Egy sziléziai falu lakója rejtélyes körülmények között meghal. Szomszédja, Janina Duszejko egy nyomra bukkan, amelyet elárul a rendőröknek. De senki sem akar hinni az elméletében. A nyugdíjas tanítónőt és állatvédőt jó szándékú, de zavaros fejű vénasszonynak gondolják, aki túl sokat foglalkozott asztrológiával. Egy újabb haláleset után azonban egyre többen veszik fontolóra a szavait… A friss Nobel-díjas Olga Tokarczuk lebilincselő “ökológiai-morális thrilleréből” Agnieszka Holland készített filmet, angol fordítása pedig felkerült az idei Nemzetközi Booker-díj rövid listájára.
OLGA TOKARCZUK (1962) az egyik legolvasottabb lengyel író, könyvei 34 nyelven jelentek meg. Végzettsége szerint pszichológus. Egyetemi tanulmányai idején önkéntesként viselkedészavaros serdülők pszichiátriai gondozóintézetében dolgozott. 1985-től terapeutaként praktizált, és Jungot tanulmányozta, ami hatással volt írásaira is. Első regényéért (Az Őskönyv nyomában, 1993; magyarul: 2000) rögtön elnyerte a Kościelski Alapítvány díját. Az igazi áttörést azonban Őskor és más idők (1996; magyarul: 2011) és Nappali ház, éjjeli ház (1998; magyarul: 2014) című regényei hozták meg számára. Két könyvét is (Begunok, 2007; Jakub könyvei, 2014) a legrangosabbnak számító lengyel irodalmi díjjal (NIKE) jutalmazták; előbbi regénye 2018-ban a Nemzetközi Booker-díjat is elnyerte. Olga Tokarczuk életművéért idén megkapta az egy év késéssel kiosztott, 2018-as irodalmi Nobel-díjat.
KÖRNER GÁBOR (1969) fordító, lengyel és ukrán szakon végzett az ELTE-n. 1996-1998 között a JAK Világirodalmi Sorozatot szerkesztette. 1999-ben a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasa, 2006-ban Babits Mihály-ösztöndíjas volt. 2005-ben a Lengyel Köztársaság kulturális minisztere a Lengyel Kultúráért Érdeméremmel tüntette ki. 2011-ben József Attila-díjat kapott.
Kapcsolódó könyvek
Stephen King - A holtsáv
Johnny Smith 5 évig feküdt kómában, miután csodával határos módon túlélt egy szörnyű autóbalesetet. A szürke kisvárosi tanár egészen más emberként tér vissza: furcsa természetfeletti erő birtokába került és látnoki megérzései támadnak, amint megérint valamit vagy valakit.
Johnnyból hamarosan igazi amerikai szenzáció lesz akarata ellenére, ám mégis használnia kell különleges képességeit. Szadista fojtogató tartja rettegésben a várost, de még ennél is nagyobb veszély bukkan fel egy törtető vidéki politikus személyében, akinek a lelkében a Sátán lakozik és az Egyesült Államok elnöki székére tör. Mindezt csak Johnny tudja és felmerül benne a kérdés: ha látja a jövőt, vajon meg is tudja az változtatni?
Stephen King - A halálsoron
A Cold Mountain fegyház E blokkjában, a siralomházban, néhány rab várja, hogy elérkezzen az idő, amikor végig kell mennie a halálsoron, melynek a végén ott magasodik a villamosszék, az Öreg Füstös. Mindnyájukat - Eduard Delacroix-t, a keszeg kis franciát. "Vad" Billy Whartont, az eszelős fiatalembert, és John Coffeyt, a hatalmas termetű, folyvást könnyező négert - főbenjáró bűnért, többszörös gyilkosságért ítélték halálra. Paul Edgecombe, a blokk lelkiismeretes főfoglára azonban bizonyos meglepő, mondhatni, csodás események hatására úgy érzi, néhány dolognak utána kell járnia. Lehet, hogy a három halálraítélt közül az egyik ártatlan? S ha igen, vajon módjában és hatalmában áll-e tennie is valamit ez ügyben, Hisz Paul tudja, milyen óriási kockázatot vállal megbízható munkatársaival együtt, nemcsak az állásukat veszíthetik el, de ők maguk is börtönbe kerülhetnek. Amikor megtudja az igazságot, nincs sok választása… Stephen King letehetetlenül izgalmas, feszes regényét - melyből nagy sikerű film is készült Tom Hanks és Michael Clarke Duncan főszereplésével - most egy kötetben izgulhatja végig, Kedves Olvasó!
Blake Crouch - Wayward Pines
Ethan Burke különleges ügynök világos küldetéssel érkezik az idahói Wayward Pines-ba: meg kell találnia és haza kell juttatnia két társát, akik egy hónappal korábban tűntek el az idilli kisvárosban. Mielőtt azonban felvehetné a kapcsolatot a helyi erőkkel, baleset áldozata lesz. Kórházban tér magához, igazolvány, mobiltelefon és aktatáska nélkül. S bár a személyzet nagyon kedves vele, őt mégis nyugtalanítja valami.
Ahogy telnek a napok, Ethan nyomozása egyre több kérdést vet fel. Miért nem tudja felhívni a feleségét és a fiát? Miért nem hiszik el a helyiek, hogy ő különleges ügynök? S mi célt szolgál a várost körülvevő elektromos kerítés? A lakosokat akarják bent tartani vele? Vagy valami mást odakint? Nyomozásának végére Ethan szörnyű dolgokra döbben rá: talán soha nem jut ki élve Wayward Pines-ból, mert ő már nem ugyanaz az ember, aki egykoron volt.
A. J. Finn - Nő az ablakban
Anna Fox egyedül él New York-i otthonában, egy üresen kongó nagy házban, ami egykor boldog családi élete színtere volt. Férje és lánya nincsenek már vele, agorafóbiával küzd, napjait azzal tölti, hogy idegenekkel csetel a laptopján, régi filmeket néz, túl sokat iszik, és a szomszédjait figyeli.
Amikor Russellék beköltöznek a szemközti házba, még inkább felerősödik benne a vágy, hogy újra együtt legyen szeretteivel. Aztán Anna meglát valamit az ablakból, amitől ingatag világa omladozni kezd. Tényleg látott valamit, vagy csak a képzelete játszott vele? És milyen következményekkel jár, ha megvádolja új szomszédjait?
A Nő az ablakban feszült és fordulatos hitchcocki thriller a Hátsó ablak stílusában.
A könyv jogait negyven országban adták el szerte a világon, és a 20th Century Fox készít belőle filmet. Megjelenése után egy héttel egyből a New York Times bestsellerlistájának élére ugrott.
"Finn megalkotta az új évezred noirját, igéző karaktereivel, megdöbbentő fordulataival, gyönyörű stílusával és egy mesélővel, akivel szívesen elkortyolgatnék egy üveg pinot noirt. Talán kettőt - nagyon sok kérdésem lenne hozzá." Gillian Flynn
Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.
John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…
Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.
“A Dexter könyvek és a belőlük készült tv-sorozat rajongói imádni fogják Dan Wells kirobbanó sikerű debütáló regényét.” – Publishers Weekly.
Wm. Paul Young - A viskó
Végre magyar nyelven is megjelenik a már sokak által nagyon várt könyv, A Viskó (The Shack). Egy regény, aminek sikerével – és tartalmával – még a Forbes Magazin is foglalkozott… Nem gyakran fordul elő! (2009. június 8.)
Egy, a telepesek által elhagyott rozoga, rossz emlékeket idéző viskó (A Viskó) egyszeriben döbbenetes titkok tárházává válik, ahol izgalmas találkozások során a megbocsátás gyógyító ereje és hatalma is felragyog a sebzett szív számára.
William P. Young megrázó regénye az utóbbi idők egyik legnagyobb könyvsikere, rövid idő alatt 8 millió példányban fogyott el! A sok vitát kiváltó regényről azt tartják, hogy olyan hatással lehet korunk kereszténységére, mint a Zarándok útja a maga idejében. A sokat megélt színésznő, Demi Moore a Twitteren keresztül ajánlotta rajongóinak és férjének, mivel Ő maga „ sorsfordító erejű” üzenetre talált a könyv elolvasása közben.
Jo Nesbø - Hóember
Harry Hole, az oslói rendőrség különc főtisztje az ősz elején névtelen levelet kap, Hóember aláírással.
Amint lehull az első hó, titokzatos eltűnések, bestiális gyilkosságok sora kezdődik a norvég fővárosban. Az áldozatok egytől-egyig családos nők, s az esetek riasztó hasonlóságot mutatnak évekkel ezelőtti eltűnési ügyekkel. A rendőrség sorozatgyilkosra gyanakszik, ugyanis az elkövető különös nyomot hagy maga után: egy-egy hóember őrzi a tetthelyeket.
John Grisham - Szürkehegy
Samantha karrierje ígéretesen startol a jó hírű Wall Street-i ügyvédi irodánál, ám a 2008-as válság egy csapásra elhomályosítja a szép jövőre nyíló kilátásait. A fiatal jogász lányt egyszerűen kirúgják, és mivel kevés a remény, hogy egyhamar szakmai sikerekre számíthat, hirtelen elhatározásból elszegődik egy isten háta mögötti kis település jogsegélyszolgálatára. A Brady nevű falu 500 kilométeres távolságra, időben 100 évre fekszik Manhattantől az Appalach hegység bányavidékének kellős közepén, de Samantha legalább igazi gondokkal küszködő, valóságos embereken segíthet. Mielőtt azonban elsajátíthatná a tárgyalótermi fogásokat, máris a mélyvízben találja magát. A szénporos városka ugyanis nem olyan békés, amilyennek gondolná. Brady régi titkokat rejteget, a helyiek között sérelmekkel teli ellentmondások feszülnek, a bányaipar pedig nem kímél se embert, se hegyet, se törvényt, se szabályokat. Samantha hamarosan olyan peres ügybe keveredik ebben a kegyetlen és komor világban, amely halálos fenyegetést jelent számára.
John Grisham élő legenda a jogi thriller műfajában. Képes lenyűgözni új, és még mindig képes meglepni régi rajongóit.
Dennis Lehane - Viharsziget dupla
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Andy Weir - A marsi
AZ UTÓBBI ÉVEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZÁCIÓJA, AMELYBŐL RIDLEY SCOTT FORGAT FILMET HAMAROSAN. A GRAVITÁCIÓ CÍMŰ FILMHEZ HASONLÓAN EZ A KÖNYV IS MEGHÓDÍTOTTA A SZÉLESEBB KÖZÖNSÉGET.
Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?
„Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel."
Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka
„A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története."
Ernest Cline, a Ready Player One szerzője
Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából.
Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író
„Ősidők óta nem olvastam ennél jobb köny vet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!”
Hugh Howey, New York Times bestseller szerző
„Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.”
Steve Berry, New York Times bestseller szerző
John Grisham - Csapdában
Kyle McAvoy, a Yale Egyetem jogi karának végzős hallgatója ígéretes jövő előtt álló fiatalember. Kiváló tanulmányi eredményeinek köszönhetően jobbnál jobb állásajánlatok közül válogathatna, ha hosszú ideje rejtegetett, sötét titka nem kerülne rossz kezekbe. A megzsarolt fiú arra kényszerül, hogy olyan munkát vállaljon el, amilyet sosem szeretett volna. A világ legnagyobb ügyvédi irodájánál kezd dolgozni mesés fizetésért, de nem csak az irtózatos mennyiségű feladattal kell megbirkóznia, ahogy minden újoncnak, hanem életveszélyes konspirációban vesz részt, lop, csal és hazudik. Ha lelepleződik, nem csak az ügyvédi engedélyét veszíti el, de börtönbe kerülhet, akár meg is ölhetik.
John Grisham első, New Yorkban játszódó regénye is a megszokott izgalmakat kínálja olvasóinak: feszültséget, izgalmas, pergő cselekményt, váratlan fordulatokat.
Stephen King - Halálos árnyék
Thad Beaumont tizenegy éves kisfiú, egy novellapályázat kitüntetettje. Irtózatos fejfájások gyötrik, az orvosok agydaganatra gyanakszanak. Amikor azonban megoperálják, a fejében egy kifejlett szemet, körmöket, fogakat találnak, a meg nem született ikertestvére maradványait. A sebész minderről mélyen hallgat a kisfiú és a szülők előtt.
Ugrás az időben: Thad Beaumont családos ember, két ikergyereke van, saját nevén nem különösebben híres író, ám George Komor álnéven már több horror-bestsellert publikált. Mivel valaki felfedezi a titkot, hogy a két szerző egy és ugyanaz, és meg akarja vele zsarolni, Thad és a felesége, Liz úgy dönt, hogy egyszer és mindenkorra eltemetik George Komort, még sírkövet is állítanak neki – a People című képeslap pedig mindezt megírja és fotókkal illusztrálja.
Csakhogy George Komor nem akar meghalni! Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a temetőben a jelképes sír helyén hatalmas lyuk támad, lábnyomok vezetnek tőle az országút felé, ahol hamarosan brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy öregembert. A cáfolhatatlannak tetsző bizonyítékok – ujjlenyomatok! – Thad Beaumontra mutatnak. És a gyilkosságok egyre szaporodnak… Az író sejti, miről van szó – de hogyan hitesse ezt el a rendőrséggel? Arról nem is beszélve, hogy az író sem tud mindent. Mert mi köze például ehhez az egészhez a verebek tömegének, amelyek a kulcspontokon meg-megjelennek – s végül főszerephez jutnak?
Amikor aztán a családja kerül életveszélybe, Thad úgy dönt, hogy személyesen is szembeszáll… az árnyékával.
Jason Matthews - Vörös veréb
_A nagyszabású kémregény, amiből Jennifer Lawrence főszereplésével forgattak filmet Budapesten_
A Vlagyimir Putyin vezette Oroszországban az orosz hírszerzés tisztje, Dominyika Jegorova keservesen próbálja kiismerni és túlélni a posztszovjet hírszerzés veszedelmes dzsungelét. Épp csak kikerült a Verébiskoláról – ahol hírszerzési célokat szolgáló csábításra képezik ki a hallgatókat –, és egyből Nathaniel Nash CIA-tisztre állítják rá. Ő a kapcsolattartója az amerikaiak egyik legértékesebb kémének, akit valaha sikerült beépíteniük az oroszok közé.
A lélegzetelállító sebességgel pörgő cselekmény Oroszországból indulva Finnországon, Görögországon és Olaszországon keresztül az Egyesült Államokba vezet minket. Jegorova és Nash halálos össztűzben találják magukat, amely már nem csak az ő életüket, hanem másokét is veszélybe sodorja. Titkos hűségeskük köttetnek és szegődnek meg, miközben minden hírszerző ügynökség veszélybe kerül Moszkvától egészen Washingtonig.
A _Vörös veréb_ a nyugalmazott CIA tiszt Jason Matthews első regénye; letehetetlen stílusával és emlékezetes szereplőivel nem csupán irodalmi bravúr, hanem szakmai szempontból is jelentős teljesítmény. Nagy részletességgel, valós módszerek bemutatásával – kémkedés, kémelhárítás, beszervezés, kiberháború – nyerhetünk bepillantást a nemzetközi hírszerzés működésébe.
Robin Cook - Kóma
"A parkoló körül nem látott semmi gyanúsat. Behúzta a függönyt, égve hagyta a villanyt, és bezárta az ajtót. A folyosón megállt, és ahogy a filmekben látta, a padlótól pár centire összehajtogatott papírdarabot dugott az ajtó hasadékába. A kollégium alagsorát folyosó kötötte össze az Anatómiai és Kórélettani Intézettel. Itt futottak a központi fűtés csövei, az elektromos kábelek, és rossz idő esetén a diákok is erre jártak át. Susan nem tudta, nem követik-e, csak azt tudta, hogy ha igen, nem adja meg könnyen magát, és igyekszik lerázni az illetőt. A legtekervényesebb úton haladt. Az Anatómiai Intézet főépületéből átment egy átjárón a központi épületbe, s onnan a könyvtáron keresztül ki a Huntington Avenue-ra, ahol taxiba vágta magát. Pár száz méter után szól a sofőrnek, hogy forduljon meg, és vigye vissza oda, ahol felvette. A kocsiban maradt, felhajtotta a kabátgallérját, hogy ne ismerjék fel, és körülnézett, nem követik-e. Nem követték. Megnyugodott ás szólt a sofőrnek, hogy vigye a Memorial kórházba."
Mit keres Susan Wheeler orvostanhallgató a Memorial kórházban? És az Anatómiai Intézetben?
Robin Cook, a világhírű amerikai író Bostonban játszódó kórházregénye ám ezekre, és sok más rejtélyes kérdésre is választ ad.
A regényből készült filmet Magyarországon is nagy sikerrel játszották.
Stephen King - Doctor Sleep
Stephen King returns to the characters and territory of one of his most popular novels ever, The Shining, in this instantly riveting novel about the now middle-aged Dan Torrance (the boy protagonist of The Shining) and the very special twelve-year-old girl he must save from a tribe of murderous paranormals.
On highways across America, a tribe of people called The True Knot travel in search of sustenance. They look harmless—mostly old, lots of polyester, and married to their RVs. But as Dan Torrance knows, and tween Abra Stone learns, The True Knot are quasi-immortal, living off the “steam” that children with the “shining” produce when they are slowly tortured to death.
Haunted by the inhabitants of the Overlook Hotel where he spent one horrific childhood year, Dan has been drifting for decades, desperate to shed his father’s legacy of despair, alcoholism, and violence. Finally, he settles in a New Hampshire town, an AA community that sustains him, and a job at a nursing home where his remnant “shining” power provides the crucial final comfort to the dying. Aided by a prescient cat, he becomes “Doctor Sleep.”
Then Dan meets the evanescent Abra Stone, and it is her spectacular gift, the brightest shining ever seen, that reignites Dan’s own demons and summons him to a battle for Abra’s soul and survival. This is an epic war between good and evil, a gory, glorious story that will thrill the millions of hyper-devoted readers of The Shining and wildly satisfy anyone new to the territory of this icon in the King canon.
Gillian Flynn - Sötét helyek
Libby Day hétéves volt, amikor az anyját és két nővérét meggyilkolták a kansasi Kinnakee-ben. Libby túlélte a mészárlást, és nagy port kavaró vallomásában azt állította, hogy tizenöt éves bátyja, Ben volt a tettes.
Huszonöt évvel később a Gyilkosok Klubja - egy hírhedt bűnügyekkel foglalkozó titkos társaság - felkeresi Libbyt. Azt remélik, bizonyítékot találnak Ben ártatlanságára. Libby anyagi haszon reményében együttműködik velük: felkeresi azokat, akik akkor éjjel ott voltak a házukban, és beszámol a klubtagoknak mindarról, amit megtud. A nyomozás során lepusztult sztriptízbárokban és elhagyatott városokban keresi az igazságot, és miközben lassan fény derül az elképzelhetetlenre, ugyanabba a helyzetbe kerül, mint amikor minden elkezdődött: újra egy gyilkos elől menekül.
"Gillian Flynn eredeti, borotvaéles ésszel megáldott, maró humorú, lenyűgöző mesélő, akinek komoly érzéke van a hátborzongatáshoz." (Stephen King)
"A remek thrillerek rajongói a Sötét helyek leleményes történetvezetését és Flynn prózáját egyaránt élvezni fogják. Utóbbi az első szótól az utolsóig ádáz, könyörtelen és színtiszta élvezet." (Cleveland Plain Dealer)
Thomas Harris - A vörös sárkány
Will Graham nyomozó egy halott család csendes, üres házában álldogál, és a gyilkos helyébe képzeli magát. Graham, aki FBI-kiképző-tiszt, a nyomokból fejti meg sorozatgyilkosa kinézetét, tudja, hogyan gondolkozik, és mit tett az áldozataival haláluk után. Már csak el kell kapnia. De ahhoz, hogy ez sikerüljön, bele kell élnie magát a szerepébe; ráadásul együtt kell működnie egy veszélyes elmebeteggel, dr. Hannibal Lecterrel...
Paula Hawkins - A víz mélyén
A várost átszelő folyóból holtan húznak ki egy fiatal nőt. Néhány hónappal korábban egy sérülékeny tinédzser lány végezte ugyanott, ugyanígy. Előttük évszázadokon át asszonyok és lányok hosszú sora lelte halálát a sötét vízben, így a két friss tragédia régen eltemetett titkokat bolygat meg – és hoz felszínre.
Az utolsó áldozat árván maradt, tizenöt éves lányának szembe kell néznie azzal, hogy félelmetes nagynénje lett a gondviselője, aki most kényszeredetten tér vissza oda, ahonnan annak idején elmenekült, és ahová szíve szerint soha nem tette volna be újra a lábát. A folyóparti ház eresztékei éjjelente hangosabban nyikorognak, a fal tövében susogó víz kísérteties neszekkel tölti meg az egyébként zavartalan csendet.
A lány a vonaton című regényhez hasonlóan PAULA HAWKINS újabb története is megállíthatatlanul sodorja az olvasót a végkifejlet felé, bizonyítva, hogy az írónő nagy ismerője a női léleknek és az emberi ösztönöknek.
A lány a vonaton az elmúlt évek legnagyobb sikere volt a magyar és a nemzetközi könyvpiacon. A szerző második thrillerére két évet kellett várni. De – ahogy az első olvasók egybehangzóan állítják – megérte.
Stephen King - Álom doktor
Nem tudom elzárni: nem egyszerűen bennem van, hanem magam vagyok a ragyogás.
- Tudom, mit szeretnél, cukorfalat. Gyere vissza, és megkaphatod.
- Száját közelítette Andiéhoz, nyelvével addig simogatva annak felső ajkát, amíg az köddé nem foszlott. A szeme azonban kitartott, s Rose tekintetébe kapcsolódott.
- Sabbatha hanti - danolta a kórus. - Lodsam hanti. Cahanna risone hanti.
Andi visszajött, kimeredő, fájdalmas szeme köré megképződött az arc, melyet aztán a test is követett. Rose egy pillanatig látta karcsontjait és az ő ujjait szorító ujjakéit, majd ismét rájuk nőtt a hús.
Rose újból megcsókolta. Andi még kínjai között is reagált, Rose pedig a fiatalabb nő torkába lehelte saját lényegét.
Kell nekem ez a nő. És ami kell nekem, azt meg is kapom.
Andi újra lenullázódóban volt, de Rose érezte, hogy küzd ellene, és felülkerekedik. A tüdejébe szívott, jajongó életerőből táplálékot merített, ahelyett hogy megpróbálta volna eltaszítani.
Szuflát gyűjtött - most először.
A ragyogás folytatásában a gonosz ismét visszatér közénk. A kisfiú, aki annak idején annyi rémséget élt át a Panoráma Szállóban, immár felnőttként, miután kigyógyult alkoholbetegségéből, egy New Hampshire-i hospice-házban dolgozik ápolóként, ahol a betegek Álom doktornak kezdik szólítani. Dan Torrance különleges képessége felnőttkorában is fontos szerephez jut. Régóta kísértő szellemek, az Igaz Kötés nevű baljós, vándorló kompánia és egy Abra nevű, még Danénél is erősebb ragyogással bíró kislány körül bonyolódik a lidérces, borzongató történet.