Valamikor az emberiség hajnalán egy aprócska kislány és egy kicsiny törzs küzd az életben maradásért. Útjaik összetalálkoznak, sorsuk összefonódik, jóllehet a szőke, sudár termetű, nyúlánk Ayla minden tekintetben elüt a Barlangi Medve népének görbe lábú, kiugró homlokereszű, szőrös testű tagjaitól… Egy távoli elődünk és letűnt Neander-völgyi rokonaink mindennapi élete elevenedik meg ebben a nem mindennapi történetben, mely – csakúgy, mint valamennyi ember története az azóta eltelt 30 ezer évben – a szeretet és a gyűlölet, az egymásrautaltság és a széthúzás a boldogság és a tragédia, a múlt és a jövendő folyamatosságának és összeütközésének hőskölteménye. Mindenekelőtt pedig Ayláé, aki akaratával, kitartásával, ügyességével minden különbözősége ellenére is elfogadtatja magát a törzzsel, miközben érzékeny, okos, önálló,a saját útját járó nővé cseperedik.
Értékelések 4.8/5 - 4 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Jonathan Safran Foer - Rém hangosan és irtó közel
Ha netán az ember egy lángoló felhőkarcolóból kényszerül kiugrani, nem árt, ha aznap a madáreledeles trikóját viseli, mert akkor a madarak rászállnak, és a levegőben tartják. Ugyancsak életet menthet az olyan toronyház, amely képes liftként a földbe süllyedni, hogy még akkor is épségben le lehessen jutni a legfelső emeletéről, ha nekirepül egy utasszállító. Ha pedig mégis bekövetkezne a legrosszabb, hasznos lehet egy speciális csatornarendszer, amely a párnákból egy hatalmas víztározóba vezetné a könnyeket, mert akkor a rádióban beolvasott vízállás alapján mindenki tudná, hányan sírták álomba magukat bánatukban.
Talán nem véletlen, hogy ilyen egyszerre mesébe illő és baljóslatú találmányokról ábrándozik Oskar Schell, a Rém hangosan és irtó közel kilencéves főszereplője, aki a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el imádott édesapját. De mi mást tehetne egy szülőjének hiányával küszködő, fékezhetetlen fantáziájú kisfiú? Nos, például nagyszabású nyomozásba kezdhet: mert miután Oskar apja holmijai között egy "Black" feliratú borítékra bukkan, benne egy kulccsal, elhatározza, hogy felkeresi New York összes Black családnevű lakóját, és kideríti, miféle titkot őriz a kulcshoz tartozó zár.
Jonathan Safran Foer világszerte nagy sikert aratott, generációkon átívelő regénye kreatív ötletek és fantasztikus fordulatok egyedülálló gyűjteménye - magával ragadó történet sorsfordító találkozásokról és tragikus elválásokról, szeretetről és gyászról, az elveszett gyermekkori biztonság újrateremtésének vágyáról és a felnőtt élettel járó veszteségek elkerülhetetlenségéről.
JONATHAN SAFRAN FOER (sz. 1977) amerikai író. Felsőfokú tanulmányait a Princetoni Egyetemen végezte filozófia szakirányon, jelenleg a New York-i Egyetemen tanít kreatív írást.
Christopher Paolini - Eragon
2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyregénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói.
Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudója, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel – egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, de amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretni való fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Christopher Paolini könyvében.
Dan Wells - Partials - Részben ember
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő.
Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.
Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.
George R. R. Martin - Sárkányok tánca
Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister, a megvetett és üldözött rokongyilkos sárkányvadászatra indul, ám útja veszélyekkel és váratlan kitérőkkel teli. A világ eközben az ősi városra, Meereenre figyel, ahol Viharbanszületett Daeneryst, Westeros jog szerinti uralkodóját minden oldalról szorongatják ellenségei. Hogy arathat diadalt a Sárkányok Anyja, ha három gyermekére sem számíthat? A végkifejlet csak tűz és vér lehet, ám ki éli túl a sárkányok táncát?
Lionel Shriver - Beszélnünk kell Kevinről
Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt.
Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával.
A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik.
George R. R. Martin - Varjak lakomája
A XXI. század által generált digitalizáció, a modern éra által minden elérhető közelségbe került. De vajon igaz-e ez letűnt vagy kitalált korok és legendák, ködbe burkolózó hősök, emberszabású és szörnyszülött alakok tekintetében is? Már Frodó történetei is arról tanúskodtak, hogy ez a sötét középkor árnyaiból táplálkozó, ősidők mondavilágát "megéneklő" műfaj igencsak vonzza a maga elérhetetlenségével, megfoghatatlanságával a mai embert. És most itt van George R. R. Martin, aki a trilógiának indult Tűz és jég dala sorozat negyedik köteteként megjelent Varjak lakomájában újabb lenyomatát adja ezeknek az időknek. A Trónok harcában megjelenő, az ősi királyságot szétszakító kegyetlen erők, a Királyok csatájának kísértetei, vademberei, boszorkányai, a Kardok viharának a másvilágról előretörő inváziója után a ciklus negyedik kötetében Martin ismét egy sokszereplős, tabudöntögető fantasy-opusszal rukkolt elő. Az 1996-ban elindított, immár tetralógiává bővült sorozat most megjelent kötetét legjobban a könyv utószavának szerzője, Stemler Miklós foglalja össze: "Szemben a legtöbb populáris fantasyvel, ahol a közékori háttér csupán díszlet, amely előtt jobban vissza lehet mondani a Tolkientől tanult, ám teljes egészében soha el nem sajátított leckét, Westeroson a lovagi csillogás mellett jelen vannak a nyomor és a társadalmi különbségek is. Míg Tolkien elsődleges kiindulópontja az ógermán mitológia - pontosabban annak megmaradt töredékei voltak..., addig Martin inspirációit középkori eseményekből merítette, elsősorban a Rózsák háborújából."
Catherine Fisher - Incarceron
Üdvözlünk Incarceronban! A reményt hagyd a kapuknál, és készülj fel egy véres, kegyetlen harcra a túlélésért. Ugyanis Incarceron nem egy egyszerű börtön, nem csak elzár a külvilágtól, hanem szereti kínozni a bentlakókat, játszik az életükkel és elszórakoztatja magát. Mert Incarceron él… És itt él Finn, aki nem emlékszik a múltjára, csak hogy pár éve egy cellában tért magához. Látomások gyötrik, amik azzal kecsegtetik, hogy talán Odakint született, és pont ezért tekintik néhányan a kulcsnak ahhoz, hogy megszökjenek. De vajon kicsoda igazából Finn és tényleg van-e kiút vagy csak legenda az egész?
Odakint pedig, Claudia, Incarceron Igazgatójának lánya küzd a maga módján a szabadságáért. Ugyanis hiába él nemesként, egy olyan világban, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait, így sem élhet úgy, ahogy akar, ugyanis miután bevezették a Protokollt, hogy egy utópisztikus világot teremtsenek, megállították az időt. Nincs fejlődés, és egy régi kor értékrendje szerint élnek. Így Claudia sorsa az, hogy hozzámenjen egy herceghez és majd valamikor esetleg átvegye a Királynő helyét.
Jodi Picoult - Tizenkilenc perc
Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát...
Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla.
Jean M. Auel - The Clan of the Cave Bear
The story of Ayla begins when, as a five-year-old orphan, she is adopted by the Clan, a group of Neanderthals. Initially, she inspires surprise, then wariness and finally acceptance by the Clan. She is cared for by its medicine woman, Iza, and its wise holy man, Creb. But she makes an implacable enemy of the group's future leader, Broud. He will do all he can to destroy her - but Ayla is a survivor. Jean Auel's imaginative reconstruction of pre-historic life, rich in detail of language, culture, myth and ritual, has become a set text in schools and colleges around the world.
George R. R. Martin - Trónok harca
A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.
Steven Saylor - Róma
Steven Saylor a Róma első ezer évét bemutató regényében a történelmet, a legendát és az új régészeti felfedezéseket egy lebilincselő történetté szövi össze, amely a két szerencsétlen sorsú ikerrel, Romulusszal és Remusszal kezdődik, és akkor ér véget, amikor Róma már a világ leghatalmasabb birodalmának fővárosa.
Dan Brown - Angyalok és démonok
Robert Langdont, a Harvard világhírű szimbólumkutatóját egy svájci tudományos intézetbe hívják, hogy segítsen megfejteni egy rejtélyes jelet, amelyet egy meggyilkolt fizikus mellkasába égettek. Langdon elképesztő felfedezésre jut: egy több száz éves földalatti szervezet - az Illuminátusok - bosszúhadjáratra készül a katolikus egyház ellen.
Langdon mindenáron meg akarja menteni a Vatikánt a hatalmas erejű időzített bombától; a gyönyörű és titokzatos tudóssal, Vittoria Vetrával szövetségben Rómába megy. Hétpecsétes titkokon, veszélyes katakombákon, elhagyatott székesegyházakon és a földkerekség legrejtettebb barlangján át, őrült hajszát indítanak együtt a rég elfeledett Illuminátusok búvóhelye után.
Sarah Addison Allen - A csodálatos Waverley-kert
A magas fallal körülvett kertben, elrejtve egy kicsiny, csendes ház mögé, a legkisebb kisvárosban van egy almafa, melyről az a hír járja, hogy különleges gyümölcsöt terem. Ebben a ragyogó első regényben Sarah Addison Allen erről az elvarázsolt fáról mesél, és azokról a rendkívüli emberekről, akik a kertet gondozzák...
A varázslatos Waverley-kert
A Waverley család tagjai mindig is különös emberek voltak. Sajátos képességeiknek köszönhetően még szülővárosukban, az Észak-Karolina állambeli Bascomban is idegenekként kezelik őket. Még a kertjük is messze földön híres makacs almafájáról, mely jövőbelátó almákat terem, és ehető virágairól, melyek különleges hatással vannak arra, aki elfogyasztja őket. A Waverley-k generációi gondozták már ezt a kertet. Múltjuk a földjébe ivódott. Ahogyan a jövőjük is.
Claire Waverley sikeres party-szerviz vállalkozást működtet: különleges növényeiből ételeket készít. Sarkantyúvirágból, ami segít megőrizni a titkokat, és árvácskából, ami szófogadóvá teszi a gyerekeket, tátikából, amitől azt reméli, sikerül elterelnie magáról szerelmes szomszédja figyelmét. Megismerkedhetünk hajlott korú nénikéjével, Evanelle-lel is, aki arról híres, hogy meglepő ajándékokat osztogat mindenkinek, melyek később hátborzongatóan hasznosnak bizonyulnak. Ők a Waverley-k utolsó leszármazottai, és persze Claire rebellis húga, Sydney, aki az első adandó alkalommal elmenekült Bascomból, magára hagyva Claire-t, ahogyan anyjuk is tette évekkel korábban.
Amikor Sydney váratlanul hazatér saját kislányával, Claire csendes élete a feje tetejére áll - a védelmi vonallal együtt, melyet oly gondosan húzott meg sebezhető szíve körül. Amikor a két testvér ismét együtt él a házban, ahol felnőttek, Sydney számba veszi, mi mindent hagyott maga mögött, Claire pedig minden erejét megfeszítve próbálja begyógyítani a múlt sebeit. És a testvérek hamarosan rádöbbennek, hogy meg kell tanulniuk, hogyan bánjanak az örökségükkel és egymással, ha valaha még otthon szeretnék érezni magukat Bascomban.
Steven Saylor - Birodalom
Steven Saylor az új regényével óriási feladatot tűzött ki maga elé: túlszárnyalni a kirobbanó sikert aratott Rómát. A szerző maradéktalanul teljesítette a célt, és olyat alkotott, amely minden olvasónak egyszeri és feledhetetlen élményt fog nyújtani. A Birodalomban öt generáción keresztül követhetjük az arisztokrata Pinarius család sorsát, Augustus uralkodásától a Római Birodalom fénykoráig. A família tagjai tanúi lesznek Tiberius fondorlatainak, Caligula őrületének, Nero hanyatlásának, valamint annak, amint Domitianus gyilkos üldözési mániája előkészíti a terepet a Traianus- és Hadrianus-féle aranykor számára. Átélhetjük a Kr. u. 64-es év nagy tűzvészét, Nero keresztényüldözését és a Colosseum megnyitását kísérő döbbenetes bemutatókat.
Jodi Picoult - A nővérem húga
Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.
A legidősebb testvér, Jesse már a "sötét oldalon" jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig - a tudomány jóvoltából - eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.
Neil Gaiman - Amerikai istenek
Szörnyű vihar közeledik…
Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.
A Hugo-, Nebula-, Locus-, SFX Magazine- és Bram Stoker-díjas, világszerte elsöprő sikerű regényt most a könyv megjelenésének tizedik évfordulójára kibővített változatban vehetik kezükbe a magyar olvasók.
Alessandro D'Avenia - Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
A tizenhat éves Leo átlagos kamasz: jól elvan a haverokkal, szeret focizni, motorozni és iPod-ozni. Iskolába csak muszájból jár, a tanárokat afféle kihalásra ítélt furcsa fajnak tekinti, és alig várja, hogy ezt az új történelemtanárnak is a tudomására hozza. Az új tanár azonban más, mint pedagóguskollégái. Szemében különös fény gyúl, amikor magyaráz, és különös, lelkiismeretébresztő hatással van diákjaira. Leóban hatalmas erők feszülnek, csak a fehérség fog ki rajta. A fehérséggel, a hiány, a veszteség színével Leo a szerelem, a szenvedély és a vér színét, álmainak szerelme, Beatrice haja vörösét fordítja szembe. Amikor azonban megtudja, hogy Beatrice beteg, s hogy betegségének valamiképpen a gyűlöletes fehérséghez is köze van, Leo önvizsgálatra kényszerül. Hogyan tovább? Mihez kezd eztán az álmaival, és mihez az erejével?
A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér – a harmincas éveinek elején járó középiskolai tanár, Alessandro D’Avenia első regénye – az elmúlt év talán legnagyobb könyvsikere volt Olaszországban, és tucatnyi nyelvre lefordították már. Megható, de egy cseppet sem érzelgős, könnyű, de egy cseppet sem súlytalan mű – nagyszerű olvasmány.
Jostein Gaarder - A történetárus
Vannak írók, akik kifogynak belőlük, neki azonban állandóan új ötletek jutnak az eszébe. Már az iskolában virágzó kereskedelmet folytat: dolgozatokat cserél édességekre, később a lányok csókjaira. A tapasztalat, miszerint a lányok szeretik a meséket, egész életében elkíséri. Mégis abszurdnak tartja a gondolatot, hogy író legyen belőle. Nem vágyik a nyilvánosságra. Úgy dönt, megmarad az irodalom szürke eminenciásának, történetárus lesz.
Ez az üzleti ötlet egészen új, a siker hatalmas. Mindennek azonban mélységes titoktartás a feltétele. Üzletfelei listája hosszú: az alkalmi költőktől a nemzetközileg elismert írókig mindenki szerepel rajta, de mindegyikük azt hiszi, ő a történetárus egyetlen pártfogoltja.
Egy napon hírek kelnek szárnyra. A Pókról szól a fáma, egész alkotói életrajzok manipulálójáról. A leleplezés fenyegeti vajon? Ha igen, vajon mire képesek a becsapott írók? Akár még gyilkosságra is? Hirtelen egy olyan történet kellős közepén találja magát, amelyet akár ő is írhatott volna. Ez a történet azonban keserű valóság, és a mese szálait most nem ő tartja kezében.
Jostein Gaarder a nagy mesélő egy olyan férfi tragikomédiáját mondja el nekünk, aki történetekkel kereskedik, és nem is álmodja, hogy azok veszélyesebbé válhatnak, mint az élet.
Stephen King - A halálsoron
A Cold Mountain fegyház E blokkjában, a siralomházban, néhány rab várja, hogy elérkezzen az idő, amikor végig kell mennie a halálsoron, melynek a végén ott magasodik a villamosszék, az Öreg Füstös. Mindnyájukat - Eduard Delacroix-t, a keszeg kis franciát. "Vad" Billy Whartont, az eszelős fiatalembert, és John Coffeyt, a hatalmas termetű, folyvást könnyező négert - főbenjáró bűnért, többszörös gyilkosságért ítélték halálra. Paul Edgecombe, a blokk lelkiismeretes főfoglára azonban bizonyos meglepő, mondhatni, csodás események hatására úgy érzi, néhány dolognak utána kell járnia. Lehet, hogy a három halálraítélt közül az egyik ártatlan? S ha igen, vajon módjában és hatalmában áll-e tennie is valamit ez ügyben, Hisz Paul tudja, milyen óriási kockázatot vállal megbízható munkatársaival együtt, nemcsak az állásukat veszíthetik el, de ők maguk is börtönbe kerülhetnek. Amikor megtudja az igazságot, nincs sok választása… Stephen King letehetetlenül izgalmas, feszes regényét - melyből nagy sikerű film is készült Tom Hanks és Michael Clarke Duncan főszereplésével - most egy kötetben izgulhatja végig, Kedves Olvasó!
Ransom Riggs - Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
"Fordulatos, megindító, sajátos hangulatú regény. Izgalmasan társítja a furcsa régi fényképeket a felejthetetlen történettel."
John Green, a _New York Times_ újságírója, több sikerkönyv szerzője
Egy rejtélyes sziget
Egy elhagyott árvaház
Egy különös fényképekből álló gyűjtemény
Ez vár felfedezésre a _Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei_ című felejthetetlen regényben, amely a fantázia és a fotográfia elegyéből kever izgalmas olvasmányt. Történetünk kezdetén rettenetes családi tragédia indítja útnak a tizenhat esztendős Jacobot egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy Vándorsólyom kisasszony gondozottjai nem csak különlegesek voltak, de talán veszélyesek is. Lehet, hogy nem véletlenül száműzték őket egy kietlen szigetre. És valamiképpen – lett légyen ez bármilyen valószínűtlen – talán még mindig élnek.
Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.