Ajax-loader

A ​tükörolvasás különös képességével rendelkező Virginia Dean rémálmából arra riad, hogy idegen ágyban fekszik, egy halott férfi mellett, véres késsel a kezében. Nem emlékszik rá, hogy mi történt vele és körülötte, mert a szoba tükörfalai által kibocsátott sötét energiák eltompították az érzékeit.
Reménytelennek tűnő helyzetéből Owen Sweetwater menti ki, aki családja férfi tagjaitól örökölt vadásztehetségét kamatoztatva éppen egy különösen veszélyes pszichobűnöző után nyomoz – így jut el a lányt foglyul eljő tükörszobába. Virginia korábban csak egyszer látta a férfit, de már akkor tudta, hogy egyhamar nem fogja elfelejteni…
Az előkelő Arkane Társaság úri tagjai sarlatánoknak, sőt bűnözőknek tartják a tükörolvasásból élő pszichikus tehetségeket, így Virginiát is. Owen azonban másképp gondolja. A férfi tudja, hogy a lány tehetsége valódi, és hogy éppen Virginia fogja elvezetni annak a kettős gyilkosságnak a felderítéséhez, amelyen dolgozik. Sőt, a közös nyomozás során kettejük között kibontakozó ellenállhatatlan vonzalom arra is ráébreszti: csakis a lány mentheti meg attól, hogy beteljesedjen rajta a Sweetwaterek átka…

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

16.5
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók