Ajax-loader

Az ​élet, kérem, az nem tánctanfolyam”
„Mindannyian Kemény István zakójából bújtunk elő” – mondtam egyszer, nyilván valamennyire elfogultan is. Ma sem gondolom másként, csak óvatosabban fogalmaznék: alig tudjuk kivonni magunkat hatása alól – legalább két, de inkább három költőgenerációt érintett meg és befolyásolt munkássága, melynek minden korszaka revelatív. Ugyanis Kemény újabb és újabb szabadságfokokat hódít meg, és csábítja is olvasóit ezek felé – más kérdés, hogyan tudunk élni vele. Pályája elején tudatosan és felszabadult játékossággal építette versvilágába a különböző mítoszokat, legendákat vagy akár a sci-fik kellékeit, majd lassanként saját mitológiává gyúrta össze őket, és egyre fesztelenebbül lett képes banálisnak ható mondatokat verssé formálni, vagy ahogy máig is tud és mer szándékosan verset „rontani”: ezek a gesztusok mind a szabadság elemi igényéről és teljes megéléséről szólnak. Most pedig kezünkben tarthatjuk ezt a versgyűjteményt, mely Kemény István minden 1980 és 2006 között született versét tartalmazza szigorú kronológiai rendben. A versek első változatának keltezését alapul vevő sorrendiség pedig az eddig ismert kötetszerkezetekkel szemben egy merőben új narratívát is felmutat, egy új „történetet” mesél el – az újraolvasás lehetősége itt egy új olvashatóságot is jelent.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók