A mindenség elmélete és A legsötétebb óra Oscar-díjra jelölt forgatókönyvírójának legújabb könyve egy korábban példa nélküli hatalomátvételről, a világ legerősebb vallási intézményéről és két nagyon különböző férfiról szól – akik történetesen mindketten a Vatikánban élnek.
2013 februárjában az őskonzervatív XVI. Benedek pápa döbbenetes bejelentést tett: benyújtotta a lemondását. Több mint 700 éve ő volt az első pápa, aki önként mondott le a hatalomról. A bíborosi kollégium a hírtől szédelegve sietett a római Sixtus-kápolnába, hogy kiválasszák az utódját. És, meglepő módon, kit választottak? Ferencet, 1200 éve az első nem európai pápát, aki egykor egy tangóklub kidobóembereként dolgozott, továbbá lelkes focidrukker volt, és értett a nép nyelvén.
Miért lépett vissza Benedek a pályája csúcsán annak tudatában, hogy az utódja olyasvalaki is lehet, aki ellentétes nézeteivel akár semmissé is teheti az örökségét? És hogyan alkalmazkodott Ferenc – aki szülővárosában, Buenos Airesben busszal járt a munkahelyére – egy olyan élethez, amelyben egymilliárd híve van? Ha – mint azt az Egyház állítja – a pápa tévedhetetlen, akkor hogyan lehet két eleven pápának, akik szinte mindenben ellentétes nézeteket vallanak, egyaránt igaza?
Anthony McCarten alapos kutatómunkával vizsgálta az életüket, hogy megírhassa A két pápát, és mesterien fonja a történetüket egyetlen lebilincselő narratívává. Ebben a könyvben megismerhetjük Benedek és Ferenc jellemformáló élményeit a háború dúlta Németországban és Argentínában, és betekintést kapunk a vatikáni intrikák és komédiák egyszerre sötét és izgalmas világába, valamint a szexuális bántalmazási botrányokba, amelyek az alapokig rengették meg a világ egyik legátláthatatlanabb, ugyanakkor legfontosabb intézményét.
Kapcsolódó könyvek
Somorjai Ádám - Zinner Tibor - Szeizmográf a Szabadság téren
...Ma semmi sem fontosabb (és talán még nem késő) az emberiség számára, mint az, hogy vezetői és a vezetettek megtanulják, mi a bolsevizmus úgy, ahogy mi, szegény, nyomorult csatlósai testünkön és lelkünkön tapasztaljuk. Ez a nagy tanulság felérhet hatásában a Függetlenségi Nyilatkozattal... (Részlet Mindszenty József bíborosnak Dwight David Eisenhowerhez, az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez írott leveléből, Budapest, 1960. június 23.)
Umberto Eco - Il nome della rosa
Questo romanzo è stato pubblicato per la prima volta da Bompiani nel 1980 e si è imposto sulla scena della letteratura universale fino a far divenire Eco lo scrittore italiano più famoso al mondo.
La vicenda si svolge nel medioevo, nell’arco di sette giorni, in un monastero benedettino in una località imprecisata del nord Italia.
Guglielmo da Baskerville, monaco francescano, ex-inquisitore e consigliere dell’Imperatore, si reca insieme al giovane benedettino nonché voce narrante Adso da Melk, in un’abbazia allo scopo di partecipare ad un’importante riunione che vede contrapposti i francescani, fautori della povertà del Cristo, e la delegazione papale. Questo incontro era stato organizzato allo scopo di permettere alle due parti di trovare un accordo.
L’abbazia vive ore tormentate. Subito dopo il loro arrivo, l’Abate chiede a Guglielmo di indagare sulle cause della morte violenta di uno dei suoi conventuali. In effetti durante la notte, Adelmo da Otranto, un giovane monaco, è caduto dall’edificio, un’imponente costruzione nella quale si trovano sia il refettorio che l’immensa biblioteca dell’abbazia.
Nonostante la libertà di movimento concessa all’ex inquisitore, si susseguono altre morti e tutte sembrano ruotare intorno alla biblioteca e ad un misterioso manoscritto. Questa biblioteca, tra le più grandi della cristianità, è costruita come un labirinto, un luogo segreto, allo scopo di proteggerla dagli intrusi. Non è concesso loro di visitarla: solo lo scriptorium è accessibile. La situazione è complicata dall’imminente convegno e dalla scoperta di due eretici della setta dei Dolciniani, rifugiati presso l’Ordine dei Benedettini. In questa atmosfera inquietante, Guglielmo e Adso si avvicinano sempre più alla verità, fino a scoprire il misterioso manoscritto…
Eco sembra rendere omaggio al grande scrittore britannico Arthur Conan Doyle e al suo personaggio di maggior successo: Sherlock Holmes. Le capacità deduttive e il desiderio di conoscenza di Guglielmo sembrano infatti riprendere e, a tratti, esaltare gli aspetti migliori del famoso detective. Lo stesso nome Baskerville riprende il miglior romanzo di Doyle, Il mastino dei Baskerville. D’altra parte il giovane Adso è ricalcato proprio sulla figura del fido Watson.
Jean-Jacques Annaud ne ha tratto un film nel 1986 con uno splendido Sean Connery nel ruolo di Guglielmo ed un giovanissimo Christian Slater nel ruolo di Adso.
J. R. Lavreckij - A Vatikán
A Vatikán "isten földi helytartójának", a pápának székhelye. Apró, alig néhány száz lakosú államocska az Örök Városban, mégis az egész világot behálózó szervezet középpontja.
Lavreckij könyve tudományos igénnyel megírt munka. Feltárul benne a Vatikán teljes története a középkortól kezdve egészen napjainkig. Megismerjük belőle a pápaság gazdasági tevékenységét a feudalizmus idején, a katokliku egyház működését a gyarmatokon, az egyház tőkés tevékenységét, politikai machináióit, kapcsolatait a legnagyobb kapitalista hatalmakkal. Villágossá válik a könyvből, hogy a Vatikán nemcsak vallási központ, pénzügyi és politikai érdekek fűzik a nagytőkés országok burzsoáziájához.
Lavreckij emellett arra is rámutat - a legkülönbözőbb dokumentumokra támaszkodva - hogy egyre több katolikus hívő követeli: a Vatikán változtasson népellenes, a tőkés rendszert védő politikáján.
Umberto Eco - Der Name der Rose
Daß er in den Mauern der prächtigen Benediktinerabtei an den Hängen des Apennin das Echo eines verschollenen Lachens hören würde, das hell und klassisch herüberklingt aus der Antike, damit hat der englische Franziskanermönch William von Baskerville nicht gerechnet. Zusammen mit Adson von Melk, seinem etwas tumben, jugendlichen Adlatus, ist er in einer höchst delikaten politischen Mission unterwegs. Doch in den sieben Tagen ihres Aufenthalts werden die beiden mit kriminellen Ereignissen und drastischen Versuchungen konfrontiert: Ein Mönch ist im Schweineblutbottich ertrunken, ein anderer aus dem Fenster gesprungen, ein dritter wird tot im Badehaus gefunden. Aber nicht umsonst stand William lange Jahre im Dienste der heiligen Inquisition. Das Untersuchungsfieber packt ihn. Er sammelt Indizien, entziffert magische Zeichen, entschlüsselt Manuskripte und dringt immer tiefer in ein geheimnisvolles Labyrinth vor, über das der blinde Seher Jorge von Burgos wacht
Herczeg Ferenc - Az élet kapuja
A regény, melyet háromszor jelöltek Nobel-díjra! A történelmi regény nem véletlenül aratott sikert Európában, már Herczeg életében is tananyag volt mint stílusbravúr. Az írónak talán legjobb történelmi regénye, II.Gyula és X.Leó pápasága idején játszódik Rómában, ahol Bakócz Tamás esztergomi érsek próbálja teljesíteni küldetését a magyarságnak a töröktől való megmentését. Ezért akarja megszerezni a pápai trónt, s vele a hatalmat. Kísérlete gyászos kudarcba fullad, s a magára hagyott magyarság látomásával zárul a roppant olvasmányos, kitűnő tollal megírt regény.
Frenyó Zoltán - Prohászka Ottokár és a keresztény nemzeti újjászületés
A kötet Prohászka Ottokár (1858-1927) székesfehérvári katolikus püspök munkásságába enged bepillantást. A szerző áttekinti Prohászka életpályáját, elemzi a keresztény nemzeti újjászületés érdekében kifejtett tevékenységét, foglalkozik az indexre került műveinek kérdésével, vizsgálja gondolkodásának meghatározó filozófiai eszméit, s bemutatja az I. világháborúval kapcsolatos felfogását. A kötet továbbá a szerzőnek Prohászkáról adott, mai vitákat is érintő interjúit tartalmazza, végül Prohászka számos levelét közli. A magyar történelem és egyháztörténet, a kereszténység, a teológia és a filozófia megannyi kérdéskörét felöleli, a szakmai körök és a művelt olvasóközönség érdeklődésére egyaránt számot tarthat.
Philip C. Almond - Élet a halál után
Az élet vége - ki ne foglalkozott volna már ezzel a kérdéssel, ki ne gondolt volna arra, mikor jön el és mi lehet utána. Egy biztos: a halál gondolata évezredek óta összekapcsolódik egy meghatározó fogalommal - a reménnyel. Talán nem is arról van szó, hogy önnön mulandóságunk riasztó és felfoghatatlan, inkább azoké, akiket szeretünk. Ez a könyv azokat a gyakran makacs, néha kiemelkedően kreatív eszméket mutatja be, amelyek a test feltámadásának és a lélek halhatatlanságának kettősségével foglalkoznak. Figyelemre méltó és izgalmas utazás a vallástörténet, a filozófia és a történelem, irodalom világába.
Roberto Alborghetti - Ferenc pápa asztalánál
Kevesen tudják, hogy Ferenc pápa élelmiszervegyész végzettséget is szerzett, és hogy az étkezés, a főzés fontos szerepet játszik életében. Ez a könyv 40 ízletes ám egyszerű receptet tartalmaz. Roberto Alborghetti, a pápa egyik lelkes életrajzírója pedig olyan történetet tár elénk, amelyből egy eddig ismeretlen pápa képe rajzolódik ki.
Szabó Magda - Abigél
Ginával, Vitay tábornok elkényeztetett kislányával 1943 őszén megfordul a világ. El kell hagynia otthonát, iskoláját, barátnőit - méghozzá a legnagyobb titokban, búcsú nélkül. El kell szakadnia édesapjától, aki soha sem hagyta még magára korán anya nélkül maradt, egyetlen gyermekét. Mintha forgószél repítené a kislányt messze Budapesttől, messze mindentől, ami eddigi életét jelentette, az árkodi kollégium komor falai közé. Az erődre emlékeztető kollégium szigorú fekete-fehér világa tilalmakkal veszi körül a kislányt, rákényszeríti a maga érthetetlen és elfogadhatatlan törvényeit. S Gina hiába lázad, hiába szökne, menekülne innen, valami mégis maradásra kényszeríti, valami, amit nem tudott, s amit meg kellett tudnia ahhoz, hogy önként vállalja a rabságot. Hogyan is igazodjék el egy tizenöt éves kislány ebben a súlyos felnőtt-titkoktól terhes világban? Hogyan illeszkedjék be a lányok közösségébe, hogyan osztozzék gyerekes örömeikben, mint vegye ki részét ártatlan tréfáikból? Talán neki is hinnie kell a naiv árkodi diáklegendában, amelyet a kertben álló szobor alakja köré fontak a lányok? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, a korsós lány szobrának, aki mindig segít a bajbajutottakon, a rászorulókon? Szabó Magda lebilincselően izgalmas és bravúros megoldású új regényét Loránt Lilla rajzai díszítik.
Endo Suszaku - Némaság
Endo Suszaku Némaság című regénye - témaválasztásában és szemléletében egyaránt - sajátságosan katolikus regény. Japánban játszódik, a 17. század elején, mikor a gyorsan terjedő kereszténységet hirtelen kitiltják az országból. A misszionáriusokat és az újonnan kereszténnyé lett japánokat brutális kínzásokkal kényszerítik hitük megtagadására. A regény főhőse egy portugál szerzetes, Rodrigues, aki társával elindul a messzi Japánba, hogy meggyőződjék a kósza hírek valódiságáról. A két szerzetest, célja elérésében - a misszionálás folytatásán túl - egy személyes indíték vezérli: az a hír járja ugyanis, hogy rajongva tisztelt hajdani szerzetes-tanáruk, a japán missziók legendás hírű vezéregyénisége is megtagadta hitét. Az ő sorsáról szeretnének mindent megtudni, amikor nekivágnak a kalandos tengeri útnak, hogy Indián és Kínán keresztül eljussanak Japánba...
A szamurájok kegyetlenségben harsány világa szinte fülsiketítővé erősíti Rodrigues háborgó lelkében Isten némaságát. Hogyan engedheti meg Ő ezt a tengernyi szenvedést? Isten nem marad néma, látszólagos hallgatásában sem! - érti meg legvégül Rodrigues, a szenvedő Krisztus arcában látva meg mesterének valódi arcát.
Egy részleteiben is kiváló, szellemében pedig kifejezetten keresztény ihletésű regényt vehet kézbe a magyar olvasó. Általa nemcsak egy izgalmas történet részesévé válik, hanem saját kereszténységének, saját Krisztus-képének bírájává is.
Ian Reader - A sintoizmus
A kötet segítségével Ön jobban méltányolhatja a sintoizmusnak, Japán ősi vallásának jelentőségét a mindennapokban; megismerheti a sintó ünnepek és szertartások legfontosabb részét; bepillantást nyerhet a sintó szentélyek életébe, szertartásaiba; tanulmányozhatja a sintoizmus szerepéről folytatott vitákat; valamint a sintoizmus kapcsolatát a politikával és a nacionalizmussal.
Carole Hillenbrand - Az Iszlám
Az Iszlám: egy új történeti bevezetés című könyv alapvetően az iszlámot, mint történelmi, társadalmi, politikai, vallási egységet vizsgálja. A mű elején a szerző egy rövid köszönetnyilvánítás és előszó után rátér az olvasmány tartalmi részére. A szöveg tizenegy fejezetből áll, amelyek kapcsolódnak egymáshoz, és kiegészítik egymást. Minden egyes fejezet történeti elemzéssel kezdődik, majd a megfelelő források vizsgálata után a téma jelenkori vetületeivel is foglalkozik. A könyv sorra veszi az alapvető, az iszlám kultúrájához, történelméhez, jogrendszeréhez, stb. kapcsolódó főbb területeket, és elemzi azokat. A mű egy rövid bevezetőt követően érinti Mohamed életét, a Koránt, az iszlám hitének kérdéseit, a muszlim törvényt, az iszlámon belüli csoportokat, szektákat, a muszlim gondolkodás főbb elemeit, a muszlim misztika kérdéseit (szúfizmus), a jelenleg is aktuális dzsihád problematikáját, majd a sokat vitatott női jogokat az iszlámban. A mű végén egy rövidebb összefoglalót ad a jelenkorral kapcsolatos jelenségekről, problémákról, megoldásokról. Befejezésül megpróbálja bemutatni, milyen irányban befolyásolhatják a muszlim és nem-muszlim feleket az aktuális események, az Arab Tavasz Közel-Keleten zajló folyamatai. A mű végén végjegyzet, szószedet és tárgymutató is található, amelyet a mű elején beiktatott idővonal színesít. A könyv képvilága sokszínű, mindig aktuális az adott témával kapcsolatban. Idézetek szempontjából lényegre törő, emellett nem bocsátkozik terjengős elemzésekbe sem. A mű átfogó, széles körű tudást tesz elérhetővé az olvasóközönség számára anélkül, hogy túlságosan leterhelné a szakirodalom részleteivel, ezért bárki számára olvasmányos és tanulságokkal szolgál az iszlám helyes értelmezéséhez.
Ken Follett - A katedrális
A világszerte népszerű Ken Follett legsikeresebb regénye. A cselekmény a középkorban, a XII. századi Angliában játszódik. A könyv oldalain középkori világ kel életre, mely színes, mint egy festmény, és mozgalmas, mint egy jó film. Olvasása közben belemerülünk a háború borzalmaiba, átélhetjük a zsarnokok önkényeskedéseit, a hideg kőpadlókon zajló forró ölelkezéseket, kínzást, gyilkosságot és a szerzetesi élet keserveit. A cselekmény egy katedrális építése körül bonyolódik, melyért Benedek-rendi szerezetesek küzdenek szinte az egész világgal és még saját, féltékeny egyházukkal is. Mindez egy polgárháború közepén; körülöttük vér, ármány és szerelem.
Gárdonyi Géza - Isten rabjai
Egy XVI. századi nyelvemlék, a Margit-legenda hívta föl Gárdonyi figyelmét IV. Béla király leányának, Margit regényes élettörténetére. A Ráskai Lea másolatában megmaradt legenda föltételezett szerzője Marcellus páter, Margit gyóntatója volt, akivel a regény több jelenlétében mi is találkozhatunk. A 231 lapból álló kódex a Nyulak szigetén, a mai Margitszigeten létesített Domonkos-rendi kolostor híres lakójának életrajzát tartalmazza. Az író szorgalmasan tanulmányozza a kolostori regulákat, a rendház elhelyezkedésének, helyiségeinek rajzát, régi följegyzésekből megismeri Margit apácatársainak nevét, korát, származását. Képzelete azonban túllép a szűkös történelmi adatokon, kitölti a krónika hiátusait, fantáziája rekonstruálja a kolostor és a korabeli Magyarország mindennapjainak életét. Hosszú előkészület után egyetlen év alatt írja meg híres történelmi regényét. Az Isten rabjai első kiadása 1908 áprilisában jelent meg, és azóta az egymást követő nemzedékek kedves olvasmányává lett.
Ismeretlen szerző - Biblia
A biblia szó az ógörög byblion többes száma, jelentése "könyvek". (A "könyvtekercs" jelentésű byblion szó pedig a byblosz szóból származik, amely eredetileg az egyiptomi papiruszt, az ókorban íráshoz használt anyagot jelölte.) A Héber Bibliában egyedül Dániel próféta nevezi "könyvek"-nek a szent iratok gyűjteményét. A keresztények a Kr. u. 2. századtól fogva kezdték ezt a nevet az Istentől származónak vallott iratgyűjteményükre alkalmazni. Ez az egyszerű név találóan fejezi ki, hogy e műnek a rendkívülisége nem külső formájában van, hiszen csak könyveket, látszatra más emberi művekhez hasonló írásokat tartalmaz. A Bibliát gyakran egyszerűen "Írásnak", "Írásoknak" nevezik (Jézus és az apostolok is használják ezt az elnevezést), továbbá "Isten Igéjének", "Szentírásnak", "Könyvek Könyvének" is hívják. Az "Isten Igéje" elnevezés a Bibliából származik: Isten prófétákon keresztül közölt kinyilatkoztatásának megkülönböztető jelölésére szolgál. Ezen kívül Ézsaiásnál az "Úr könyve" néven szerepel. Eszerint tehát a Biblia Isten könyve az emberek számára.
Henryk Sienkiewicz - Quo vadis?
Az ókori Róma.
Nero - költői babérokra áhítozik. A birodalom ügyeivel nem törődik, szórja a pénzt, tobzódik az élvezetekben, a borban, a vérben. Egy tébolyult pillanatában felgyújtatja a Várost. Amikor a nép a tűzvész miatt háborogni kezd, a keresztényekre fogja a gyújtogatást. Az új eszme hívei a katakombákban bujdokolnak, mert aki kézre kerül, arénában végzi.
Péter - Krisztus első tanítványa, a halász. Tömegek zarándokolnak Róma falain kívülre, hogy meghallgassák beszédeit.
Vinicius - gazdag római patrícius, aki keresztény lányt szeret...
Szerelem, irigység, megalománia, kisszerűség, barbarizmus, szentség, tűz, mártírium, katarzis. A fordulatokban bővelkedő romantikus nagyregény népszerűsége 1896-os megjelenése óta töretlen. Meghozta szerzőjének a világhírt, a Nobel-díjat, és több filmfeldolgozás készült belőle.
"A butaság semmivel sem rosszabb a bölcsességnél, és semmiben sem különbözik tőle."
"Tiétek a hatalom, a testőrség, az erő, legyetek hát őszinték legalább akkor, ha senki sem hallja."
"Azt olvassuk ma, hogy a vatikáni körök indexre akarták vetni a nagy lengyel könyvét. Ám elolvasta pápa őszentsége, s index helyett hálalevelet, jutalmat, valóságos pápai himnuszt kapott a lengyel... Ahány nagy apostoli, váteszi produktuma van az első ólombetűk óta az emberi szellemnek, ahány nagy teremtő szelleme van az emberiségnek, az mind indexre került... Nagy bölcselők, nagy reformátorok, nagy költők egytől-egyig...
Olyan szép könyv, olyan nagy, csodás könyv a Sienkiewicz könyve... Olyan kár, hogy indexre nem került. Megérdemelte volna!" (Ady Endre, Nagyváradi Napló 1901)
Umberto Eco - The Name of the Rose
The year is 1327. Franciscans in a wealthy Italian abbey are suspected of heresy, and Brother William of Baskerville arrives to investigate. When his delicate mission is suddenly overshadowed by seven bizarre deaths, Brother William turns detective. He collects evidence, deciphers secret symbols and coded manuscripts, and digs into the eerie labyrinth of the abbey where extraordinary things are happening under the cover of night. A spectacular popular and critical success, "The Name of the Rose" is not only a narrative of a murder investigation but an astonishing chronicle of the Middle Ages.
Umberto Eco - A Foucault-inga
Három kiadói szerkesztő megunja az okkult könyvek „ördöngös" szerzőinek pancserságát, és egy Abulafia nevű számítógép segítségével nekilát, hogy egy tökéletes Tervet kovácsoljon. Az állítólagos Terv értelmében az emberiség sorsa a Világ Urainak kezében van; ez pedig valamiképpen összefügg azzal a gyanúval, hogy Szép Fülöp francia királynak talán mégsem sikerült felszámolnia annak idején a templomos lovagrendet. Hőseink remekül szórakoznak, ám egyszer csak hátborzongató sejtéseik támadnak... Annyi bizonyos, hogy bajba kerültek. A Foucault-inga a második nagy sikerű regénye Eco professzornak, a világhírű olasz szemiotikusnak. Ezúttal már nem egy gyilkosságsorozat tettesét s a tettes indítékait, tervét kutatja a detektív, mint A rózsa nevében, hanem végső soron maga a Terv: az emberi történelem, sőt a Mindenség tervszerűsége válik meghökkentően kérdésessé. Ha van Terv, akkor minden mindennel összefügg. Ha van Terv, akkor nem kétséges, mi közük a templomos lovagoknak a hasszaszínokhoz, az alkimistáknak a párizsi metróhoz, a titokzatos Saint-Germain grófnak Shakespeare-hez,a rózsakereszteseknek Arséne Lupinhez, a druidáknak az Eiffel-toronyhoz, a Föld forgását bizonyító Foucault-ingának... Kihez-mihez is? Ha van Terv, minden kiderül.
J. R. Grigulevics - Pápaság a XX. században
"1959. január 25-én éppen 90 napja volt annak, hogy XXIII. Jánost a pápai trónra választották. Ezen a napon, a Szent Pál Bazilikában mondott mise után, amelyre külön meghívták az akkor Rómában tartózkodó 17 bíborost, a pápa bejelentette azt a döntését, hogy a közeljövőben római szinódust és egyetemes zsinatot hív össze. A római szinódusnak az olaszországi egyház belső ügyeit kellett megtárgyalnia. Ami az egyetemes zsinatot illeti, a pápa kifejezte ama reményét, hogy ezen részt vesz majd valamennyi "elszakadt egyház" is, s megkísérlik helyreállítani az egységet... XXIII. János bejelentése meglepetést keltett a jelenlévőkben. A pápai beszédeket tapssal, hangos helyesléssel szokták fogadni. Ezúttal a beszéd után néma csend honolt. Ezúttal a beszéd után néma csend honolt. XXIII. János kissé zavarba jött, de hamar erőt vett magán, elbúcsúzott a bíborosoktól és visszatért a Vatikánba... Az egyetemes zsinatokat általában az egyház történetének különösen kritikus szakaszaiban hívták össze, s magukon viselték a reformtörekvések bélyegét. XXIII. János elhatározása tehát egyértelmű volt annak elismerésével, hogy az egyház válságban van, márpedig ezt korántsem mindenki volt hajlandó elismerni. Ráadásul a zsinatok általában nem is gyógyították ki az egyházat a bajokból." Íme, egy részlet a könyvből: fontos fordulatot idéz a katolicizmus XX. századi történetéből. A szerző ezt követi nyomon a pápák személyiségének, politikájának életszerű bemutatásával a múlt század közepétől napjainkig, II. János Pálig.
Lewis Wallace - Ben Hur
A világhírű film miatt ismertté vált kalandos történet a római korban játszódik.
Ben Hur a gazdag főúr és a bosszúvágyó Messzala a római vezér hiteles története most jelenik meg teljes szövegével először magyarul.
Ben Hur és Messzala gyermekkoruk óta barátok, ám az irigység hatására Messzala gályarabságba kényszeríti Ben Hurt. Sok évnyi szenvedés után Ben Hur kiszabadul, mert megmenti egy római tiszt életét. Azonban ez idő alatt Rómát megtámadja a legpusztítób ellenség, a "fekete lepra". Nem kímél senkit, Ben Hur családját sem, ám a szenvedéseknek ezzel még nincs vége. Messzala kocsiversenyre hívja ki Ben Hurt...