További értékelések

11 ​éve már, hogy beletört a bicskám Eragon történetébe, akkor a 410. oldalig bírtam. Azóta porosodott a polcomon, szemrehányó pillantásokat vetve irányomba. Azt hittem talán az eltelt 11 év elég ahhoz, hogy felnőjek a történethez, vagy esetleg az idő megszépítette az emlékeket.

Eragon első könyve még kézről kézre járt a családban, mindhárman élveztük, kedves volt, érdekes, még ha a világmegváltó új ötletek nem is tobzódtak benne. A nyitó kötetnek megvolt a bája, a főszereplőnek az esetlensége és a világnak a frissessége (még ha érződik is rajta kopipészt).

Aztán a sikeren felbuzdulva Paolini kitalálta, hogy nagyon megmutatja, mennyire tud írni, és mindenféle belső-külső korlát nélkül elkezdte ontani a szót, elkezdett önmegvalósítani, és olyan terjengős világalkotásba kezdett, hogy elaludtam rajta. Az Eldesten nagy nehezen átverekedtem magam, megsértődtem kedvenc karakterem kiírásán, majd fellelkesültem a mégis csak felbukkanásán, de valahogy az első rész frissességét egy ólmos álmosság váltotta fel. Mégis ezek után még mindig lelkesen vettem meg a zsebpénzemből a 3. részt, már megjelenésekor.

A Brisingr folytatja az Eldestben megkezdett terjengős, túlburjánzó, de ugyanakkor stílustalan világépítgetést. Ezzel önmagában nem feltétlen lenne bajom, mert bírom én a féltéglákat, de valahogy Paolininek nincs stílusa. Először arra gyanakodtam, hogy a high fantasy műfajából nőttem ki, és nem bírom a pátoszt és a hősködést, de az Elantrisba párhuzamosan belekezdve rá kell jönnöm, hogy nem írható a high fantasy számlájára a bajom. Ez itt száraz, unalmas, gyerekes. Nincs íze a történetnek, nincs jelentősége a szereplőinek, mert egy előre megjósolható pályán haladnak, hozva a kiszámíthatóan egysíkú karakterüket. És nem tudom elnézni az írónak, mert hogy milyen fiatalon írta, mert attól még kellett volna valaki, aki átolvassa. Aki kihúzza a felét. Ez az egész a törpékkel mégis mi a fene volt? Egyben átlapoztam az egészet. Amúgy meg Eragon kb minden koncepció nélkül pattog csak a sok elköteleződése között, mert az író mindent be akar mutatni a világból, ezért gyorsan vágtassunk át minden részben a teljes kontinensen akár kétszer is. Mindettől pedig teljesen töketlen lesz szerencsétlen, mert bár az utolsó szabad sárkánylovas, mégis a legtöbb főnökkel rendelkező szerencsétlen gyakornok fiú karakterét játssza.

A harmadik részben az első és az utolsó negyede érne valamit, de a közepe teljesen felejtős volt. Elhiszem, hogy van fantáziája Paolininek, de stílusa nincs, és amíg nem lesznek alvászavaraim, addig nem fog semmi se rávenni, hogy nekikezdjek a befejező résznek.

Nagyon ​hosszú volt, és nagyon szenvedtem vele – azért is tartott ennyi ideig. Az elején volt némi értelmes cselekmény, a végén is volt (sőt, azon még rendesen meg is lepődtem), na de a közepe… Tömény politika, fölösleges részletezése olyan dolgoknak, amiket simán lehet függelékként hozzárakni egy könyvhöz (mint Tolkien).
Az utolsó részra nagyon kíváncsi vagyok, ezt a részt szerintem le lehetett volna annyira rövidíteni, hogy a sorozat csak egy trilógia legyen…

Jó ​kis angol nyelvgyakorlás:)

Most ​már tényleg nagyon szeretném megtudni, mi lesz a történet vége. :)

Valahogy azt éreztem, a Brisingr sokkal “darabosabbra” sikeredett, mint az előző két kötet, a fordulatok között voltak viszont sokkal váratlanabbak – olyan csavarok, amikre aztán tényleg nem számítottam. Na, nézzük az Inheritance-t!

Méltó ​folytatása az előző kettőnek.Várom a befejező részt!!

Kicsit ​nehéz volt úgy követni, hogy nem olvastam újra az első két részt.
És ha már mindig az elődökhöz hasonlítgatják, ez a sorozat szerintem sokkal kegyetlenebb, mint a LOTR.