További értékelések

Mikor ​hajdanában-danában még néztem tévét, az egyik kedvenc műsorom a Showder Klub volt. (A másik a Szomszédok.) De csak akkor néztem showdert, ha Kőhalmi is volt benne.
Na most erre a figura ír egy könyvet, ami a szintén kedvenc skandináv krimik paródiája, úgyhogy ezt el kellett olvasnom.
A fülszövegben Rejtőhöz hasonlítják, de ne higgyetek neki, mert kérem szépen, ez egy az egyben Stephen Leacock. Utoljára az ő stílusparódiáin röhögtem ennyire. Egyébként annyiban is hasonlít Leacock-hoz, hogy egy idő után azért elég fárasztó, a végére el is álmosodtam, ittam is egy kávét.
Mindenkinek ajánlom, akinek van humora, a savanyújóskáknak nem annyira.
A végére még annyit, hogy a könyv olvasása alatt tizenkét kávét ittam meg, két doboz cigit szívtam el, és nem esett baja egy csincsillának sem.

“A ​fickónak teljesen szokványos gyerekkora volt, a szülei hat éven át bezárva tartották a szerszámoskamrában, azután árvaházba került. Neveløszüløkhøz adták, de az utcán køtøtt ki. Kisebb bűncselekmények, alkoholizmus, pszichiátria. – Átlagos állampolgár – dobta a nyomozó az asztalra a dossziét. – Túlságosan is – jegyeztem meg. – Lehet, hogy a titkosszolgálat belepiszkált az adatokba.”

Kőhalmi Zoltán, aki mostanáig csak stand-up előadásairól és eddig meg nem jelent műveiről volt híres, egy igazán eredeti paródiával jelentkezik. Első írása azonban korántsem csak a skandináv krimik elemeit helyezi humoros környezetbe, hanem magát a szerzőséget is. A könyv ugyanis egy hatalmas játék a fikcióval és az írással.

A gyűrött kabátos, kávén és kéregzuzmópárlaton élő Bjørnsen felügyelőnek rendesen meggyűlik a baja, hiszen Dramfjordban egymást érik a hullák, az Ilyensenek, na meg az Olyansenek, és egy őrületes nyomozás veszi kezdetét. Az öt részre tagolt történet kiválóan megragadja a paródia tárgyát, nevetséges helyzetekben és párbeszédekben pedig garantáltan nincs hiány. Azonban a krimiparódiába egy másik réteg is erősen beleszövődik, mégpedig az éppen írandó regény és annak írója. A Narrátorok, a Szerző, a Korrektor, a Kiadó, sőt még az ISBN számok is fontos szerepet kapnak, miközben a 101 halálesetet, amelyet az alcím ígér, elő kell teremteni. A helyenként túlzásokba eső könyv számtalan csemegét tartalmaz, és ha kikapcsolódás jelleggel olvassuk, sok-sok nevetésben lehet részünk. Szilveszter napjára pedig egyértelműen tökéletes olvasmánynak bizonyult.

Azt ​a mindenit! Ez nem semmi volt! Jó ötlet volt ez a regény, igazi stílusbravúr. A jó értelemben vett kortárs agymenés a skandináv krimik világát megidézve.
Kőhalmi érezhetően lubickol ebben az általa teremtett világban.
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/09/a-ferfi-aki-megolte-ferfit.html

Nem ​olvasok skandináv krimit, de mivel a férjem igen, elég jól ismerem a műfaj jellegzetességeit, így egy kissé tartottam attól, fog-e nekem ez tetszeni. Persze bízhattam volna Kőhalmiban, akit nagyon bírok, meg abban, hogy paródia formájában a nemszeretem dolgok is élvezetesebbek. Már az első oldalakon jót kacarásztam, és bár a humor a vége felé már nem volt annyira fergeteges, azért végig jól szórakoztam. Volt benne svung, izgalom, érdekes ötletek, intelligencia, szóval jó könyv szerintem.

A ​férfi, aki azt gondolta, könnyű könyvet írni! Menet közben rájött, hogy nem az, ide nem elég ha valaki vicces a színpadon és jól előad egy sztorit.
A férfi, akit szorított a határidő és a könyv végét sehogy sem tudta összehozni és megpróbálta azt ami működik egy fellépésnél, improvizál, összehord mindent ami eszébe jut. Ide ez nem elég.
A férfinak, a lány aki elolvasta a könyvet, azt üzeni, legközelebb tessék időt hagyni és ne érdekeljen ha a többi kollégád már megírt három másik könyvet, és meg is jelent, ez nem verseny, ne a mennyiségre hajts, hanem a minőségre!
Egyéb híreink:
- voltak vicces részek
- voltak jó ötletek
- nyomokban tartalmazott kifigurázott skandináv stílus jegyeket

Ettől függetlenül maradsz a kedvenc humoristám és ha írsz még, én elolvasom!:)

Øøø… ​Ez a Soltan Steinberg {{Køhalmi}} egy ørült! XD Majdnem olyan jó a regény, mint az a másik, ami rosszabb {{segítek: Erelem}} :P Ugyanis ez a kønyv gyógyítja a migrént. Is. Klinikailag tesztelve!

Nagyon ​élveztem, bár nem csúszott olyan könnyen, mint egy skandináv krimi. Több sztori és stílusparódia egyben, nem egyformán gördülékenyek és szórakoztatóak. Imádtam, hogy jól megadta kiadóknak, szerkesztőknek, korrektoroknak (akik egyébként elismer, és rengeteget dolgoztak könyvön). Stílusban szerintem is Leacockhoz áll legközelebb, kellően abszurd, de okos is. Levonás a modoros és unalmas ő betűk miatt, a többi nyelvi játék nagyon is tetszett. Első könyvnek több, mint ígéretes! Kávéval és kéregzúzmópálinkával ajánlott!

Vannak ​benne elszórva tényleg vicces 4 oldalak. Vagy hármak. (Lopott) ötletek. Aztán ismétlés, beleszokunk, 10 oldal után értjük miről van szó és nincs nagyon szó többről. Kurva nehéz 270 oldalon keresztül viccesnek lenni, ahhoz sztem nem elég túltolni zsánerelemeket.

De az egymillió dolláros kérdés itt marad: lesz-e olyan sztendápos által írt könyv, ahol nem tolják a képünkbe a képét a borítón? (értem, hogy miért nem lehet nem rátenni, tényleg csak költőien érdeklődöm.)

Nehéz ​értékelnem, mert nem igazán tudom mi volt ez :) Rengetegszer elveszettem a fonalat. Ez egy agymenés volt, és nagyon emlékeztetett egy történetre, ami most nem jut eszembe. Voltak vicces részei, de elég nyakatekert volt. (és most jut eszembe, hogy a Kávéfüggős kihívásnál kerestem, de nem jutott eszembe, hogy ebben gyakorlatilag “kávé kering a főszereplő ereiben”) Minden olyan valószerűtlen, abszurd. De az is lehet, hogy csak nem jó passzban olvastam.

Nem ​érdekelt a könyv. Nem akartam elolvasni. Indultam, amikor ismerősöm megállított, hogy ezt vigyem el, tetszeni fog, főleg a vége. Rohantam, nem volt időm magyarázkodni, elvettem és a kocsiba ülve betettem a kesztyűtartóba. Hamar kiderült, hogy a kistáskám a csomagtartóban kötött ki, az út három óra, egy kósza könyv a kesztyűtartóban. Hát belevágtam.
Az első fejezet után már szinte könyörögtem, hogy álljunk meg kávézni, végül az út nagy részét felolvasással tölthettem, és úgy, előadva rendkívül szórakoztatónak találtuk. Végig a szemem előtt lebegett Leslie Nielsen és a Csupasz pisztoly filmek. Ez a könyv egy paródia, a skandináv krimiket és nyomozós filmeket veszi górcső alá az előbb említett filmek stílusában. Egyedi? Nem. Néhol erőltetett? Igen. De ahogy a filmeknél is, úgy itt is pont ez adta az ízét: a túlzások.
A humor tárgyát képezi a könyvkiadás, az írói lét is, mondhatni e köré építi az egész “nyomozást”, így aki az előbbiekkel foglalkozik, azoknak érdemes kézbe venni ezt a könyvet.
Lektoroknak, szerkesztőknek és íróknak erősen ajánlott.