettük, mert régen nem ringat már, hanem fojtogat inkább költőt és drámaírót egyaránt a század konfliktusaival. Három dráma: az emberi történelemnek három pillanatából, a múltból felidézve, az egyetlen lehetséges látószög alapján, amely a jelené, hisz tulajdonosai vagyunk minden idegszálunkkal. Ilyenformán a történelembe és mitológiába költözöttek - a képzelet aranytrombitáinak szaván elindulva - olyan szem sugarán vonulnak keresztül, amely óhatatlanul rájuk veti a jelen tapasztalatainak fényét-árnyékát. Viszonzásképpen ezt teszik maguk is, annak igazolásképpen, hogy a múlt, a Megtörtént: bennünk lakozik, amiként mi is táplálékai vagyunk az étvágytalansággal sosem vádolható jövendőnek. E hármas egységben élve a már említett kényszer parancsára vizsgáljuk magunkba a történelmet s lehetséges útjainkat a történelemben. Mert végül is az a fontos: hátunkon a múltnak terheivel merre tartunk? A derengő horizonton hol fényesebbek a reménység jelei?

Darvasi László - A ​világ legboldogabb zenekara
A ​világ legboldogabb zenekara című gyűjtemény a kortárs szépirodalom egyik legjelesebb képviselőjének műhelyébe enged bepillantást: a kötet olvasói lépésről-lépésre nyomon követhetik a rövidebb szépprózát író Darvasi László pályájának indulását és alakulását. A könyvben az író a kilencvenes évek elején-derekán írt első négy, könyvesboltokban ma már hozzáférhetetlen novelláskötetének legjava szerepel, több olyan írás, amely megjelenése után más formában is elnyerte a közönség tetszését. Darvasi ezekben a darabokban változatosan és sokoldalúan meséli el nagy témáit, szerelem és halál, bűn és nyomozás, csábítás és megbocsátás, pusztulás és megmaradás megannyi hatalmas konfliktusát - ha kell, figyelmes melankóliával, ha kell, szókimondó humorral, ha arra van szükség, az izgalom krimiszerű adagolásával. A gyűjtemény mindegyik novellája klasszikus módon előadott, fordulatosan kitalált történetek olykor a furcsa történelmi kulissza ellenére is annak a világnak a kitapintható lenyomatai, amelyben létezünk.

Kukorelly Endre - Ezer ​és 3
Kukorelly ​Endre új regénye a nagysikerű TündérVölgy folytatása, ugyanakkor botránykönyv. Botrány abban az értelemben, hogy a magyar irodalomban még nem írtak ilyen nyílt őszinteséggel a nőkről, a testiségről és a házasság hiábavalóságáról. A regény az Anna Karenina című Tolsztoj-mű radikális újraírása.

Háy János - A ​Senák
"(...) ​Engem lenyűgöz az a kíméletlen őszinteség és következetesség, amellyel Háy vállalja azt a nyers, földszagú világot, ahonnan jött, s megragad az a rövid megszólalásokra vágott, konkrét, száraz közlésekre, néha nyomdafestéket nem tűrő kifakadásokra épülő, sokszor abszurd humorral átitatott dialógustechnika, amellyel szereplőit, helyzetet és szövegeit mégis a költészet és a filozófia szféráiba képes emelni. Külön öröm számomra, hogy tetralógiája harmadik darabját (a negyedik a még csak kéziratban létező A Putyubácsi fia) a Nemzeti Színház kitűnő társulatának tagjaival, ideális szereposztásban állíthatom színre." (Balikó Tamás)

Bohumil Hrabal - Szigorúan ​ellenőrzött vonatok
…Hrabal ​a sínekhez vezette a bizottságot. Miután – hogy be ne piszkolja egyenruháját – a földre terített egy zsebkendőt, letérdelt a vágány mellé, és fülét a sínre szorítva így szólt: „A 804-es számú vonat most haladt Kamenné Zbožin.” „Ezt hol tanulta?” – álmélkodott a vizsgabiztos… Így kezdődött Bohumil Hrabal forgalmista-karrierje, amelynek élményeit Jiři Menzel Oscar-díjas filmjének köszönhetően egy csapásra világhírűvé lett kisregényében, a _Szigorúan ellenőrzött vonatok_ban dolgozta fel. A mű a második világháború utolsó napjaiban, egy cseh kisváros vasútállomásán játszódik. A történet hőse Miloš, az ifjú forgalmista, akit sikertelen öngyilkossága után (az ereit vágta fel, merthogy nem sikerült férfivá válnia szerelmével a kis kalauzlánnyal) kiengednek a kórházból, és újra szolgálatra jelentkezik az állomáson, ahol különös társaság verődött össze. Először is itt van Hubička forgalmista úr, a nagy szoknyavadász és bohém életművész, aki egy unalmas szolgálati éjjelen az összes fellelhető hivatalos bélyegzőt rányomja a távírász kisasszony pucér ülepére, amiből is éktelen skandalum kerekedik. A botrány legfőbb kárvallottja természetesen nem Hubička forgalmista, hanem az állomásfőnök úr, a megszállott galambtenyésztő, aki csak ezekért az apró szárnyas jószágokért él-hal. Galamblelkűnek nem mondható neje, az esténként az irodában horgolgató főnökné asszony viszont nemes természetességgel nyisszantja el nyulak-baromfiak nyakát. Ebbe a kisszerű, ám a háborús körülmények között mégis idillinek tetsző világba robog bele egy szigorúan ellenőrzött vonat, egy lőszerszállító katonai szerelvény, amelyet Hubička forgalmista úr szíve szerint felrobbantana. A hősi feladatra az immár férfivá érett Miloš vállalkozik… Hrabal játékosan, humorral-iróniával fűszerezve írta meg az alaptónusában tragikus és végkicsengésében felemelő történetet, hogy ezáltal még szembeszökőbb legyen a náci megszállás, a második világháború komor valósága. „Mennyiben lehet egymás mellé állítani két motívumot…” - töpreng Hrabal saját kisregényén. „A nevetségesség, az obszcén a tragikus esemény tőszomszédságában, mely utóbbi fölött ott magasodik a fő motívum: az ellenséggel vívott harc.” Hrabalnak ezúttal is sikerült bravúrosan megoldania a feladatot: remekművet írt.

Tóth Krisztina - Vonalkód
Vonalkód ​- ez a különleges jel díszített mindent, ami a hetvenes években Nyugatról érkezett. Ez az időszak alakította ki Tóth Krisztina generációjának értékrendjét, ízlésvilágát - és kitörölhetetlen félelmeit, megváltoztathatatlan reflexeit. A Vonalkód novelláiban egyik legnépszerűbb költőnk a legszemélyesebb történeteken keresztül idézi meg e kort: részvéttel, de nem sajnálattal ír szorongásról, kitaszítottságról, "hiszen gyereknek lenni még így is jó volt. Valamennyire."

Orhan Pamuk - Isztambul
Orhan ​Pamuk Isztambul szülötte. Amikor a városról beszél, valójában magáról ír, amikor pedig saját emlékeit idézi föl, igazából a város történetét meséli el. A gazdag, nagypolgári és kifejezetten világi gondolkodású családban felnövő író történetei elsősorban Isztambul európai részén játszódnak, de fontos szerepet kapnak a város elhagyott derviskolostorokkal tarkított „egzotikus” negyedei is, valamint a Boszporusz, amely a boldogság „egyedüli, kiapadhatatlan forrása”. Pamuk lenyűgöző fantáziával kelti életre gyönyörű szülővárosát, regényei visszatérő helyszínét, miközben Isztambul eddig ismeretlen arcát mutatja be, bölcsen, kellő rálátással, úgy, ahogy csak a távolba szakadt ember tud rácsodálkozni gyermekévei helyszínére.