További értékelések
Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.
Egy-két érdekes mozzanat volt venne, de nem igazán kötött le. A Jámbor örömök vége tetszett, bár sejtettem, hogy az lesz.
Nem hiszem, hogy újraolvasom.
Nem teljesen erre számítottam, de tetszett. Az tök jó volt, hogy különálló novellák voltak ugyanazokkal a szereplőkkel és volt, hogy visszautalt egy korábbi történetre. A csattanós kis befejezéseket, amit úgy szeretek mindegyik történet végén megkaptam, úgyhogy azt hiszem, elégedett vagyok. Amúgy meg a borító is tök jól néz ki.
Kilenc történet,melyekben többé-kevébé ugyanazok a szereplők és ugyanazon a vidéken jàszòdnak. Némelyik humoros, némelyik kicsit morbid, némelyik kicsit elgondolkodtatò…
Több történetben a csattanò màr ha van nem ùgy van felvezetve,ahogy azt az ember várná.
Ettől függetlenül szerintem könnyen/gyorsan olvasható, kellemes kis könyv.
A XX. század eleji Anglia falusi környezetében játszódnak a történetek. Egyik-másik esetében sejthető a megoldás. Nem csak a gazdálkodókról, de az életmódról, a lakókörnyezetről is érdekes ismereteket szerezhetünk. Nem beszélve a furfangokról! Megismerjük, hogyan szórakoztak vidéken az emberek.
Tetszett a könyv nagyon, csak mivel minden novella hasonlóan végződött, ezért olvasás közben nem is az volt a kérdés, hogy mi lesz a vége, hanem hogy mi fog rosszul elsülni a cselekményben. De humoros rövid novellák, és élvezetes olvasmány.