Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


pdaniel
2.5/5

Jane ​Austen esete a cseregyerekekkel

A történet úgy kezdődött, hogy felütöttem a könyvet, majd a következő háromszázhúsz oldalon keresztül csak vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam, nem is tudom mire, talán hogy megjelenjen a Hollókirály, vagy a tündérúr elhálja homoerotikus nászát a néger szolgálóval, nekem édes mindegy, csak történjen már végre valami, ami értelmet adna annak a rengeteg olvasásra pocsékolt időnek. De nem történt.

Amellett, hogy a könyvre ráfért volna egy iratmegsemmisítő, de legalábbis egy jó szerkesztő, az átlag két oldalanként felbukkanó lábjegyzetek ravaszul úgy vannak elhelyezve, hogy mihelyst egy kicsit beleélném magam a történetbe, azonnal páros lábbal rúgjanak ki belőle, sorok százain keresztül csámcsogva a Hollókirály zokniviselési szokásain, Mr. Norrell futószemölcseinek kórtörténetén, és hasonló lényegtelen információkon, amik csak az olvasó frusztrációját teljesítik ki a könyv világa helyett (mert valószínűleg ez lett volna a szerző célja az apró betűs részekkel). Ez különösen gyötrelmes az análretentív olvasóknak, mint amilyen pl. én is vagyok: ha felcsapok valahol egy könyvet, azt a lapot kényszeresen el kell olvasnom az első betűtől az utolsóig, legyen az Németország cukorexportjának tíz éves kimutatása, avagy esszé a rágcsálók bélrendszerében előforduló egzotikus kórokozókról. Ha már muszáj volt leírni őket, az én és sorstársaim kedvéért igazán bezsúfolhatták volna a kötet végére is azokat a nyavalyás lábjegyzeteket.

Vannak persze egyéb kifogásaim is, például a viaszbábuk kirobbanó elevenségével és bájával rendelkező karakterek, és a pedáns, agyonmosott világ, amelyben mozognak, de ezek mind elhalványulnak az írónő stílusának problémája mellett. A könyv nyelvezete ugyanis – ez a Walt Disney és Bridget Jones szentségtelen kopulációjából fogant fattyú, amit egy tizenkilencedik századi angol illemtankönyv lapjain pelenkáztak * – teljesen szétrágta az idegeimet, olyannyira, hogy mikor végül megláttam a „franc” szót kipontozva (vagy a fene volt az? áh, a f** tudja már), keresztülhajítottam a könyvet a szobán, feltéptem az ablakot, és trágárságokat sikoltoztam az illatos tavaszi levegőbe, amíg enyhülni nem kezdett az agyamat préselő nyomás.

Mindezek ellenére valahogy csak átrágtam magam azon a sok száz oldalon, tehát nem teljesen reménytelen a könyv: a tündér-hókuszpókusz leírása és a beékelt anekdoták helyenként egész lebilincselőek, a történet andalító hömpölygése pedig felér egy kiadós alvással, de mindez sajnos nem elég, hogy jóvátegye a regény túlírtságát. Egy eredeti ötlet – a professzionális kritikusok minden ömlengése ellenére – még nem emel egy könyvet a fantasy műfaj megújítójává. (Ellenben egy eredeti ötlet, hétszázhetven oldalra kibővítve, táblaborítóval – na, az remek ventilátor-alátétté emel bármilyen könyvet, ezt tanúsíthatom.)


  • ”Ó, a manóba, hát azok a rosszcsont tündérek nem felkoncolták megint az összes szolgálómat, nem is beszélve a kölyökkutyákról, amiket egyenesen Bloomsburyből küldött Rosefart úr!? De lám, micsoda szerencse, néhányan még mozgolódnak! Mabel kedves, mihelyst befejezte a belsőségei visszatömködését a hasába, lenne oly szíves és hozna nekem és Mr. Strange-nek egy csésze mályvacukros teát!? Csak nyugodtan, gyermekem, nehogy siettetve érezze magát!”

TiaManta
5.0/5

Végtelenül ​elegáns munka, olyan finom mozzanatokkal, stílussal, amiket nem sok író tud produkálni. Rendkívül jó ábrázolja a szereplőket, lelkivilágukat. Hihetetlen lassúsággal felvezetett történet. Így annak ajánlom, aki bírja a hosszú, de nagyon hosszú, eseménytelennek tűnő (de valójában lényeges) történéseket a regényekben. Nincsenek pörgős, akció dús részek. De annak ami valójában ez a regény, nagyon is kiváló.
Olyan érzésem volt hogy távolról nézem az egész cselekményt. Nem egy szereplő vagyok akinek helyzetébe bele élhetném magam. Tehát aki önmagát keresné bármilyen formában annak nem ajánlott, messze kerülendő. Nagyon nehezen fogja behúzni a világ, már a fogalmazás miatt is. Kell a végtelen türelem képessége.
Nem könnyű olvasmány. És nem csak mert, 768 oldal, ami ilyen sűrű tördeléssel, kis betűkkel, és még annál is picibb margóval, valójában sokkal több.
Tetszett, ahogy teljes természetességgel fel-fel bukkantak humoros sorok is, (a báránycombos álom, a front élményei) a sok komoly rész között. Legalábbis én nagyon viccesnek találtam. Nem nagy számban voltak, de nagyon jól esett.
Viszont a könyv címkéi közt szerintem elférne a thriller is, mivel az atmoszféra amit teremt, és egyes sejtelmes jelenetek, nagyon jól beleillenek ebbe a műfajba.


Levandra
2.0/5

Hogy ​milyen könnyen megtéveszthető az ember! Mondjuk éppen egy hatásvadász fülszöveggel vagy egy olyan író ajánlásával, aki tényleg letett már valamit az asztalra. Úgy tűnik, Neil Gaiman neve se garancia, vagy csak udvarias akart lenni? Vagy menjünk tovább: filmsorozat készül az adott könyvből, és a fotók alapján – ruhák, díszletek, színészek – úgy érzed, hogy megfogott magának, mert a látvány erősebb, mint az írott szöveg. És akkor a nagy reklámfogásról nem is tettem említést, miszerint: “A Hollókirály, a felnőtt Harry Potter”! – Ja, ha már így kell eladni egy könyvet, igazán gyanút foghattam volna!

Jó-jó, de a BBC nem szokott melléfogni, olyan jó sorozatai vannak… Akárhogy is próbálom menteni a menthető: bedőltem.

Végigolvastam. Bár lett volna erőm abbahagyni, valahány dühkitörésemnél Sol ezt javasolta, de nem: átrágom magam rajta, mert nem szokásom feladni. Néha kell engedni az elvekből: időt takarítunk meg… ja, és van még rengeteg könyv, ami arra vár, hogy elolvassam, ami jó eséllyel egy bevásárló listánál azért érdekesebb. A Hollókirály nem az.
Tovább: http://konyvvadaszok.blogspot.hu/2016/05/susanna-clarke-hollokiraly.html


Evione
5.0/5

Uh, ​hol is kezdjem?
Először is elnézést mindenkitől, akik szeretik az összeszedett értékeléseket, mert valószínűleg csak összefüggéstelenül fogok ömlengeni arról, hogy mennyire imádtam ezt a könyvet. Próbálok objektíven hozzáállni, de nem ígérek semmit. Megfordult a fejemben, hogy mégsem írok róla, mert az sokkal kényelmesebb megoldás, de annyira szeretném, ha mindenki elolvasná, meg azt is szeretném, ha mindenkinek annyira tetszene, mint ahogy nekem tetszett. Ez utóbbi nagy valószínűséggel nem fog bekövetkezni, hiszen csak rá kell nézni arra a 77%-ra. Vicces, hogy nekem pont azok a dolgok (is) tetszettek benne a legjobban, amit sokan idegesítőnek találtak, mint pl. a történet lassúságát, a fogalmazásmódot, a lábjegyzeteket, a szereplőket. Na, és az a finom humor! Bevallom (aki akarja mazochizmusnak is bélyegezheti), hogy én ezt a könyvet még legalább plusz 768 oldalon keresztül tudtam volna olvasni. Egyszerűen nem tudok negatív dolgot felhozni, pedig higgyétek el, próbáltam keresni valami olyat, ami nem tetszett benne, de az igazság az, hogy nekem ebben minden tetszett, tényleg minden. Nem is tudom, hogy utoljára mikor imádtam ennyire egy könyvet. Kérlek olvassátok el minél többen, mert abszolút megéri!


wzsuzsanna
4.0/5

Nos, ​megpróbálok egy értelmes értékelést összehozni erről a könyvről, bár nem lesz egyszerű. Mindenesetre néhány tény, amit fontosnak tartok az elején leszögezni:
- ez volt az első könyv (felnőtt) életem során, amibe konkrétan beleharaptam, mert volt egy pont körülbelül a 200. és a 300. oldal között, amikor nem tudtam máshogy levezetni a frusztrációmat.
- Mivel a könyvet a tesóm, @jehuka idei könyves kihívásához kellett olvasnom, a 300. és a 400. oldal között arról fantáziáltam, hogy 2017-re olyan kihívást állítok össze neki, melyben el kell olvasnia legalább 15 kisállatos könyvet (nem a happy end-es fajtából).
- Aztán, bármilyen meglepő, valahol az 500. és a 600. oldal között megvilágosodtam, és érteni kezdtem, miért is kellett annyit szenvednem, ugyanis az utolsó pár száz oldal kárpótolt mindenért (igen, még azért is, hogy fognyomos lett a könyvem).

Szóval tényleg nehéz, mert egyrészt borzasztóan méltányolom a regényt (zseniális világfelépítés, alternatív történelem, és a mágia számomra leginkább reális ábrázolása), ugyanakkor el kell ismerni, hogy legénymoly legyen a talpán, aki képes kivárni, mire szép lassan beérik a történet. Én úgy gondolom, megérte, de nem fogok senkit kicsúfolni azért, mert félúton úgy döntött, elcseréli egy szál házikolbászra.


B_Petra
5.0/5

Még ​most sem tudom megfogalmazni, milyen olvasmányélmányt nyujtott. Valami mást.
Ha olyat akarsz olvasni amilyet még nem, vagy egész éjjel táncolni akarsz, hivd a bogáncspihehajú tündért, vagy olvasd a Hollókirályt. Ha nincs meg, Mr. Norrel, vagy Mr. Strange elvarázsol a maguk kifogástalan angol úriemberhez méltó eleganciájával.
(Először lehuztam. Tévedtem. Jó.)


A ​kortárs fantasy abszolút csúcsa!


Orsi_olvas
3.0/5

Annyira ​akartam szeretni ezt a könyvet!
Olyan elszántan, rendíthetetlenül hittem neki, hogy le fog nyűgözni, csak egy kicsit kell még várnom… aztán a 300-ik oldal körül elkezdtem kételkedni.
Majd szép fokozatosan bejártam a kétségbeesés, a düh, a közöny és az apátia lépcsőfokait. Unatkoztam olvasás közben. Nem tudott lekötni sem a cselekmény – amit folyamatosan megakasztott mindenféle aprólékos, de teljesen lényegtelen, érdektelen információ morzsa – sem az írásmód – amit száraznak, körülményeskedőnek és nehézkesnek éreztem.
Pedig az ötlet tetszett: teljesen új oldalról közelített a 19. századi Angliához, a mágiához, a tündérvilághoz.
De sajnos itt is érvényesül a régi szabály: a kevesebb több lett volna. 350-400 oldal bőven elég lett volna és egy erős kezű szerkesztő is ráfért volna, hogy kigyomlálja a történet menetét teljesen felborító – ezáltal a könyvet élvezhetetlenné tévő – mindenféle roppant fontos apró-cseprő kiegészítő információ rengetegét.
A végén kicsit felrázott apatikus szendergésemből az a furcsa, álomvilágot idéző valóság, amibe átcsúsztak szereplőink, megragadva az Angliát és a tündérvilágot elválasztó hatávonal mezsdjéjén, de sajnos ezt nem követte egy kiemelkedő csúcspontpont, nem volt katarzis, nem volt semmi… és mikor hirtelen vége lett a könyvnek bár éreztem valami megkönnyebbülés félét, ez csupán annak a ténynek szól, hogy végre becsukhatom a könyvet.
Nagyon sajnálom, mert lehetett volna ez egy 5 csillagos könyv: az ötlet remek volt, a kivitelezés kevésbé.


Indignation
5.0/5

Mi ​van veletek Molyok, hogy ez a könyv csak 76%-on van? (Hű, feltoltam 77 %-ra…)
Ha lehetne 6 csillagot adnom, gondolkodás nélkül adnék.

Ha valaki elsiklott volna felette, a kötet majdnem 800 oldal, és nem azért mert nagy betűmérettel nyomtatták, hanem mert valóban ilyen hosszú a szöveg. Ez elég riasztó lehet elsőre, ám minden várakozást felülmúl a történet; én az utolsó lap után azonnal jöttem csekkolni, hogy nincs-e második rész. Olvasnám még.

Nem titok, hogy nagyon érdekel minden mágiával foglalkozó könyv, így csak természetes volt, hogy ezt is feltettem az olvasnivalók közé. A mágia itt tudomány, ugyanolyan része a világnak akár a fizika vagy a kémia; csak éppen a gyakorlati tudás elveszett az évszázadok során. Lenyűgöző volt egy olyan történetnek a része lenni, ahol az addigi pusztán elméleti kutatások után végre újra felfedezik az alkalmazott mágiát, mint tudományt. Mintha csak belecsöppentem volna a tizenhatodik-tizenhetedik század felfedező világszemléletébe.

A szereplők annyira életszerűek, hogy semmilyen módon nem tudtam idealizálni őket. A történelmi vonatkozásokba nem lehet belekötni (bár én nem vagyok ott a szeren töriből és tényekből). Az üzenet sokrétű lehet, ha van szemünk és fülünk, hogy észleljük, mert semmi nincs a szánkba rágva.

A panaszt, miszerint a könyv túlírt, nem értem. Számomra a Gyűrűk ura sokkal rosszabb, hiszen abban soha nem jutottam tovább 100 oldalnál, mert nem volt érdekes. A hollókirály érdekes. Ki is olvastam :)


Gerof
5.0/5

Mielőtt ​belevágtam a könyvbe, sok kritikában olvastam, hogy vontatott, alig történik valami érdekes. Végül a tévésorozat első része meghozta a kedvemet, hogy én ezt szeretném elolvasni. Való igaz, lassan hömpölyög a cselekmény, akciódúsnak nem lehet nevezni. Viszont nagyon élvezetesen ír a szerző, amikor csak apróságok történnek, azt is olyan hangulatosan tudja előadni, hogy olvastatja magát. Kiválóan tud hangulatot teremteni, vagy éppen a legapróbb mellékszereplőket megrajzolni. Valószínűleg sosem fogom elfelejteni azt az egy bekezdés erejéig feltűnő, krónikus levertségben szenvedő szakácsot, akinek számára egész London olyan, mint a “hideg borsófőzelék”.
A regény eredeti címe tulajdonképpen jobban összefoglalja a tartalmát, hiszen a könyv Norrell és Strange karaktereiről szól, megspékelve a mágia, a tündérek és a Hollókirály köré szövődő rejtélyekkel. Kettejük közül Strange a rokonszenvesebb és akit jobban megismerünk, de éppen titokzatossága és magába forduló természete miatt Norrell-t érdekesebbnek találtam. Róla még olvastam volna többet, hogy derüljön ki akár visszaemlékezések akár párbeszédek formájában, mitől lett az az ember, aki. A két főszereplő mellé ott van egy igazán parádés antagonista, aki egyszerre kaotikus és narcisztikus. Amit tesz, jóformán mind őrültség, ámde van benne rendszer.
Alternatív történelmi-fantasy regény lévén valós szereplőkkel is találkozhatunk, mint pl Wellington és Byron, ami különös ízt adott a történetnek, és az ábrázolásuk is emlékezetesre sikeredett. Az egész regényt végig kíséri az érzés, hogy az írónő szereti a hazáját, ugyanakkor némi csipkelődést, gúnyt sem sajnál, ha bemutatja a tizenkilencedik század embereit és viszonyait.
A lezárás jó lett, nem hagyott bennem hiányérzetet.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
4.3/5

Statisztika

41.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók