Ajax-loader

A ​könyvsorozat második kötetével térünk vissza az Airbus repülőgépgyár típustörténetének gyökeréhez, a közös európai repülőgépgyártás hajnalához, a gyártástörténet kronológiai sorrendjében. A szerző feldolgozta a közös európai repülőgépgyártás kezdetének történetét, a politikai igény felmerülésétől, a buktatókon keresztül az első Airbus A300B kigördüléséig, a tesztrepülésekkel, illetve az első, Európán kívüli üzemeltetőig. Megismerjük a polgári repüléstörténet első kétpilótás, szélestörzsű repülőgépét, hogy micsoda politikai viharokat kavart a fedélzeti mérnök alapmunkahelyének megszűnése a pilótafülkében, és nyomon követhetjük az A300B repülőgépek, valamint a csökkentett utaslétszámú, ugyanakkor közepes- és nagy hatótávolságú utódja az A310-es történetét. Egy önálló fejezet erejéig szót ejtünk a típuscsalád gyártásának fejlődéséről, hiszen a kontinensünk több helyszínén gyártott főelemek és alkatrészek, a végszerelés helyszínére történő összehordása azóta önálló iparággá nőtte ki magát, önálló történettel. Ennek a történetnek főszereplője a Beluga, az A300B4-600-as típus alapjaira felépített különleges szállítógép, amelynek történetét szintén itt keressék. Sok egyéb mellett a könyvben természetesen helyet kapott a forradalmian új, repülési integrált adatrendszer története, amely az A310-300-as családdal kezdte meg világhódító útját, de megemlékezünk benne az Airbus nagy öregjeiről, Európa közös kereskedelmi repülőgépgyártása álmainak dédelgetőiről és ádáz harcok árán történő megvalósítóiról is.
“Az A300B és A310-es repülőgépcsalád sikere bebizonyította kontinensünk vezető gazdasági nagy- és középhatalmainak, hogy van keresnivalónk az utasszállító repülőgépek gyártásának rendkívül beszűkült piacán. Igazolta, hogy a polgári repülőgépek gyártása már nem csak az USA monopóliuma, de ennek a sikertörténetnek kétségkívül legnagyobb tanulsága annak felismerése volt, miszerint a széleskörű együttműködés, a technológia és a mérnöki szaktudás kölcsönös rendelkezésre bocsátása sokkal messzebbre visz, mint bármily vérmes nemzeti öntudat vagy egyéni érvényesülni akarás. Együttműködéssel a határ a csillagos ég. Olvassák el, hogyan is kezdődött!” – a szerző

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók