Ajax-loader

Ez ​a nyár is dögunalom lesz. Persze, olvasni lehet, ott a könyvtár, nyitva van egész nyáron. Más gyerekekkel olyan izgalmas dolgok történnek, a Félvarázs négy főszereplője pedig még nyaralni sem mehet. Özvegy édesanyjuk szerény szerkesztőségi jövedelméből nem telik ilyesmire. Hosszú és lassú nyár áll hát Jane, Mark, Katharine és Martha előtt: csak arra számíthatnak, hogy az izgalmas regények valamennyire mégis kiszínezik egyforma napjaikat.

Ám a helyzet az egyik pillanatról a másikra megváltozik.

Különös dolgok történnek a gyerekek körül: a komolyan sem gondolt bárcsakok teljesülnek. Félig. Tűz üt ki, Carrie cica megszólal, Mark barátai félúton találják magukat a nyaralóhely és az otthonuk között. A testvérek hamar rájönnek, hogy amit először ötcentesnek néztek, csodatévő amulett, aminek a segítségével bármire képesek, minden kívánságuk teljesülhet.

Elkezdődik tehát a nagy kaland, történelmi korokon, egzotikus helyszíneken keresztül, veszélyes helyzetekkel és szórakoztató pillanatokkal, tévedésekkel és véletlen balesetekkel. Sok testvéri szeretettel és jócselekedetekkel, hajbakapással és vitával.
Ráadásul nem elég, hogy szórakoztató a Félvarázs, még tanulságot is kapunk a végére. Nem is egyet. De ezeket magatoknak kell felfedeznetek.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók