Kapcsolódó könyvek
Hamvas Béla - Szellem és egzisztencia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Arthur Schopenhauer - A világ mint akarat és képzet
Arthur Schopenhauer (1788-1860) főműve A világ mint akarat és képzet a gondolkodástörténet ritka, nagy filozófiai rendszert építő alkotásai közé tartozik, mely struktúráját és nyelvezetét tekintve is eltér a hagyományos, illetve az ún. német idealista és kriticista filozófiai művektől. A kognitív megismeréstől, illetve az emberi beavatkozástól függetlenül működő és ható gonosz és kiszámíthatatlan akarat teremti és tartja a világot szenvedésekkel teli, örökös körforgásban. Közvetett objektivációi közül elsősorban az ember az, aki megpróbál szabadulni hatalmától. Ennek két módozata lehetséges: az esztétikai út, vagyis a művészetek, illetve az etikai út, ahol is az aszkézis vezethet el az akarattól független szabadsághoz. A mű voltaképpen két részből áll: az első négy könyvből, melyet most vehet kézbe az olvasó. valamint a később megjelenő második kötetből, amely az első rész mintegy másfél évtizeddel később megírt variánsa, és amelyben az öreg mester paragrafusról paragrafusra újraértelmezi az első - alapvető - filozófiai építményt. A négy könyv szisztematikusan, mindazonáltal izgalmas olvasmányként dolgozza fel a megismerés, az ontológia, az esztétika és az etika területeit.
Arthur Schopenhauer - A nemi szerelem metafizikája
Schopenhauer célja meggyőzni az olvasót arról, hogy az a téma, ami az irodalom valamennyi műfajában nemhogy jelen van, de az egyik legkedveltebb mind a szerzők, mind az olvasók körében, érdemes a filozófiai vizsgálatra. Schopenhauer munkáját a többi között a Franklin társulat adta ki magyarul 1918-ban, Budapesten. A szerző maga is megjegyzi művében, hogy tanulmányának témájáról nem sok filozófiai értekezés született előtte, e kevés közül a jelentősek Platón, Rousseau, Kant, Platner és Spinoza tollából valók, ám Schopenhauer megítélése az említett gondolkodók szerelemről írt alkotásairól nem túl hízelgőek. A nemi szerelem metafizikája a többi mű között van annyira jelentős, hogy tekintetbe vegyük a nemek különbségének filozófiai vizsgálatakor.
Friedrich Nietzsche - Az Antikrisztus
Nietzsche egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.
Friedrich Nietzsche - A vidám tudomány
Zárótétel és nyitány: e könyv alkotja a nietzschei életmű tengelyét, egyaránt nyitott múlt és jövő felé: lezárja és összegzi a Voltaire jegyében álló kritikai, felvilágosító szakaszt és megnyitja a filozófus utolsó nagy alkotó korszakát, amelyet az Értékek átértékelése címszó fémjelez. Könyvünkben villanak föl először a nietzschei filozófia jellegzetes fogalmai, az örök visszatérés, a hatalom akarása. Mindezeken túl azonban a könyv központi gondolata: Isten halott. Nietzschének e tétele az újkori ateizmus történetének legradikálisabb megfogalmazása és egyben az Értékek átértékelésének előfeltétele: ha Isten, mint az igazság, egység és a lét alapja nem létezik többé, akkor a vallásos korszakot megalapozó és kísérő ontológia, logika, grammatika és teológia metafizikai ácsolata megrendül. A nietzschei felvilágosító szabad szellem olyan játszi könnyedséggel, a fölény és a függetlenség lebírhatatlanul csapogó vidámságával kap bele kritikailag számtalan ponton a régi, elidegenedett tudatformákba, ahogy a sziporkázó napfény táncol lidércesen, állandóan változó ritmusú alakzatokban a vakítóan csillámló tenger habjain.
Michel Foucault - A tudás archeológiája
"Megértem azoknak a rossz közérzetét, akik nem képesek elviselni, hogy ezt kell hallaniuk: 'A beszéd nem az élet: ideje nem a ti időtök; nem fogtok benne kiengesztelődni a halállal; könnyen lehet, hogy megöltétek Istent mindazoknak súlyával, amit mondtatok, de ne gondoljátok, hogy mindazzal, amit mondtok, létrehozhattok egy embert, aki nála tovább él.' A tudás archeológiája Foucault filozófiai főműve."
Roland Barthes - Beszédtöredékek a szerelemről
A nyelv olyan mint a bőr: szavaimmal a Másikhoz dörgölőzöm. Mintha csak a szavak helyettesítenék az ujjaimat, vagy mintha az ujjak szavaim meghosszabbításai volnának. Nyelvezetem reszket a vágytó.
Egy mandarin szerelmes volt egy kurtizánba. "A magáé leszek, mondta a lány, ha száz éjszakán át vár rám a kertemben egy zsámolyon ülve, az ablakom alatt." A kilencvenkilencedik éjszakán azonban a mandarin felállt, hóna alá csapta a zsámolyt, és elment."
Friedrich Nietzsche - Ecce homo
Friedrich Nietzsche (1844-1900) filozófus, költő, esszéista, klasszika filológus, a német kultúra óriása szakít a német - és egyáltalán - a filozófia hagyományaival. A modernség előfutáraként lázadó lángelméjével lerombol minden korábbi értéket, és Zarathustra költői látomásában egy új, eszményi embertípus eljövetelét hirdeti. Halála óta mindmáig világszerte talányt és kihívást jelent minden jelentős gondolkodónak, filozófusnak, teológusnak és művésznek egyaránt. Alakját s életművét mítosz lengi körül. Nevével éltek és visszaéltek politikai irányzatok és politikai demagógok.
Vajon miként látja önmagát a "minden érték átértékelője"? Negyvennégy évesen megírja az Ecce homo című önéletrajzi esszét, életének és munkásságának páratlan értékű, végső számadását. Ebben a kis írásban elsősorban önmagát vizsgálja és értékeli: az embert és a gondolkodót, méltatja életművének minden fontos állomását és darabját, tükröt tart nem csupán önmaga, hanem az egész emberiség elé: ecce homo - íme, az ember, az emberré vált istenség, a Megfeszítettel dacoló Dionüszosz, aki kétségbeesve igyekszik felhívni a figyelmet a világot felforgató, romboló-újító tanítások jelentőségére és veszélyeire.
Nietzsche a mű nyomdai korrektúrájának javítása közben, 1889. január első napjaiban súlyosan megbetegszik. Tíz esztendeig él még elborult elmével - kivárja annak a századnak az eljövetelét, amely majd az istenek közé emeli és porig alázza.
Arthur Schopenhauer - Szerelem, élet, halál / Életbölcsesség
"Az életbölcsesség fogalmát itt a szóban magában rejlő értelemben használom. Értem pedig rajta az élet lehető kellemessé és boldoggá formálásának a művészetét, a boldog életre való útmutatást"- írja Arthur Schopenhauer, német filozófus kötete bevezetőjében. A helyes életvitel, a világban való boldogulás, a szép és a jó mibenlétének kérdéskörei szinte minden hasonló gondolatgyűjteménynek tárgyát képezik. E műben az olvasó mindezt megtalálja, és valamivel többet is. Jelen kötet talán a többi közül is kitűnik azzal, hogy Schopenhauer, a pesszimizmus filozófusának nevezett gondolkodó, egyszerre ragadja meg a tapasztalati világ lényegét, és egyúttal mély bölcseletet is próbál átadni olvasójának.
Bertrand Russell - A nyugati filozófia története
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Friedrich Nietzsche - A vándor és árnyéka
"Minden megtagadható élet megérdemli, hogy megtagadják" - _ilyen szigorú erkölcsiséggel tekint ránk Nietzsche, magyarul eddig nehezen hozzáférhető, ifjúkori írásaiból._ - " ... az a megmagyarázhatatlan tény, hogy éppen ma élünk, és bár végtelen időnk lett volna máskor is megszületni, nekünk mégis pontosan ez az arasznyi jelen jutott, ennek kell hát megmutatnunk, mi okból és mi végre jöttünk erre a világra éppen most. Tulajdonképpen életünkért felelősséggel tartozunk önmagunknak; következésképpen mi magunk akarjuk ezt az életet kormányozni, és nem engedjük meg, hogy életünk amolyan oktalan véletlenszerűség képét öltse. Az élettel valami kockázatot, veszélyt kell vállalnunk: éspedig azt, hogy elveszítjük, mind a legjobb, mind pedig a legrosszabb esetben. Akkor meg miért vagyunk ilyen szolgaiak, ennyire földhözragadtak, miért hallgatunk a szomszéd szavára?"
Friedrich Nietzsche - Az értékek átértékelése
Friedrich Nietzsche születésének 150. évfordulóját ünnepli 1994. október 15-én a világ. Ebből az alkalomból adjuk közre posztumusz töredékeinek filológiailag hiteles válogatását, amelynek még egyetlen sora sem látott magyarul napvilágot. A válogató-fordító - Romhányi Török Gábor - két Nietzsche-kiadást vett alapul: az először 1906-ban Wille zur Macht címen kiadott, és azóta is rengeteget vitatott aforizmagyűjteményt, amelyet a filozófus húga rendezett - meglehetősen önkényesen - sajtó alá. Kötetünk másik forrása két világszerte ünnepelt olasz Nietzsche-kutató - Giorgio Colli és Mazzino Montinari - műve: Kritische Studienausgabe (1980), amely több ezer oldalon dolgozza fel a beláthatatlanul hatalmas Nietzsche-hagyatékot, mindenre kiterjedő figyelemmel és abszolút kritikai hitelességgel. Kötetünk olyan jellegzetes nietzschei fogalmakra világít rá, mint az a "nihilizmus", "Isten halála", a "hatalom akarása", az "örök visszatérés"; olyan témaköröket fogva át, mint vallás, erkölcs, hatalom és igazság, társadalom-állam-egyén, művész és művészet, a filozófia.
Friedrich Nietzsche - A hatalom akarása
Ez a kötet Nietzsche 1883-1888 közötti feljegyzéseit tartalmazza A hatalom akarása címen, amelyeket utolsó alkotói periódusára tervezett, de befejezetlen főműve anyagául gyűjtött össze. Itt kapnak helyet a nietzschei gondolkodás alapvető eredményei az európai nihilizmus térhódításáról, a kor általános szellemi állapotáról; a szerző itt tárja elénk morál- és valláskritikáját, valamint új értékalkotásának tervezetét. Nietzsche hatalmas és rendezetlen hagyatékából barátja, Peter Gast és húga, Elisabeth Förster-Nietzsche válogatta e mindmáig egyedül hiteles gyűjteményt, amelynek rendszere a költő-filozófus 1887. március 17-én papírra vetett A hatalom akarása című tervét követi.
Arthur Schopenhauer - Pesszimista írások
A kötet először 1924-25-ben jelent meg Schopenhauer _Kisebb filozófiai írások_ című négykötetes válogatásában. A jelen munka ennek az edíciónak a hasonmás kiadása. A _Pesszimista írások_ Schopenhauer filozófiájának az alappilléreit foglalja magába. Az élettel szembe a halált és a szenvedést, az ember egyetemes fájdalmának kifejeződését állítja. A halállal szembeni valamennyi akarat hiábavalóságát, tehetetlenségét bizonyítja, hiszen "az élet folytonos meghalás, a halálnak már születésünkkor áldozatul esünk." A határozatlan időre szóló életet igenlő ember valamennyi ellentmondása benne foglaltatik a kis gyűjteményben. Kár, hogy nem áll rendelkezésre frissebb fordítás a filozófia iránt érdeklődők számára.
Arthur Schopenhauer - A halálról
"A halálról Schopenhauer Kant rendszeréből indul ki; elfogadja ennek elméletét a térről, időről s részben az értelemről. Tér s idő tehát Schopenhauer szerint is nem a dolognak, hanem fölfogásunknak formái; a világot térben s időben látjuk, nem mert valóban térben s időben van, hanem mert felfogásunk formái folytán mindent térben s időben fogunk föl..."
Friedrich Nietzsche - Bálványok alkonya
Nietzsche egyik utolsó munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta tanítását. A kötetet a fordító rövid tanulmánya kíséri és jegyzetapparátus segíti az olvasót.
Friedrich Nietzsche - Emberi - túlságosan is emberi
A görög "aphorizein" ige jelentése: körülhatárolt, körülír, elkülönít. Az aforizma tehát elválik az általánostól, a szokványostól, és szinte arcul vágja a közhelyszerűséget. Mivel egyáltalán nem felel meg a várakozásoknak, intenzív erőfeszítést követel hallgatójától és olvasójától. A gondolkodó embernek valósággal meg kell fejtenie értelmét, fel kell fednie igazságtartalmát. Az "Emberi - túlságosan is emberi" témáinak csoportosítása megfelel az igazságkeresés aforisztikus formájának, ugyanakkor a tartalom tüzetesebb szemügyre vétele azt bizonyítja, hogy nem a filozófia egyfajta zárt rendszerével állunk szemben. Nietzsche itt inkább az uralkodó "igazságokat" és gondolkodásmódot, valamint a metafizika, etika, esztétika alapjait igyekszik megtámadni, azokat legalábbis kérdésessé téve. A mű alcíme: "Könyv szabad szellemeknek" . E cím arra céloz, hogy jó volna megszabadulni a régi "igazságoktól", az idealizmustól. Hiszen a szellem felszabadulása - amelynek döntő mozzanatai mindig valami erős kötődés föloldása - csak így következhet be.
Immanuel Kant - A tiszta ész kritikája
Semmi kétség, minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik; hisz mi más késztetné munkára megismerőképességünket, ha nem az érzékeinkre ható tárgyak, melyek részint maguk váltanak ki képzeteket, részint értelmi tevékenységünket hozzák mozgásba, hogy e képzeteket egybevesse, összekapcsolja vagy szétválassza, és így az érzéki benyomások nyersanyagát feldolgozva létrehozza a tárgyakra vonatkozó ismereteket melyeket tapasztalatnak nevezünk. Így tehát az időben semmilyen tudásunk nem előzi meg a tapasztalatot, és minden ez utóbbival kezdődik. Ám jóllehet minden tudásunk a tapasztalattal veszi kezdetét, ebből még nem következik, hogy minden tudás a tapasztalatból ered. Mert nagyon is lehetséges, hogy maga a tapasztalati megismerés összetett valami legyen, hogy részint abból álljon, amit benyomások útján nyerünk, részint pedig abból, amit a tulajdon megismerőképességünk önmagából tesz hozzá (az érzéki benyomásokból csupán a késztetést merítve); csakhogy e kiegészítést nem különböztetjük meg azon alapanyagtól, amíg hosszas gyakorlat föl nem hívja rá a figyelmünket, és képessé nem tesz az elkülönítésére.
Julius Evola - A szexus metafizikája
Aki a Kámaszutra vagy az Illatos kert nyakatekert gyönyörtechnikáihoz hasonló lajstromot, esetleg enyhén boszorkányos, mégis szigorúan hagyománytisztelő erotikus továbbképzést remél, természetesen csalódni fog Julius Evola szexuális metafizikájában. De csalódni fog az is, aki pusztán a metafizikai rendszerek kristályos-légies szerkezetében vagy a vallástörténészi látnokiság, szintézisalkotás erejében gyönyörködne. Dilettantizmus és óvatos vajákosság? Szerelemfilozófiák, mitológiák, szem nem látta mágikus szövegek törmelékeiből összeeszkábált álfilozófia? Ultrakonzervatív javaslatok az emberiség „züllött” szexualitásának megreformálására, amelyek nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják az európai kultúra fölött időközben elröppent néhány ezer év új antropológiai, lélektani, szellemi gondjait? Vagy félreérthető, de hősies kísérlet elmélet és gyakorlat: a szerelem, a szeretkezés istenekhez közelítő szertartásainak, mágikus tudásának és a mindennapi élet profán szexualitásának összehangolására?Nem könnyű eldönteni, nem könnyű méltányosnak lenni: a kötet gyanús turmixát adja az emberen túli érzékiség hagyományainak, szabadságigényének és gyakorlatainak. (Amelyet a csapnivaló fordítás csak még zavarosabbá tesz.) Legalábbis vitatkozásra ingerel Giulio (Julius) Cesare Evola báró harcias tradicionalizmusa és válságelmélete: bennük az androgün szellemi egység visszaállításának vágya alig kordában tartható, fáradt aranykor-nosztalgiává oldódik. Elutasítjuk a parázna női érzékiséget istenítő, sztriptízkultúrába torkolló „modern” világot, hirdeti, mert a női elem csöndes fölénye a szent Erósz bukásához vezetett. A nő vámpír, aki elszívja a férfi metafizikus életminőségét, s legfeljebb eszköz lehet – ha kellően uraljuk – a természetfeletti megvilágosodás eksztázisában. Evola ennek szellemében mellesleg megalkotja a nő (és a férfi) elképesztően vaskalapos, schopenhaueri–weiningeri nyomdokokon „haladó”, mitologikus nemi karakterológiáját is.A szexus metafizikája felületesen enciklopédikus mű: kénye-kedve szerint válogat az erotika és szerelem szertartásaiból; ugyanakkor csöndesen áthatja a nőuralomtól való félelem. Érzékiséggel elérhető természetfeletti paradicsomától pedig, amelyet a rideg, ésszerű és gyakorlatias elvontság, az antihumanizmus és a tengernyi poros fóliáns szagát árasztó levegő eszménye ural, mindenkit őrizzenek az istenek.
Immanuel Kant - A gyakorlati ész kritikája
"Két dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem." Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el.
*
Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második része. Ennek a kudarcnak mélyen fekvő koncepcionális okai voltak. Az etika kitüntetett szerepe azonban soha nem kérdőjeleződött meg számára, ami talán természetes is egy olyan filozófus esetében, aki szabadságunk megnyilvánulását, a morális törvényt a kozmosz végtelenségéhez méri.