Ajax-loader

“A ​humor az érzések zűrzavara, amiről csak távlatból lehet higgadtan beszélni” – így hangzik James Thurber amerikai humorista művészi hitvallása. Az Ohio-állambeli Columbusban született, de New York volt szellemi hazája: a New Yorker című folyóirat szerkesztőségében dolgozott, a lap hasábjain láttak napvilágot első művei – írások, rajzok egyaránt , és ugyanebben a szerkesztőségben bábáskokott nem egy nagy amerikai író “születésénél”. Amikor Thurber 1927-ben a szerkesztőség tagja lett, a New Yorker jóformán egyebet sem nyújtott, mint fényűzési cikkek pompás hirdetéseit. Két év múltán Thurber a lap ügyvezető szerkesztője lett, és a folyóiratban kemény írói fegyelemhez szoktatott tehetségek bukkantak fel, az “elveszett nemzedék” legjobb költői és prózaírói – köztük F. Scott Fitzgerald és Ernest Hemingway. Maga Thurber eközben zavartalanul írta bájosan bárgyú és kandi módon együgyű humoreszkjeit, amelyek a maguk módján éppannyit mondanak kora amerikai valóságáról, mint nem egy “komoly” kortársa. Karikatúráinak fókakezű, csapott vállú, nyaktalan emberkéi, hegyes orrú, bubifrizurás, úrhatnám nőcskéi pedig szinte botrányosan leleplezőek. De volt ennek a sokoldalú szerzőnek más arca is: bűbájos, humoros gyerekmeséket is írt – a felnőtteknek szóló tanmeséket. Kötetünk darabjai Thurbernek valamennyi jellegzetes műfajából adnak ízelítőt: A fehér szarvas az elvarázsolt erdőben játszódó tündérmese – némi malíciával fűszerezve; a Modern tanmesék meg az Újabb modern tanmesék arról pletykálnak, hogyan vélekedett a “nem-politizáló” humorista kora valóságáról – a többi pedig arról, milyennek látta a kor és kartársait.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók