Ajax-loader

“A ​művésznek úgy kell megalkotni a műveit, mint ahogy a mandulafa virágot hoz” – mondta Cézanne, a modern művészetnek ez a talán legtöbbet gyötrődő, korszakos jelentőségű óriása. Hatalmas intellektuális erőfeszítések, mindig újat kereső szívós kutatómunka eredményeképpen, dacolva megnemértéssel és csüggedéssel csodálatos képein sikerült megoldani a maga elé tűzött feladatot: összeegyeztetni a dolgok formáit felbontó fényt és a dolgok szerkezetét, egyesíteni a színt, az impresszionisták eredményét és a formát, a klasszikusok örökségét. A nagy művész minden képe ugyanakkor valóban olyan harmonikus és nemesen egyszerű, mint a mandulafa virága. A művész, aki heves megindultságot érez a természet láttán, úgy tudja átvinni élményét a vászonra, hogy a néző egyszerre gyönyörködhet az örök természet egyszerűségében és egy zseniális alkotó sajátosan emberi erőfeszítésében. A tudományos hitelességgel megírt biográfia gondos műelemzésével izgalmas élmény lesz minden művészetszerető olvasó számára.
H. Perruchot az 1967-ben elhunyt neves francia író és műtörténész jelentős szépirodalmi művek, esztétikai tanulmányok és művészettörténeti esszék alkotója. Legfontosabb hagyatéka egy hét kötetből álló, de szoros egységet alkotó sorozat, amely az impresszionisták és a posztimpresszionisták alkotótevékenységét: Manet, Cézanne, Toulouse Lautrec és Seurat életművét mutatja be. A képzőművészet történetének egyik legizgalmasabb korszakát, a festészet megújításáért folytatott nagy jelentőségű küzdelmet választotta fő kutatási témájának, s a hatalmas kutatómunkával összegyűjtött dokumentációs anyagot a regényíró módszerével ötvözte művészi alkotássá. Életrajzai lebilincselő regények, amelyeknek minden adata bizonyíthatóan hiteles. Perruchot művei nemcsak az egyes nagy festők életét ismerteti meg az olvasóval, nemcsak festészetüket tanuljuk meg jobban érteni és szeretni Perruchot nyomán. Feltárul a körülöttük és mellettük kibontakozó, számunkra szinte érthetetlen harc, a kortársak ma már elképesztőnek tűnő értetlensége a nagy jelentőségű és jövőbe mutató, napjaink művészetében is jelenlévő alkotók iránt. A Corvina Kiadó és a gondolat közös gondozásában mind a hét életrajz megjelenik magyar nyelven is.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók