London egyik előkelő színházában baljós előjelekkel folynak a Macbeth próbái. A színészek ugyan mindent elkövetnek, hogy elhárítsák a “rontást” – nem idéznek a darabból, a címét sem mondják ki, sőt babonából még azt is elkerülik, hogy nevén nevezzék a két főhőst – mégis egyre több nyugtalanító esemény zavarja meg a legkülönfélébb személyi ellentétek miatt amúgy is feszültséggel terhes próbákat: hol egy levágott fej tűnik fel a legváratlanabb helyeken, hogy az egyik boszorkány kellékzsákjából kerül elő egy lenyakazott patkánytetem, hol egy furcsa helyre letett kard okoz fájdalmas balesetet; s a baljóslatú előjeleknek mintegy betetőzéseképpen valaki egy névtelen levelet csempész a színház titkárának az asztalára: “Gyilkos fia a társulatban:”
A rossz előjelek ellenére a premier eget verő siker. VÉGRE! MAKULÁTLAN MACBETH!, lelkendezik a kritika. A darab hetekig megy táblás házakkal, mígnem az egyik előadáson bekövetkezik a katasztrófa…
A nézőtéren éppen ott ül Alleyn főfelügyelő a Scotland Yardról. Azonnal kezébe veszi a nyomozást. Nincsen könnyű dolga, hiszen jóformán mindenki gyanús, s mindenkinek megdönthetetlen alibije van. S a nyomozás már-már vakvágányra fut…
A Fény kialszik! az 1982-ben elhunyt Ngaio Marsh utolsó regénye. Az írónő, akit az angol detektívregény-irodalom legnagyobbjai közt tertanak számon, de aki egyben színésznő és rendező is volt, mestri tudással és lenyűgöző terepismerettel bontja ki izgalmas, makulátlan logikával felépített, némi elegáns iróniát sem nélkülöző, s a kulisszák világába is élményszerű bepillantást engedő történetét.
Kapcsolódó könyvek
Agatha Christie - Mr. Quin
Mr. Harley Quin titokzatos ember. Csak akkor bukkan fel Mr. Satterthwaite mellett, ha valami felderítendő bűnügy indokolja. És a bűnügyek is sokfélék, egyetlen közös vonásuk van: a szerelem. A szerelem, amit egy szépséges özvegy érez - de nem halott férje, hanem egy ismeretlen iránt, akivel egyetlenegyszer találkozott élete során. Mi történik, ha Szép Heléna egy hétköznapi lány személyében születik újjá, és két fiatalember szeret belé? Szerelmes-e a gazdag, érett európai grófnőbe a fiatal amerikai? A fiatal, gyönyörű Mrs. Scott férje meglepődik, hogy a kastélyban velük együtt vendégeskedik hajdani barátnője... A szerelem pedig, mint köztudott, gyakran jár a halállal kézen fogva.
Agatha Christie a húszas években kezdte írni legszokatlanabb detektívpárosának néha meglehetősen misztikus történeteit, és ötven évvel később fejezte be. A kötet mind a tizennégy Mr. Quin-novellát tartalmazza, Magyarországon először.
Agatha Christie - A sittafordi rejtély
"Soha életemben nem éreztem ilyen hideget - mondta halkan maga elé. - Szegény papa, hogy bírtad ezt a világháborúban? Ennél semmi sem lehet rosszabb."
Szokatlanul kemény tél köszönt Sittafordra. A kitartó hóesés Sittaford Lakot is elvágja a külvilágtól, így Mrs. Willett és vendégei az ötórai tea után asztaltáncoltatásba kezdenek. A komor, unalmas téli estébe egy kis izgalmat vivő szeánsz felfokozott hangulatban indul... és az asztal megmozdul. A hat részvevő a T R E V betűket olvassa ki a kopogásból. A szellemvilág Trevelyan kapitányról, Sittaford Lak jelenleg máshol tartózkodó tulajdonosáról hoz üzenetet: H A L O T T! Síri csönd borul a társaságra, de az asztal ismét inogni és kopogni kezd: G Y I L K O S S Á G! Burnaby őrnagy, bár katonaember létére nem hisz az egészben, és a hölgyek sem akarják elengedni ebben a zord időben, mégis elindul Hazelmoorba, hogy utánajárjon, vajon történt-e valami a barátjával...
Agatha Christie - A vád tanúja
London, 1920-as évek. Sokkoló gyilkosság szennyezi be egy csinos városi kúria plüsskárpitjait. Az áldozat egy idős asszony, az elképesztően gazdag Emily French. Minden bizonyíték Leonard Vole-ra, a fiatal kalandorra mutat, akit az asszony örökösévé tett, és aki cserébe könyörtelenül elvette az életét. Legalábbis az asszony házvezetőnője ezt állítja a bíróságon. Leonard azonban ragaszkodik ártatlanságához, és biztos benne, hogy felesége igazolja majd az alibijét.
A vád tanúja a krimikirálynő tizenkét izgalmas, hátborzongató detektívnovellájának gyűjteménye, amelyben nem mindig a rosszfiúk húzzák a rövidebbet...
Rita A. Scotti - Az elveszett Mona Lisa
1911 nyarán ismeretlen tettesek magukat teremőrnek álcázva besétáltak a párizsi Louvre épületébe, nemes egyszerűséggel leemelték a falról a Mona Lisát, majd kisétáltak vele a múzeumból. A világhírű kép hiányát két napig még csak észre sem vették. Az eset óriási vihart kavart, a francia és a nemzetközi sajtó napokig hangos volt a botrány részleteitől. A rendőrségi nyomozás csak nagy késéssel indult meg, és a rég kihűlt nyomok miatt, hamarosan meg is rekedt. Egy ideig még a Montmartre művészvilága is gyanúba keveredett: Apollinaire-t bilincsbe verték, Picassót pedig beidézték tanúskodni. Két év múlva azonban titokzatos levél érkezett egy ismert londoni műkincskereskedőhöz, amelyben megvételre kínálták fel a Mona Lisát. A hamisítványok és megtévesztések világában ez a levél önmagában nem keltett nagy feltűnést, mindaddig, amíg a kereskedő csak próbaképpen nem vette komolyan az ismeretlen feladó ajánlatát. A meglepő és fordulatos történetet felelevenítő könyv nemcsak a már ismertté vált tényeket írja le, hanem betekintést nyújt a századforduló sajátos hangulatú világába, a korabeli műkincspiac nemzetközi bűnbandáinak aljas üzelmeibe, a sajtó működésébe, az akkori bűnügyi technika kezdetleges módszereibe. Mona Lisa titokzatos mosolya mögött egy újabb, máig megoldatlan rejtély húzódik meg az olvasó megfejtésére várva.
Agatha Christie - Nem zörög a haraszt
Jerry Burton repülőszerencsétlenség után lábadozik. Hála istennek nem lesz nyomorék, de felépüléséig nyugalomra van szüksége, ezért az orvosok vidékre küldik. Húgával, Joannával Lymstockban bérelnek ki egy házat. A városka legfontosabb lakói levizitelnek náluk, és innentől kezdve ők is a társaság köreibe tartoznak. Ennek első jele, hogy undorító névtelen levelet kapnak. A helyi orvos szerint kapott már ilyet mindenki, de baj csak akkor lesz belőle, ha egyszer véletlenül telibe talál a levélíró. De tudjuk, nem zörög a haraszt…
És a haraszt addig zörög, amíg valaki öngyilkos nem lesz. Búcsúlevelet is hagy, Jerry pedig a szükséges nyugalom helyett egyre fokozódó izgalmak között találja magát. Mi állhatott az utolsó névtelen levélben, hogy a címzett ennyire végleges módot keresett a szabadulásra? A kisváros felbolydul, mindenhol csak erről beszélnek. A levelek meg csak jönnek, jönnek… Nyomoz a helyi rendőrség, bekapcsolódik a Scotland Yard névtelen levelekkel foglalkozó nyomozója, töri a fejét a helyi lelkész felesége, Mrs. Dane Calthrop. Szerencsére felbukkan a környéken egy idős hölgy, aki szívesen kötöget és pletykál. Miss Marple szokás szerint mindent kiderít.
Agatha Christie egyik legkedvesebb műve volt ez, amin nem kell csodálkozni: remek alakok egy tökéletesen megrajzolt kisvárosban, kellően bonyolult bűntény izgalmas megfejtéssel.
Borisz Akunyin - A halál szerelmese
Moszkvában működik egy titokzatos társaság: a Halál Szerelmesei, melynek tagjai egymás után vetnek véget saját életüknek. Meggyőződésük ugyanis, hogy a földi élet csak büntetés: szabadulni kell tőle. S bár ez a büntetés ideiglenes, tilos önkényesen megszakítani - az áhított öngyilkosságot csak az követheti el, aki megkapta a Halál hívó jelét. A társaság tagjai türelmetlenül várják a jeleket, s a szerencsés kiválasztott azonnal végez magával - csak egy búcsúverset ír még előtte.
Mása Mironova egy unalmas vidéki városból költözik Moszkvába a szerelmese kedvéért, s hamarosan ő is a titkos társaságban találja magát. Most végre csupa izgalom az élete. S minden még izgalmasabbá válik, amikor Eraszt Fandorin - álnevén Gendzsi herceg - is csatlakozik a klubhoz. Senki nem sejti róla, hogy ő nem a dekadens moszkvai értelmiségiek egyike, hanem nyomozó - bár moszkvai hivatalos karrierjével már felhagyott -, aki mindenáron ki akarja deríteni, ki és mi célból veszi rá ezeket az idealista fiatalokat az öngyilkosságra.
Borisz Akunyin krimisorozatának újabb kötetében Fandorin, a zseniális nyomozó új oldaláról mutatkozik be - megváltoztatta a nevét, remekül tud haikut írni, éppen új távolsági és sebességi rekordot készül felállítani háromkerekű automobiljával, de mindezeknél fontosabb, hogy ezúttal minden hivatali kötelezettség nélkül, a dekadens eszmékbe bódult fiatalok iránti együttérzésből kockáztatja életét...
Agatha Christie - Parker Pyne nyomoz
Személyes hirdetések Boldog Ön? Mert ha nem keresse fel Parker Pyne-t. Richmond Street 17. A fenti hirdetést Parker Pyne rendszeresen megjelenteti a napilapok címoldalán, nem csoda, ha sokan keresik fel... És Parker Pyne segít az elhanyagolt feleségnek, az unatkozó őrnagynak, a válni nem akaró férjnek, az életunt, dúsgazdag özvegynek... S hiába megy szabadságra a "szívügyek híres szakembere", boldogtalan, bajba jutott ember, kinyomozásra váró rejtély és bűntény mindenütt akad: a sivatagi út során, Bagdadban, Delphoiban...
Agatha Christie - A Sittaford-rejtély
Szokatlanul kemény tél járja Angliában. A tenyérnyi falucska, Sittaford egyetlen tekintélyes, előkelő házát, Sittaford House-t is elvágta a hóesés a külvilágtól. Mrs. Willett és vendégei a tea után elhatározzák, hogy asztaltáncoltatással ütik agyon az időt ezen a nyomasztó téli estén. Előkerül a kis, kerek asztal, és hamarosan a villanyt is eloltják. A kandalló hunyorgó fényénél hat árnyalak üli körül az asztalt. A várakozás feszültsége szinte tapintható. És kezdetét veszi a szeánsz... Az asztal megmozdul, majd vadul táncolni kezd. A kopogás csak fokozatosan válik érthetővé a botcsinálta szellemidézőknek. A betűről betűre formázódó üzenet megdöbbentő: TREVELYAN KAPITÁNY.... HALOTT! Senki sem tudja, mit mondjon, mit kérdezzen. A dermedt csendben csak az égő fahasábok pattogása hallatszik. És a szellem - mintha csak számított volna erre a csendre - folytatja az üzenetet. Az asztalláb - ezúttal kínos lassúsággal - csak egyetlen szót kopog: GYILKOSSÁG!.... Néhány mérföldnyire innen Trevelyan kapitánynak a legcsekélyebb fogalma sincs arról, hogy Sittaford House-ban milyen baljós összejövetel zajlik...
Borisz Akunyin - Leviathan
Ezúttal egy luxushajó fedélzetén találkozhatunk Eraszt Fandorinnal, a zseniális nyomozóval, aki korábban már leleplezett egy nemzetközi összeesküvést és egy török kémet. Most épp Japánba utazik diplomáciai megbízatással, de egy nyomozás kellős közepébe csöppen. Párizsban "az évszázad bűncselekményét" követték el: megölték Lord Littlebee-t, a híres régiséggyűjtőt és még tizenkét embert, szolgákat, gyerekeket, akik épp a házban voltak - s mindezek után csak egy Siva-szobor és egy kendő tűnt el. Gauche felügyelőnek szerencséje van: egy véletlenül a gyilkosság színhelyén felejtett nyomból tudja, hogy a Leviathan fedélzetén kell lennie a gyilkosnak, az első osztály utasai között... De vajon a gyanúsítottak közül ki a gyilkos? A rejtélyes, szótlan japán, aki katonatisztnek mondja magát? Vagy a bolond angol, aki szextánsával rendületlenül ellenőrzi a hajó haladását? Sweetchild professzor, a neves Kelet-kutató, a drágakövek megszállottja, akitől megtudjuk, hogy a bűncselekménynek lehet valami köze az indiai Smaragd Rádzsához és a világ legnagyobb drágakőgyűjteményéhez? Az az állapotos nő, aki a légynek sem tudna ártani? Netán valaki a hajó tisztjei közül? Akunyin ezúttal a lehető leghagyományosabb krimivel jelentkezik: a nyomozó - ezúttal a hiú és fantáziátlan Gauche felügyelő - kiválasztja a gyanúsítottakat, és az olvasó vele, no meg Fandorinnal együtt kombinálhat, próbálhatja megelőzni őt a logikai játékban... S Akunyin mindeközben a XIX. század nyolcvanas éveibe varázsolja az olvasót, amikor az ember még töretlenül hitt a haladásban, s a bűncselekményeket is viktoriánus kori eleganciával követték el és nyomozták ki...
Borisz Akunyin - Különleges megbízatások
Hasfelmetsző Jack bukkant volna fel Moszkvában? És éppen akkor, amikor a cár húsvéti látogatására készülődik a város vezetése? Egymást követik az elképesztően brutális gyilkosságok, melyek áldozatai többnyire prostituáltak – s a gyilkos minden alkalommal borzalmas „dekorációt” hagy maga után. A moszkvai rendőrfőnöknek meggyőződése, hogy ilyen bűntetteket csak valamilyen durva foglalkozást űző ember követhet el: leginkább hentes. Eraszt Fandorin azonban arra gyanakszik, hogy a londoni mániákus Moszkvában folytatja tevékenységét...
A kötet másik kisregényében Fandorinnak, a moszkvai főkormányzó különleges megbízatású nyomozójának egy zseniális csalóval kell megmérkőznie. „Pikk Bubi” álruhában, fantasztikus színészi képességekkel csal ki hatalmas összegeket különféle magas rangú emberektől. A zseniális nyomozó most igazán az emberére akad: Pikk Bubi még attól sem riad vissza, hogy vele és szeretőjével űzzön egy aljas kis tréfát...
Borisz Akunyin folytatja diadalútját a világban – a kommunizmus bukása óta ő az egyetlen orosz szerző, aki hazájában s külföldön is tömegsikert ért el: teremtménye, Eraszt Fandorin a krimiirodalom legendáriumában Sherlock Holmes és James Bond nyomdokaiba lép...
Borisz Akunyin - Akhilleusz halála
Eraszt Fandorin - miután korábban leleplezett már egy nemzetközi összeesküvést, egy török kémet és egy kalandornőt, aki "az évszázad bűncselekményét" követte el Párizsban - 1882-ben Moszkvába érkezik. Azóta, hogy nem találkoztunk vele, Japánban szolgált követként (ahol, mint a történet során megtudjuk, sok mindent megtanult a keleti harcművészetekből), s most vele van hűséges japán szolgája, Masza.
___A város kormányzója mellé helyezik különösen titkos ügyek nyomozójának - de különösen titkos ügy egyelőre ne ígérkezik.
___Fandorinnak azonban nem kell sokáig várnia. Moszkvában ugyanabban a szállodában száll meg, mint régi ismerőse a háborúból, Mihail Szoboljev tábornok, más néven "az orosz Akhilleusz", a hős, a nemzet kedvence; s Szoboljevet reggel holtan találják: éjszaka váratlanul szívrohamot kapott. Semmi sem utal a gyilkosságra, és a rendőrség el sem kezdené a nyomozást, ha Fandorin nem figyelne fel azonnal néhány gyanús apróságra.
___Az, hogy bűncselekmény történt, hamarosan a napnál is világosabb számára, de sokáig minden rejtélyesnek, kibogozhatatlannak látszik.
___Egyáltalán: hogyan követték el a gyilkosságot, hiszen a boncolás során nem találtak mérget a holttestben?
___És kik tehették el láb alól Szoboljevet? A németek, hogy meggyengítsék az orosz hadsereget? A moszkvai alvilág egyik feje, hogy megkaparintsa a pénzét? Vagy netán a legmagasabb állami körök állnak a gyilkosság mögött?
___Egyre messzebbre vezetnek a szálak, de végül Fandorin ezúttal is mindent kiderít, s ezúttal is varázsos szépségű nők segítik - vagy épp hátráltatják - a nyomozását.
M. C. Beaton - Agatha Raisin és az életveszélyes esküvő
Agatha és James Lacey esküvője napján ragyogó az idő, kitisztul az ég. Ám sokkal helyénvalóbbak lennének az előző napi viharfelhők, hiszen megjelenik Agatha rég halottnak hitt első férje, Jimmy Raisin, hogy megakadályozza Agathát abban, hogy bigámiát kövessen el. Az ezt követő felfordulásban Agatha megpróbálja a nagyon is élő és emlékeinél kétszer rondább férjet megfojtani. A kínos helyzetbe hozott James felbontja az eljegyzést. Így amikor másnap Jimmyt holtan találják, Agatha és James lesznek az első számú gyanúsítottak. Közösen kell felgöngyölíteniük az ügyet, hogy tisztázhassák magukat. De vajon az újbóli közeledésük – a sors iróniája, hogy a nyomozás során férjnek és feleségnek adják ki magukat – elég lesz-e, hogy Agatha ismét rabul ejtse James szívét?
Benedek Szabolcs - A vérgróf
Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket... Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik.
A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni...
Dennis Lehane - Hideg nyomon
Amerikában naponta több ezer gyermek tűnik el, és egy részük soha nem kerül elő. Elnyeli őket a föld, mintha meg sem születtek volna. A négyéves Amanda McCreadyt egy meleg, nyári éjszakán rabolják el a saját ágyából. A sajtó éjjel-nappal a lány eltűnésével foglalkozik, és a teljes bostoni rendőrség őt keresi, mégsem lelik nyomát. Amanda nagynénje Patrick Kenzie-t és Angela Gennarót, a két magánnyomozót fogadja fel, hogy segítsenek, kiknek nyomozása drogüzérek, pedofilok és könyörtelen gyilkosok világába vezet, ahol nem csak szembesülniük kell mindazzal a borzalommal, amit a felnőttek az ártatlanokkal szemben elkövethetnek, hanem felszínre kerülnek saját, ellentmondásos érzéseik is arról, mi helyes és mi helytelen.
Dennis Lehane felejthetetlen regényéből Ben Affleck készített többszörös díjnyertes filmet.
Linn Ullmann - Stella zuhan
2000. augusztus 27-én Stella lezuhan egy oslói toronyház tetejéről. Véletlen baleset történt, vagy férje, Martin taszította le? A világhírű norvég írónő könyve többek közt erre a kérdésre keresi a választ. A rendhagyó krimiben az olvasó betekintést nyer az Ullmannra olyannyira jellemző varázslatos figurák világába. Megismerkedhet az örök életre kárhoztatott, múltjában sötét titkokat rejtegető Axellel, Martinnal, a bútorkereskedővé vedlett strucckirállyal, a sellőhajú Edithtel, aki fává akart változni, egy vízvezeték-szerelővel, aki munkavégzés közben, mintha mi sem lenne természetesebb, beköltözik megbízójához... Rajtuk keresztül pillantunk be Stella életébe, vágyaiba és érzéseibe - ami az egyedüli lehetséges út a rejtély kibogozásához.
M. C. Beaton - Agatha Raisin és a parázna lódoktor
Agatha Raisin felszámolja londoni életét és leköltözik a mesés nyugalmú, festői Cotswoldsba. A kellemes falucska ugyan kissé unalmas hely Agatha ízléséhez képest, de az új állatorvos megérkezése egészen felvillanyozza. Abban reménykedik, hogy véget érnek a férfiínséges évek. Ám még mielőtt bármi történhetne, a jóképű Dr. Paul Bladen egy véletlen balesetben meghal.
De valóban baleset történt? A körülmények határozottan gyanúsak. Agatha hamarosan rájön, nem ő volt az egyetlen, aki a vonzó állatorvos szerelmét áhította. Kiderül, jó néhány falubeli hölgy táplált hasonló reményeket – miközben sokat szenvedett volt felesége nem győzött örülni, hogy végre-valahára megszabadult a doktortól.
Agatha érdeklődése újra a szomszédja, James Lacey felé fordul, akit korábban sikertelenül próbált meghódítani. Azt reméli, közös nyomozásuk majd összehozza őket. A falubeliek azonban úgy gondolják, jobban tennék, ha felhagynának a detektívesdivel, mielőtt újabb tragédia történik.
A skót írónő regénye – mint valamennyi Agatha Raisin könyv – pompás, izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel. Az amatőr detektív remekül megrajzolt figuráját kritikusok és rajongók egyaránt megszerették, a sorozat már a 21. kötetnél tart.
„M. C. Beaton tökéletlen hősnője egy valódi drágakő.”
PUBLISHERS WEEKLY
Frei Tamás - A bankár
Jamaicán a rendőrségi terepjárók már dübörögnek, hogy kézre kerítsék a Magyarországról óriási vagyont „kimenekítő” és a távoli karibi szigeten bujkáló, korrupt pesti bankárt.
Az Országos Jelzáloghitelbank elnökének privát gépén irtózatos erejű pokolgépet rejtettek el, és csupán percek kérdése, hogy Magyarország egyik legbefolyásosabb milliárdosát a feleségével együtt a levegőbe repítsék.
André, a leszerelt légiós és szerelme, Adrienn e pillanatban fordul rá a genovai főutcára, de a rövid mézesheteknek egy orosz bérgyilkos vet véget, aki már a nyomukban liheg.
A Megmentőből megismert André sorsdöntő válaszút elé kerül; cserbenhagyja Adriennt, amint korábbi élete megkísérti? Megtalálja a bankárt, akinek kapzsi mohósága Magyarországot végveszélybe sodorja? És mindezek után vajon visszatalál önmagához, vagy a dühödt bosszú olyan helyekre hajtja, ahonnan már nincs visszaút?
Frei Tamás első regénye, A Megmentő, hónapokig vezette a hazai sikerlistákat. A „konspirációs akcióthriller” meghonosítójaként Frei Tamás második sikerkönyvében ismét az „itt és most”-ot tárja fel olvasóinak, torokszorító izgalmak közepette. Fordulatos érzelmi hullámvasúton repít minket az amerikai ultragazdagok csillogó villáitól az Everglades bűzös mocsaráig, a lélektelen emberrablók világvégi rejtekhelyétől a tőzsdecápák konspirációinak fehér abroszos asztaláig, a politika és bűnözés, a bosszú és leszámolás, a hatalmi és szerelmi játszmák terepére, aminek értő és érző ismerője, és amelynek a világa, egy államcsőd árnyékában, sokkal közelebb van a mai Magyarországhoz, mint gondolnánk…
Dennis Lehane - Viharsziget
1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott felfegyverzett őrök?
Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.
Dennis Lehane regénye 2003-as megjelenését követően szinte azonnal kultikussá vált, számos irodalmi díjra jelölték, és meghatározta a következő évek trendjeit - nem csak az irodalomban. A kötetből 2010-ben Martin Scorsese forgatott felejthetetlen filmet Leonardo DiCaprio főszereplésével.
Joe Alex - A halál beszél helyettem
A világszerte ismert lengyel krimiszerző e regénye tíz kiadást ért meg hazájában. A gyilkosság áldozata ezúttal a híres színész, akit a színházi előadás után holtan találnak öltözőjében. A nyomozás során kiderül, hogy már a szünetben megölték. Ki játszotta végig a szerepét, hogy még a partnernője sem vette észre a cserét? Ha pedig nem ő volt a gyilkos, akkor mi késztette rá, hogy fedezze?
Jeffery Deaver - Az illuzionista
Lincoln Rhyme, a világ legjobb kriminológusa munkatársával és szeretőjével, Amelia Sachsszel ezúttal egy megállíthatatlannak tűnő gyilkos után nyomoz. Olyan rafinált gyilkost keresnek, akinek mindig akad egy újabb borzalmas trükk a tarsolyában.
A Varázsló a nagy Houdini mutatványait másolva iszonyatos gyilkosságokkal próbálja becsapni őket, s minden egyes bűncselekménye során mind ördögibb fordulatokkal rukkol elő.
Egyre nő az áldozatok száma, az óra kíméletlenül ketyeg, és az idő ellenük dolgozik. Rhyme-nak és Sachsnek minden tudásukat össze kell szedniük, hogy megakadályozzanak egy őrült bosszút, amelyről kiderülhet, hogy csupán egy nagyszabású eltüntető mutatványhoz szolgál díszletül.
A tét nem kicsi: vajon képes-e a nyaktól lefelé bénult Lincoln Rhyme a tiszta logika segítségével felülkerekedni a misztikusnak, titokzatosnak ható, de valójában csupán szemfényvesztésen alapuló illúzió világán?