Az orvostudomány csodái mind több betegségtől szabadítják meg végleg az emberiséget, és a genetikai tervezés hamarosan már a születendő gyermekeknél is lehetővé teszi egészségük előzetes tökéletesítését. De mi van azokkal, akik köztünk élnek, méghozzá valami olyan fogyatékossággal, ami megnehezíti beilleszkedésüket a társadalomba? Lou Arrendale felelős állásban dolgozik egy nagyvállalatnál, munkáján kulcsfontosságú üzleti döntések múlnak. Magánélete azonban valóságos akadályfutás, környezete nehezen fogadja el, a legapróbb feladatok végrehajtása is kihívások elé állítja. Lou ugyanis autista. Amikor aztán vállalata több kollégájával együtt beutalja egy kísérleti kezelésre, melynek eredményeként normális életet élhetne, olyan kérdésekkel kell szembenéznie, amik megkérdőjelezik benne, mi is valójában a „normális”, és hogy valóban betegség-e az állapota, vagy esetleg az emberi törzsfejlődés következő állomása. Elizabeth Moon Nebula-díjas regénye olyan korábbi művekkel állítható párhuzamba, mint a Virágot Algernonnak, a Forrest Gump vagy az Esőember, de a téma mindeddig feltáratlan, új mélységeire nyitja fel szemünket.
Kapcsolódó könyvek
Neil Gaiman - Amerikai istenek
Szörnyű vihar közeledik…
Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.
A Hugo-, Nebula-, Locus-, SFX Magazine- és Bram Stoker-díjas, világszerte elsöprő sikerű regényt most a könyv megjelenésének tizedik évfordulójára kibővített változatban vehetik kezükbe a magyar olvasók.
Sabina Berman - Én, Én, Én
Egy kopaszra nyírt, sebhelyes testű kislány ül a tengerparton, és egyre csak azt ismételgeti: Én, Én, Én… Beszélni tanul, miután éveken át elvadultan élt, mint egy kis állat, a part sós homokját ette, és nem volt kapcsolata az emberekkel. Mert ő, Karen Nieto más, mint a többiek.
S amikor megérkezik Mazatlánba a nagynénje, hogy átvegye örökségét, a helyi tonhalfeldolgozó üzemet, és nagy türelemmel nekiáll megszelídíteni Karent, mindkettőjük számára egy új világ nyílik meg. Karen számára a nyelv, a kultúra, az emberek világa; a nagynénje számára pedig egy különleges elme, amely bizonyos dolgokban az idióták szintjén van, másokban viszont zseniális.
Az autista kislányból, miután kínkeservesen megtanulja értelmezni az emberi gesztusokat, sikeres, sőt dúsgazdag felnőtt lesz, de furcsa gondolkodásával mindegyre meglepi vagy meghökkenti a környezetét. Mert Karen nem tud hazudni, és nem érti a metaforákat meg az eufemizmusokat. S a tengerben, a tonhalak és egyéb vízi teremtmények között mindig jobban érzi magát, mint az emberek között, akik olyan nagyra vannak azzal, hogy ők gondolkodnak. Hogy „gondolkodnak, tehát vannak”.
Karen biztos benne, hogy ez butaság. Mert ő van, és kész. Minden és mindenki előbb létezik, és csak utána – néha – gondolkodik.
A mexikói Sabina Berman elsősorban drámaíró: nemzedékének egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb színpadi szerzője a spanyol nyelvű világban. Amellett film- és színházi rendező, s nem utolsósorban prózaíró is, akinek ez a 2010-ben megjelent, elbűvölő humorú és gondolatébresztő regénye az utóbbi évek legnagyobb mexikói világsikere.
Mark Haddon - A kutya különös esete az éjszakában
A tizenöt éves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem ő a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója - egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg.
Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében....
Mark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát, s könyve izgalmas és megható olvasmány lehet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Az angliai Oxfordban élő Mark Haddon tizenöt gyerekkönyv szerzője, emellett illusztrátor és forgatókönyvíró. A kutya különös esete az éjszakában első felnőtteknek (is) szóló könyve, amely az elmúlt időszak egyik legnagyobb világsikere, és Angliában megkapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat.
Christopher Stevens - Nicola Stevens - Egy kisfiú
David tizenegy éves. Boldog és egészséges. Szeret iskolába járni, Disney-dalokat énekelni és fára mászni.
David súlyosan autista. Csak néhány szót tud kiejteni. Alig képes kifejezni a legalapvetőbb szükségleteit. Nem ismeri a veszélyt. Nem érti mások érzéseit. Nem hallgat mások szavára.
Az Egy kisfiú David történetét mutatja be a szülei tollából, akik megosztják velünk, milyen egy olyan gyermeket felnevelni, aki örökké kisfiú marad. Egy autista gyermeket könnyű szeretni, de sokkal nehezebb vele élni, mint azt elképzelnénk.
A megrendítő leírás bemutatja az autizmus szívszorító és meglepően örömteli oldalát is. A régen ritkaságnak számító fejlődészavar ma már a brit gyerekek egy százalékát érinti. Christipher és Nicola Stevens nyers és néha brutális őszinteséggel tárja elénk helyenként szívfájdító, néha mulatságos, de mindig inspiráló tapasztalatait.
Ahogy kibontakozik David története, szülei között a szemünk láttára fonódik egyre erősebb kötelék. David felügyelete teljes személyt követelő feladat, melynek során a házaspár megismeri a feltétlen szeretet valódi érzését.
Kathryn Stockett - A Segítség
A hatvanas évek elejére, Jacksonba, az amerikai Dél egy tipikus kisvárosába varázsol bennünket Kathryn Stockett regénye. Látszólag olyan világ ez, ahol soha nem fog megváltozni semmi - a fehérek úgy érzik, a világ örök rendje a szegregáció, a feketék pedig véletlenül sem merik elmondani igazi érzéseiket (hiszen aki mégis elmondja, azt rögtön elbocsátják, s szerencséje van, ha nem ölik meg aztán). Közben persze már elkezdődött a fekete polgárjogi mozgalom, s amit Martin Luther King mond, s ami közben szép lassan történik az országban (a szegregáció fokozatos, nagyon lassú enyhülése), az mégiscsak eljut a kisvárosba. Skeeternek, egy fehér lánynak, aki épp visszajött az egyetemről, és író akar lenni, az az ötlete támad, hogy a cselédekről kellene könyvet írni, pontosabban egy interjúkötetet: a fekete nők először kapnának lehetőséget, hogy ők maguk mondják el, milyen a fehéreknek dolgozni, hogy bánnak velük, mik a fájdalmaik, örömeik... Skeetert eleinte csak naiv, gyerekes becsvágy fűti, hogy valami olyat írjon, ami megjelenhet, de a néger cselédeket megismerve, s részt vállalva sorsukból, sőt életét kockáztatva értük - hiszen Jacksonban veszélyes, sőt életveszélyes vállalkozás egy ilyen könyv kiadása a jó ügy mellett kiállni kész, bátor felnőtt válik belőle. Kathryn Stockett 2009-ben megjelent regénye fenomenális siker: az első kötetes szerző hónapokon át vezette a sikerlistákat, és sokan Margaret Mitchellhez hasonlították.
Lois Lowry - Valahol, messze
A Föld ki tudja, melyik zugában, valamikor a jövőben él egy közösség, melyben annak, aki egyedül marad, akinek valami testi hibája van, nincs sok reménye a túlélésre. A sántikáló Kira serdülő lányként jut árvaságra, ám az Őrzők Tanácsa nem csupán megvédi az ellenségeitől, de szinte fényűző körülményeket is biztosít a számára, s egy igen fontos feladattal bízza meg. Mihez kezd a lány megbízatásával, melyet egyedülálló tehetségének köszönhet? - ezt meséli el az Emlékek Őre szerzője különös hangulatú, izgalmas történetében.
A regényt Az Év Legjobb Könyve díjjal tüntette ki az amerikai iskolai könyvtárak folyóirata, a School Library Journal.
Donna Williams - Léttelenül
A kötet világsiker volt a 80-as évek végén, szerzője laikus, egy igen tehetséges autista lány (lásd Esőember), aki ennek a rendkívül különös állapotnak az "üvegharangjában" megírta életét, élményeit, a számára megérthetetlen külső világ reagálásait - ahogy azt ő maga átélte.
Az autizmus mint kórkép akkoriban még nem volt általánosan ismert, a szerző 25 évet várt a helyes diagnózisra. Ennek a kötetnek a világsikere nyomán nemcsak a laikus közvéleményben vált közismertté az autizmus szörnyű állapota, hanem alapjaiban kihatott az addig sokszor negligens és büntető pszichiátriai gyakorlatra is.
A kötet folytatása is megjelent az Animulánál. Címe: Eszmélés.
Daniel Gottlieb - Drága Sam!
"Drága Sam! Az életem abban a pillanatban megváltozott, amikor te megszülettél.” Így kezdődik ez a harminckét felejthetetlen levélből álló gyűjtemény, amelyeket egy fiatal korában autóbalesetben megbénult pszichológus nagypapa írt várva várt, imádott unokájához, Samhez, hogy megossza vele mindazon tapasztalatait, amelyeket a kisfiú boldogsága és elégedettsége szempontjából nélkülözhetetlennek tart. Sam még nincs kétéves, amikor kiderül, hogy autista. De az elszánt nagypapa ír tovább, abban a reményben, hátha mégis megtaníthatja unokáját arra, hogy milyenek az emberek. Minden egyes episztola egy-egy tanulságos történetet mesél el. Szívhez szóló, tanulságos könyv kerekedett a levelekből, melyekből a szülők megtanulhatják, hogyan kéne okosan beszélni a problémás (és problémátlan) gyerekekkel az élet áttekinthetetlennek tűnő, zavaros és nehéz kérdéseiről, a gyerekek pedig megtanulhatják azt, hogyan törődhetnének jobban a szüleikkel. Gottlieb minden sallangtól mentesen, a tőmondatok egyszerűségével beszél létfontosságú kérdésekről, példát mutat bátorságból, igyekezetből, emberségből. Levélgyűjteménye igazi mankó, bicegők és egészségesek számára egyaránt.
Michael Ende - A Végtelen Történet
TEDD AZT, AMIT AKARSZ
ez a felirata annak a medalionnak, mely a korlátlan hatalmat jelképezi Fantáziában. De hogy ez a mondat voltaképpen mit is jelent, azt Barnabás csak hosszú, fáradtságos út után tudja meg.
Bux Barnabás Boldizsár számára, aki nem különösebben okos vagy szép, viszont gyönyörű történeteket tud mesélni, valóra válik minden gyermek álma: egy rejtélyes könyv olvasása közben hirtelen átkerül a mesébe, s ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya. Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát, "Tedd azt, amit akarsz" túlságosan saját érdekei szerint kezdi el értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ. Barnabásnak sokat kell tanulnia, és sok kalandot kell átvészelnie, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné.
Bux Barnabás Boldizsár történetét már eddig is világszerte több millió felnőtt és gyermek ismerhette meg, hiszen Michael Ende örökérvényű meseregényét 1979-es megjelenése óta több mint harmincöt nyelvre fordították le, és egy csodálatos filmet is forgattak belőle.
Melanie Bös - Gyereklélek
Melanie Bös 1979-ben született Németországban. Iskolái befejezése után gyógypedagógia tanulmányokat kezdett. Autisztikus és halmozottan fogyatékos gyerekeket gondoz különböző gyógypedagógiai iskolákban és a Csalédsegítő Szolgálat keretein belül. Úgy gondolom, - írja Georg Kühlewind - az autista emberek azért vannak itt, hogy megmutassák nekünk, milyen lény az ember, és mi történik, ha az autopercepció gyenge, és azáltal a nyitottság az intuíciós források irányába nagyobb. Többet tanultam az emberről, az autisták írásaiből és megnyilatkozásaiból, mint más forrásokból. Abban is biztos vagyok, hogy sokan közülük egy valóságosabb világban élnek, mint mi, mert úgynevezett észlelési zavaruk, olyan világképet kínál számukra, amely nem szegényebb, hanem gazdagabb a miénknél: nagyrészt rendelkeznek azzal a megismerő érzés általi észleléssel, amit mi kisgyerek korunkben elvesztünk. "Észlelési zavarukat" a mi észlelésünkhöz mérjük. Magam is tapasztaltam, hogy egy ilyen nyitott ("burok nélküli") lény induktív hatással van más emberekre, feltéve, ha ezek nem élnek éppen egy krokodilbőr vastagságú burokban: vagy leesik elválasztottságuk legalább egy része, és a többi ember irénti szeretetünk kivirágzik, vagy pedig elutasítják ezt az érzést, és antipátiát vagy akár gyűlöletet éreznek a nyitott ember iránt.
Axel Brauns - Cifraárnyak és denevérek
Autista. Ijesztő szó ez annak is, aki csak hallott a fogalomról, még ijesztőbb azok számára, akik közelről találkoznak mindazzal, amit a fogalom takar. Az Esőember c. film óta sokakban kialakulhatott egy kép az autizmusról. A Cifraárnyak és Denevérek szerzője saját személyes élményét írja meg: kétéves korában jelentkeztek nála az első tünetek, és tizennyolc-húsz évesen sikerült "tünetmentessé" válnia - erős akarattal és anyja kitartó, szívós segítségével. A könyv ennek a majd két évtizednek a története olyan szemszögből elmesélve, ami egy átlagember számára hol különös, hol döbbenetes, hol érthetetlen, nem nélkülözvén ugyanakkor helyenként a vidámságot, de ugyanúgy a szomorúságot sem.
Suzanne Collins - Az éhezők viadala
A győztes jutalma hírnév. A vesztes büntetése halál.
A közeljövő egy sötét világában tizenkét fiú és tizenkét lány küzd egymással egy élő televíziós show-ban, aminek a címe Az éhezők viadala. Egyetlen szabály van: ölj vagy megölnek.
Amikor a tizenhat éves Katniss Everdeen a húgát mentve önként jelentkezik, hogy részt vegyen a viadalon, az felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem fél a haláltól. A túlélés a vérében van.
John Elder Robison - Nézz a szemembe
John Robison egészen kiskora óta vágyott arra, hogy az emberek szóba álljanak vele és minél többen vegyék körül. Különc szokásainak köszönhetően azonban – kerülte a szemkontaktust, előszeretettel mondott illetlen vagy nem oda való dolgokat, darabjaira szedte a rádiókat és másfél méteres lyukakat ásott a földbe, amelyekben az öccsét, Augusten Burroughs-t egrecíroztatta – kamaszkorára már mindenki antiszociális csodabogárnak könyvelte el. Negyvenéves volt, amikor az autizmus egyfajta megnyilvánulását, az Asperger-szindrómát diagnosztizálták nála. Ez a felismerés gyökeresen megváltoztatta a magáról és a világról addig alkotott képét. Önéletrajzi ihletésű könyvében Robison megindítóan és helyenként fekete humorral fűszerezve ír az életéről. Arról, miként jutott el oda, hogy a legendás KISS együttes füstokádó gitárjainak tervezőjéből mára felelős munkaadó és családapa lehessen. Különös, tekervényes történet az övé. Helyenként azt érezhetjük, mintha egy másik bolygóról jött volna. Legtöbbször viszont inkább azt, hogy ellenállhatatlanul és mélyen emberi.
Matthew Dicks - Egy képzeletbeli barát naplója
_A nevem Budo. _
_Öt éve vagyok életben. Öt év nagyon hosszú idő valakinek, aki olyan, mint én. _
_A nevemet Maxtől kaptam. Ő az egyetlen ember, aki lát engem. _
_Azt tudom, amit Max tud, de néha nála többet is. Tudom, hogy Max veszélyben van. _
_És azt is tudom, hogy én vagyok az egyetlen, aki megmentheti őt._
Szívfacsaró és szívmelengető könyv kamaszoknak és felnőtteknek a szeretetről, a hűségről és a képzelet erejéről – gyönyörű történet mindazoknak, akiknek volt már igaz barátja…akár valós, akár képzeletbeli.
Christopher Moore - Biff evangéliuma
Jézus születésének történetét jól ismerjük. Csakúgy, mint bölcs tanításait, dicső cselekedeteit és isteni önfeláldozását a harmincadik születésnapját követően. De Isten Fiának gyermekkoráról és felnőtté válásának történetéről senki nem tud semmit – Biffet, a Messiás legjobb haverját kivéve, akit most az Úr parancsára feltámaszt egy Raziel nevű botcsinálta angyal, hogy írja meg a saját evangéliumát. Úgyhogy Biff egy szállodai szobába zárva nekiáll elmesélni az elveszettnek hitt évek történetét. Senkit és semmit nem kímélve végre kipakol a maga sajátos stílusában (persze, hogy nem véletlenül törölték ki őt az evangéliumokból), és megosztja velünk, hogy hogyan is történt minden valójában, a betlehemi jászoltól egészen a Golgotáig.
A _Biff evangéliuma_ tele van izgalmas kalandokkal, szerelemmel, varázslattal, gyógyítással, kung-fúval, halottkeltéssel, démonokkal és dögös csajokkal. De bármi is történjen velük, egy biztos: Biffet nem olyan fából faragták, hogy csak úgy szó nélkül hagyja a legjobb barátját keresztre feszíteni. Nem. Ő harcolni fog a végsőkig.
Christopher Moore 2002-es regénye a szórakoztató irodalom nagybetűs Klasszikusa: a szerző megnevettette vele az egész világot, és teszi azóta is az újabb könyveivel töretlenül. Magyar nyelven először 2006-ban jelent meg, és több utánnyomást ért meg, az olvasó ennek a felújított kiadását tartja most a kezében.
Jodi Picoult - A nővérem húga
Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.
A legidősebb testvér, Jesse már a "sötét oldalon" jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig - a tudomány jóvoltából - eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.
Oliver Bowden - Assassin's Creed - Testvériség
“Alászállok egy romlott birodalom fekete szívébe, hogy eltapossam ellenségeimet. De Rómát nem egy nap alatt építették, és egyetlen magányos orgyilkos nem lesz képes visszaállítani régi fényét. A nevem Ezio Auditore da Firenze. Ez az én testvériségem.”
Az egykor oly dicsőséges Róma romokban hever. A városban szenvedés és pusztulás az úr, polgárai a kegyetlen Borgia család tehetetlen bábjai. Csak egyvalaki mentheti meg őket a Borgiák zsarnokságától – Ezio Auditore, a
orgyilkos hagyományok mestere.
Küldetése során Eziónak latba kell vetnie minden képességét. Cesare Borgia, aki apjánál, a pápánál is elvetemültebb és veszélyesebb, nem nyugszik, amíg egész Itáliát meg nem hódította. Mivel ez a köpönyegforgatók kora, az összeesküvők mindenhová befészkelik magukat, még a Testvériség soraiba is…
A Ubisoft nagy sikerű videojátéka alapján.
Rados Virág - Bipoláris
Bipoláris érzelmi zavar - hangzik a kórházi pszichiáter diagnózisa. Gyógyíthatatlan mentális betegség. Péceli Rita megrémül: ezek szerint élete végéig bolond marad? Rita kezdetben megpróbálja ott folytatni, ahol a diagnózis előtt abbahagyta. Ám szélsőséges érzelmi hullámzásai alatt rossz döntéseket hoz, rossz kapcsolatokat köt, elveszíti szerelmét, és biztos állása, megélhetése is veszélybe kerül. Egy éven belül háromszor kell befeküdnie a pszichiátriára. Rita a sok szenvedés hatására végül úgy dönt, felveszi a kesztyűt, és szembenéz a betegséggel. Vajon siker koronázza-e az erőfeszítéseit, és képes lesz-e együtt élni a betegséggel, ha megfogadja segítői tanácsait? Élhet-e majd ezután is teljes értékű életet? S ami talán a legfontosabb: megtalálja-e a boldogságot? A regény igaz történet alapján íródott.
_"Talán én nem tettem meg mindent - vallottam be halkan. - És félek, nem is fogok tudni megtenni. Pedig nem akarok újra kórházba kerülni._
_ - Látja, most megfogalmazta a célját - mosolygott a szemöldökét felhúzva Kamilla. - Higgye el, sikerülni fog. - Kételkedve sóhajtottam fel, de akkor és ott megmozdult bennem valami. Eltökéltem: mindent meg fogok tenni, nehogy megint a pszichiátrián kössek ki._
_ - Az első lépés, hogy elfogadják magukat - folytatta a pszichológus. Úgy, ahogy vannak. A betegségüket. Ne vádolják magukat érte, ne érezzék szégyenbélyegnek, ne tagadják el saját maguk elől, ha baj van. Maguk ugyanolyan értékes emberek, mint bárki más."_
Lakatos István - Dobozváros
Lakatos István meseregényében egy nem túl szép napon egy Zalán nevű kisfiúékhoz beállít egy Székláb nevű öregember, és azt állítja, hogy a szülei már nem az igaziak, hanem másolatok. Székláb elmeséli a kisfiúnak: szüleit elrabolták a dobozvárosiak, ezért vele kell mennie. Zalán nem tehet mást, mint útra kel az ismeretlen öregemberrel, mert csak így lát esélyt arra, hogy viszontlássa az igazi szüleit. Miután alaposabban megismerkedik Székláb birodalmával, egy családnyi vízimanóval és Jónással, a kecskével, még előtte áll, hogy sárkányokkal is találkozzon Dobozvárosban. Lakatos István könyve kalandos, varázslatos és szívhez szóló történet tíz éven felüli gyerekeknek.
Ljudmila Ulickaja - Imágó
Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát - egy zenész, egy költő és egy fotográfus - életsorsán keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle ,,peresztrojkáig" terjedő időszak, az ,,olvadás" és a ,,pangás" korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás - a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai; megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.
A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar, anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a XX. század második felének embere miként képes - ha képes egyáltalán - a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni.
A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.