Szerelem és szex a tanárnővel – a sokat vitatott, milliós példányszámban eladott nemzetközi bestseller
A tizenhat éves T.J.Callahannek semmi kedve bárhova is elutazni. Rákbetegsége visszafejlődőben, és nem vágyik másra, mint visszakapni a régi életét. De a szülei ragaszkodnak hozzá, hogy nyáron behozza az iskolai lemaradását, és megtanulja mindazt, amit a betegsége miatt mulasztott.
A harmincéves angoltanárnő, Anna Emerson, akit felmorzsoltak a hideg chicagói telek és egy céltalan kapcsolat, kapva kap az alkalmon, hogy megtörje a mindennapok egyhangúságát. Elvállalja, hogy a nyarat egy trópusi szigeten töltse és T.J.-t tanítsa.
Anna és T.J. felszállnak egy magánrepülőgépre, és elindulnak a Callahan család nyaralójába, de amikor a Maldív-szigetcsoport ezerkétszáz szigete fölött repülnek, bekövetkezik az elképzelhetetlen: lezuhannak a cápáktól nyüzsgő vízbe. Sikerül kivergődniük a partra, de hamarosan rádöbbennek, hogy egy lakatlan szigeten ragadtak.
Eleinte csak egyre gondolnak: a túlélésre. De ahogy a napokból hetek lesznek, aztán hónapok, születésnapok jönnek és múlnak el, a hajótörötteknek meg kell küzdeniük a trópusi viharokkal, a tengerben ólálkodó számtalan veszéllyel és a legnagyobb fenyegetéssel, annak a lehetőségével, hogy T.J. rákja kiújul. Csak egymás szeretetében bízhatnak és egymásra támaszkodhatnak, így ennek a két elveszett léleknek bele kell törődnie a helyzetébe, és azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb szükségük van rá, egymás társaságából kell vigaszt meríteniük.
Tracey Garvis Graves regénye pillanatok alatt óriási viharokat kavart, és lett igazi kultuszkönyv, milliós példányszámú bestseller.
Kapcsolódó könyvek
Tracey Garvis Graves - On the Island
When thirty-year-old English teacher Anna Emerson is offered a job tutoring T.J. Callahan at his family's summer rental in the Maldives, she accepts without hesitation; a working vacation on a tropical island trumps the library any day. T.J. Callahan has no desire to leave town, not that anyone asked him. He's almost seventeen and if having cancer wasn't bad enough, now he has to spend his first summer in remission with his family - and a stack of overdue assignments - instead of his friends.
Anna and T.J. are en route to join T.J.'s family in the Maldives when the pilot of their seaplane suffers a fatal heart attack and crash-lands in the Indian Ocean. Adrift in shark-infested waters, their life jackets keep them afloat until they make it to the shore of an uninhabited island.
Now Anna and T.J. just want to survive and they must work together to obtain water, food, fire, and shelter. Their basic needs might be met but as the days turn to weeks, and then months, the castaways encounter plenty of other obstacles, including violent tropical storms, the many dangers lurking in the sea, and the possibility that T.J.'s cancer could return. As T.J. celebrates yet another birthday on the island, Anna begins to wonder if the biggest challenge of all might be living with a boy who is gradually becoming a man.
Dan Wells - Ruins – Romok
A legjobb döntést a legnehezebb meghozni.
Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat.
Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre.
Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerül…
A Részlegesek sorozat befejező része epikus izgalmakat ígér, amelyben a bolygó utolsó megmaradt értelmes lényei összecsapnak egymással, hogy meghatározzák a jövőt.
J. A. Redmerski - A soha határa
Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.
A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?
Nicola Yoon - Du neben mir und zwischen uns die ganze Welt
Am Anfang war ein Traum. Und dann war Leben! Wenn ihr Leben ein Buch wäre, sagt Madeline, würde sich beim Rückwärtslesen nichts ändern: Heute ist genau wie gestern und morgen wird sein wie heute. Denn Madeline hat einen seltenen Immundefekt und ihr Leben lang nicht das Haus verlassen. Doch dann zieht nebenan der gut aussehende Olly ein - und Madeline weiß, sie will alles, das ganze große, echte, lebendige Leben! Und sie ist bereit, dafür alles zu riskieren. So hat man die Liebe noch nie gelesen! Das neue Lieblingsbuch für Töchter und ihre Mütter: Eine außergewöhnlich berührende Liebesgeschichte für Fans von Jojo Moyes und John Green mit besonderen Illustrationen, Skizzen, Notizen und E-Mails.
J. A. Redmerski - The Edge of Never
Twenty-year-old Camryn Bennett had always been one to think out-of-the-box, who knew by the time she was sixteen that she wanted something more in life than following the same repetitive patterns and growing old with the same repetitive life story. She wanted to see the world and fall in love and not be grounded to the predictable. Well, she did fall in love and had plans to check the other things off The List with Ian, but after she gave up her virginity to him, he died in a tragic car accident and Camryn was never the same. Shortly after, her parents divorced, her older brother went to jail, her new boyfriend cheated on her and she had had enough.
Determined not to dwell on the negative and push forward with her life, Camryn is set to move in with her best friend and plans to start a new job rather than living off her family’s money, but after an unexpected night at the hottest club in downtown North Carolina, she makes the ultimate decision to leave the only life she’s ever known, far behind.
With a purse, a cell phone and a small bag with a few necessities, Camryn, with absolutely no direction or purpose boards a Greyhound bus alone and sets out to find herself. But what she finds is a guy named Andrew Parrish, someone not so very different from her and who harbors his own dark secrets. But Camryn swore never to let down her walls again. She promised herself that she would never get too close even to a friend, especially after what her best friend did after the night at the club. And she vowed never to fall in love.
But with Andrew, Camryn finds herself doing a lot of things she never thought she’d do. He shows her what it’s really like to live out-of-the-box and to give in to her deepest, darkest desires. On their sporadic road-trip he becomes the center of her exciting and daring new life, pulling love and lust and emotion out of her in ways she never imagined possible. But will Andrew’s dark secrets push them inseparably together, or tear them completely apart?
Vi Keeland - A megbízó
Csak egy tipikus hétfő volt.
Egészen addig, míg a nagyfőnök rám nem bízta egy reménybeli új ügyfél becserkészését.
Kétévnyi bizonytalanság után a munkahelyemen egy csúnya baklövésem miatt ez a lehetőség, hogy bizonyítsak a senior partnereknek, minden, amire szükségem volt.
Vagy legalábbis azt hittem...
Aztán besétáltam a tárgyalóba és beleütköztem a férfiba, akit meg kellett volna győznöm az együttműködésről.
A kávém kilöttyent, a papírjaim szanaszét szóródtak a földön, én meg majdnem elvesztettem az egyensúlyom.
És mindez a napom jobbik része volt.
Mert ez a nagyszerű férfi, aki leguggolt hozzám, miközben úgy nézett rám, mintha élve fel akarna falni, nem más volt, mint az exem, Gray Westbrook.
A férfi, aki után még csak mostanában kezdtem továbblépni.
A férfi, akit a szívem megvetett, miközben a testemnek egészen más ötletei támadtak.
A férfi, aki épp annyira karizmatikus és magabiztos, amennyire szexi.
Valahogy mégis sikerült megtartanom a prezentációmat, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni az átható pillantását.
Bár azokat a mocskos dolgokat, amiket a fülembe súgott az előadásom után, képtelenség volt figyelmen kívül hagyni.
De az ki van zárva, hogy adjak neki még egy esélyt, pláne most, hogy az ügyfelünk lett. Vagy nem?
Vi Keeland, New York Times bestsellerszerző legújabb, szexi, különálló regénye újra lázba hozza az olvasókat.
Nicola Yoon - Everything, Everything
This innovative, heartfelt debut novel tells the story of a girl who’s literally allergic to the outside world. When a new family moves in next door, she begins a complicated romance that challenges everything she’s ever known. The narrative unfolds via vignettes, diary entries, texts, charts, lists, illustrations, and more.
My disease is as rare as it is famous. Basically, I’m allergic to the world. I don’t leave my house, have not left my house in seventeen years. The only people I ever see are my mom and my nurse, Carla.
But then one day, a moving truck arrives next door. I look out my window, and I see him. He’s tall, lean and wearing all black—black T-shirt, black jeans, black sneakers, and a black knit cap that covers his hair completely. He catches me looking and stares at me. I stare right back. His name is Olly.
Maybe we can’t predict the future, but we can predict some things. For example, I am certainly going to fall in love with Olly. It’s almost certainly going to be a disaster.
Dan Wells - Fragments - Töredékek
Dan Wells hazánkban is igéretesen mutatkozott be, a külföldön hatalmas sikert aratott Nem vagyok sorozatgyilkos című kötetével, a Partials trilógiája pedig még nagyobb siker kint.
Kira Walker megtalálta az RM vírus gyógymódját, de az emberek és a Részlegesek túléléséért vívott küzdelem még csak a kezdeténél tart. East Meadow-t elhagyván Kira kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy kicsoda is ő valójában. Nem lehet véletlen egybeesés, hogy az RM gyógymódja maguknak a Részlegeseknek a vérében található – ez nyilván valami nagyobb terv része, amelyben Kirának is szerepet szántak, és amely mindkét fajt megmenthetné. Kirához útja során többen csatlakoznak, köztük Samm, a Részleges is. De vajon megbízhat-e bennük? Ezalatt Long Islanden az emberiség utolsó képviselői felkészülnek a Részlegesek elleni háborúra, és Marcus tudja, az egyetlen reményük, hogy kitartsanak Kira visszatéréséig. Ám a lány útja hosszadalmas a posztapokaliptikus Amerika pusztaságán keresztül, és közben mindkettejük számára fokozatosan kiderül, hogy legnagyobb ellenségük létezéséről eddig nem is tudtak. A lélegzetelállító Részlegesek trilógia második része az emberiség utolsó előtti órájának krónikája. Utazás az ismeretlenbe, amely során fel kell fedeznünk hogyan élhetjük túl – és ami még fontosabb, hogy mi indokolná megmaradásunkat a Földön.
Colleen Hoover - It Ends with Us - Velünk véget ér
Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a reménynek!
Meghan March - Vágy és szerelem
Imádom ezeket a szavakat.
Ő az enyém, és ha azt hiszi, hagyni fogom, hogy elszaladjon, és nem találom meg, hogy visszahozzam oda, ahová tartozik - hozzám - akkor bizony nagyon téved.
Mert én övön alul is ütök, ha arról van szó, hogy boldogan éljünk, amíg meg nem halunk.
A Vágy és szerelem a Vágy-trilógia befejező része, a Vágy és hatalom és a Vágy és kétség után érdemes olvasni.
Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz.
Meghan March - Vágy és kétség
Sikerült. Feleségül mentem egy milliárdoshoz.
Megvolt rá az okom, de arra nem számítottam, hogy azt fogom érezni, a tulajdona vagyok.
Házassági fogadalom ide vagy oda, akkor is önmagam akarok lenni.
A szabályai vasmarokkal szorítanak, de nem olyan lány vagyok, aki hagyja magát.
Viszont van egy kis gond: azt hiszem, kezdek beleszeretni...
Fogalmam sincs, mi lesz ebből a házasságból, de életem legnagyobb kalandja, hogy megmaradjak olyannak, amilyen lenni akarok, miközben átadom magam a mocskos kis élvezeteknek, ahogy ő akarja.
A Vágy és kétség a Vágy-trilógia második része.
Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz.
Meghan March - Vágy és hatalom
Tömött a pénztárcám és jó nagy a férfiasságom. Ennyit az önéletrajzomról. Azt hiszem, nem is kell többet mondanom, a nők 99 százalékának ennyi elég, hogy megkapjam őket.
Hogy seggfej vagyok?
Hát igen.
És tudod, mit? Jól is érzem így magam.
Vagyis jól éreztem...
Amíg nem találkoztam Vele.
A könyvekben szikrákról meg kémiáról szoktak írni. Faszság. Kettőnk közt inkább tűzijáték volt, sőt tűzhányó. Vagy atombomba.
Csakhogy van egy kis baj.
Nem tudom a nevét, nem adta meg a telefonszámát, csak úgy lelépett a szállodából életem legforróbb kibaszott éjszakája után. Megkóstoltam a világon a legédesebb, legkülönlegesebb kis pinát... ritka, mint az unikornis, és újra akarom!
Mit tehet ilyenkor egy ilyen seggfej, mint én?
Utcára vittem a problémát. Olyan nincs, hogy nem kapom meg.
És hogy mi lesz, ha megtalálom? Megtartom!
Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz.
E. L. James - A szürke ötven árnyalata
A könyv, amelyről mindenki beszél…
Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad.
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint.
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.
Penelope Ward - Stepbrother Dearest (német)
Greta freut sich auf das letzte Jahr an der Highschool, vor allem da ihr Stiefbruder Elec, dem sie noch nie begegnet ist, für das Abschlussjahr zu ihnen ziehen soll. Doch Elec stellt sich als rebellischer Macho heraus, der jeden Abend ein anderes Mädchen mit nach Hause bringt – am meisten aber hasst Greta die Art, wie ihr Körper auf ihn reagiert. Und als eine gemeinsame Nacht alles verändert, ist es auch um ihr Herz geschehen. Doch so schnell wie Elec in Gretas Leben getreten ist, so schnell verschwindet er auch daraus. Jahre später begegnet sie ihm wieder und muss feststellen, dass aus dem Teenager ein Mann geworden ist, der immer noch die Macht besitzt, ihr Herz in tausend Teile zu zerbrechen ...
Jodi Picoult - Gyere haza
Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak egy dolog igazán fontos: az hogy számtalan sikertelen próbálkozás után végre anya lehessen. Amikor újra bekövetkezik a tragédia, férje helyett újonnan megismert barátnője, Vanessa lesz az, aki kiáll mellette, kapcsolatuk pedig őszinte szerelemmé alakul. Szembe kell nézniük azonban a kirekesztettséggel és azzal, hogy milyen mérhetetlen akadályokat kell leküzdeniük ahhoz, hogy a társadalom családként tekintsen rájuk. A szerző hetedik magyarul megjelenő regényében ismét szívhez szólóan ábrázolja e különös szerelem rezdüléseit és a legőrjítőbb fájdalmat, amit egy anya átélhet: ha le kell mondania gyermekéről.
Vi Keeland - A beosztott
"A beosztott Keeland legjobb írása. Érzelmes és szenvedélyes. Minden, amiért érdemes romantikus könyvet olvasni." - K. Bromberg, New York Times bestsellerszerző
"Imádtam ezt a könyvet. Egyszerűen zabáltam. Nem tudtam letenni." - Aestas Book blog
Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást.
Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról.
Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez.
Később - elhaladván az asztalunk mellett - Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott.
Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott.
Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak.
Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról.
A fickó - aki mellett addig halálra untam magam - furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától.
Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra.
Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban?
A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm...
Meghan March - Véletlen szeretők
***USA Today bestseller szerző***
"Konfliktusok és titkok, imádtam!" nightowlreader.com
"Csak a füllesztő erotika... " bffbookblog.com
Milyen a férfi? Arrogáns.
Milyen a nő? Önelégült.
Gyűlölöm a férfit.
Vágyom a nőre.
Két éve folyamatosan elutasítom a pasast.
Engem pedig minden elutasítás megerősít.
Nem vagyok egy egyéjszakás csaj.
Nem érted, hogy nem kalandra vágyom?
Teljesen megőrjít, nekem erre az emberre nincs szükségem!
Végül úgyis beleegyezel, nem adom fel.
A nemzetközi bestsellerszerző, Meghan March a hatalmas sikerű Vágy-trilógia után újabb romantikus-erotikus könyvekkel örvendezteti meg a műfaj kedvelőit.
Abbi Glines - Ha az enyém lennél
„Volt Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?” Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú, a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik is távol tartani magát tőle, noha kislánykora óta szereti. Mikor azonban Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania. Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…
Dan Wells - Fragmente
In ferner Zukunft wurde die Menschheit durch den Isolationskrieg fast vollständig vernichtet - besiegt von den Partials, künstlichen Kriegern, die die Menschen selbst erschaffen hatten. Eine der letzten Überlebenden ist Kira Walker, die erfahren hat, dass sie selbst ein verhängnisvolles Erbe in sich trägt, von dem sie nichts ahnte. Auf der Suche nach ihrer eigenen Herkunft muss sie sich ausgerechnet auf die Hilfe zweier Partials verlassen - Samm und Heron, die als Einzige ihr Geheimnis kennen. Kiras Weg führt sie durch das verwüstete Land, das der Isolationskrieg aus dem nordamerikanischen Kontinent gemacht hat - und dort wird sie dem schrecklichsten Feind begegnen, den die Menschheit je gekannt hat ...
Erin Watt - Megtört herceg
Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét.
Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe.
Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa.
Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretennék egymást.
Talán igaza van.