Vágyak egy sziget kapujában
Virginia Angels, a fiatal amerikai lány, egy szerelmi csalódás után Szardíniára utazik. Semmit sem tud a szigetről, de hamar felfedezi a szépségét, az ízeit, az embereket, miközben lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekbe keveredik. A véletlenek folyton egy idegen, ám felettébb karakán férfi útjába sodorják, aki nemcsak ostorozza a lányt, hanem felkelti az élet utáni vágyat is benne. Virginia rádöbben, hogy a “szárd szikla” nem csupán köveket takar, hanem egy erős és határozott férfit is.
A röpke nyaralás azonban megváltozik, amikor kiderül, hogy ki a titokzatos férfi. Rejtett egyezségük az őrület és az ésszerűség határán mozogva taszítja őket egy olyan élethelyzetbe, amellyel nehezen barátkoznak meg.
Vágyak, cselszövés, fájdalmak és szenvedély egy szigeten, amely szerelembe ejti az embert, és örökre megpecsételi a sorsát.
Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője ezúttal egy könnyed, szórakoztató, ám emberi lelket boncolgató, perzselő érzelmekkel megtűzdelt nyári történetbe repíti az olvasót.
Kapcsolódó könyvek
Bauer Barbara - Légikisasszonyok trilógia
Számtalan fiatal lány ábrándozik arról, hogy stewardessként "repüli körbe" a világot. Sok férfi szívesen választana egy csinos légikisasszonyt barátnőnek, de egy jóképű, fess pilóta látványa is meg tudja dobogtatni a női szíveket. A repülés, a felhők fölötti világ mindig vonzotta és izgatta a földi halandókat.
Anna, Szonja, Dia és Dani négy egyedülálló fiatal. Mind mást várnak az élettől, mind máshonnan jöttek, és máshová tartanak. de az élet egy helyre sodorja őket: pályakezdők az Air Budapest Légitársaságnál. Bármennyire különböznek is egymástól, egyvalami közös bennük: kimondva vagy kimondatlanul kalandra vágynak, ki akarnak törni eddigi életükből, valamennyien a szerelmet és a boldogságot keresik. És már az első napon barátságot kötnek egymással. Olyan barátságot, amely minden próbát kiáll. Pedig a repülőgép fedélzetén, az utaskabinban és a pilótafülkében is adódnak meleg helyzetek, amikor csak a lélekjelenlét, a merészség, a gyors ítélőképesség segít. Irigy, ármánykodó kolléganők, könnyű hódításhoz szokott üzletemberek, visszatoloncolt, bilincsbe vert bűnözők, gazdátlan, gyanús csomagok nehezítik az életet.
A négy főszereplő története az olvasót is tízezer méter magasra repíti, oda, ahol a felhők fölött mindig kék az ég. És közben munkahelyi kalandjaik mellett megismerjük a magánéletüket is: Anna démonjait, Szonja álmait, Dia hódítási trükkjeit és Dani múltjának rejtélyeit.
A nagy sikerű Légikisasszonyok, a Két út között és a Magánutak most egy kötetben, átdolgozott formában jelenik meg. Az exkluzív Légikisasszonyok-trilógiából a légiutas-kísérők és a repülőterek titokzatos, zárt világa tárul fel előttünk.
Király Anikó - Strand, papucs, szerelem
Bogi igazi csapásként éli meg, amikor az egész nyarat édesapja lepukkant, balatonfüredi kempingjében kell eltöltenie. Ezért az eddigi nyarakból leszűrt tanulságok alapján összeír egy listát azokról a dolgokról, amiket mindenképpen el akar kerülni. Míg eleinte a legnagyobb problémája, hogy duci testét nem akarja bikiniben közszemlére tenni, később kiderül, hogy vannak az előnytelen fürdőruhánál és a lángostilalomnál komolyabb problémák is. És kezdetét veszi a nagy "Mentsük meg a kempinget!"-hadművelet...
Bogi izgalmas és röhejes kalandokba keveredik, és talán, de tényleg csak talán, békét köt ősellenségével, a bikinivel is.
Kékesi Dóra - Várom a párom
KIKAPCSOL, MEGNEVETTET, SZÓRAKOZTAT
Miről álmodhat egy lány, ha már 29 éves, az állása pocsék, a lakása felejtős, a kocsija pedig használhatatlan?
Egy pasiról, aki társa a bajban, aki kedves, megértő, humoros és természetesen kiváló szerető.
Szilágyi Henriettának nincs szerencséje a szerelemben. Az igazinak hitt férfiakban sorra csalódnia kell, és mintha minden ellene esküdne össze. Még jó, hogy barátnőire, a netes horoszkópokban hívő Margóra és a hebrencs, szöszi Lillára mindig számíthat.
És valakire a szomszédból, aki mellette van, ha már égig ér a baj...
Létezik a nagy ő? Vagy álom csupán?
Mi, nők, milyen praktikákat vetünk be, hogy felfigyeljen ránk az álompasi? És mit teszünk, ha felbukkan a gyönyörű konkurencia? Vagy csupán ölbe tett kézzel várjuk a párunkat?
Minden kérdésünkre választ kapunk a nagy sikert aratott A holnap érintése szerzőjének, Kékesi Dórának a legújabb, sok humorral és még nagyobb szívvel megírt regényében.
J. K. Smith - Káosz a köbön
A káosz a köbön főszereplője Andi, akit a Szerelem hirdetésre című első J. K. Smith-regényből ismerhettünk meg Kori szókimondó barátnőjeként. Azóta férjez ment Kanadába Tomhoz, és a Walker-farmon éli látszólag boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott vidéki életét.
Paul sikeres ügyvéd. Az ő élete csupa csillogás: fényes karriert tudhat magáénak, drága autókat, luxuslakást és tökéletes testű nőket.
De mi történik, ha mindkét ember életében megkapargatjuk a felszínt? Lehet, hogy Andi házassága valójában elhamarkodott volt, és Tommal nem is közösek a céljaik? Paulnak vajon mire van szüksége ahhoz, hogy lehulljon a szeméről a fátyol, és a hamis csillogást hátrahagyva visszatérjen szülővárosába, hogy ott kezdjen új, tartalmasabb életet?
Ha kíváncsi vagy, mekkora káosz keletkezik abból, ha két ennyire különböző ember találkozik egymással, és a sorsuk egymásba fonódik, akkor feltétlenül olvasd el ezt a könyvet. Külön érdekessége, hogy J. K. Smith első regényéből megismert szereplők életébe nyerhetünk újból bepillantást.
Fábián Janka - A rózsalugas
Radványi Endre az 1848-49-es szabadságharcot még gyermekfejjel éli meg, és a rá következő, sivár években apa nélkül, az "elveszett nemzedék" tagjaként tengődik a világban. Mikor végre megállapodna Balaton-felvidéki birtokán, és a szerelmet is megtalálná, egy váratlan tragédia hatására újra elveszít mindent, és a hazáját is kénytelen elhagyni.
Hátrahagyott szerelme, Anna kétségek közepette és a nyugodt családi élet reményétől megfosztva próbál boldogulni, mígnem egy szerencsés véletlen következtében befolyásos pártfogókra tesz szert a kiegyezés előtti császári udvarban.
Endre Amerikában próbál új életet kezdeni. Új barátokra talál, és egy új szerelem lehetősége is felcsillan számára, ám ekkor kitör a polgárháború, Észak és Dél ádáz harca, amiből az Egyesült Államokba csak nemrég érkezett emigránsok, köztük Endre sem maradhatnak ki.
Túléli-e Endre a polgárháborút, s elképzelhető-e, hogy Anna és Endre sorsa újra keresztezi egymást?
Baráth Viktória - Az igazság árnyékában
VÁRATLAN FORDULATOK A TÁRGYALÓTEREMBEN
Hannah Jones immár San Franciscóban egyengeti karrierjét. Ő az iroda első számú védőügyvédje, így amikor egy fekete férfit gyilkossággal vádolnak, ő kapja a feladatot, hogy képviselje a védelmet. Ám az ügy igencsak kellemetlen, és nagy port kavar, mivel az áldozatok mind jómódú, fehér lányok. Hannah-nak félre kell tennie a saját érzelmeit. Hisz abban, hogy az igazi áldozat a vádlottak padján ül, és mindent megtesz azért, hogy ezt bebizonyítsa.
Hannah töretlen lelkesedéssel végzi munkáját egészen addig, míg a múltja ismét árnyékot nem vet karrierjére és szerelmi életére.
Képes lehet egy nő elfeledni minden fájdalmat, amit a számára legfontosabb ember okozott? Hogyan tudja feldolgozni az árulást és a hazugságokat? Létezhet második esély egy romokban heverő kapcsolatban?
Baráth Viktória, a kétszeresen Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának második része romantikában és nem várt fordulatokban egyaránt bővelkedik. Ezúttal azonban még mélyebbre kalauzol minket az emberi lélek rejtelmeibe.
Rácz-Stefán Tibor - Élni akarok!
Mernél szeretni, ha az időd lejárt?
Lilla már évek óta a halál árnyékában él.
Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit.
Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja…
Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot.
Nem is sejti Lilla sorsát.
A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit.
Mi a jobb?
Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?
Éld meg a csodákat!
Sienna Cole - Reményszimfónia
Zene és szerelem Bécs szívében
Patrick Byrne, a nagyreményű zongorista-zeneszerző sötét múltja elől menekülve Bécsben próbál új életet kezdeni. Egyetlen dolog hajtja: hogy befejezze és színpadra állítsa élete fő művét, ám eközben nemcsak a lehetetlen feltételekkel, de saját démonaival is meg kell küzdenie.
Carla Kimmel tehetős üzletember férjével érkezik Bécsbe. Egy művészeti alapítvány vezetőjeként felajánlja Patricknek a támogatását, de cserébe ő is kér valamit: zongoraleckéket szeretne venni a zseniális művésztől.
Közös munkájuk során nemcsak Patrick küzdelmei állítanak eléjük akadályokat, de Carla rég eltemetett titkai is felszínre kerülnek. Vajon a zene képes rá, hogy begyógyítsa a sebeket? Van-e remény két összetört szív számára, hogy újra megtalálják a boldogságot?
Sienna Cole, az Aranykönyv-díjra jelölt Négyszáz nap szabadság és a páratlanul izgalmas Lefelé a folyón szerzője új, drámai, romantikus regényében is az emberi lélek legsötétebb mélységeibe tesz lebilincselő utazást.
Ruby Saw - Az igazi
Egy nő. Egy férfi. Temérdek pillangó. Egy érzés, melyet mindenki élete során csak egyszer érez. Liv Jackson életében hosszú és keserves út vezet az igazihoz, de most végre úgy érzi, hogy révbe ért, hogy megtalálta. Virágok, szerelmes pillantások, erotikus testbeszéd és olyan heves szívverés, ami az egekbe repíti a vérnyomást. Ez lenne az igaz szerelem, csakhogy senkinek nem adják ingyen, még Livnek sem.
Az egykor akaratos és hisztis nőnek két lehetősége van: vagy hagyja tova szállni, vagy harcol. Liv azonban ezúttal felveszi a kesztyűt, és nem engedi elfutni a lehetőséget a boldogsághoz. Útján intrika, féltékenység és egy régi ismerős is elkíséri. A végén pedig győz a szerelem? Az igazi szerelem?
Ruby Saw - Pillangó-hatás
Egy féltőn óvott huszonkét éves lány. A védelmező Apa és három férfi, akik a lány kegyeit szeretnék elnyerni.
Liv Jackson újabb esélyt kap egy hatalmas csalódás után Rob Pierce képében, esélyt a szerelemre, de nem tudja hogyan kezelje tapasztalat híján.
Az évekkel ezelőtti, múló bánat helyét úgy látszik egy következő veszi át, amikor hirtelen újabb lehetőséget kap Hiro Shentől. De hogy Liv még jobban összezavarodjon feltűnik a fájdalmas múlt is: Jay Cullen.
A fiatal lány csak szerelemre vágyik, és ezért semmitől sem retten el. A három férfi egymásnak feszül a szívéért.
De az Apa ehhez vajon mit szól?
Budai Lotti - A nyugati szerető
Miya, Joritomo Aszuakura szamuráj lánya, éppen menyegzőjére készül a helyi tartományúr fiával, amikor a sors az útjába sodorja Antony Pearsont, a vonzó angol kereskedőt. A két fiatal egymásba szeret, ám titkos és szenvedélyes viszonyuk lelepleződik. Miya és Antony életét a lány vőlegénye menti meg, aki a történtek ellenére feleségül veszi a szamuráj lányát. Miya mélységes hálát érez férje iránt, akit azonban családjával együtt elsöpör egy politikai tisztogatás, amit az ország vezetője, a sógun rendelt el. Miya magára marad a háború szélére sodródott országban, s hamarosan a gésák egyszerre lenyűgöző és veszélyes világában találja magát. Miya végül bosszút esküszik férje gyilkosai és az ország vezetője, a sógun ellen, s harcában kész minden eszközt bevetni...
Budai Lotti - a hatalmas sikert aratott Ágyas és úrnő című sorozata után - új regényében a 19. századi Japán titokzatos világát tárja elénk, amelyben nyomon követhetjük Kelet és Nyugat találkozását egy rendkívüli fiatal lány szívszorító kalandjain keresztül. Az írónőtől megszokott módon a könyvben ezúttal is szórakoztató formában elegyedik egymással a romantika, a szenvedély és a történelmi hitelesség.
L. J. Wesley - Brooke
Elég egy baleset ahhoz, hogy minden megváltozzon?
Brooke a saját testének börtönébe kerül és nem emlékszik semmire.
Vajon milyen hatással van az emberre, ha külső szemlélőként szembesül a múltjával?
A hosszú és fájdalmas kórházi kezelések segítenek rajta, de a múlt kísértetei meggyötrik a lelkét.
Vajon miként viseli ezt az időszakot?
Ugyanaz az ember lesz, aki volt?
Van még bármiféle jövő Brooke számára?
Leiner Laura - Maradj velem
Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a feladatok egyre megterhelőbbek, egyre fájóbb a családtagok hiánya, és a négy gyökeresen eltérő személyiségű diáknak egyre nehezebb igazi csapatként együttműködnie. Bizonyos helyzetek még a Szirtes gimi páratlan logikájáról és éles eszéről ismert matekosát, Újvári Hannát is komoly kihívások elé állítják. Vajon a csapat érdekei a fontosabbak, vagy a verseny során kialakult kapcsolatok? Van-e értelme sportszerűnek maradni, ha más is piszkosan játszik? Egyáltalán, lehet-e ez a játék több, mint egy jelentéktelen vetélkedő, amiről még senki sem hallott, és ahol színes ruhás diákok versenyeznek egy műanyag kupáért? És nem mellesleg: okos dolog-e beleszeretni valakibe, aki az egyik rivális csapat öltözékét viseli?
A Maradj velem az Iskolák versenye-trilógia második része.
Róbert Katalin - 6 hét a világ
Te mit tennél meg, hogy elnyerd a kamaszkori bálványod szerelmét?
Nelli évek óta álmodozik a nagy Őről, akit még a gimnáziumi színjátszókörben ismert meg. Az iskolában vonzalom ébred köztük, de K.M. leérettségizett és elballagott, a kapcsolatuknak vége szakadt, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna. Az egykori tehetséges fiúból mostanra körberajongott színész lett, aki estéről estére a színházban kápráztatja el a közönséget.
Nelli csak távolról sóvároghat K.M. után, de a lelke mélyén biztos benne, hogy egyszer újra összehozza őket a sors. Amikor színház gyakornoki programot hirdet, a lány tudja, hogy elérkezett az ő ideje. Belecsöppen a színészek, rendezők, ügyelők, súgók titokzatos világába. Megismeri az extravagáns, csupaszív Dittát, a gyönyörű és ravasz Biát, aki nemcsak az álompasit kész lenyúlni, de talán még az állását is. Na és még valakit, aki valahogy mindig ott van a közelében…
Ám az apja ultimátumot ad: Nelli csak hat hetet tölthet el a színházban, utána a cégénél kell elhelyezkednie.
Mire elég ez a néhány hét? Megtalálja a helyét a színházban?
Vajon lángot szíthat abból a szikrából, ami kamaszként olyan sokat jelentett?
Az egyetlen magyar színházas YA regény!
Less be a színfalak mögé, kövesd Nelli szívének útjait egy különös, csodálatos világban!
Hayden Moore - Csendkirály
Alex Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy a pénz nem teszi boldoggá. Keresi a kihívásokat, és állandóan úton van. De nem csak a kalandvágy hajtja, sokkal inkább menekül a múlt árnyai elől. Édesanyja halálát sosem tudta feldolgozni, ezért inkább messzire elkerül mindent, ami felidézheti az emlékeket.
Jamie Cameron nem teheti meg, hogy elmenekül a démonjai elől. Ő a saját elméje foglya, ahol a belső hangokon kívül soha, semmi sem töri meg a csendet.
Autóbaleset következtében vesztette el a hallását, és azzal együtt a korábbi életét is.
Nincs zene, nincsenek kedves szavak, csak az örök némaság.
Ebbe a hangtalan magányba robban bele Alex, és bár a kapcsolat hatalmas zökkenőkkel indul, fáradhatatlanul küzd kettejükért.
Csakhogy Jamie nem elégszik meg a szerelemmel. Ő vissza akarja kapni a hallását, és véget akar vetni a fájdalmas némaságnak.
Kockázatos beavatkozásra szánja el magát, amiért akár az életével is fizethet.
Vajon mit választ? A lemondással teli, mégis boldog életet, vagy mindent egy lapra tesz fel?
"Hayden Moore káprázatosan szép, mégis gyötrelmesen realisztikus világba repít el. Aki jegyet vesz erre az utazásra, az készüljön fel az érzelmi hullámvasút összes elképesztő fordulatára. Mert a szereplőkkel együtt fogja megélni a hirtelen ajándékba kapott szerelem csillámporos boldogságát; a szívfacsaróan nehéz döntések súlyát is a vállain érzi majd, és egészen biztos, hogy megérinti a szenvedély, ami szinte felperzseli a lapokat.
Mindenkinek őszintén ajánlom." - Becca Prior
Tomor Anita - Sugar Daddy
Lily egyetemre jár. Semmi más vágya nincs, csak az, hogy lediplomázzon végre és elkezdjen dolgozni. A lakbéren túl nem futja neki másra, nem költ luxusra, sem Louis Vuitton táskákra. Lottit, a barátnőjét viszont csak a Louis Vuitton táskák érdeklik. A régi pasija visszament Ausztráliába, ezért most új Sugar Daddyre vadászik, aki némi viszonzásért cserébe biztosít neki lakást és drága holmikat. Lilytől idegen ez az életforma, kirázza a hideg attól, hogy pusztán érdekből legyen együtt valakivel. Lottinak mégis sikerül valahogy rábeszélnie, hogy menjen el vele a bárba, ahol a potenciális jelöltekkel találkozik. Logan az a típusú pasi, aki tudja, mit akar. Ez azon a napon is így van, amikor ebédelni megy, és a mögötte lévő asztalnál fültanúja lesz két barátnő beszélgetésének. Gazdag, nagyon gazdag, és piszkosul jóképű. Épp olyan pasi, akit az egyikük keres. Neki viszont a másik lány kell. Ajánlatot tesz Lilynek, felkínálja, hogy lesz a Sugar Daddyje, ha beleegyezik, hogy lefekszik vele. Nem egyszer, hanem rendszeresen. A szabály egyszerű: megkap mindent, amíg vele van, de más pasival nem jöhet össze. Lily legszívesebben visszautasítaná, de Logan nem hagyja, hogy nemet mondjon.
Vajon meddig tartható fenn egy üzleti ajánlat? És mi van, ha közben beleszeretsz a másikba?
Tomor Anita új regénye egyszerűen szenzációs. Magával ragadó és letehetetlen csakúgy, mint az előzőek, az Álmodtam már rólad, a Helló újra, kedves exem! és a Nyolc éjszaka. Súlyos függőséget okoz!
Kalapos Éva - Kéz a kézben
A sorozat harmadik részében Flóra és barátai ismét olyan helyzetekkel találják szembe magukat, amilyenekkel még sosem találkoztak. Végre megtörik a jég, és Flóráéknál talán lassan helyreáll a családi béke, ezzel párhuzamosan azonban a lány magánélete egyre zűrösebbé válik. Flóra és Dani barátsága tovább mélyül, és fény derül arra, kik és miért zaklatják a fiút. Vajon hogy reagál a D.A.C. ebben a helyzetben? És mit tegyen Flóra, ha közben ő maga is egyre jobban összezavarodik a saját érzéseivel kapcsolatban? A hosszú, közös balatoni nyaralás alatt, tisztázódnak a dolgok vagy még jobban összekuszálódik minden? Születnek-e új szerelmek, lesznek-e nagy szakítások, hogyan alakul a társaság élete? Tarts te is Flórával, Zsanival és a többiekkel, és légy részese a D.A.C. 3. fergeteges nyári kalandjainak!
B. Czakó Andrea - Pitypangtánc
Van nemesebb ok a háborúra, mint a szerelem?
A tizenkét esztendős, nemesi családból származó Szereday Tinát meseszép ördögfiókának csúfolják , mert megveti a társadalmi képmutatást és szeret a cigányokkal szabad életet élni. A füzérradványi összejövetelen fiúbarátaival együtt keresetlen szemtanúja lesz a sármos Szapáry Félix gaz csábításának - csakhogy a behálózott hölgyet aznap jegyezte el valaki más.
Tinát éveken át kísérti a meglesett jelenet. Meghatározza viszonyát a férfiakhoz, elképzelését a szerelemről, hitét a kapcsolatok tisztaságában. Mígnem a Rudnyánszky sportdélutánon újra találkozik a megvetett Szapáryval - aki továbbra is csak úgy vonzza a nőket. A nővé érett Szereday lány is vonzáskörébe kerül.
Túl súlyos családi titkokon, túl a Monarchia bukásán, és az első világháború poklán, vajon megtalálják egymást a szerelmesek? Vagy megsemmisíti őket a változó világ?
Tina életét a világtörténelem napsütése színezi aranyra, majd a vihara szürkére, mint ahogy a bohém békeidőt felszámolja a Nagy Háború.
B. Czakó Andrea legújabb, történelmi hátterű romantikus regényében, a magyar történelem és magyar táj díszletei között hol a magasba emeli, hol a mélybe húzza le az olvasók szívét.
Baráth Viktória - Az igazság nyomában
Perzselő hangulat a tárgyalóteremben
Hannah Jones, a harmincas évei közepén járó fiatal nő a miami ügyészségen dolgozik. Egy múltbéli botlása miatt a főnöke csak gyakornoki feladatokat bíz rá, ám amikor a férfi lányát megerőszakolják, Hannah kap egy lehetőséget, hogy ügyészként vehessen részt a vád képviseletében. Hajtja a bizonyítási vágy, és vissza akarja szerezni régi pozícióját, ezért vállalja a feladatot. Csak a karrierjével akar foglalkozni, mert tudja, ezúttal nem hibázhat. Az elhatározásnak azonban keresztbe tesz Max, a jóképű szomszédfiú, aki randira hívja Hannah-t. Látszólag minden tökéletesen alakul, az ügy jól halad, a bizonyítékok egyértelműek, és Max-szel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban a lány lassan rádöbben, hogy semmi és senki sem az, aminek látszik...
Mennyire homályosítják el az ítélőképességünket a személyes érzelmeink? Elfeledtetheti a perzselő szenvedély a hazugságokat? Képesek vagyunk feladni saját elveinket egy magasabb cél érdekében?
Baráth Viktória, a kétszeres Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának első része romantikában, szenvedélyben és izgalmas fordulatokban egyaránt bővelkedik. Betekintést nyerhetünk az igazságszolgáltatás lebilincselő világába, ahol az ellenségeink könnyen válnak barátokká, a barátaink pedig ellenségekké.
Leiner Laura - Remek!
Mire számíthat egy 19 éves lány, aki nagy nehezen végre megszabadul az iskolától, és soha többé a közelébe sem akar menni? Akinek a barátja az egész nyarát Floridában tölti - nélküle? Akinek mindene a film, forgatókönyvíró szeretne lenni, csak éppen még egy betűt sem írt le?
Például elmehet dolgozni egy videótékába, hogy ne teljen tétlenül a nyara. Ennél jobb munkahelyet nem is találhatna, és végre lesz ideje nekilátni a forgatókönyvnek...
Persze végül semmi sem a tervek szerint alakul, minden a feje tetejére áll: valódi filmbe illő jelenetek, káosz és rengeteg humor Leiner Laura első, bemutatkozó regényében, amely több mint 10 év után jelenik meg újra.