További értékelések

Olyan, ​mint egy lexikon, és ki akar egy lexikont az elejétől a végig elolvasni?
Az 1956 és 1989 között alkotó magyar irodalmárok titkos megfigyeléséről, a velük szembeni titkos és nyilvános rendőri intézkedésekről szól a könyv, rengeteg lábjegyzettel, kétezer oldalon. A kötetek végén található névmutató segítségével lehet csemegézni, és a Kádár-rezsim idején született művek megértéséhez rengeteg érdekes adalékhoz is juthatunk.
Nekem két dolog volt megdöbbentő, annak ellenére, hogy a dokumentumokat, amelyekre a könyv épült, eredetiben már olvastam. Bódy Gábor filmrendező (a 20. század talán legjelentősebb magyar filmrendezője) teljes erkölcsi gátlástalansága, és Tar Sándor író butasága. Bódy romlottsága, gonoszsága filmjei értékét nem csökkenti, viszont Tar Sándor könyveit át kéne értékelnem (a magam számára). Ez utóbbiról csak annyit, hogy Tar, a vidéki munkásember, jelentett az őt felkaroló fővárosi értelmiségről, akikkel szemben kisebbrendűségi érzése volt – ezt még megértettem. De jelentett olyan emberekről is (pl. Bari Károly, Balogh Attila cigány költők) akik még nála is kiszolgáltatottabb helyzetben voltak. Ezt csak úgy tehette meg, hogy elhitette magával a komcsi ideológiát, mit sem törődve azzal, hogy egész írói munkássága, de a titkosrendőrséghez fűződő – zsarolásra épülő – kapcsolata is a kommunista rendszer elveinek és gyakorlatának ellentétéről tanúskodott. Tar tehát leírta azt, amit látott, irodalmi formába öltöztette, de saját tudatáig műveinek üzenete nem jutott el.

A kommunisták gazdasági okok miatt buktak meg 1989-ben. A magyar társadalom többsége – értelmisége egy jelentős részének megvilágító erejű szavai ellenére – az anyagi érdekeit mindig is fontosabbnak tartotta az erkölcsi értékeknél. Az a pech, hogy az önkényuralmi rendszerek, amelyek nem tisztelik a sajtószabadságot, a szólásszabadságot, a gyülekezési jogokat és egyéb emberi jogokat, és amelyek a liberális jogállam rendszerét nem alkalmazzák, a gazdaságot sem tudják megfelelően működtetni. Így Európa fejlettebb, nyugati feléhez sem tudnak megfelelően kapcsolódni -, és ez hosszabb távon az életszínvonal romlásához is vezet. Az összefüggések áttételesek és nem könnyen átláthatók, szemben a populista jelszavakkal, amelyeket mindenki megért. Az viszont biztos, hogy a diktatúrák önérdeke az irodalom szabadságának felszámolása, és amikor megjelenik a nyílt vagy álcázott cenzúra, és felmerül, hogy írókat politikai rendszert bíráló szavaik miatt kitagadjanak a nemzetből, akkor az élet egyéb területein is baj van, aminek előbb-utóbb a kenyér és a tej árában is következménye lesz.

Egyik ​legfontosabb könyv Magyarországról.