Ajax-loader

Agota ​Kristof napjaink kortárs frankofón irodalmának egyik legelismertebb szerzője, regényei nem csak a francia, de a német, japán, koreai eladási sikerlistákra is felkerülnek. A mintegy negyven nyelvre lefordított és a világ számos országában a kortárs világirodalom alapművének számító Trilógia magyar származású szerzőjének legutóbbi kötete önéletrajzi írások gyűjteménye.

A szerző 21 éves volt, amikor 1956 végén, a forradalom leverése után egy kisgyerekkel a karján az osztrák–magyar zöldhatáron keresztül elhagyta hazáját. Ekkor már két éve férjével élt. Rövid ausztriai tartózkodás után Svájcban telepedett le, előbb öt évig óragyári munkásként dolgozott, majd családi életének rövid válsága után másodszor is férjhez ment. Második férjével és az új házasságából származó gyerekeivel már franciául beszélt. Kezdetben a színház iránt érdeklődött, megismerkedett a helyi, neuchâteli színházi élettel, kisebb színdarabokat készített a városi társulatnak. Ebben az időszakban verseket is írt, verseit a Párizsban megjelenő Irodalmi Újság és a Magyar Műhely közölte. Az írás számára természetes volt – ami nem olyan természetes, az maga a nyelv. Verseit magyarul írta, de történeteit, néhány kísérlettől eltekintve, már franciául.

Ahhoz, hogy francia nyelvű író lehessen, újra kellett tanulnia az olvasást, mint egy analfabétának. Szimbolikus történetek a kötet írásai: eljutunk attól a stabil értékrendtől, hogy mindenki magyarul, tehát érthető nyelven beszél, addig, hogy a kivándorlónak, az alkotónak új nyelvet kell elsajátítania, mint egy tudatlannak, mint egy analfabétának, ahhoz, hogy létezni tudjon a világban.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

14.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók