Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Timcsibaba77
3.0/5

Egy ​megint csak mozgalmas és izgalmas krimihez volt szerencsém Jo Nesbotól, de meg kell, hogy valljam töredelmesen, annyira mégse vagyok lenyűgözve. Valahogy ez a rész nem tetszett annyira, mint az előtte, utána lévőek.
{{ }}Bepillantást nyertem az Üdvhadsereg mozgalmas, kultikus, és egyben bonyolult világába, ahol nem is annyira az erkölcs, és a hit a domináns, mint az inkább megszokott pénz világa, a gyarlóság. A szigor ellenére, és a nézetek, tézisek, amiket vallanak, mi más is sülhetne ki belőle, mint egy jókora botrány, a háttérben megbújó politikai indíttatások, a hatalmi játszmák, ellen-érdekek, és a bűnök vétke.
{{ }}Végig izgultam, de már a legelején azért sejtettem, hogy az iker testvérpáros egyike lesz a hunyó. Viszont Hole mondásai nagyot szóltak, mint mindig, örök igazságot adtak az olvasó szájába, engem is beoltott. Vallásos emberként kicsit kétkedve, és nehezen olvassa az ember a kiábrándult, ám igaz, szinte már ateista nézeteket, de ha jobban belegondolunk, a vallás csak támasz, és a hit nem sokat segít önmagában, mélyrehatóbb emberi cselekedetre, tettekre van szükség, mert pusztán a bölcselkedés, szavak, és Istenben való hitünk vajmi kevés, hogy felebarátaink is boldogok lehessenek.
{{ }}Nagyot szólt ez a krimi is, nekem olyan volt, mint egy puska lövés, imádtam az elejétől a végéig. Kíváncsi leszek még a kieső, kimaradt részekre, amiket nem volt még alkalmam olvasni.


vIVIv
5.0/5

Utálva ​szeretem Jo Nesbø-t ….de most még haragszom, de nagyon…


dagikám
5.0/5

Nagyon ​izgalmas és sokrétű történet volt, igazi krimi a javából. Lekötött minden oldala,ritka az ilyen író,aki ilyen profin alkot meg egy sztorit. Kellő mennyiségű,vér,titok és nyomozással találkozhatunk. Csillagos ötös :)


eme
4.5/5

Régen ​megérett már az idő egy kis skandináv krimire. E téren a teljes tájékozatlanság állapotában, molyos százalékokra és értékelésekre támaszkodva választottam még advent elején A megváltót.
AC-hez szokott krimiolvasó énemnek picit le kellett lassulni, főként az elején, meg kellett szokni, hogy itt nem csak „az esetről” van szó, hanem másról, picit többről is. Érdekes volt bepillantani a norvég fővárosba, társadalomba – az Üdvhadsereg számomra csöppet sem szimpatikus intézményébe vagy a lecsúszott egzisztenciák világába. Közben meg, nem tagadom, nagyon elvesztem az összekuszált szálak közt, bár egy halvány sejtés mindvégig nyomon követett, és végül be is igazolódott. Ettől függetlenül jó kis csavarok voltak a történetben, Harry Holét is azonnal megszerettem, a szezonhoz illő keresztény motívumhálót pedig egyre nagyobb örömmel göngyölítettem fel (már amennyire tőlem tellett). Bár a cselekmény a megváltó születésére váró napokban játszódik, valójában egy furcsa passió tanúi lehetünk, ahol egyszerre több (ha jól számoltam, három) megváltó is akcióba lendül, egyik vadászik a másikra, van Mária, kakaskukorékolás, péteri tagadás, vannak álmegváltók és erkölcsi ingadozások meg minden, ami kell. Mondjuk még nem sikerült tisztáznom magamban, hogy végül sikerült-e azonosítanom az igazi megváltót, de azt hiszem, nem lep meg senkit, ha azt mondom: nyomozok tovább.

P.S. Szeretem, mikor Hole ilyeneket mond:
„Én az újabb ígérteben hiszek (…) Abban, hogy az ember betarthatja az ígéretét, még ha az előzőt meg is szegte. Hiszek az újrakezdésben.”


just_aGirl
5.0/5

A ​hatodik Harry Hole történet után kezdett kirajzolódni elmémben az a gondolat, hogy ha a skandináv kriminek lenne mértékegysége, mint például ahogy a tömeget kilogrammban, a hőmérsékletet pedig fokokban mérjük, akkor a skandináv krimik mértékegységét Nesbo-nak nevezném el. Ha a víz forráspontja 100 Celsius, akkor A megváltó lenne az a mű, aminél magasabb Nesbo értéket képviselő regény már egy következő szintre lépne, mint ahogy a víz is halmazállapotot vált, cseppfolyósból gőz keletkezik. A megváltó Nesbo-értékét azonban véleményem szerint nem könnyű túlszárnyalni!
Azt mondják, hogy a szerző könyveiben dupla csavarok találhatóak. Nos, ez nem igaz, ugyanis három-négyszeres csavarokon megy keresztül néha a cselekmény főszála. Olykor azt hinnénk, hogy egy mellékszálon futó esemény csak színezi, dúsítja a művet és szó szerint leesik az állunk, amikor kiderül, hogy milyen jelentősége van minden egyes mozzanatnak, szereplőnek, mondatnak, néha egy-egy szónak.
Krimi kedvelőknek kötelező olvasmányként ajánlanám.


egy_ember
5.0/5

Örömmel ​tudatom, hogy kedvenc rendőreim toplistája változatlan:

1. Jules Maigret főfelügyelő, Párizs, Bűnügyi Rendőrség
2. Harry Hole főtiszt, Oslo, Bűnügyi Rendőrség
3. Salvo Montalbano felügyelő, Vigata (Szicília), Arma dei Carabinieri
4.. Hieronymus “Harry” Bosch gyilkossági nyomozó, Los Angeles Police Department
5. Guido Brunetti felügyelő, Velence, Bűnügyi Rendőrség


Kókuszka
4.5/5

Nagy ​odafigyelést igényel, hogy tudjuk tartani Nesboval a ritmust. Rendesen összekuszálja a szálakat, a karakterek is párhuzamosan jelen vannak a történetben. Sok mindent lehet előre sejteni, de azért van bőven min agyalni. Van benne minden: bérgyilkosság, délszláv vérengzésre visszatekintés, ingatlan panama, lelki terror, szexuális perverzitás, hatalmi játszmák. az Üdvhadsereg belső élete, a pénz hatalma. Nekem már néha túl sok is volt, főleg a gyilkosságok fő mozgatórugója viselte meg a lelkivilágom.


Na, ​ezzel is úgy voltam, hogy már a felénél tartottam, és még mindig unalmasnak találtam, a gyilok megvolt, tudtam, ki ölt meg kit, mit fognak ezek csinálni még ennyi oldalon keresztül? Ráadásul szereplőtúltengés is van benne, nagyjából a rendőrökén kívül még ötezerkétszáz név felbukkan benne, minden oldalon vagy húsz, azt se tudtam már, ki kicsoda. Aztán úgy a felénél megváltozott minden, hihetetlenül felpörgött és izgalmas lett. Volt benne egy rész, amikor azt gondoltam, Nesbo tuti látta a Ponyvaregényt többször is. :)
Nem szaporítom a szót, a második fele lecsúszott egy délután alatt, és amiről azt hittem, tudom, nem egészen úgy volt azért. A vége nagyon tetszett, az egészet láttam magam előtt, mint egy filmben, még a zenét is hallottam. {{A Fűrész zenéjét tudtam elképzelni, ahogy Hole rácsukja a mosdóajtót a Megváltóra és a főgenyára, akinek a nevét itt sem írom le azon molytársaim kedvéért, akik olyanok, mint én, és hiába nem olvasták az adott könyvet, nem bírnak ellenállni a spoiler gomb csábításának.}}
A legeslegvége pedig a köteteken átívelő lezáratlan sztorival csúcs.
{{Azért nem szeretnék Hole társa lenni, nem jó ómen, mindig kinyírják. Komolyan kezdek aggódni Beate-ért.}}
A hóemberről ennél is jobbakat olvastam, kíváncsi is vagyok, de most hanyagolni fogom kicsit Harry-t.


Arcturus
4.5/5

4 ​és 4,5 között hezitáltam. Az eleje tényleg nem tetszett, sem az álszent Üdvhadsereg, sem délszláv háborús időszak nem nagyon érdekelt. De ez a könyv egy kissé szokatlanul nyúlt a feloldandó rejtélyhez, nagyon tetszett, hogy rögtön az elején tudjuk, ki a gyilkos (csak azt nem, ki bérelte fel), és az is, ahogy egyre inkább szorult a hurok a nyaka körül a fagyos, hideg, havas Norvégiában.

Ez a negyedik Nesbø könyv amit olvastam, sikerült a Harry Hole-sorozatot szépen sorban megtalálni: Hóember (7.), Boszorkányszög (5.), Szomjúság (11.) és most A megváltó (6.). Az első száz oldal alapján azt mondtam, hogy az eddigiek közül ez a leggyengébb (talán a Boszorkányszög és a Szomjúság tetszett a legjobban, nagyjából fej-fej mellett, aztán a Hóember).
Aztán az első száz oldal nyögvenyelése után végre aktívan nyomoztunk. Szeretem Nesbø stílusát, szeretem, hogy sokféléről ír, hogy a könyveiben több szervezettel, pszichológiával, kriminalisztikával is megismerkedhetünk, szeretem, hogy reagál társadalmi problémákra, hogy felvonultat rengeteg egészen különböző felfogású szereplőt.

Bővebben: http://kulturpara.blog.hu/2018/04/20/a_megvalto_karacsony_elott_ol


Ibanez
5.0/5

Jobban ​tetszett, mint a Denevérember. Jé, most figyelem a borítót, Desperado :-D
Naszóval: bár nem olvastam még skandináv regényt olyan nagy számban, azért feltűnik a tipikus “skandináv vonal”: alkoholizmus, depresszió, drogok, sötétség-hideg (naná), egy kis politikai-gazdasági-pénzügyi háttérvonal. Szerencsére nem olyan erővel (és unalmas körítéssel) mint A tetovált lány esetén (aminek a második részére még mindig nem tudom rábeszélni magam), itt tényleg inkább a krimi a lényeg. Nagyon tetszett ebben a részben a rengeteg apró történet, ami a végén egybekapcsolódik. A könyvben elég gyorsan ugyan rájöttem, hogy melyik lányról van szó, illetve magára a fő tettesre is erősen gyanakodtam, de így is bőven ért ám meglepetés. Ismét tetszik, hogy Harry nem valami szuperbecsületes-szupererős-szuperokos hiperzsaru, hanem néha botladozik. Jó kis sorozat, bár kissé összevissza haladok vele, de sebaj :-D Nagyon jól olvasható, haladós történetek, jó csavarokkal és izgalmakkal.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

38.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók