Ajax-loader

Térey ​János nagy ívű verses drámatrilógiája, az életmű egyik mérföldköve, 2004-ben jelent meg, azóta emlékezetes színházi előadás és ennek nyomán film is készült belőle a Krétakör társulatával, Mundruczó Kornél rendezésében. A drámai költemény második kiadása tizenhét év után a szerző életműsorozatában lát napvilágot.

“Térey, akinek közvetett, ám roppant intenzív tapasztalatai vannak a XX. század kataklizmáiról, az ezredvég történéseinek pedig szemlélő tanúja, szintén mitikus területre, az EU szívébe (Rajna-Wormsba, mely tulajdonképp Majna-Frankfurt) vezeti el a magyar olvasót, és e mitikus tájban az úgynevezett “vállalkozói szféra” csúcsfigurái maguk is mítoszhősökké stilizálódnak fel. Ez a mítosz azonban a mi korszakunkról, a jelenkori hatalmi struktúrákról és döntéshozatali mechanizmusokról szól, a Lakópark és a Toronyház mítosza" – írta a kötetről Márton László.

A tompa moraj már az összeomlás
Előjele volt… Aztán jött a szélvész:
A végrobajlás légörvényt kavart;
Rengett a föld, acél, üveg csörömpölt,
A por mindent, de mindent elborított,
És aztán síri csönd lett.
Valahányan,
Akik csak ott álltak a közelemben,
Azt kérdezték: “Mi van itt? mi van itt?”
Mondtam nekik, hogy a pokol van itt.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók