Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Droci
4.5/5

Korábban ​nem ismertem az írónő munkásságát, de ezzel a könyvvel kilóra megvett magának. Emlékeim szerint a jól hangzó cím miatt emeltem még le a polcról és kíváncsian vártam is, hogy vajon miért pont ezt a címet kapta. Közben pedig egy jól megírt, remek történetvezetéssel szőtt krimi került a kezeim közé. De nem egyszerűen csak egy krimivel szembesülünk az olvasás alatt, hiszen közben képet kapunk arról is, hogy az elit réteg világa mennyiben más a tőlünk megszokottól. Mondhatjuk azt is, hogy akinek pénze van, az mindent megtehet. Kapcsolatokat épít, mindig tudja, hogy mikor kinek kell fizetnie csak azért, hogy minden elől megmenekülhessen és semmi apró gondja se adódjon az életben. Nagyon jól sikerült ez az ábrázolási kép is – legalábbis nekem nagyon tetszett benne ez a vonal. A két főszereplő kapcsolatának boncolgatása is nagyon érdekesen volt vázolva és tudtam már valahogy a könyv közepe felé, hogy mindvégig fenntartja majd az írónő a a kíváncsiságunkat. Nagyon tetszett az is a könyvben, hogy elég tetemes részben köze volt a lovakhoz, hiszen másik szívem csücskei ezek a szép állatok.
Jó választás volt mindenképpen, remélem még, hogy alkalomadtán sikerül egy másik művével is lekenyereznie.
A fél csillag levonást a nyomtatási hibák miatt adtam. Hiába, az engem akkor is zavar…:)


Tina1993
4.5/5

Elena ​nagyon erős karakter, aki a korábban elszenvedett sérülései miatt megpróbált érzelemmentessé és érdektelenné válni. Néha szimpatizáltam vele, néha nem kedveltem a cinizmusa miatt. Irinát nem tudtam sajnálni, így, hogy egy luxus örömlány volt. {{Viszont Lisbethet annál inkább, főleg, hogy egy ilyen nőre akart hasonlítani.}} A krimi szálat általánosnak mondanám. Viszont jó, hogy az írónő feldobta extra cselekményekkel és információkkal a történetet. Ezektől vált érdekessé, viszont az izgalmasabbnak mondható részeket valahogy nem tudtam átélni. Néhány hosszabb monológnál és leírásnál kicsit untam a cselekményt, pár dolgot ki lehetett volna hagyni vagy lerövidíteni. Viszont a könyv vége izgalmas, szívszorító és nyomasztó is volt egyben, bár meglepően gyorsan zajlott le minden mindössze néhány oldalon.


hársvirág
5.0/5

Krimi, ​de több, mint krimi. Nagyon jól megmutatja a gazdagok élvhajhász, a maguk módján boldogtalan világát, ahol mindent szabad. Ahol nyugodtan fittyet hányhatnak az erkölcsi szabályokra, hiszen ők tudják, kinek hol és mennyit kell fizetni azért, hogy ezek a szabályok rájuk ne vonatkozzanak.
Nagyon tetszett, csak a főszereplő taszított. Sajnos nem bírom elfogadni az ilyen cinikus és közönyös embereket. Pedig az eszemmel megértem, miért lett olyan, amilyen, csak hát ettől még nem lesz szerethető.


judyt05
4.0/5

Találó ​cím, jó olvasmány. Ebben a regényben nem remegünk az izgalomtól olvasás közben, hogy jaj mi fog történni, de jól összeszerkesztett mű, könnyen olvasható és érdekes is. Főkét az alibi klub tagjainak, és a hozzájuk kapcsolódó néhány személy életébe kapunk bepillantás, de nem megy bele túlzottan a részletekbe, viszont nem is felszínes a regény. Végig kiszámíthatóak az események, a végén azért csak van egy fordulat ami meglepett.


StAngela
4.0/5

Első ​könyv volt, amit Tami Hoag-tól olvastam. Megdöbbentő volt, milyen jól ír.
Kétség sem férhet hozzá, hogy ért a krimikhez. Elena kissé olyan érzetet keltett bennem,
mint Clarice Starling A Bárányok hallgatnakból! :D Na de térjünk vissza a könyvre!
A szerző tehetsége abban mutatkozik meg leginkább, hogy leplezetlen őszinteséggel mutatja meg a gazdagok mocskos világát, ahol a hatalmon és a pénzen kívül semmi sem fontos.
Kivéve talán az, hogy bármit teszel is legyen egy alibid.


mamono
4.5/5

Vannak ​barátaim, akiknek nem tetszik annyira Tami Hoag, mert néha hajlamos megengedni a szereplőinek , hogy kicsit túl szabad szájúak legyenek. Na ez nem ilyen történet volt.
Nagyon tetszett a dinamika Elena és a zsaru között, ahogy szinte menekült előle Elena, és a végén mégis.. talán… De ezt már a képzeletünkre bízza.
a karakterek jók voltak, és nagyon zavart volna, ha Bennett lett volna a gyilkos, mert úgy túlzottan egyszerű lett volna.
De így szép kerek történet volt.


mazsolafa
4.0/5

Élvezhető ​krimi váltott nézőpontokkal, karakteres főszereplővel, aki nekem kifejezetten tetszett, maró humorral és cinikus világszemlélettel.
Végre nem habos-babos, hanem valóságszagú történet. Külön dicséret, hogy meglepetést is tartogatott a vége.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

7.5
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók