Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Levandra
3.0/5

Ez ​a könyv nagyon terjengős volt, aminek következménye az lett, hogy untam. Untam és bosszankodtam rajta. Az írónő, mint önjelölt pszichológus és társadalomtudós, hosszasan fejtegette a karakterek lelki defektjeit, valamint a kor társadalmi betegségeit. Ujjal mutogatva, hogy bizony ám, senki sem tud élni, nincs tökéletes jellem és a kudarc, a bukás elkerülhetetlen. Próbálta mindezt fanyar humorral előadni, de inkább hatott okoskodásnak.

A karaktereket jól megfogta, de annyira szélsőségesek voltak, hogy nem sikerült megkedvelnem őket. Talán nem is ez volt a célja, ennek a hosszúra sikerült tanmesének, de mégis szeretem, ha a szívemhez nőnek a szereplők. A történetvezetés nagyon amatőr volt, csapongó, nem tudtam élvezni. Olvastam sokkal jobb könyvet az írónőtől, amit fel is vettem a kedvencek listájára. Ez meg sem közelítette.


kaporszakall
3.0/5

Ebben ​a műben egy jól koncentrált végkifejlet – a terjedelem nem több, mint harmada – vonszolja maga után az előzmények rettenetesen túlírt ballasztját. A – viktoriánus regényeknél egyébként megszokott – komótosan csordogáló cselekmény még így sem lenne elviselhetetlen (én magam kifejezetten kedvelem a XIX. századi angol vidéki élet groteszk miliőjében való tapicskolást), ám ezt tetézik az írónő lapok közül rendszeresen kitüremkedő erkölcsi prédikációi és mindentudó lélektani kommentárjai.

Georges Eliot nem minden írása ilyen; főműve, a Middlemarch sokkal kevesebb kommentet, és jóval több elevenséget nyújt. A vízimalom sajnos nem így sikeredett, pedig az alapszituáció, egy ostoba szülőkkel megvert fiatal testvérpár hányattatásai, különös tekintettel a lánytestvér érzelmi vívódásaira, háttérben a kisváros pletykaéhes asszonyainak álszent libakórusával módot adott volna egy szép kerek, arányosan megformált történetre is. Maggie dilemmája izgalmas kérdéseket vet fel, s az ember eltűnődik, hogy döntenének más hősnők az ő helyében (pl. Becky Sharp a Hiúság Vásárából, vagy Hester Prynne A skarlát betűből…). Ám a regény száraz, ízetlen eleje-közepe kedvét szegi az embernek; mint amikor gyerekkorunkban mohón kihalásztuk a buktát a tepsiből, s enni kezdtük, várva, mikor jön a lekvárosa… És ha csak a túlsó végén bukkantunk rá, akkor – hiába a jó íz befejezésül – mégis csalódottan tömtük be az utolsó falatot.

Az írónő munkásságához nem ez a regény az igazi kedvcsináló.


tgorsy
3.5/5

Én ​még könyvet ilyen vontatottan nem olvastam. Nem azért mert rossz, hanem mert George Eliot “… moralizáló hajlama, mely gyakran készteti arra, hogy hosszasan elmélkedjék egy-egy filozófiai vagy etikai tételen. Hőseit ezekben az elmélkedéseiben ítéli el, vagy ezekben igazolja magatartásukat, tetteiket. Meditációi nemegyszer unalmas erkölcsi prédikációk, megszakasztják a cselekmény pergő menetét, s fárasztóvá teszik a regény olvasasát.” (625-626. o.)


Habók
4.0/5

Kellemesen ​romantikus regény, de egy kicsit “kevés”. Nem a romantika, hanem valami azért hiányzik belőle.


valdav
3.5/5

Tipikus ​angol romantikus történet Jane Austen-féle könnyáztatta érzelmekkel, vánkoson ülve napernyővel csónakázással, kézimunkázó erényes főhősnővel, jótékonysági vásárral, megfűszerezve egy kis családi ellenségeskedéssel, amúgy Rómeó és Júlia-módra. A könyv feléig (bő 600 oldalról beszélünk!) szinte semmi nem történik, nagyon döcögős, de a második fele nagyjából lekötött. A színes, de nem túlzó jellemábrázolás és a finoman átsejlő egyház-ellenesség egészen modern színezetet ad helyenként a történetnek. Összességében gratulálok magamnak, hogy elolvastam :)


Barbara81
3.0/5

Megszenvedtem ​ezzel a könyvvel, szereplői sajnos nem lopták be magukat a szívembe. Egyáltalán nem tudtam azonosulni a gondolkodásmódjukkal, Maggie-t meg legszívesebben fejbecsaptam volna egy péklapáttal. [spoiler] Szegény Stephen! Szereti, feleségül akarja venni, ő is viszontszereti, de azért sem lesz vele, mert csak. Miért is lenne jó másoknak, ha szánalomból vannak velük? Attól nyilván kevésbé szenvednek, mint a szakítástól. [/spoiler] Szóval nem nekem való ez a könyv, a vége meg [spoiler] lehangoló.[/spoiler]


anesz
4.0/5

Értékelés ​a blogomban:
http://olvasasfolyam.blogspot.hu/2014/12/a-vizimalom.html


Alig ​találtam véleményeket róla, pedig kifejezetten tetszett amit és ahogyan írt G.Eliot.


Akit ​érdekelnek az ilyen könyvek azoknak bátran ajánlom. A befejezés szerintem nagyon szép volt, annak ellenére, hogy szomorú.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

12.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás

Címkék

Kollekciók